Jázmin esküvője

Hát ez is megvolt. :) Szombat délelőtt megnéztem a metrótérképen, hogy hogyan lehet eljutni abba a templomba, ahol összeházasodnak. A metrózással nem is volt gond, az már jól megy (az átszállás is), de mivel ide időre kellett menni, úgy gondoltam, hogy a templomhoz legközelebbi állomáson fogok egy taxit, hiszen onnan már csak párszáz ft. A taxis tisztességesen el is vitt ahhot a templomhoz, csakhogy, itt a templomnak kicsit más a jelentése. Szóval volt annak a templomnak egy hatalmas többemeletes konferenciaterme, és engem történetesen ahhoz vitt, meg volt fél kilométerrel arrébb egy kis kápolna, ahová mennem kellett volna, de hát erről a taxis nem tudhatott (meg először én se). A konferenciaközpont portása próbált elirányítgatni a megfelelő irányba, de hát nagyon kusza volt a környék és már késésben voltam, ezért kezdtem aggódni, hogy mi lesz. Mindenesetre elindultam arra, amerre a csávó mutatta, de egy jóbarabiig csak boltok meg lakóházak voltak. Megkérdeztem az egyik utcai árust, mutatva neki a templom nevét, erre az meg visszaküldött volna oda, ahonnan jöttem (tehát a konferenciaépülethez). Hát gondoltam, sehogyse lesz ez így jó. Isten keze lehetett, hogy belénk futott egy szintén esküvőre igyekvő hölgy, aki szintén eléggé nem találta a helyet, de együtt végül megtaláltuk, pedig már azon voltam, hogy hazamegyek (esküvőre késve megérkezni mégis milyen cinkes, gondoltam én). Na, mikor odaértünk, kiderült, hogy nem lett volna semmi gond, ha akár el is kések, mert nem volt ott épp síri csend, relatíve jöttek-mentek az emberek még szertartás közben is. Nem volt elég ülőhely, én is álltam például. A hely maga szépen fel volt díszítve, és bár pap volt ott, nem anyakönyvvezető, nem lehetett egy itthoni esküvő emelkedettségéhez hasonlítani az eseményt. jázmin nagyon szép volt, nyugati típusú fehér esküvői ruhában, a férje öltönyben, nála csak egy kicsit volt magasabb (szóval elég alacsonyak mind a 2-en). A vőlegénye egyébként Jeong U-Hyeon, nagyon szimpatikus ember . Örültek az ajándéknak, amit vittem, és annak is, hogy eljöttem. Jázmin szüleit és a nővérét leszámítva én voltam ott az egyetlen fehér ember. A koreaiak névvel ellátott borítékban pénzt adtak, és nem a párnak közvetlenül, hanem egy harmadik embernek (a BEGYŰJTŐNEK >:D), de én nem tudtam, hogy ez a szokás, úgyhogy én ugye ajándékot vittem. Volt fotózkodás is, először csak szűk családdal, aztán rokonokkal, aztán mindenkivel. Az utóbbin én is rajta voltam, talán sikerül majd szerezni belőle. A vőlegény anyukája hanbok-ban volt (koreai népviselet), és a család egyes idősebb nőtagjai is, de a többség simán kösztümben.

A fotózkodáson megszólított egy idősebb pali angolul, hogy én is a Dong-A egyetemen tanulok-e, Mondtam, hogy igen. Kiderült, hogy ő az ottani német szakon tanít, és hogy a vőlegényt is tanította németül (nem szakosként, csak magánban). Habár a vőlegény nem tanult eléggé szorgalmasan, úgyhogy Jázminnal továbbra is angolul beszélgetnek. Meg mesélte, hogy esetenként Jázminnal is kicsit nehéz németül beszélni, mert az ő országában elggé erős a dialektus. Hát gondoltam, ja, ha egyáltalán a svédet a német diakektusának lehet tekinteni. Aztán mesélt még más dogokat is, és hát valahogy leesett, hogy Jázmin svájci, nem pedig svéd. Úristen, én totál azt hittem, hogy svéd. De nem, mert svájci. Ami angolul swiss (koreaiul pedig az angol alapján szü-vi-szü). Ej, de buta fatraktor vagyok. Na jól van, nem angolból doktoráltam, úgyhogy nézzétek ezt el nekem. Összekevertem, van ilyen. Egyébként nem olyan nehéz összekeverni, eléggé hasonlítanak: jó gazsagági helyzet és rossz éves középhőmérséklet jellemzi őket. A Cherry Queen bon bon-ra mindenesetre németül is rá van írva az összetétel, úgyhogy azzal nem lesz gond. :D Mellesleg tökjó, mert eddig még nem volt svájci ismerősöm, de most már van. (Sőt, bangladesi is van, bár bangladest csak tegnap néztem meg, hogy hol van a térképen. A srác állandóan mesélt az országáról, én meg azt sem tudtam, hogy hol van. Most már tudom, hogy Indiától keletre.)

A némettanár fickóra visszatérve, tegtudtam tőle, hogy a most 30-as 40-es korosztly körében a német és a francia volt a két legnépszerűbb második idegen nyelv Koreában (az első kötelezősen az angol), viszont a fiatalabb generáció már többnyire japánt vagy kínait választ második nyelvnek, ami miatt egyre nehezebb némettanárként elhelyezkedni. Az angolt egyébként a koreaiak 7-től 12-ig (6 éven át), a második választott idegen nyelvet pedig 10-től 12-ig tanulják, tehát összesen 3 évig. Persze sokan magánúton már fiatalabb koruktól taníttatják a gyerekeiket angolra, de a kötelező az csak 7. osztálytól van.

Vasárnap, vagyis tegnap a Songdo Beach-en voltam én, hotelfelderítési ügyben. Május végén jön egy barátnőm látogatóba (hát nem csak hozzám, hanem úgy ámblokk Koreába), és megegyeztünk, hogy az idő jobb kihasználása érdekében arra az időre én is beköltözöm vele a szállodába, ha már úgysincs lényeges különség árban 1 és 2 fő között. Neten kinéztünk egy mmegfelelőnek kinéző szállást, ami nem esik messze a sulimtól (mivel 2-től 6-ig nekem ott kell lennem), és mindemellett tengerparton van. Hát ha már egyszer Puszán, akkor legyen Beach Feeling. :D Előzetesen elolvastam a hotelről a beszámolókat, és a legtöbb ember elégedett volt, egyedül arra panaszkodtak, hogy kissé kiesik közlekedésügyileg, meghogy nehéz volt elsőre megtalálni. Na most, miután én nem vagyok egy nagy zsonglőr public transport terén, de kifejezetten elsőre odataláltam, nem tudok másra gondolni, minthogy ezek az emberek teljesen lámák. Ha Jagalchi megállónaál leszállsz a metróról, gyakorlatilag az összes busz Songdo Beach felé megy. Mindegy is, hogy melyikre szállsz fel. Ha pedig leszállsz a tengerparton, eszméletlen feltünően nagy betűkkel ki van írva az egyik hotelre, hogy Songdo Beach Hotel. Még az ilyen vankondokok is látják, mint én. Hát mindegy is, kicsit luxusszállodának nézett ki, hát már Yim-hez képest mindenképpen, ugyanakkor árban nem vészes (főleg hogy a nagy részét nem én fizetem…). És hát a Hotelboy. <3_<3 Remélem nem rúgják ki, vagy keres más munkát május végéig. Biztos hogy sokmindenben a segítségét kérem majd. Rettentő problémás vendég leszek. Ha láttatok már ilyen angyalarcú gyereket, aki 2 szót nem tud angolul, de ha kinyögi azt az egyet, amit tud, akkor annyira örül magának, hogy vigyorog, mint a vadalma. Na, ő pont ilyen. :D Urak, aki ezt olvassa most, utólag is bocsánat. Én igyekszer fair lenni, úgyhogy próbálok majd kérni Kanako-tól egy képet magáról és felteszem.

Hazafelé a metrón sikerült egy dobozos kávét úgy kinyitni, hogy agyba-szájba spriccelt, a mellettem ülő fiú nem szólt semmit, csak empatikusan megkínált egy zsebkendővel, aztán leszállt. A metró utazóközönségének további része pedig gondolom örült, hogy ez nem pont vele történt. Mit is mondhatnék még, vigyázzatok a dobozos kávéval!

Tegnap 4 órát, nem is, 6-ot tanultam, mert holnap megint tesztet írunk, de biztos vagyok benne, hogy megint jelentőségteljesen beletrafálnak majd a gyenge pontokba. Ez kivédhetetlen. Nem baj, megteszem, ami tőlem tellik. Az a baj, hogy most nagyon hangsúlyosak lesznek a számok, és mivel a kínaiak, mongolok, japánok és koreaiak egyaránt 10.000-es rendszerben számolnak, egyiküknek sem okoz gondot, hogy rááljon az agya, egyedül nekem, mert hiszen mind az angolban, mind a magyarban az 1000-es a váltóérték, nem pedig a 10.000. De hát jó, most ez nekik könnyebbség, majd biztos lesz, ami nekem lesz az.