2010. szeptember 28., kedd

A 범어사 Beomeosa és a 충렬사 Chungryeolsa Templom

A múlt hét jobbára a kirándulás jegyében tellt. A Csuszok nevezetű koreai nemzeti ünnep ugyanis pont három darab hétköznapra esett. (Erről az ünnepről egy éve bővebben is meséltem, vissza lehet nézni, ha valaki lemaradt róla^^) A maradék 2 napon semmilyen tanárnak nem volt kedve órát tartani, úgyhogy lett egy szabad hetünk.

Kedden elmentünk Péterrel egy nagyon szép és méltán nevezetes buddhista templomba, amely Busan északi részén helyezkedik el. Az egyes metróvonal 33-as megállójától (ami pont a végállomás előtt van egyel) lehet oda eljutni, a metrómegálló is a templomról kapta a nevét egyébként. A metrótól busz felvisz a templomhoz 10 perc alatt. Hálistennek aznap nagyon szép időnk volt, így jó képek készülhettek.

Tulajdonképpen csak sétálgattunk a templom-együttes területén, és megpróbáltunk megörökíteni minden arra érdemeset, így különösebb sztory-zás nélkül csak kicsit kommentálom majd a képeket. Hát akkor lássuk a medvét. :d

Hegyek és kolostorok:



Ilyen meleg volt...


Egy gyönyörű kapu. Tisztára Tomb Raider-feeling :p


Templom és a hozzávezető lépcső.


Még a járólapok is díszesek.


Hát nem édesek?:)


Buddha a díszítésen


A közeli erdőszél


Készítettem egy videót is, azon mégiscsak jobban átjön a hangulat^^



A buszunk visszafelé (csak úgy...:p)


Ezután ettünk, mert éhesek voltunk, és nagyon jól esett. :p Leszek olyan gonosz és erről is prezentálok képet :D


Nem volt késő, maradt még annyi idő a délutánból, hogy elmenjünk egy másik templomhoz is, aminek számomra rejtélyes kiejtésű neve van (Chu-blablabla - a videon, amit majd láthattok, kiejettem valahogy, de ez nem követendő példa o.@ Sőt azóta úgy gondolom, hogy kifejezetten téves^^;;;) Az egyes metróvonal Dongnae állomásától vitt oda busz. Mivel ez a templom eleve kisebb, és jobban bent van a városban, egyészen más a hangulata. Igaz, a felvételeken az is közrejátszik, hogy kicsit beborult már, mire odaértünk, meg sötétedett is. Google-ban utánanéztem, és kijelenthetem, hogy lehet erről a templomról kifejezetten jó képet is csinálni, nekem akkor ennyire tellett:


A bokrok ott is fodrászhoz járnak =D


Video:


Ezt pedig külön Péter kedvéért:


Bae Yong Joon FÉRFI! ITT vannak is róla további képek. Hogy elhidd^^

2010. szeptember 19., vasárnap

Napocska

A nap itt mifelénk kitartóan sütöget, amit nagyon jól tesz, mert én szeretem a meleget ellenben ki nem állhatom a hideget. Nappal 27 fok van, ami éjjel lehül 24-re. :p Úgyhogy most (nem) kicsit örülök, hogy itt vagyok és nem Pesten. Csak ugye központilag blokkolni kéne Dél-Korea összes légkondicionálóját és ventillátorát. (Ez most nagyon IRIS-esen hangzott! ^O^) Más már nem kéne a boldogsághoz.

Pénteken voltunk egy ENSZ-tememtőben Péterrel. Angolul az ENSZ-t úgy mondják, hogy UN vagyis United Nations, és a koreai háború idején (1950-53) számos országból küldtek csapatokat Dél-Koreába (mi akkoriban kizárólagosan Észak-Korea oldalán álltunk, szóval nem küldtünk ide senkit.)

A Busani zöld metró Daeyeon állomásán kell leszállni, és onnét 10-15 perec séta az emlékkert. A Kulturális Centrum közvetlenül a tőszomszédságban van, így azt is megnéztük, de igazából azon nem volt mit nézni, mert csak egy nem túl szép épület egy átlagos kerttel.




A temető bejáratánál egy katona megkérdezte, hogy honnan valósiak vagyunk. A magyar elfogadható válasznak bizonyult, mivel beengedtek. Belépés után rögtön tábla figyelmeztet:


SZÁJZÁR!
Aki hangosan pofázik, azt lelőjük

A sírok maguk így néznek ki:


A hangszórókból ezen a részen folyamatosan gyászindulók mennek, ami nem túl szívderítő. Ellenben ilyen szép fák övezik a területet.



Aztán elmentünk a parkosabb részekre, ami viszont nagyon gyönyörű és egyben jó hangulatű is volt. Egy kis ízelítő:) Tavacska pálmafával:


Ezen a hídon át is lehetett menni egy kis szigetre a tó közepén (ezt onnan fényképeztem)


Arany apánk (kezében) tartja a napot


A török csapatoknak felállított emlékteremben volt egy rövid ismertető Törökországról. A nyelvi kérdést a közetkezőképpen vázolták fel:


(A török nyelvet 220 millió ember beszéli, mellyel a világ 5. legszélesebb körben használt nyelve. A mai török nyelv a 11. században alakult ki egy török diakektusból, s a finnel, a magyarral és a koreaival együtt az altáji nyelvcsaládba tartozik.)

A szabadság madárkái


Virágzó fácska


Fa párocska pompás frizurája


Rend a lelke mindennek =)


Azon nemzetek zászlói, melyeknek katonái (déli oldalon) elestek a koreai háborúban


Mivel lehetséges, hogy esetleg olyanok is olvassák a blogomat, akiknek nem fő szakterületük a koreai történelem, elmesélem, hogy 1953-ban Észak- és Dél-Korea fegyverszünetet kötött, ami azóta is érvényben van (57 éve), ugyanis békét azóta sem kötöttek. Ennek következményeképpen a dél-koreai fiúkák (általában az egyetem első vagy második éve után) bevonulnak 2 évre katonának. Én sok srácot kérdezgettem róla, hogy milyen volt a kiképzés. Egy nagyon szűk rétegnek kifejezetten kedvére volt (ők szerencsések), megint egy szűkebb kisebbség kifejezetten negatívan élte meg és nem is akar rá emlékezni, a többség viszont úgy nyilatkozott róla, hogy bár nem volt könnyű megszokni, de jó tapasztalat volt. (Kb 20-25 ember véleménye alapján...)
Észak-Koreában a sorkatonaság nőknek 3 év, férfiaknak 7. Nyilvánvaló okokból kifolyólag észak-koreaival még nem volt lehetőségem beszélni ilyesmiről.

Hazafelemenet kaptam le ezt a csodát (nem mintha nem lehetne sok helyen látni, igazából bárhol fényképezhettem volna): KIMCSI HŰTŐ, mert a kimcsi akkora nagy úr, hogy neki külön hűtő jár ^^


Egy MÚÚÚ anyunak, mivel ő is MÚÚÚ =D (oroszlánt és kost egyenlőre nem találtam, mivel itt a tigris meg a sárkány a divat, de majd posztolok helyette valami egyéb nagymacskát egyszer^^)


Úttalan utakon gyalogoltunk hazafelé vagy 2 órán keresztül, és még így is buszra kellett szállnunk végül... (Busan hatalmas)

2010. szeptember 18., szombat

A tegnapi elveszettnek hitt képekből....

ma hirtelen visszajött egy pár darab. Nem az összes, és sajnos megintcsak nem azok, amiken rajta vagyunk, de azért vannak köztük nagyon szépek. Ne kérdezzétek, hogy hogyan sikerült mindez; ma is fotózgattam, és egyszercsak észrevettem, hogy a régi képek közül is rajta van néhány a memóriakártyán. Még reménykedek, hogy ilyen rejtélyes módon a többi is előkerül, de igazából erre már nagyon minimális az esély. :p Addig is, amik most előjöttek^^ A helyszín továbbra is a Taejong egyetem 태종대 parkja.





Hogy egy kicsit meséljek is, ma reggel óra előtt voltam fodrásznál, és kiegyenesíttettem a hajamat. :) Az az eljárás neve, hogy Magic Straight. Én is kíváncsi voltam, hogy hogyan csinálják - most hogy már tudom, elmesélem nektek is. A fodrász néni kivasalta a hajamat először nagyon alaposan, sokkal több ideig csinálta, mint általában, utána pedig ráöntött valamelyen vizet, ami tartósította ezt az állapotot, pár percig rajta hagyta, aztán pedig lemosta az egészet. Nagyon jól sikerült, és arra lehet számolni, hogy fél évig megmarad ilyennek. Majd még egységesíteni kell a színét, de nem lehet egyszerre ennyi mindennek kitenni a hajat, így azt majd talán két hét múlva. A fodrász néni mindig tesz rá ápoló pakolást is kezelés előtt, hogy ne érje annyi károsodás, és nagyon szép is lesz tőle. Koreában tényleg annyi minden jó kezelés van hajakra, hogy az ember lánya nem tud neki ellenállni (jó, gondolom Magyarországon is van, de itt jobban promótálják...)

Ma voltunk egy ENSZ-temetőben, legközelebb majd arról mesélek. :)

2010. szeptember 17., péntek

Üdvözlet Demszky-től ^.^

Voltunk ma Péterrel egy csodaszép parkban (amely a Daejong Egyetemhez tartozik), de sajnos a képeim nagyrésze rejtélyes módon elveszett. :S Egy nem jól sikerült képet szerettem volna letörölni, ám törlés helyett kiírta, hogy fájl hiba. Mikor lapozni próbáltam, a többi képre is ugyaezt írta ki. Kikapcsoltam a gépet, majd újra be, akkor már üresnek jelezte ki a memória-kártyát. :SS

[Péter javaslatára itthon letöltöttem az internetről egy úgynevezett fájlmentő programot, ami vissza tud hozni még adatokat memória-kártyáról, ám sajnos ez sem vezetett semmilyen eredményhez. Igazából nem arról van szó, mert el lehet még menni oda újra, de annak a napnak a hangulata már nem jön vissza azokon a képeken, amiket esetleg utólag csinálok.]

Az adatvesztés után készített képekből tudok felrakni csak párat. Ezek -már sötétedéshez közeledvén- nem annyra különlegesek, mint amik elvesztek (sajnos), ráadásul egyiken sem vagyunk rajta, dehát ez van....:p

Egy cukker kis sziget, ami annyira jelentéktelen, hogy még a japánok sem követelik magukénak (pedig hát megtehetnék..)


Rízstermesztésre nem alkalmas.


Sziklasziget a part közelében (jé, ki sem találnátok, ha nem írom oda, igaz..? lol)


Anya gyermekeivel (állítólag, bár én inkább apának nézném...o.@)


Azonosíthatatlan egyhelyben álló tárgy


Csikóhal :D


Világító-torony dél-koreai zászlóval


Besötétedett...


Visszafelé még mászkáltunk egy kicsit a Nampodongon (meg vacsiztunk is:p), mikor is Péter észrevette, hogy ki van téve egy magyar üdvözlőtábla az utca kellős közepére. (Érdekes, én sosem vettem észre, pedig heti szinten járok arra o.O)


Közelről így néz ki ^^


Egyébiránt jól vagyok, minden rendben van. :) Elkezdődtek az órák. Van, amelyik kifejezetten tetszik, bár beismerem, hogy néha visszavágyom a nyelviskolába (nem a mindennapos korai kelés hiányzik, hanem hogy koreait tanulhassak, nem pedig koreaiul valamelyen egyéb tantárgyat. Bezzeg mikor ott voltam, akkor meg abból volt már elegem, dehát ilyen az ember... Nah azért nem olyan rossz egyetemre járni. :))
A szabadidőm legnagyobb részét Ariánával (vagy amíg itt van, Péterrel) szoktam tölteni. JunYoung-gal is szoktunk találkozni kb hetente egyszer, ő volt a mentorom előző félévben, de megmaradt a kapcsolat azon túlmenően is szerencsére.

Tamami sajnos nem jött vissza már erre a félévre Busanba tanulni. Hiányzik is rendesen (bár így, hogy van facebook, meg email, azért sokkal jobb, mégis lehet tudni, hogy mikor mit csinál a másik...^^). Beszéltünk párszor telefonon, sőt telefonon még az anyukájával is beszéltem, és szeretnék, ha meglátogatnám őket Japánban, mielőtt hazautazom karácsony előtt. Nem mintha nem szeretnék menni, csakhát a pénz... De nagyon kedves tőlük, hogy hívnak, egyszer majd biztosan megyek még, ha nem is idén.... Az viszont elég valószínűnek tűnik, hogy Tamami jönni fog Magyarországra jövő nyáron, úgyhogy találkozhatunk legkésőbb akkor. :)

Egyébiránt meg jelentkeztem a másik fajta koreai nyelvvizsgára (ami nem TOPIK, hanem KLPT) október végi időpontra. Erre a koordinációs irodában is lehetett, mivel Busan-ban pont a mi egyetemünk rendezi ezt a fajta vizsgát. Remélem jobban fog sikerülni, mint tavaly (najó, ezt vegyük úgy, hogy le sem írtam...)

2010. szeptember 12., vasárnap

Szombat éjjel

Annak lenne értelme, hogy ha már nem tanulok, nem alszok és nem is bulizok, akkor legalább blogot írjak. Ebből a felismerésből születik most ez a bejegyzés. :D

Noshát az előző írományomra utalva, nem sikerült sajnos nyelvvizsgára jelentkeznem, úgyhogy nem megyek (TOPIK-ra legalábbis biztosan nem). Nem mintha feltétlenül kéne valamihez, ez csak amolyan önellenőrzés, illetve hátha kell majd valamihez címszó alatt menő projekt lett volna. Sebaj, majd legközelebb. Mondjuk ha újra születek Active-X vezérlőként. :p

Egyéb más dolgokat viszont sikerült elintézni. Összeállítottam például egy órarendet. Hétfő-kedd-szerdán ugyan kilencre menős (ennél korábban itt nincs semmi), viszont este pl nincs órám, ami örvendetes dolog, ugyanis a koliban ezúttal mindenképpen be kellett fizetni a kaját. Ha pedig már befizettem, akkor nem szívesen tartózkodnék vacsoraidőben máshol, megaztán a korai órák némiképpen indíttatást adnak arra, hogy felkeljek reggelizni (másképp azt is átaludnám). Nem nekem való ez az életforma, valljuk meg, dehát azért messze nincs okom panaszkodni. Hétvégén alszom eleget. (:

Vagy egy hétig tök beteg voltam, pedig még éjjel is 30 fok van, csakhát az ember nehezen viseli a légkondit, meg a 85%-os páratartalmat (felváltva) 2 hónapnyi magyarországi tartózkodás után, ahol a teremtő megkímélt bennünket eme fenti, egészségre és közérzetre egyaránt káros kondícióktól.

A hajsütővasam egyetlen használat után mondta be az unalmast (nem egyszer használtam, csak mióta visszajöttem, először), nem tudom, hogy meg tudják-e javítani valahol, bár őszintén szólva mióta rövid(ebb) a hajam, azt még beszárítani is van türelmem, és úgy sem áll annyira rosszul, szóval nem hiányzik annyira a vasaló.

Ami a beszárítást illeti, volt nekem ugyan hajszárítom, de haladni kell a korral, így vettem az LG-nél egy szuper-szónikus fésűvel ellátott hajszárítót, amit a NASA-val közösen fejlesztettek ki, és Anettka is ezzel szárította be a haját ürrepülés előtt. Olyan szép ez a masina, hogy ha elromlik, múzeumba ki fogom állítani.


Vettem ezen kívül egy (pontosabban két) jegyet egy Musical-estre október 8-ára a Seoul-i Olimpiai Park XYZ csarnokába (majd pontosan utánanézek hogy hová, ha aktuális lesz). Egy finn lánnyal megyünk, aki a KyungHee-n tanul Szöulban. Ennek a Musical-estnek az a különlegessége (legalábbis számomra), hogy Lévay Szilvester nevű zenész / zeneszerző bácsi, aki sok jót alkotott már életében, eljön ide 4 napra és az ő musicaljeiből (Mozart, Elizabeth, stb.) fognak előadni dalokat itteni énekesek. A legnagyobb híresség Kim Junsu lesz, joggal feltételezhető, hogy a jegyvásárlók 99%-a miatta vett jegyet. Többek között én is. (Én persze valamennyi részben Szilveszter bácsi miatt is, a koreaiaknak gondolom az ő személye közömbös volt). Íme a plakátja:


Egyébiránt csütörtök óta itt van Busan-ban egy kedves fiatalember, Mátrai Péter, aki szimplán túristáskodni jött Koreába egy hónapra, és mivel neki is elkél a segítség, hogy merre érdemes menni, mit érdemes megnézni, nekem pedig jólesik a magyar társaság, így sokat lógunk együtt mostanában. Valószínűleg következő hét végéig marad Busan-ban, de majd még meglátja. Ma voltunk néheny szép / nevezetes helyen, és csinálunk képeket is, néhányat azokból berakok akkor most. :)

A Yongdo Parkban pöffeszkedünk. :D

Kartonból van, de én azért szeretem. <3


A Jagalchi kikötőben....


Ehhez vajon mit szólna az ANTSZ?:P


A Gyémánt-híd (KwangAnTaeGyo) éjjel.