Breaking up and down

Gondolkoztam rajta, hogy hogyan meg mint írjam le a hétvégén történteket, mert alapvetően szeretném megosztani, csak kicsit attól tartok, hogy hiába írom én le legjobb tudásom szerint, nem fogja ez úgy visszaadni a dolgokat, mint ahogy a valóságban voltak. Mert mondjuk példának okáért valaki mondott valamit, de nem mindegy, hogy hogyan mondta, stb, és ezt nehéz írásban visszaadni. Főleg ennyire tömören. De a lényeg, amit mindenképp szeretnék leszögezni még az elején, hogy Gill tényleg kicsit más, mint a többi koreai, engem erről meggyőzött, most lehet gondolni, hogy naiv vagyok, de én tudom, amit tudok. :-))

Hát szóval Kanakoval jöttünk vissza Puszánba busszal múlt vasárnap és Gill már küldte az sms-eket, sőt már indulás előtt is folyamatosan arról beszélt, hogy így meg úgy fogok hiányozni, és hogy jöjjek Szöulba megint mihamarabb és hogy majd ő is próbál jönni Puszánba stb stb. Nem tudom, én mondjuk el tudom képzelni, hogy van olyan ember, aki így működik, hogy hiába van neki valaki, ha egy pár napig nincsen 2 méteres közelségben akkor már rosszul érzi magát, én mondjuk az ilyesmit elég jól el tudom viselni, úgyhogy nem is írtam neki vissza semmi olyat hogy i miss u too, hanem csak olyasmiket hogy cheer up vagy ok see you next weekend. dehát ő folyamatosan nyomatta a dolgokat. Mindennap felhívott 5-ször, néha már egy óra után úgy kellett letennem, hogyha nem teszem le, elkések valahonnan. És tényleg elképesztő, hogy mennyire mindenről egyezik az izlésünk meg a nézeteink, meg tényleg mindenről úgy el tudtam beszélni vele, mintha ezer éve ismernénk egymást. És azzal borított ki a legjobban (jó értelemben), hogy annyira udvarolt, de annyira durván tényleg, hogy nem tudtam, meg persze valahol legbelül nem is akartam ellenéllni neki. Ha mindezt valaki playboy stílusaban csinálja, amit ismerek és egy pillanat alatt levágok, akkor nem hat meg, sőt ellenszenvet kelt, de nála lehetett érezni, hogy őszinte. Szerdán valami kapcsán elkezdett házasságról beszélni, és rögtön mentegetőzött is hogy nem úgy értette hogy most rögtön csak hogy milyen jó lenne majd, meg hogy milyen jó lesz nekünk és milyen boldogok leszünk, és folyamatosan csak mondta a terveit és az elképzeléseit és hogy minden milyen fasza frankó lesz. Csütörtökön dél körül még úgy egyeztettünk, hogy pénteken nyelvórá után megyek Szöulba és találkozunk, és vasárnapig ott maradok. Aztán estefelé egyszercsak írt egy sms-t, hogy valamiről szeretne velem nagyon komolyan beszélni. Kérdeztem hogy miről, kicsit tartottam tőle, hogy ez most jó vagy rossz-e. Visszaírta hogy "i have argued wiz dad about you very seriously hu... so hard to tell u this...". Akkor felhívtam és elmesélte, hogy retek módon összeveszett az apjával és fogalma sincs hogy most mi legyen. Mert hogy ő nagyon szeretne járni velem, de az apja nem engedi. Kérdeztem, hogy bazdmeg, hány éves vagy Te, nem harminc? Azt mondja de, csak még bizonyos okokból kifolyólag (amikről én persze tudok, csak hosszú lenne kifejteni) nem tud most elköltözni otthonról, és ráadásul az apja vállalkozásában dolgozik amig befejezi a képzést amire jár. Tehát nincs választása. Erről vitáztunk egy sort, aztán hagytam hadd gondolkodjon magában. Másnap (pénteken) órán alig tudtam figyelni. Koradélután beszéltünk. Előadta, hogy rettentően sajnálja, de most inkább ne menjek, mert nem tud találkozni velem. Hát gondoltam ez fasza. Később délután írt hogy mit csinálok. Mondtam hogy semmit. Felhívtam, megint vitatkoztunk, kérdeztem, hogy miért mondta el az apjának, ha tudja, hogy milyen, erre azt mondta hogy jobb reakcióra számított a részéről, mert hogy már volt ugyanilyen balhé de az régen volt és hogy ő remélte hogy azóta már engedékenyebb lesz. Kérdeztem hogy apád tudja, hogy Te egyáltalán nem akarsz koreai nőt feleségül? Azt mondta, szerinte tudja, de ez nem azt jelenti, hogy nem fog mindent megtenni, hogy mégis az legyen. Aztán megmondtam neki, hogy felmegyek Szöulba és ezt megbeszéljük, mert nem vagyok hajlandó ilyen dolgokról telefonban értekezni, meg főleg arra várni napokon meg heteken keresztül hogy ő abban a csökevényes koreai férfi agyában mit talál ki, hogy mi lenne a legjobb mindenkinek. De azt mondja, ne jöjjek, mert ő nem érdemli meg hogy ennyit utazzak miatta mikor semmit nem tud nyújtani cserébe. Kérdeztem, hogy nem akar látni? Azt mondja nem a faszt nem, mindennap akar látni, csak hogy ez nem járja, hogy én ilyen sokat utazok, hogy odamenjek, és hogy ő meg alig tud elszakadni otthonról, hogy találkozzunk. Na gondoltam, csak ez hiányzott, egy nyafogó 30 éves óriáscsecsemő. Mondtam mégegyszer, hogy odamegyek. Végül beleegyezett. Úgy volt hogy busszal megyek, de csodák csodája a koli előtt összefutottam Kanakoval, aki épp Tedzsonba igyekezett és kérdezte hogy hová megyek. Mondtam hogy Szöulba. Mondta hogy ő vonattal megy Tedzsonba, és miért nem megyek vele, mert a vonat úgyis Szöulig megy. Ez jó ötlet volt, úgysem nagyon akartam egyedül lenni. Írtam sms-t Gill-nek, hogy ne a buszállomásra jöjjön, hanem a Seoul Stationre 23:55-re. Visszaírt, hogy éjfél körül ott lesz. Megérkeztem, és kisvártatva sikerült megtalálni egymást. Akkor annyira jó volt újra látni, hogy el is felejtettem, hogy miért jöttem ide. Kész, ha meglátom, el tudom felejteni, hogy van rossz is a világon. Elmentünk egy motelbe és ott beszélgettünk majdnem egész éjjel. A Seoul Station környékén lehet ilyen gyanús ajummákba botlani, akik a prostiknak adják ki a szobákat, úgyhogy általuk tudtunk olcsó helyet találni. Én akkor még reménykedtem kicsit, hogy talán .... TALÁN meg tudom győzni, hogy megérné együtt maradni, bár valahol racionálisan meg már tudtam hogy ez már csak halottnak a csók.
Gill előadta a családja történetét talán a koreai háborúra visszamenőleg, például hogy az apjának Dél-Koreában egyetlen élő rokona sincsen, és ha Észak-Koreáról látott TV-műsort, akkor mindig nézte a háttérben az arcokat, hogy ott van-e valaki a családjából és nem fogta fel, hogy ennyi idő után már fel sem ismerné őket meg hogy már biztos nem is élnek. Mesélt a saját gyerekkoráról is és hogy milyen nehéz volt a családnak, mert hogy ő már 2 lány után a harmadik gyerek volt és megis megtartották, és felnevelték, valamint hogy ő egész életében engedetlen gyerek volt és soha nem vette észre, hogy az apjának milyen nehéz, pedig fater mindig csak a legjobbat akarta neki. Aztán mesélt még a nagyon-nagyon kislétszámú és rossz véget ért nőügyeiről is, meghogy miért szökött meg amerikába aztán miért kellett visszajönnie. És hogy higgyem el, hogy ez neki sokkal rosszabb, mint nekem, de jelen helyzetben nem teheti meg hogy ellentmond az apjának, mert mikor legutóbb veszekedtek, szintén egy lány miatt 3 éve, utána fater nagyon beteg lett és hogy ez nem történhet meg még egyszer, és hogy most szeretné megmutatni, hogy ő milyen fasza jó gyerek is tud lenni. Naszóval egy szó mint száz, Gill úgy érezte, hogy itt az ideje, hogy ő is mártírkodjon egy sort, folytatva a családi hagyományt. Komolyan mondom, ezek a koreaiak nem is érzik jól magukat, ha nem szenvedhetnek. Nekik ez lételem. Folyamatosan csinálniuk kell a drámát. Valahogy mindig beüt a ménykiő, és akad valami ok, ami megakadályozza a normális párkapcsolatot. Az mondjuk alapban nem zavarna annyira, ha ezzel csak magának okozna bajt, de éppenséggel engem is magával ránt, mert addig hitegetett, amíg komolyan kezdtem hinni neki, és most elég rosszul érint, hogy az egésznek vége. Én a részemről tényleg MINDENT megtettem, tudjátok, hogy nem vagyok buta és tudok érvelni, de ilyen emberekkel szemben, akik már úgy hozzászoktak az önkínzáshoz, hogy szinte lételemükké vált, itt nem volt mit tenni. Egyébként persze valahol kicsit megértem. De teljesen szerintem sose tudnám megérteni.

Az a legnagyobb baj, hogy ez most hiába volt csak egy hét, az idő nem számít, az ember ha úgy van, akkor már nagyon nagyon rövid idő alatt is rohadtul érzi, hogy kihez való és hogy kivel lehetne boldog, főleg ha az a valaki még szítja is a tüzet rendületlenül. És ha vége van, azt nagyon nehéz elképzelni, hogy lesz-e még ilyen valaha, hogy találok-e még ilyet, akivel ennyire összeillünk, akinek ennyire tetszem, aki (egy dolog kivételével) ennyire mindent megtesz és még többet is, mint amit az ember elvárna és tényleg figyel mindenre, és mindig meg tud lepni valamivel. Vagy ha találok is, akkor mikor. Mert persze most jöhetnének a vigasztaló szavak, hogy fiatal vagy még előtted az élet, hát tudom én azt, de őt akkor is marha nehéz lesz felülmúlni bárkinek is, mert nemcsak megjelenésre volt teljesen az esetem de belül is és egyáltalán minden szempontból és ez még kölcsönös is volt. Hát ilyen nem tudom, mikor lesz megint. Mert eddig még nem nagyon volt. Totál elment a kedvem attól is, hogy egyáltalán ilyet keressek, ez a többi srác, aki irogat, ezek Gill-hez képest semmi, annyit nem ér, hogy válaszoljak nekik. Szerintem egy időre takarékra teszem magam, amíg ezen túl nem leszek.

Bye~bye sweety~

Monszun

Itt Koreában leszakad az ég, ami azt jelenti, hogy elkezdődött a Monszun. Elég későn, hozzáteszem, mert van, amikor nem várat magára júliusig. Ilyen Magyarországon nincsen. Ez itt olyan, hogy megállás nélkül szélviharral ötvözött zuhatag van, most már gyakorlatilag 14 órája megállás nélkül. Közben voltam suliban is, kész öröm volt. o.@ Ahogy azt Sonja tanárnő mondta nemrég az eltén, az esernyő itt nem működik mert a szél miatt a víz jön oldalról és alulról is, sőt ha esernyő van, akkor még ilyen stílusosan el is lehet szállni, mint Mary Poppins. :-D Az esőkabát hatékonyabb. Majd beszerzek egyet. Faszán fogok kinézni benne. XD Egyébiránt szobatársam továbbra sincs, mármint elvileg van, de az is biztos, hogy megfeledkezett róla, hogy van itt neki egy szállása, mert az utóbbi 2 hétben 2-szer láttam, és a második találkozás is volt már vagy egy hete. Kanako ugyanígy, neki is van szobatársa valahol, csak a jóég tudja hol. Nyáron olyan a koli, mintha zárva lenne, és Te csak véletlenül maradtál itt, de nem csak a koli, hanem a suli is. Ilyenkor mindent felújítanak, javítanak, semmi se működik, semmi sincs nyitva, kész katasztrófa. :-D Na hát ennyit a kollégiumról, juteszembe, nem is tettem fel még képet róla, de a koli honlapján úgyis van jópár kép róla, úgyhogy inkább magadom a linket, akit érdekel: ITT! Szeretném külön felhívni a figyelmet a vasalószobára. ;-D

Hétvégén Szöulban voltunk Kanakoval, ahol kisebbfajta magyar-találkozó volt, de lesz még ilyen a nyáron, szóval senki nem maradt le semmiről. Kanakoval pénteken (júli 3.) mentünk fel. Ez külön megér egy misét, hogy hogy sikerült pénzt szereznem, ugyanis péntekig nem (sőt még azóta sem) utalták a júliusi ösztöndíjat (de állítólag holnap vagy holnapután fogják), úgyhogy Olga tanácsára bementem Kwon-hoz és előadtam neki, hogy a kolidíj befizetése miatt le vagyok égve, viszont mindenképpen pénzre lenne szükségem, és hogy mit lehetne tenni ezügyben. Az lett, hogy kölcsönadott. :D Hát nem kedves tőle?:D Én eredetileg csak 100.000 wont szerettem volna kérni, de 200.000-et adott, hogy biztos elég legyen. Kanako meg kérdezte, hogy vissza kell-e adnom majd, hát mondtam, hogy naná, ha nem kéne, akkor rögtön egymilliót kértem volna. XD Ez volt reggel. Aztán óra után hazajöttem, gyorsan elkészültem és buszal felmentünk Szöulba. Nem tudom, említettem-e, de a nyáron pénteken is vannak órák, csak hogy ne unatkozzunk, de szerintem jól teszik, én örülök ennek. Nem vagyok 100%-ossan kibékülve az órák menetével, szerintem egyre több a felesleges (nem is az hogy felesleges, de túl ritka-használatú) szókincs, amit az ember mondjuk felsőfokú nyelvvizsgára megtanul, de nem 2-es szinten! (Mondjuk ilyenek, hogy véres a széklete, stb....o.@) Hát ugye az órák koreaiul folynak, a tanárnők egynyelven magyarázzák a dolgokat, és színészkednek hozzá, de ennek ellenére sem értem sokszor, hogy mi az a szó vagy kifejezés, akkor próbálok szótárazni, addigra felírtak 6 másikat, na mondom ez kjó. XD Úgyhogy ez van, de azért pánikra semmi ok, kétlem, hogy ezt mind maradéktelenul visszakérdeznék. És azért inkább legyen minél több óra, mert bármennyire is nem tökéletes, azért mindenképpen hasznos.

Visszatérve a hétvégére, pénteken este találkoztunk szöuli ismerősökkel, aztán fürdőbe mentünk aludni, de ez nem európai típusú fürdő, hanem koreai, az a neve, hogy Jjim-shil-bang (csim-sil-báng), és ott is lehet aludni, mint ahogy említettem is volt. Attól függ, hogy mekkaora a hely, de legtöbbször van étkezde, szauna, medence, netcafe meg bolt is, Tracicionálisan főttojást és rízsitalt szoktak enni ott az emberek. Nagyon olcsó, csak 8-9000 won (1200 ft kb) viszont a földön kell aludni, jobbesetben matracon, ami semmiképpen nem kényelmes, és hát sokan vannak, szóval van aki horkol, vagy ilyesmi, szóval egyszer-egyszer elmegy, de olyannak nem ajánlom napi használatra, aki nehezen alszik el. De egyszer mindenképpen ki kell próbálni! Nekem például nagyon tetszik!! Csak én például nehezen alszom el, bár mondjuk én bárhol is nehezen alszom el, szóval az olcsóság jelen esetben kárpótol.

Másnap reggel elmentünk MyungDo-ba ruhát vásárolni, mivelhogy Kwontól egy kicsit több pénzt kaptam, vettem is magamnak egy tökjó felsőt meg egy nyári ruhát. Aztán megjött Andor, és 2-kor a Janggak Towernél találkoztunk Csoma tanár úrral és Nagy Tamással, aki most a Yonsei-n tanul, de ő is eltés volt. Tamásra alig ismertem rá, mert fogyott és szakálla sincsen. Na hát tökjól néz ki, most minden mellettes értelem nélkül mondom. Öten együtt ebédeltünk, aztán elmentünk az Insadongra, ahol nagyon jó lett volna bármiből is alkudni, de túristaszezonban ez nem olyan egyszerű. Az Insadong feletti luxusövezetben sétáltunk (koreai rózsadomb), aztán egy kis teázóba ültünk be, ahova odahívtam egy fiút, akit csak kb egy hete ismertem meg interneten, de akkor találkoztunk először (mivel szöuli). A pincér kb 10 percig magyarázta neki telefonban, hogy hogyan kell odajutni. Kezdett már kicsit komikus lenni a dolog, de szerencsére nagynehezen odatalált. Hm. Hát erre most mit mondjak, további szerencse, hogy nem egyedül voltam, mert a beszédképzéssel néminemű problémáim akadtak, úgy hirtelen. Fél óra után a tanár urat és Tamást elszólitotta a kötelesség, és hogy hogy-nem, 5 percre rá, Kanakot és Andort is, úgyhogy ketten maradtunk. Ennek tükrében kénytelen voltam visszanyerni a beszédképességemet. Még ott maradtunk egy kicsit, majd visszamentünk az Insadongra. Nagyon jókedélyű fiú egyébként, szóval nem nehéz vele ellenni, megmutatta a fényképeit egy évre visszamenőleg, meg mesélt mindenkiről, aki a képeken van. Később elmentünk norebangba énekelni, aztán mire kijöttünk, már kezdett sötétedni, és ahogy mentünk az utcán, egy középkorú pali jött velem szemben és úgy megállt előttem, mintha akarna mondani valamit, és akkor Gill, ez a fiúnak a neve, félrerántott és mondta, hogy éjszaka Szöulban nekem ilyen ruhában mászkálni veszélyes, úgyhogy foghatná-e a kezem, úgy biztonságosabb. Mondtam hogy persze. :-D Én, mint a koreai szokások és kultura nagy amator kutatója, nem fogtam fel, hogy Koreában kézenfogva barátok is járkálnak. Mikor másról van szó, akkor rendkívül jó tanácsokat tudok adni, de mikor saját magamról, akkor mindenról megfeledkezek. Én azt hittem, hogy akkor mi már gyakorlatilag járunk, a kézfogás miatt. Mondtam, hogy menjünk el a Han folyó leágazásához, ahol legutóbb a lányokkal jártam május végén (Évával, Kimmel és Kim barátnőjével), és azon viccelődtem velük akkor, hogy ide legközelebb námdzscsinguvá kácsi (=baráttal együtt) kéne jönni, mert ez amolyan romantikus hely. Gillel oda is mentünk. Leültünk, hát én már úgy interaktáltam vele, mintha a barátom lenne, de látszólag nem zavarta. Beszélgettünk a családunkról meg mindenféléről, mondtam neki néhány hülye viccet, ő is mondott csak jobbakat, aztán egyszercsak nagy csönd lett, és úgy tett, mint aki nagyon bajlódik valamin. Én valami olyan kérdésre számítottam, hogy... nem is tudom.... "Can I kiss you?" vagy valami hasonló, de legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy "I want to be your boyfriend." Mármint, ez olyan szempontból lepett meg, hogy én már ezen a szinten túl voltam, és csak akkor esett le, hogy igen, bizony ő koreai, és náluk ezt igen is meg kell kérdezni, mert amíg nincs kimondva, addig nincsen semmi sem. Úgyhogy nevettem, aztán elmondtam neki, hogy min nevetek és ő is nevetni kezdett. Hát így történt, hogy most van barátom, először, mióta itt vagyok Koreában. :-DD Még aznap este elmentünk a Dongdaemun-ra, ami egy éjjelnappal nyitvatartó piac, és kaptam tőle egy tök szép felsőt, meg ettünk is valamit, bár nem voltam nagyon éhes. Éjjel nem ment haza, de több okból is mondtam, hogy aludjunk jjim-sil-bangban, mármint fürdőben, és ott is aludtunk. Nagyon jól éreztem magam mindaddig, amíg reggel észre nem vettem, hogy ellopták az újonnan vásárolt ruháimat, többek között azt is, amit tőle kaptam, pedig csak nagyon rövid időre hagytam őrizetlenül. Hát ezen eléggé felkaptam a vizet, hogy az ember csak egy percre ne legyen résen és kilopják a szemét is. Engem állandóan kirabolnak komolyan, vonzom a bajt. Na jó, mondtam neki, hogy sorry, de ellopák a ruháimat, és azt is, amit tőle kaptam, erre mondta hogy nem baj, majd vesz másikat, csak ne idegeskedjek. Fura, mindent így fog fel, bár ez inkább jó, mint rossz. Ebéd után kimentünk a buszállomásra, ahol találkoztunk Kanakoval és Andorral, és mindenki hazament ahová éppen valósi. Gill, hát fura ez a srác. Nagyon jó, és pont ez a hihetetlen benne, hogy aki ilyen jó, annak miért nincs valakije már. Aztán eszembe jutott, hogy én is milyen jó party vagyok, és nekem is csak most lett. XDXD VICCELEK!!!! Nem tudom, tényleg. Most nagyon örülök neki, hogy ez van, lesz ameddig lesz. YongHoon az egy hete nem hívott, úgyhogy semmire nem számítok tőle. Most per pillanat csak Gill érdekel. Hát kicsit hihetetlen ez az egész, meg ahogy írom, biztos úgy tűnik hogy na milyen gyorsan összejöttünk, de volt azért ennek előzménye, telefonon sokat beszéltünk a megelőző héten, és hát nekem eleve szimpatikus volt, szóval csak azon múlott, hogy élőben milyen lesz. Najó, tényleg, meglátjuk. Ő mond mindenfélét, dehát mondani ki nem tud, ezt már ismerjük. Furák ezek a koreaiak, vigyázni kell velük. Mindenesetre most hétvégén is találkozunk, remélem jó lesz. Csináltunk néhány képet, azokat felteszem, aztán el is teszem magam holnapra, mert különben elalszom a suliban. Ciao-ciao!