Tegnap látogatott el hozzánk a nagykövetségre Tóth József, a Vadvirágok könyvkiadó ügyvezető igazgatója. Beszélgettünk jövőbeni tervekről is, de mégis az egyik legfontosabb jó hír talán a koreai sorozatok rajongói számára az, hogy a Silla Királyság Ékköve november 11-én meg fog jelenni könyvváltozatban is. (Erről a már biztos sokan tudtak, de talán van, aki számára még újdonság^^)
Sajnos én még a sorozatot sem láttam :( Tényleg meg kéne néznem, mert annyian mondják, hogy jó, hogy ezek után rossz biztos nem lehet, csak időt kéne szakítanom rá....
Nyáron anyukámmal végignéztük a Palota Ékkövét DVD-ről magyar szinkronnal. Ez volt az első alkalom, hogy 20-nál több részes koreai sorozatot néztem. Sokan szokták mondani, hogy a sorozatokat eredeti hanggal és angol vagy magyar felirattal jobb nézni, de őszintén szólva nekem nagyon kényelmes volt, hogy le volt szinkronizálva, mert így nem kellett olvasni. :D Hát tudom, lustaság fél egészség, de nekem akkor is tetszett így. :D Mondjuk néhány dologgal kapcsolatban azért figyelhettek volna kicsit jobban, akik készítették a szinkront, például hogy a szereplők ne váltogassák már a tegezést és a magázást egy beszélgetésen belül (meg azon kívül se, legfeljebb ha a történet során megváltozik az egymáshoz való viszonyuk). Meg én a nevek átírásával, kiejtésével sem értettem egyet mindenhol, de mondjuk koreainál nem annyira egyértelmű, hogy mit hogyan kell átírni, sokféle módszer létezik, és ezért ez inkább csak megítélés dolga, nem rónám fel hiányosságnak semmiképpen. Kivéve persze, mikor Kim Borát olvastak Küm helyett, vagy éppen Kjon Mirát, Miri helyett, mert ezek egyértelmű bakik.
Néhány alapvető adat a sorozatról:
Gyártó ország: Dél-Korea Koreai cím: 대장금, kínai írásjelekkel: 大長今 (szó szerinti fordításban: A Nagy Dzsán’ Güm)
Angol címe: Jewel in the Palace, ebből származik a magyar címe is, mely: A Palota Ékköve Műfaj: történelmi (1500-as évek)
Hossz: 54 epizód (x 66 perc)
A történet (nagyon) röviden a következő: A XVI. század Koreájában Dzsán-güm, a főszereplő, kiskorában elveszti szüleit, ám édesanyja utolsó kívánságát teljesítve bekerül a Szöuli Királyi Palotába és ételkészítő udvarhölgynek tanul. A sors úgy hozza, hogy el kell hagynia a Palotát, ám később orvos asszisztensként (nővérként) visszatér, és végül ő lesz Korea történelmének első és egyetlen női királyi orvosa.
A történet valós történelmi tények alapján készült, bár természetesen a nagyobb része fikció. Amit azonban megállapíthatunk, hogy valós, az elsősorban Dzsán-güm személye, aki valóban élt, és feljegyzések bizonyítják, hogy tényleg az egyetlen valaha élt női királyi orvos volt. Ezen kívül valós személy természetesen a Cso-szan dinasztia XI. királya, Dzsun-dzson király is, valamint a királyi család többi tagja, többek között Mun-dzsan királynő, illetve a hercegek. Az idősebb herceg In-dzson, aki később a XII. király lett, ám szívbeteg volt, ezért fiatalon meghalt, valamint a kisebbik herceg Mjan-dzson, aki féltestvére halálát követően 12 évesen került trónra a Cso-szan dinasztia XIII. királyaként, és nagykorúvá válásáig anyja, Mun-dzsan királynő regnált helyette.)
Dzsán-güm a Nagy Dzsán-güm titulust magától Dzsun-dzson királytól kapta, mely címet élete végéig viselhetett. Hatalmas kitüntetés volt ez, hiszen a király a kor törvényeit megkerülve, s a miniszterek tiltakozása ellenére ezzel a címmel biztosította Dzsán-gümnek, hogy királyi orvos lehessen. A hagyomány szerint a királyi család tagjain és az ágyasokon kívül nő nem érinthette a király testét, s így a vizsgáló orvosa is természetesen csak férfi lehetett. Ám Dzsun-dzson király hosszú évek alatt folyamatosan meggyeződve Dzsán-güm páratlan tehetségéről, mégis ő mellette döntött. A koreai sorozatokban gyakran megjelenő elem a nők egyenjogúságért vívott harca, és ennek egyik legszebb példája Dzsán-güm története.
Nekem borzasztóan tetszett mind a történet, mind a színészi játék, mind a díszletek és a jelmezek, valamint a dramaturgia is. Amellett, hogy szórakoztató volt, sokat meg lehetett tudni belőle a XVI. századi Koreáról anélkül, hogy történelemkönyveket vagy korrajzokat tanulmányoztunk volna. Meggyőződésem az is, hogy minimális pontatlanságokat leszámítva a koreaiak ügyeltek a környezet autentikusságára, és az akkori szokások, törvények, életmód hű bemutatására.
Nem tudom, kinek melyik volt a kedvenc jelenete, de nekem kettő is volt, az egyik az, mikor Hán udvarhölgy és Dzsán-güm a börtönben voltak, a másik pedig a király halála. Mindkettő nagyon szép jelenet volt…
Lehet, hogy később megnézem majd még egyszer, akkor majd koreaiul, hogy gyakorolhassam belőle a szövegértést. Felirat akkor már nem is kell rá, hiszem tudni fogom, miről lesz szó, de szerintem erre idén már nem fogok sort keríteni, mert van egy jó pár másik sorozat, amit szeretnék megnézni mostanában.
Tegnap este (2011.július 29-én) Pánti Anna operaénekesnő az Operetthajón többek között 2 koreai dalt adott elő: 1. Balbam-balbam (a Silla Királyság Ékkövének egyik betétdala) 2. Arirang
Engem a Nagykövetségen dolgozó 2 kollégával együtt meghívott aznap estére. Elméletileg semmilyen felvételt nem lett volna szabad készíteni róla, de volt olyan kedves, és elintézte, hogy kézi kamerával lefilmezhessem ezt a részt.
Kedves Mindenki! Több, mint fél év kihagyás után úgy döntöttem, hogy 2011. július 1-jével ünnepélyesen folytatom a blog-írást, bár a jellege kissé meg fog változni, mivel – mint azt már sokan tudhatjátok – 2010 decemberben végleg hazajöttem Koreából, és így sajnos ezentúl nem tudok arról beszámolni, hogy ott milyen az élet. Természetesen továbbra is elsősorban Koreáról lesz szó, egyrészt azért, mert nekem nem túl nagy fáradtság arról beszélni, másrészt azért, mert a munkám is ehhez köt, lévén, hogy sikerült a Koreai Nagykövetségen elhelyezkednem. Ugyanakkor mivel köt a „diplomáciai titoktartás”, csak olyan mértékben mesélek majd a munkahelyi dolgokról, amennyiben azokat nyilvánosságra tehetőnek ítélem meg. :-))
Hogy elébe menjek az olyan esetleges kérdéseknek, mint pl. miért jöttem végleg haza, nos inkább elmesélem dióhéjban. Pár éve van nekünk családilag egy elég nagy összegű CHF-hitelünk és valamiféleképpen rendezni kellett, az pedig úgy nem volt megoldható, hogy én külföldön vagyok. Többen javasolták (pl. a koreai egyetememről is), hogy ne mondjam le az ösztöndíjat, inkább halasszak egy évet, és bevallom, néha bennem is felmerül, hogy miért nem azt az opciót választottam (főleg, mikor hiányzik Korea), de igazából, ha józanul belegondolok, és a döntéskor is úgy gondolkodtam: nem előnyös az, ha az ember évente változtatgatja a lakhelyét. Mert éltem ugye 2 évet Koreában, utána éltem volna 1 évet itthon, aztán még 3-at Koreában, aztán megint itthon. Voltaképpen sehol nem tudtam volna rendesen kialakítani az életemet, mert pont mire berendezkedtem volna, már állhatnék is tovább. Ezért döntöttem a végleges hazajövetel mellett, és azt hiszem mindent összegezve nagyon jó döntés volt, mivel nagyon szeretem a mostani munkámat és jól érzem magam itthon.
Hát ennyit bevezetésképpen, a következő bejegyzésben már majd valami érdekesebbről írok (remélhetőleg:-))
A Magyar Televízió mától kezdi el vetíteni a Dae JangGeum vagyis A palota ékköve után a második dél-koreai kosztümös filmsorozatot, a SzonDok királynőt, aminek a Silla királyság ékköve lett a magyar címe. SzonDok királyné ugyanis a Silla királyság uralkodója volt, mely királyság i.e. 57-től i.sz. 935-ig állt fenn, lakosságát ugyanaz a népcsoport alkotta, mint a mai két koreát, csupán az államszervezet volt más. A sorozat kapcsán Teszár Dávid koreai filmszakértő úr ;) és Csoma Mózes tanár úr, az ELTE koreai tanszékének vezetője nyilatkoztak az MTV-nek:
Úgy örültem, mikor ezt végignéztem, még mindig mosolygok. :)) (A két Korea egyébként nem békült ki, ez téves információ!)
Ennek a sorozatnak egyébként az egyik forgatási helyszne a GyeongJu-ban taláható Silla Millennium Park. Gyeongju ma kisvárosnak számít, azonban a Silla királyságnak az volt a fővárosa, így kulturálisan nagyon nagy jelentősége van, és népszerű turistacélpont is. GyeongJu-ban elég szokszor jártam már, mivel nincs messze Puszántól, és a Millennium Park-ban is voltam 2-szer, ha jólemlékszem mindkétszer iskolai szervezés keretében. Nagyon szép az a park, egyszer érdemes megnézni mindenképpen. :-)
Hát akkor veselkedjünk is neki annak a blognak. :) Remélem mindenkinek tetszett T.I. és a felesége. Előljáróban mesélek egy kicsit a koreai bűnbarlangokról, mert egyik ismerősömtől hallottam néhány új információt nemrég, és jegyzeteltem ám szorgosan^^
Először is létezik az úgynevezett "Kiss room" (키스룸), ahol óránként átlagosan 40.000 wonért (8000 ft-ért) lehet csókolózni. Ha nő megy be, akkor fiúk közül választhat, ha pedig férfi téved be, akkor csinos lányok közül. Igazából szerintem 8000 ft ilyen szolgáltatásért nem is sok. Nem mintha rászorulnék, de az ilyesmi mindig olyan kíváncsivá tesz, hogy még a végén egyszer kipróbálom^^ (egyszer, nem most, de az is lehet, hogy soha...) Hadan-ban, ahol lakom, nagyon sok van.
Másik két remek szórakoztatási létesítmény a "Host bar" (호스트 바) és a "Room bar" (룸 바). A finkciójuk ugyanaz, a különbség mindössze annyi, hogy a Host bar az hölgyek számára van, a Room bar pedig urak számára. Ha ide beszambázik valaki, akkor csinos fiatal hölgyek/urak közül válogathat, akik remek társaságként szolgálnak majd az este folyamán. Szexuális szolgáltatás az ebbe nem tartozik bele, mindössze karaokézni/táncizni lehet, beszélgetni, inni meg gyakorlatilag amit a host/hostess megenged. Az ára 100.000 won kb 2-3 órára fejenként. Na csajok, ki akar jönni? ^_~ Egyébként hogy egészen őszinte legyek, azon kívül, hogy jó móka, szerintem nekünk fiatal lányoknak nem igazán éri meg ilyen helyre menni, mert bármilyen szórakozóhelyen is fel tudunk szedni ennyi időre meg ilyen célra valakit, úgy, hogy nem nekünk kerül pénzbe, hanem ő hív meg mindenre. Szóval ez az egész csak azért érdekes, mert a koreai fiúk olyan cukik, mikor alárendelt szerepbe kerülnek, és kénytelenek azt csinálni, amire valaki más utasítja őket. Najó, de asszem ebből a témából elég is volt ennyi mára.
Hogy meséljek valami kissé emelkedettebbet is, múlt előtti hétvégén voltam Szöulban egy Musical esten, meg egy koncerten (JYJ-n), mindkettő emberfelettien jó volt. Koreában olyan szerencsében van részünk, hogy itt tartozik általában a különböző rendezvényekhez egy olyan fajta technikai felszereltség, ami még jobb mint nálunk Magyarországon, és amivel még élvezetesebbé és látványosabbá lehet tenni a fellépéseket.
Írok egy kicsit a Musical estről. Ezt az Olimpai Park tornacsaknokában rendezték meg 4 napon keresztül. (Kis információ, hátha valaki nincs egészen képben: 1988-ban Szöulban rendezték meg a Nyári Olimpiai Játékokat, és erre fel építették ki ezt a parkot...) A csarnok összbefogadó-képessége kb 15.000 fő, de a színpad felépítése és a kivetítők elhelyezkedése miatt nem lehetett totálisan kihasználni. Olyan 12-13.000 ember lehetett talán egy nap. (Minden nap ugyanaz volt a műsor, kisebb variálásokkal, ahogy hallottam...) Nálam volt a finn lány, Minna jegye is, (mert neki is én rendeltem meg és utólag fizette ki), de természetesen mindkettőt Busan-ban felejtettem, amire csak a vonaton jöttem rá. Azt gondoltam, hogy nem lesz belőle baj, mert kaptam SMS-ben foglalási kódot, majd nyomtatnak nekem új jegyeket a helyszínen. Ahogy Móricka elképzeli. Ez a valóságban természetesen nem így működik, és hamar rá is jöttem, hogy miért. Azért, mert a jeggyel automatikusan beengednek, személyi igazolvány nélkül, ergo én odaadhatom valakinek e jegyemet, az bemegy, én meg azt mondom, hogy otthon felejtettem, és kérek másikat. Ezt megelőzendő szegény finn lánnyal, aki ezek után már egy cseppet veszített a kezdeti lelkesedéséből, várnunk kellett egészen addig, amíg MINDENKI be nem megy a csarnokba. Ezek után egy öltönyös úriember megkérte az operátort (a karóráján keresztül, mint Michael Knight XD, vagy nem, de már nem emlékszem, valami rádió-félén), hogy nézze meg a térfigyelő kamerán, hogy az a két hely, amiről azt állítjuk, hogy a miénk, valóban szabad-e. Szabad volt, ezért bemehettünk. Előtte még készítettem egy kis videot a helyszínről, (ahogy mennek be a többiek....:F), nem mintha bármi különösebben érdekes lenne rajta:
Lévay Szilveszter-papa külön erre az alkalomra írt egy dalt Junsunak (aki az itteni "(majdnem) mindenki kis kedvence" :3), s ezt remekül elő is adtak együtt. Nagyon nagyon szép volt, nekem borzasztóan tetszett. Van róla felvételem, úgyhogy ide is felteszem, miért is ne. :) (MP3-ban jobb a minősége, ez a video-konvertáló teljesen tönkreteszi. :S)
Ezen kívül eljött egy híres német Musical-színész is, Uwe Kröger, aki szerintem annyira totál jófej, és jó előadó, hogy magával ragadott teljesen ő is. Kapásból szájon puszilta az összes koreai énekesnőt. :D Megkérdezi a mellettem ülő ember, hogy ilyet Németországban lehet? Hát mondom ott nem, viszont itt igen. :D:D:D Mert a koreai nők biztos nagyon komálták a nagy szőke herceget. :p
Másnap este találkoztam Dittivel és a Verával. Szöulban épp tűzijáték volt és azt mentünk el megnézni. Bár ne tettük volna, mert ha 1 millió ember nem volt ott, akkor egy sem. Én ennyi embert egy helyen még nem láttam. Szöulban eleve tömegiszonyom van, utólag már nem is tudom elképzelni, hogy ott éljek, bár ha nem a belvárosban vagy, akkor azért nem olyan vészes a helyzet, de nekem mostanában, ha felmegyek, mindig liftezik a gyomrom.
Egy fincsi és olcsó helyen vacsoráztunk. Szerencsére velük (Edittel meg Verával) lehet ilyet is, koreaiakkal nekem kizárólag drága helyekre sikerül mennem (ami nem attól drága, hogy színvonalas, hanem csak minden ok nélkül), ahol persze mindent közösen kell kifizetni, még azt is, amit nyilvánvalóan nem én fogyasztottam el. Ez az én kis beosztós lelkemnek nem örömteli megoldás, ugyanis a számla nagyrésze általában alkoholos italokból jön össze. Én ugye nem iszom, és azért nem szívesen fizetek, hogy más berúgjon. Ennél fogva nem szívesen megyek túl gyakran koreaiakkal szórakozni. Néha belefér.... Meglehet, hogy ez az egyik oka annak, hogy nincs olyan húde sok koreai cimborám, de úgy vagyok vele, hogy ilyen áron nem kell. Az igazi barátság úgysem ezen múlik, felszínes haveri viszonyokra pedig nincs kifejezetten igényem.
A szombat éjjeli illetve vasárnapi történések (miután Dittiékkel elváltunk) remekül tükrözik mindezt. Kábé éjfélre elértem egy újabb találkozó helyére, ugyanis egy ismerősöm ismerőse felajánlotta, hogy náluk alhatok, ha Szöulban vagyok. Mikor odaértem a megbeszélt metrómegállóhoz, ők már javában vacsoráztak, szokásos koreai módra közös edényből, sok itallal, stb. Mondták hogy egyek csak nyugodtan. Oh hát gondoltam, épp most vacsoráztam, nem fogok enni. Nem mintha nem nézett volna jól ki a cucc és szívesen megkóstoltam volna, de ha egy falatot is beleeszek akár, az már magával vonja, hogy fizetem az összes kaja és összes pia rámeső részét, úgyhogy inkább nem ettem egy falatot sem. Jó akkor ott elvoltunk egy darabig, aztán mentünk kifelé. Kérdezték, hogy szeretem-e a csirkét, mondtam hogy persze, erre mondták hogy jó mert vehetnénk aztán közösen megesszük. Hát gondoltam jó, ha már vacsoráztak, akkor sok ugysem kellhet nekik, és hatan voltunk így a rámeső rész sem lehet majd annyira borsos, gondoltam én. Tévedtem. Lehúztak 10.000 wonnal (2000 ft-tal) a csirke meg az üditő meg az összes szarság miatt, amit még összevásárolgattak. Úgy, hogy már tulajdonképpen senki sem volt éhes. Kifiezettem, mert nem lehet olyanokkal összeveszni, akiknél éppen sziveségből alszol, de hozzá kell tegyem, hogy a nyilvános fürdő, ahol én aludni szoktam, mikor Szöulban vagyok 7000 won (1200 ft kb) egy éjszakára, szóval akkora szívességet azért nem tettek.
A lány, akinél aludtunk, angoltanár volt, és tudott is valamilyen szinten beszélni angolul, de nem nagyon tette, a többiek sem, és ez nem is lett volna baj, mert elvileg azért lennék itt, hogy koreait gyakoroljak, csakhát egyikük sem vette arra a fáradtságot, hogy velem beszélgessen. Órákon keresztül cseverésztek mintha ott sem lennék, vagy persze tudták, hogy ott vagyok, de nem tudtak igazából mit kezdeni ezzel a szituációval. Én nem tudtam követni azt a fajta hadart, szleng koreait, amit anyanyelvűek egymás közt beszélnek, ők pedig nem hozták meg azt az áldozatot, hogy velem foglalkozzanak.
Reggel (vagyis dél körül) elmentünk ebédelni. Én ebédre nem szoktam sokat enni (inkább vacsorára), és még nagyon bennem volt a tüske az előző nap esti lehúzás miatt (ami egyébként nem lehúzás volt a részükről, csak én éreztem annak, de hiába csürjük-csavarjuk a dolgot, a vége akkor is az, hogy én annak éreztem). Úgyhogy nem ettem megint a közös ebédből, csak vettem egy kis háromszög kimpap-ot a közeli boltban, de aztán nem nagyon volt étvágyam, így azt sem ettem meg rögtön. Van egy olyan érzésem, hogy utoljára lógtunk együtt azzal a társasággal. :p
Na, ami viszont jó hír, hogy kaptam új mentort a suliban (nagy könyörgésemre, hogy nekem kell), és aranyos lány, tényleg segít, amiben kérem. Hétfőn a nyelvészet vizsgámra például kölcsönadta az elektronikus szótárát, mert azt azóta sem vettem. A vizsga ennek ellenére részben meghaladta a képességeimet. Nem az anyaggal volt a baj, azt értettem én, sőt sokmindent már eleve tudtam az előzetes nyelvészeti tanulnányok révén, hanem inkább azzal, hogy minden szakszót, definiciót, ábrát, levezetést, példát, stb koreaiul kellett (volna) megtanulni, és hiába éreztem a vizsgán, hogy igen, ismerős a szó, de hogy az-e, amire gondolok, vagy keverem a másik 687 fogalom valamelyikével, arról nem voltam mindig százszázalékosan meggyőződve. A szótár meg ugye segítség valamilyen szinten, dehát abban sem nyelvészeti szakszógyűjtemény van, szóval a vizsgának az 50%-ára kb nem írtam semmit.:( Utolsónak adtam be a lapot, ha kétszer ennyi idő lett volna rá, nekem akkor is kevés lett volna, viszont a professzor bácsi tök aranyos volt (ugyanaz volt, aki felvételiztetett, plussz múlt félévben a hanja órát tartotta, Park Yuri-nak hívják), azt mondta, hogy ne aggódjak, nem lesz szigorú. :-)) És utána még beszélgettünk is egy kicsit. Mikor ilyen kedves tanárokkal van dolgom, akkor mindig úgy örülök, hogy ide járok.
Holnap is lesz egy vizsgám, szerencsére (kötelező) angol, úgyhogy nem kell annyira izgulnom miatta.
Az jutott eszembe, hogy tavaly nyáron, mikor Nóriék itt jártak, nem is postoltam semmit az Olimpiai Park-ról, mert odáig már nem jutottam el a blogolásban. Ezt most bepótlom. :)
Ez a kép azért nagyon érdekes, mert a dél-koreai és a magyar zászló pont egymás mellett helyezdeknek el, és ez így is van rendjén~ :3 :D
