GwangAnRi Beach

Összefoglalólag: jó volt a 7vége. :) Szombaton 11 körül már sikerült is kikászálódni az ágyból (nekem jó alvókám van, többnyire nem dob ki az ágy reggel 5-kor), és ebéd után, 2-kor találkoztam is az én segítőmmel, akire mostantól a nevének a kezdőbetűivel fogok utalni: TheHyeong (magyarul kb: te-hjang) tehát ->TH. Aranyos, közvetlen srác. De időközben kiderült, hogy kicsit limitált az angolja (még hozzám képest is). Koreai viszonylatban jó, de európai viszonylatban nem annyira. Ha Tong-ot ismeritek, na kb olyan, mint az övé. Ha egy mondatban egynél több igeidő van, vagy feltételes mód, vagy függőbeszéd, vagy picit összetettebb a gondolat, akkor ott már időnként elveszti a fonalat. De ettől függetlenül nem voltak komoly problémáink a kommunikációval, mert volt elég idő, hogy tisztázzuk az esetleges félreértéseket.
Először SeoMyeon (Szomjon)-ba mentünk, ami Puszánnak amolyan bevárosi része. Persze Puszán nagy, több olyan rész is van, ami központi és forgalmas, de ez egy ilyen jellegzetesen szórakozó, vásárlós, sétálós rész. Itt van a puszáni Lotte Department Store (롯데백화점) is. A Lotte az egyébként egy fogalom Koreában. Ez voltaképpen egy főleg áruházak formájában manifesztálódó, de a dobozos kávétól a divaton keresztül az élet minden területére kiterjedő mega-giga óriásvállalat, gyakorlatilag ha az ember három percet eltölt Koreában, képtelenség nem belebotlani, mert már a reptéren is Lotte Duty Free-k sorakoznak. Van többféle áruházuk is, Lotte Mart a kevésbé tehetőseknek (na ez kb olyan, mint a Tesco), én is oda járok. :D, mert van egy közel az egyetemhez. Mindent lehet kapni, de mondjuk Magyarországhoz képest hatalmas különbség, hogy nem úgy kell vadászni valami alkalmazottra, hogyha valami kérdésed van, hanem lépten-nyomon beléjük botlasz. Elképesztően sok alkalmazott van mindenhol, de ez talán részben abból is fakad, hogy Koreában eleve elég sokan vannak. :p Most vasárnap délután elmentem pl vásárolni, és a harmadikon voltak a cipők. Hát gondoltam, csak körülnézek, hogy mi a kínálat, meg milyen az árfekvés. Egy négyzetméterre 25 db eladó jutott, úgyhogy több alkalmazott volt, mint cipő. Végül nem vettem semmit, de mindenről mindent megtudtam, még azt is, amire nem voltam kíváncsi. Lehet, hogy ehhez a fajta túlzott figyelemhez is hozzá lehet szokni, nekem egyenlőre egy kicsit furcsa. Magyarországon se szeretem, ha az eladók túlságosan segíteni akarnak. Ha akarok valamit, van szám, meg tudom kérdezni. Persze tudom, hogy csak udvariasságból jönnek oda, de igazából erre nekem nem lenne igényem. Na mindegy.
Visszatérve a szombatra, Seomyeon-ban bementünk egy Purikura készítő helyre. A purikura olyan fénykép, amit utólag ki lehet díszteni, és barátok meg párok csinálják emlékbe. TH nagyon ragaszkodott hozzá, úgyhogy nem ellenkeztem. Jók lettek a képek, meg is mutatnám, csak ugye mivel ezek matricák, és digitálisan nem kapjuk meg, ezért nem tudom feltenni a netre. TH szerint ugyanakkor Kanakonak van szkennere. Hogy honnan ismeri, azt nem tudom, de kiderült, hogy ők is valamilyen távoli ismerősök, és mindenesetre TH meg van győződve róla, hogy Kanako rendelkezik ilyen egységgel. Hát nem tudom, mert én a szobánkban nem láttam óriás lapszkennert, persze ami az én elképzelésem a szkenneről, az egy dolog, meg egész más, hogy Ázsiában mik léteznek. Lehet, hogy majd ha Kanako megjön, és rákérdezek, akkor előkap egy kapszulát, és ellőugrik belőle egy lapolvasó. Ki tudja. Ha így lesz, akkor felteszem a purikurát, hogy aki még nem látott olyat, az is láthassa, hogy mi az.
Ha fehér embert láttunk az utcán, azokkal mindig spontán leálltunk beszélgetni. TH nagyon szeret külföldiekkel interaktálni. Volt itt kanadai nő, ausztrál pasas, de mindegyik angolt tanítani jött. Vicces módon ha TH-t megkérdezik, hogy és ő honnan jött (mert ugye attól, hogy ázsiai, még nem 100%, hogy koreai), ilyet mond, hogy: I’m just Korean. Én CSAK koreai vagyok. Szegény ilyen alsóbbrendű létbe van késztetve. :) Ezt persze irónikusan mondom. Ebédeltem, mielőtt elindultunk, ezért nem voltam különösebben éhes, de – mint tudjuk – Koreában muszáj enni, meg TH éhes volt, úgyhogy ettünk. TteokPoggi-t (rízsrudacska csípős szószban), meg különféle ThwiGim-eket (ezek ilyen palacsintatészta-szerű bundában kisütött nyalánkságok, japánul tempura, és sokfajta van: rák, krumpli, tteok, tengeri hal, tintahal és más vízben élő társaik).
Aztán betértünk egy könyvesboltba. TH szerint nekem úgy kell(ene) koreait tanulnom, hogy elolvasok rövidebb szövegeket nagyon sokszor, amig szinte kívülről nem tudom, mert ő is így tanult angolul. Hozzáteszem, a módszer nem rossz. Az eltén is sokszor kellett szövegeket megtanulni és nagyon hasznos volt így visszatekintve. Jól körülnéztünk, volt ott minden, még TOPIK felkészítő könyvek is CD-vel (szívesen küldök egyébként, ha valakinek majd kell). Én mindenesetre úgy voltam vele, hogy kezdjük valami mesekönyvvel. Én még kis oktalan gyermek vagyok, nem zúdíthat rám rögtön egy történelem-könyvet. Kiválasztottam egy szellemi színvonalamnak tökéletesen megfelelő könyvet: Mujigae Mulkogi, vagyis Szivárnyány Hal címmel. :D Kicsit azóta fordítgattam is már belőle, és tényleg pont nekem való, egy mondatban van pár ismeretlen szó, meg max 1-2 ismeretlen nyelvtan, de szótárral illetve internet segítségével még pont meg lehet érteni.
Vásárlás után kérdezte, hogy hová menjünk, én arra szavaztam, hogy menjünk el a GwangAnRi partra, ahol tavaly nyáron is fürdőztünk a lányokkal, és nem messze volt az egyik legjobb karaokés élmény is. :p Ellenszavazat nem volt, úgyhogy arrafelé vettük az irányt. Fényképezőm sajnos továbbra sincsen, viszont neki volt fényképező a mobiljában, úgyhogy tudok néhány (közepes minőségű) képet prezentálni. Vettünk dobozos üdítőt és kiültünk a partra. Kérdeztem tőle, hogy vannak-e testvérei, mondta, hogy nincsenek, ő van egyedül. Mivel az öccse meghalt. Ez... kellemetlen. Nekem azért van tehetségen a kérdezéshez. De úgy látszott, hogy annyira már nem hatja meg az esemény, mert elég régen történt (talán úgy 20 éve). Aztán meséltem az én öcsémről is, aki ugye pincér (volt egészen a múlt hétig). TH mondta, hogy akár eljöhetne ide is karaoke bárba pincérnek, mert azzal jól lehet keresni. Mondta, hogy ő is volt pincér karaokéban. Mivel kezdő volt, ezért csak (?!) 2 millió wont keresett (400.000 ft), de aki már egy éve ott van, az kereshet akár 4 milliót is. Ez más – hasonlóan képzettséget nem különösebben igénylő – munkákhoz képest nagyon jó. mert pl mobiltelefon boltban az eladó fiúk 2500 wonos órabért kapnak (alig 500 ft). Mesélte azt is, hogy karaoke bárba is csak fiúkat vesznek fel pincérnek, úgyhogy én erről ne is álmodozzak. Más munkakörök taglalásába nem mentünk bele. Ja de, még az angoltanárba. Csak ugye én most még nem dolgozhatok, mert tanuló vizumom van, úgyhogy egyenlőre ez is tárgytalan.
Valahogy felvetődött, hogy menjünk el egy klubba. Azt mondta, hogy ha elmegyünk, akkor nem tud hazakísérni, mert ő a parthoz közel lakik, viszont az egyetemtől messze, úgyhogy visszafelé már lehet, hogy nem lenne busza. Mondtam, hogy nem baj, csak menjünk, majd hazamegyek egyedül. Nekem nem gond. Elmentünk egy szerinte tökjó helyre, egy hip-hop klubba. Ghetto. Már a neve is árulkodik. De előtte megyegyeztünk, hogy Mr Kwon-nak erről nem kell tudnia. MEGA-PhIMIL! :D Biztos fergeteges is lett volna, ha nem lett volna tök üres a hely még este 8-kor, mire odaértünk. Eminem szólt éppen, de egyetlen ember sem táncolt rá, úgyhogy mi is jobbnak láttuk, ha nem kezdünk rá egyedül bulizni egy töküres helyen. Helyette elmentünk karaokézni, ami szokás szerint nagyon jó volt. :) Felesben fizettük, mert ő csak diák, úgyhogy nem hagytam, hogy mindent ő fizesssen. TH-nak nagyon jó hangja van. Koreában (talán a sok karaokézás folytán) a többségnek azért elég jó hangja van, én úgy vettem észre. Énekelte az AeIn Isseoyo-t is. Nekem nagyon tetszik az a szám, bár életemben csak másodszor hallottam.

Nah, megjött Kanako, és nincsen kapszulás szkennere (ezt TH csak halucinálta sztem), de a koliban van, úgyhogy a jövő héten megpróbálom beszkennelni a dolgot. Kiderült továbbá, hogy vannak közös óráik, és onnan ismerik egymást. (Kanako egyébként nemzetközi turizmus szakos.) Szegény Kanakonek nem indult el visszafelé a hajója, és ezért 33.000 Yenért (ami 66.000 FT!!) vett repülőjegyet. Most kicsit ki van akadva, hogy mennyit fizetett érte. Hát a helyében én is ki lennék. Kaptam tőle szép japán szuveníreket, és a mamája is szeretne találkozni velem, ha majd el tudok menni Japánba. :) Milyen aranyosak.
Lassan befejezem. Holnap írunk egy kis teszt-féleséget, szeretném, hogy jól sikerüljön, úgyhogy átnézem a dolgokat. Pápá.