2009. október 20., kedd

IRIS ~behind the scenes~ & Ninja Assassin előzetes

Mint ahogy az előzőekben említettem, az IRIS-nek több jelenetét is Magyaroszágon vették fel. Ismerőseim közül többen is kinnt voltak a forgatási helyszíneken, és élőben követték figyelemmel az eseményeket. Nórinak és Diának még a főszerelő Lee Byung Hun (I Bjong Han)-nal is sikerült közös fotót készítenie. Koreában ő egyébként nagyon sikeres színésznek számít, jelenleg is megy egy filmje a mozikban, az "Esővel jövök". A fiatalok nagyrésze ismeri. Magyar színészek közül nem is tudom, kihez hasonlítsam a népszerűségét, nehéz is egy koreai meg egy magyar színészt összevetni, de mondjuk talán Csányi Sándort. Volt Byung Hun-nak egyetlen nem túl jelentős szerepe amerikai filmben is, ő játszotta Storm Shadow karakterét a GI JOE-ban; eléggé nyomják most, be akarják futattni hollywoodban. Nem lehetetlen, elvégre jóképű meg tűrhetően tud is angolul, de ugyanakkor már 39 éves és hacsaknem nagypapa szerepeket akar játszni, akkor nem ártana pár éven belül pozicióba kerülnie. :P

Nóri és Lee Byung Hun

Lee Byung Hun és Dia

Lee Byung Hun testőre és Nóri

A lesifotós képeket (is) Dia készítette:

Kim Tae Hee (Kim Te Hi) és Lee Byung Hun forgatási szünetben

Kim Tae Hee

Meg van 2 nagyon érdekes video fenn Youtube-on is a forgatásról (legalábbis mi egyenlőre ennyit találtunk, de ha lesz még, úgyis szólok).
Az egyik koreaiul, ez nekem nagyon tetszik, mert tele van magyar helyszínekkel. Nyugati pályaudvar. :D KLIKK!
A másik pedig egy japán TV-csatorna összeállítása, nyilvánvalóan japán nyelven ITT! Ez meg azért érdekes, mert a végén a színészek ott kajálnak a volt munkahelyemen, az Arirangban. Tudtommal híres-hírhedt Robi aznap pont szolgálatban volt, ami Lee Byung Hun számára a megtiszteltetés. xD

Ez most kicsit más, nem IRIS-szel, de mozival kapcsolatos dolog, mostanában egész másvalakinek van esélye koreai színészként komolyabb népszerűségre szert tenni a nemzetközi színtéren, ez a valaki pedig nem más mint Jeong Ji Hoon (Dzsong Dzsi Hun) aka RAIN. Jeong Ji Hoon (27) eredetileg nem is színészként, hanem háttér-táncosként kezdte pályafutását, onnan szúrta ki JYP és csinált belőle ázsia-szerte rendkívül népszerű hip-hop/R&B/pop-énekest, majd a Full House c. drámában kapott főszerepével kezdte meg színészi karrierjét. Lee Byung Hun-hoz hasonlóan mellékszereplőként ő is látható volt már egyszer amerikai filmben, méghozzá a Speed Racer-ben, idén novemberben viszont egy igazi nagyköltségvetésű hollywood-i mozi főszereplőjeként láthatjuk majd viszont, ő alakítja ugyanis Reizo karakterét a Ninja Assassin-ben. Trailer ITT! Meg egy kép róla, csak hogy legyen :P


Felmerül a kérdés, hogy egy japán karaktert, mint Raizo, miért koreai színész alakít. Ezt a problémakört mongol szobatársam a következőképpen fogalmazta meg egész tömören: Mert japánban nincsen egyetlenegy férfi sem. xD Ezt a mondatot a japán szakosok eleve el sem olvasták (ugye?), ha pedig véletlenül elolvasták, akkor azt hozzátenném, hogy én csak idéztem Ariánát, nem feltétlenül értek vele egyet, és ez egyébként is csak egy vicc. És utólag is bocsánat^^ Hogy oldjunk a hangulaton, álljon itt egy ennél jobb vicc:

Nyuszikának aranyere van, elmegy az orvoshoz. Amikor a vizsgálat után visszamegy az erdőbe, a társai kérdezik kíváncsian, hogy mi volt.
-Hát a doki azt mondta, hogy toljam le a gatyámat, azután hajoljak előre. Majd bal kézzel megfogta a vállam és jobbal meg turkálni kezdett a se**emben.... Nem is. Jobb kézzel fogta a vállam és bal kézzel... Nem... Két kézzel fogta a vállam...
A K...A ÉLETBE!!!!!!!

2009. október 17., szombat

IRIS ~új koreai tévésorozat~


Ezen a héten kezdték el sugározni a KBS2 TV-csatornán a valaha forgatott eddigi legnagyobb költségvetésű koreai sorozatot, az IRIS-t. Az Iris nemcsak azért különleges, mert az izgalmas történet mellett koreai hírességek egész gárdáját sorakoztatja fel a színészek között, hanem - nekünk magyaroknak - azért is, mert a sorozatot részben Magyarországon forgatták, több különböző helyszínen idén júniusban. A szerdán este levetített első epizód rögtön Budapesten kezdődik, ahol a főszereplőnek egy magasrangú hazánkba látogató észak-koreai politikust kell likvidálnia, és 20 percen keresztül kizárólag budapest környéki helyszíneket láthatunk benne, amíg a történet át nem vált visszaemlékezés módba, amely során pedig Koreába jutunk vissza. A történet maga egy észak- és dél-koreai ügynökök között kibontakozó kémtörténet, de lesz benne thriller és misztikum is, ahogy azt az előzetesek ígérik. Mindenkinek melegen szeretném ajánlani, hogyha másért nem is, legalább a helyszínek miatt pillantson bele, már fel van töltve az internetre és a lelkes rajongók angol feliratot is készíttek hozzá:
Első rész: KLIKK!
Második rész: KLIKK!

A Filmvilág című internetes filmes oldalon Teszár Dávid írt nagyon jó cikket a sorozattal kapcsolatban. ITT! Ősszeszedett benne egy csomó hasznos linket, amelyekből érdekességeteket tudhattok meg a filmről. Én is biztos, hogy fogok még írni róla, mert van mit, főleg, hogy bár a magam részéről júniusban már Koreában voltam, magyar ismerősök többször is jártak kinn a forgatáson, úgyhogy vannak nagyon klassz fényképek is. Most mennem kell, de majd még jelentkezem. :)

2009. október 16., péntek

2009. október 15., csütörtök

Dream Concert 2009 ~beszámoló~

Noshát akkor az október 10-ei koncertről. :-)) Szép 'verőfényes' szombati napon elég korán, reggel 8:40-es busszal mentem Szöulba. Ez azért számít korainak, mert még a koliból buszmegállóba kiérni is több, mint másfél óra. Dehát mi az nekem, hajnalok hajnalán fagyos metrokocsiban száguldozni. :-P A busz kábé délután egyre ért fel a fővárosba, kicsit késett, ami egyébként nem szokása neki, de mivelhogy a busznak a vonattal szemben nincsen különbejáratú pályája, ezt azért el lehet nézni. Kettő után valamivel értem a rendezvény helyszínére (Seoul World Cup Stadium), ami eredetileg egy sport-stadion, és a nevéből is látszik, hogy a 2002-es Japánnal közös rendezésű Foci VB-re épült. Nagyon takaros, félig-fedett, 64.000 férőhelyes ojjektum. A koncertre azonban 'csak' 40.000 jegyet adtak el, mivel a szinpad melletti illetve mögötti részben lévő ülőhelyekre nyilvánvalóan senkit nem lehet ültetni. Ahogy odaértem, már mindenhonnan bömbölt a mindenféle zene, árusok mindenhol, lufikat árulak meg világító botocskákat, amivel a mélyen tisztelt közönség emelhette az esemény színvonalát. :D Vettem is mindjárt egy piros meg egy kék lufit. Épp fújtam fel a kéket mire ezt meglátta egy csapat koreai és megrohamoztak, hogy csak nem én is szeretem-E a SuJu-t, hát mondtam de egész véletlenül igen, szeretek én mindenkit, aki ma itt lesz. A kezembe nyomtak egy rakás mindenféle kártyát, meg édességeket, és éppen ekkor futott be Andor, mire a lányok rögtön falnak mentek, hogy jaj hát mi van itt, nemhogy külföldi lányrajongó, de még külföldi fiú is, teljesen el voltak ragadtatva. Az hogy Andor nem rajongó, csupán békés érdeklődő, az az ő szempontjukból tulajdonképpen teljesen mindegy is volt. Nah hát ezután a kis kaland után beváltottuk a netes jegyünket valódira, amiért szerencsétlen módon 2-szer voltunk kénytelenek kiállni a sort, mivel először rossz helyre álltunk. Pont mire végeztünk, kidurrant a kék lufim, de nem volt gond, mert valaki utánamfutott, hogy ajándékba adhasson egy másikat. Milyen barátságos népek laknak errefelé. :D Andor meggyőzött hogy ráérek én azt felfujni, ha már elfoglaltuk a helyünket, mert addig is csak akadályozna. És igaza is volt, mert kaja-vásárlás közben a piros lufi is épp eléggé akadályozott. Miután kijöttünk a szuper-marketből, sikerült összefutni egy piros-lufis szindikátussal is, akik ugyanolyan melegen üdvözöltek, mint a kékek. Aztán bementünk a stadionba, megkerestük a helyünket. A legfelső, 69-es sorba szólt a jegyünk, ami persze nem akadályozott minket semmiben, mert neveletlen külföldiek módjára helyünket elhagyva később úgyis a médiásoknak fenntartott helyekről követtük az eseményeket, de erre majd inkább visszatérek. Nosthát amit a koreai szorakoztató-ipar zenei vonaláról érdemes elmondani, hogy legnagyobb részben három óriás-cég tartja a kezében, amelyek egész pontosan a YG Entertainment, az SM Entertainment. és a JYP Entertainment. Vannak más, kisebb cégek is, de mondjuk, hogy ez a 3 lefedi a könnyűzeneipar 80%-át. Aki érez magában kellő kedvet előadóművészkedni és látnak benne tehetséget, hozzájuk szerződhet jobb-rosszabb feltélekkel. A vállalatok nevei egyébként az alapítók nevének kezdőbetűiból állnak össze, nagyon furfangos módon. Összefoglalom itt nagyon tömören, hogy melyik céghez milyen mostanában futó előadók tartoznak.
YG: Se7en, BigBang, 2NE1
SM: BoA, TVXQ, SuJu, SNSD, SHINee, Zhang Li Yin, The Grace, f(x)
JYP: Rain, 2PM, 2AM, Park Ji Yoon, Wondergirls, g.o.d
Daesung Entertainment: Kara, SS501


Noshát, mint az a focimeccseken is szokás (helyenként), a táborok szét vannak ülteteve, mert a szervezők attól félnek, hogy itt egyesek olyan szinten nem bírják fékezni magukat, hogy még a végén kárt tennének embertársaikban, ennek ellenére ha valakinek sikerült lefoglalnia a biztonsági őröket egy kis időre, akkor 3 másodperc alatt 47-en másztak át a szektorokat elválasztó vaskerítésen, nem volt ezzek különösebb probléma. Mivel nem mindenkinek sikerült oda kapni jegyet, ahová legjobban szeretett volna, és hát ugye nem mindegy, hogy az ember 3 méterrel idébb vagy odébb ül-e, ennek ELVI jelentősége van. XD. Úgyhogy magyarként ne tessék azt gondolni, hogy mifelénk olyan nagyon ne bírnának magukkal az emberek, mert ha valaki ázsia irányába téved, akkor láthatja, hogy keleten aztán végképp nem férnak a bőrökbe, legyen szó a parlamentről, vagy randezvényekről. Itt aztán minden lófaxxért tüntetnek, mindenért peticiót írnak, mindenkit meg akarnak téríteni, alig várják, hogy alkalom legyen valamiért transzparenst készíteni, és vonulhassanak. Bűbájosak. :-)) De egyébként hozzáteszem, hogy az esetek 99%-ában ezek teljesen békés jellegű megmozdulások.


Vissztérva a koncertre, nekem a YG szekcióba szólt a jegyem, nem nagyon érdekelt hogy hol ülök, bárhol jó volt, lényeg hogy a stadionon belül legyen. :D Mint ahogy említettem azonban, Andorral úgy éreztük, hogy a köztünk és a színpad között lévő távolságot lehetne csökkenteni némiképpen, és kezdés előtt előre vándoroltunk egy szolid 40 sort, végül aztán a médiásoknak fenntartott helyen kötöttünk ki, ahol jelen esetben médiások nem ültek, mindenki más viszont igen. Hát innen nem is mentünk sehová, legfeljebb WC-re. A hangulat már kezdés előtt jóval is tetőfokára hágott, úgyhogy el lehet képzelni, hogy kezdés után mekkora ováció volt. Nagyon nagy volt a hangulat, sose fogom elfelejteni. :D Az előadók is csodálatosak voltak, semmire nem lehetett panasz. Itt van egy cikk arról, hogy kik és milyen számokat adtak elő, belinkelem és akkor nem kell nekem mindet felsorolni. :) KLIKK! Legjobban nem is tudom, hogy ki tetszett, felsorolhatnám kb az összeset, de ha mindenképpen egyet kell mondani, akkor 2NE1. :p "Hey Playboy, it's about time, and your time is up..."^^

Koncert után pénz meg időtakarékoság céljából még éjszakai busszal visszajöttem Puszánba (Andor is ment a dolgára), de azért egy kicsit szomorú voltam, hogy nincsenek itt velem olyanok, akikkel utána be lehetett volna ülni valahová kicsit dumálni és iszogatni. Dehát ez van, azért így is nagyon szerencsés vagyok, hogy ott lehettem, úgyhogy nem akarok panaszkodni. Felteszek néhány fotót majd este, de most lassan indulnom kéne.

JA DE MÉGVALAMI!!! Nem tudom, vajon mennyien tudjátok vagy ismeritek a Heading to the Ground című koreai drámát, de kedden ott voltam a forgatásán!!! És nagyon szuper volt!! (Köszönöm az infót Viki!! <3) Majd erről is mesélek, meg teszek fel képeket, de most kezdek készülődni, mert ma van a Puszáni Nemzetközi Filmfesztivál utolsó előtti napja és eddig még egyszer sem volt érkezésem odalátogatni, pedig nincs is messze. Úgyhogy ma kimegyek. Puszi mindenkinek!!

2009. október 10., szombat

Seoul Dream Concert 2009

Holnap Andorral felmegyünk Szöulba meglesni az idei nagy eseményt, a Seoul Dream Concert 2009-et. Drága magyar szakos Kim (Boyeon) szerzett nekünk jegyeket, és ezért örök hála. Nem hiszem hogy sok értelme lenne nekem magáról az eseményről fotóznom, mert úgyis 65 kameraállásból rögzítva lesz a koncert és fennt lesz youtube-on már másnap, de azért ha lesz valami érdekes kinn vagy az esemény körül akkor azért azt megörökítem. :-)) Akik fellépnek majd: Super Junior, Big Bang, SNSD, SHINee, 2NE1, Chae Yeon, f(x), 2AM, 2PM, KARA, Wheesung, Jewelry, 4minute, T-ara, MC Mong és Park Hyo Shin


Amíg mi odavagyunk, addig egy kis humor-bon-bon^^

-Engem a siker nem rontott meg, én világéletemben elviselhetetlen voltam.
-Annak ellenére, hogy az élet drága, még mindig elég népszerű.
-Bölcsességeket rendkívül egyszerű kitalálni. Az ember egyszerűen leírja az ellenkezőjét annak, amit tesz.
-Olyan sokoldalú vagyok, hogy az már majdnem gömb.
-Kérek egy türelemjátékot! DE MINT A VILLÁM!!!
-A jövő nagyon hasonlít a jelenre, csak rosszabb.
-Elmentem lángosnak. Végre egy jó zsíros állás...
-A főnök a munka oroszlánrészét már elvégezte: üvöltött!
-Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása...
-A processzorok füsttel működnek. Ha kijön belőlük a füst, nem működnek tovább.
-A csapatmunka lényege: mindig van kit hibáztatni.
-Van két gyönyörű gyermekem - márpedig ötből kettő az nem is rossz arány.
-Én valahogy úgy vagyok a pasikkal, mint a zsiráfokkal. Tetszik, tetszik, de otthonra azért nem kéne.
-A teve egy rendkívül szívós állat: akár élete végéig kibírja víz nélkül.
:D

2009. október 4., vasárnap

Kellemes Csuszokot Mindenkinek!

추석 Chuseok (vagyis Csuszok) a koreaiak legnagyobb tradicionális ünnepe, a holdnaptár 8. honapjának 15. napján van, és ez idén éppen oktober 2-a (péntekre) esett, így most a hétvégével együtt jókis 3 napos ünnepünk van.^^ Ilyenkor a kedves koreai kollégák elvándorolnak a nagyszülők (vagy a legidősebb családtag) házába, legyen az az országban bárhol, és együtt jól megvacsoráznak. Mivel ez az ünnep az ősöknek való hálaadásról szól, egy másik asztalt is megterítenek, tele finomságakkal, rendszerint gyömölcsökkel (az alma és a nichi kötre kötelező) és azt a halott ősök szellemeinek ajánlják fel. Reggel esetleg kimennek a temetőbe és rendbe rakják a sírokat.


Amit nagy előszeretettel szoktak ilyenkor fogyasztani, az a pulkogi (sült marhahús), a csapcse (üvegtészta zöldségekkel), az édességek közül pedig a szongpjon (songpyeon), ami a tteok-nak, vagyis a rízsliszből készült incsi-fincsi süteménynek a félhold alakú variációja. Mindig megtöltik valamivel, leggyakrabban édesbabbal. Tavalyról van itt nekünk tteok-árus standjáról kép, ahol lehet kapni egyenes, rúdalakú, hangeres, gömbölyű, színes, töltött, kókuszreszelékkel borított, oridzsinál, szívalakú, pöttyös, csíkos, kockás, rózsával díszített és még száz-féle varicációban tteok-ot. Hát finom is^^ Fogyasztása rövid idő után függőséget okoz.