Orientáció

Nem tudom említettem-e már, de valószínüleg még nem: jövő hét szerda-csütörtökön nekünk is lesz midterm vizsgánk, és ha (most már egészen biztosra tudom) 70% felett sikerül, akkor 1-esről 2-es szintre léphetünk, mivel a csoporttal befejeztük az első könyvet (ami 20 lecke volt, én a 7-nél csatlakoztam egyébként, és szívből örülök, hogy az elejéről sikerült lemaradnom). Majdnem minden nap egy leckét vettünk át. Nem volt nehéz tulajdonképpen, sokmindent már tudtam, de azért voltak új dolgok, pár új nyelvtan, meg főleg új szavak, de a legfontosabb, hogy ezeket a dolgokat most már sokkal jobban tudom használni, mint mikor megérkeztem. Azért vicces is lenne, ha nem így lenne. :)

Csütörtökön volt kormányösztöndíjas orientáció Szöulban, kicsit megkésve így április végefelé. Minden ösztöndíjasnak fel kellett utazni a központba egy kis eligazitásra, és persze semmi olyat nem mondtak, amit már ne tudtunk volna, de más szempontból nagyon klassz kiruccanás volt. Hogy miért, azt is elmesélem rögtön, de inkább az elejéről kezdem.

Szerdán Mr Kwon közölte velünk, hogy akkor másnap 5-kor gyülekező a koli előtt, mert 6-kor indul fel a vonatunk (KTX) Szöulba. Az egyik bangladesi fiú megkérdezte, hogy akkor előbb eljöhetünk-e az óráról. Kwonnak így lezuhant az arca, ás hatalmas betűkkel felírta a táblára, hogy 5 AM, vagyis reggel 5. nem pedig délután 5, mert délelőtt 10-kor lesz jelenésünk, nem pedig este 10-kor, vagy rákövezkező nap.

Hát ez a 4:45-ös kelés kicsit érzékenyen érintett. A bangladesi gyerekek öltönybe, nyakkendőbe, puccba vágva vártak már odalent. Nem azt mondom, ez szép dolog, inkább öltözzenek fel rendesen, mint ne. Úgy néztek ki, mint 3 indiai üzletember. :D:D Taxival elmentünk a vonatállomásig, ott az egyetem egyik ügyintéző kisasszonya várt minket, és végig elkísért aznap. Vettünk reggelit, aztán felültünk a vonatra. Az út, hát így fáradtan nem volt valami felemelő. Az az igazság, hogy a KTX bár gyors, Puszán Szöultól a lehető lemesszebb van Dél-Korea térképén, úgyhogy 3 óra az út még így is, hogy több mint 200 km/órával halad a gépjármű. Ráadásul ugye (nem panaszkodásképpen mondom, de) másodosztályú jegyet kaptunk, ahol az ülések mérete megegyezik kábé az olcsóbbik buszéval, amiről meg már panaszkodtam is előzőleg. Vonaton az elsőosztály lenne kb olyan, mint a drágábbik busz, tehát olyan európai embernek való. (Ezt, mármint a KTX 1st Class-t tavaly volt szerencsém ki is próbálni Diával, örök hála YK.Kim-nek. :))

Mindent összevetve azt gondolom, hogy a drágábbik busszal fogok én ezentúl bárhová is járni. Egy Szöul-Puszán táv vetületében ugyanis körülbelül a következő a felállás:
KTX 1. osztály: 3 óra, kényelmes, de 70.000 won
KTX 2. osztály: 3 óra, nem kényelmes, 50.000 won
Full-extrás busz <3 : 4 óra 20 perc (de ebből 15 pihenő félúton), nagyon kellemes, 30.000 won
Normál busz: 4 óra 20 perc (szintén 15 pihenővel félúton), borzalom kényelmetlen, Chuck Norris, kígyó, béka, fekete halál, >@<, 20.000 won.

A hangulatot tetézte, hogy egy közelünkben üldögélő délceg koreai úriember undorító módon szívta az orrát megállás nélkül. Én azt hittem, hogy megfojtom, vagy betömöm az összes létező testnyílását. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy: hé öcsi, te ugye nem gondolod, hogy 3 ÓRÁN KERESZTÜL fogod itt ilyen hátborzongatóan gyomorforgatóan undorítóan szívni a taknyodat, UGYE NEEM???!!! Egyetlen idegszálam maradt és te most azon táncolsz. A bangladesiekkel mindenesetre sikerült olyan témát találni, amiről végtelen hosszan tudtak beszélni, nevezetesen, hogy miért és mennyire nem megy nekik a koreai, úgyhogy ezzel el is ütöttük a maradék időt.

Nagynehezen megérkeztünk Szöulba, felpattantunk egy metróra és villámgyorsan elvágtattunk a helyszínre. Hát ott már a világ minden tájáról gyülekeztek a diákok, ki-ki csodorban, volt aki repülő szőnyegen jött, volt aki tolldísszel a fején. Voltak ázsiak, fehérek, volt jónéhány csokifiú is, szóval már úgy megvolt az alaphangulat. Én mostanában már hétközben is kontaktlencsét hordok, ez részben annak köszönhető, hogy nem volt pénzem az egynaposra, ami 30 pár, de drágább, így 2-heteset vettem, azt viszont pazarlás volna csupán hétvégén hordani (én meg ugye nem vagyok a pazarlás híve. :D:D) Mivel reggel 4:45-kor nem-igen volt érkezésem ezzel pepecselni, ezért a helyi nyilvános WC-t választottam ki az operáció helyszínéül. Ezt a helyiséget viszont sokan és nagy előszeretettel használták más célra, ráadásul egy panamai lány még úgy is érezte, hogy ez lesz a megfelelő alkalom az ismerkedésre. Mesélte, hogy Kongdzsu-ban tanul (Kongju), mondtam, hogy ismerem, az volt Pekcse fővárosa. Hát azt ő nem tudja, de lehet, viszont tudom-e, hogy hol van Panama. Mármint hogy hol van Panama, ahonnan ő jött, tudom-e. Állok a lányvécében, fejemen egy hatalmas medvecsapdával meg egy három-perces időzítővel, pontosan annyi idő volt ugyanis 10-ig, amíg az orientáció elkezdődik, és úgy állíthatom le, ha sikerül betenni a kontaktlencsét. Nem nagyon gondolkoztam el azon, hogy hol van Panama (végül Dél-Amerikát mondtam. Később elgondolkoztam, és rájöttem, hogy nem ott van, hanem Közép-Amerikában, viszont ahhoz képest, hogy akár Afrikát is mondhattam volna, szerintem a lány még elégedett lehet). Kértem mindenesetre, hogy halasszuk ezt a beszélhetést későbbre, mert éppen műtök.

Az orientáción aztán elmondták ugyanazt, amit már eddig is tudtunk, ez nem is volt érdekes, a szünetekben viszont tényleg pompásan lehetett ismerkedni. :) Beszélgettem akkor a panamai lánnyal is végre. Ginának hívják, ő aztán tényleg egy nagyon vidám, tüzes kis festett-szőke latino menyecske, akár Shakira testvére is lehetne. Vele majd még lehet valamit kezdeni szerintem, már úgy értem tartani a kapcsolat, esetleg meglátogatni, ilyesmi.

A thai-ok is tündériek voltak, voltak jópáran és mindegyik a KyungHee egyetemen tanul. Ahol, mesélték nagy lelkesen, sok híresség is tanul. Nahát, miket nem hallok. A hírességeknek valószínűleg pont erre van idejük, hogy egyetemre járjanak. Az eddigi legjobb, amit hallottam, az az, hogy Natalie Portman a Harvard-on végzett pszichológia szakon. Ezt minden újságben közlik a neve mellett, azt viszont nem tudom, hogy a Harvard ezt reklámnak, vagy inkább ellenreklámnak tudhatja-e be. :) Rendben, biztos járt oda, meg csinált is valamit, ha ez tényleg ennyire tényszámba megy, de nem tudom, hogy ezek a dolgok hogy működnek, mert ha valaki szupersztár karrier mellett egyetemet végezhet, akkor más emberektől miért tagadják meg az aláírást 3 hiányzás után.

Japánból 2 lány jött, (én valahogy mindig jól megtalálom a hangot a japánokkal), és képzeljétek el, hogy az egyikük, Tamami, beszél magyarul!! Na ezen én is nagyon meglepődtem, mikor odajött és kérdezte, hogy magyar vagyok-e. Kiderült, hogy Oszakában volt magyar szakos, mielőtt megkapta ezt az ösztöndíjat. De jól beszél koreaiul, sőt angolul is. Járt már Budapesten, és Ajkán (mert ott vannak barátai), ismeri az ELTÉ-t, a Károli-t, imádja a magyar ételeket, és nagyon szeretne újra menni majd (de furcsa hogy azt mondom, hogy menni és nem pedig jönni:)). Mutatott nekem egy kis plakátot is egy Mátyás Királyos színdarabról, amit az egyetemen adtak elő, ő játszotta Mátyás Király feleségét. És azt is tudta, hogy hol van a Keleti pályaudvar, amihez én közel lakom. Vele szinte csak koreaiul beszéltünk, nem tudom, de valahogy akkor ez jött a nyelvemre, pedig lehetett volna angolul is (sőt ha belegondolok, magyarul is). Ugye milyen nemzetköziek vagyunk?! :D:D:D Viccelek ám. A bangladesiek egyébként, mint mondják, 5 nyelven beszélnek folyékonyan, de nem tudom, hogy az tényleg 5 nyelvnek számít-e, vagy csak nyelvjárásnak, mert India környéke az teljesen gyanús vidék számomra.

Ami azt illeti, Tamami, az egyetemmel, ahová került, nem igazán elégedett, mert túl sok a kínai diák a nyelvórán és túl hangosak, de nem is csak hangosak, hanem szemtelenek is. (Ez egyébként a Chosun Egyetem Kwangju-ban.) Azt mesélte nekem, hogy órákon teljesen maffia hangulat van. Ráadásul ugye, a Chosun-on csak 3 szint van, nem 6 mint nálunk, és ő már a 3 közül a legfelsőbe jár, tehát jó kérdés, hogy mit fog csinálni szeptembertől. Éppen ezért is szeretne már szeptemberben szakra felvételizni, ráadásul pont a mi egyetemünkre, a Dong-A-ra. Hát mit ne mondjak, én is szeretnék. :D:D:D A szándék az megvan, a lehetőség az már kevésbé, de meglátjuk. Mindenesetre jövő héten ellátogat kis tengerparty városunkba 4 napra, mert van itt egy barátja, és ha itt van, akkor már eljön az egyetemre is körülnézni. Biztos fogunk találkozni.

Végre megjött az Alien Registration Card-om, és ezzel már elvileg tudok telefont venni. Talán már holnap rámegyek a témára. Ami viszont rossz hír, hogy az MP3-am bemondta az unalmast, úgyhogy majd azon is el kell gondolkozzak, hogy azzal mi legyen. Másrészt beteg vagyok. Szerintem talán pont a csütörtöki nap sikerült megfázni, mert kialvatlan voltam és elég hideg volt az előadóteremben. Úgyhogy szorgosan szedem a C-vitamint, és iszom a teákat, dehát képzelhetitek, kábé mint halottnak a csók :)

Ezúton szeretném üdvözölni nagymamámat, akinek nemsokára születésnapja lesz, és tudom, hogy mindig olvassa a bejegyzéseimet, úgyhogy Boldog Szülinapot Mama!

Üdvözlöm Vikit is, akinek szintén szülinapja lesz. Ezenkívül Anyut, Lacit, Laci Anyukáját, Juditot, Papát, 'Bátyámat', Jankát, Tomit, Andit, Verát, Zsófit, Hisayoshit és Damjánt, Tanáraimat, Minden (jelenlegi és leendő) Koreai Szakost és Minorost, Kimet, Máriát és Erikát, Diát (mindkettőt:)), Évit, Viket, Orsit, Mariannt, Andrást, Dávidot, Ágit, Editkét, és aki még szokott olvasni, csak nem tudok róla (vagy véletlenül kihagytam).
Ma pont 1 hónapja, hogy eljöttem. Milyen megható.... Főleg hogy ezerrel folyik az orrom. :-))

Puszi mindenkinek.