Gyeongju 1 ~Pulguksa~

Sziasztok! Számtalanszor (najó, ha annyiszor nem is, de párszor biztosan) belekezdtem már ebbe a bejegyzésbe, de némiképpen elveszítettem a humorérzékemet, ezért mindig túl sok lett benne a panaszkodás, s mivel feltételezem hogy ez különösebb nyilvános érdeklődésre nem tart számot hosszú távon, inkább nem posztoltam. Aztán arra gondoltam, hogy azt is lehetne, hogy egyszerűen arról mesélek, hogy mit csinálunk mostanában (ilyen királyi többesben^^), hová megyünk, kikkel találkozunk, de ennél a verziónál meg úgy éreztem, hogy nagyon falsh benyomást keltene, ha leírom, hogy ez a hely milyen húdejó volt, húde szép volt, mert nyilván jó dolog szép dolgokat látni, de ha az embernek alapvetően nem jó a közérzete, akkor kábé leszarja. Lehet nekem itt akkora Buddha-szobor színaranyból, hogy felér a negyedik emeletig, és karikás ostorral szilaj kanász-táncot járhat, attól én nem leszek boldogabb. Na mindegy, valamiről azért mégis kellene írni, úgyhogy majd megpróbálom a kettőt valahogy ötvözni, lesz benne élménybeszámoló, meg panasz-este is, és a képek talán majd ellensúlyozzák az utóbbit. :)

Koreában igen jelentékeny problémát okoz az ember életének megkeserítője, a légkondicionáló. Ez a nyavalyás szerkezet minden létező fedett helyen üzemel, de nem csak hogy üzemel, egyenesen csúcsra van járatva. A légkondicionáló segítségével az egyébként kellemes beltéri hőmérsékletet jó 10-15 fokkal lejjebb viszik, tehát hogy konkrétan fázzál. Ahogy belépsz egy légkondicionált helyiségbe (ebbe beletartozik minden osztályterem és előadó, iroda, étterem, büfé, busz és metro-szerelvény is), abban a pillanatban a pofádba fúj a jeges sarki szél, és tökmindegy, hogy a tér melyik zugába vándorolsz, mindenonnan fúj valami és mindenhol baromi hideg van. A nyelviskolában tanuló külföldi diákok ezt többségében rendkívüli módon nehezményezik, azonban a tanárok ugye koreaiak, tehát igényük van arra, hogy ez a szar menjen. Azt már eleve megmondták, hogy ne kérjük őket, hogy kapcsolják ki, mert nekik tanítás közben melegük van, ha fázunk, öltözzünk fel jobban. Jó vicc, de kinnt viszont meleg van, így csak nem fogok kabátban, meg tornazsákkal, váltócipővel közlekedni. Mert ugye fennáll az a problematika is, hogy ha elered az eső, ami gyakran megesik errefelé^^, akkor a zárt cipő kifejezetten hátrány, főleg átázott cipővel érkezni a zord iskolai körülmények közé. Ezzel szemben a szandált konrtaindikálja, hogy a teremben úgy a lábad fagy le legelőször.

Ha valaki suttyomban mégis kikapcsolja az ördögi szerkezetet (nem csak én - bárki más is lehet^^), azt perceken belül úgyis észreveszik és visszakapcsolják. Úgyhogy a tanítás napi összesen 4 órájából 3 óra 52 percben kurvahideg van, és az ember a maradék kb 8 percben regenerálódik. Hát így megy ez nap mint nap. Azokon a sarki vidékeken, ahol már nincs semmi, csak óriás jégtáblák, köd és szélvihar, és már a pingvinek meg a jegesmedvék is melegebb éghajlatra vándoroltak, ott még egy koreai simán megélne. ^^ Nem véletlenül mondják, hogy a koreai még a jég hátán is megél. (Ha ilyen mondás eddig nem volt, akkor most már van. :p) Ha sok a légúti megbetegedés, azt csak saját maguknak köszönhetik.

Nade evezzünk kellemesebb vizekre, mesélek az elmúlt hónap eseményeiről. Július 19-én (vasárnap) az állami ösztöndíjasokkal együtt elmentünk kirándulni Gyeongju-ba (Kjangdzsu). Ez direkt számunkra lett szervezve, illetve a segítőink is velünk jöttek. Az egyik bangladesi fiú bemondta az unalmast, ezért csak én voltam, 2 másik bangladesi srác, meg a 4 segítő. Így volt szerencsém találkozni a MÁSIK hímnamú segítővel is, akiről már biztos meséltem. Nos ő valóban helyes, vicces, aranyos, jól néz ki, és remekül tud angolul, de számos jótulajdonságához mérten természetesen van barátnője, úgyhogy vele se lehet semmit kezdeni. Pedig az ám nagyon ritka Puszánban, hogy egy fiú jól tudjon angolul, Ez vagy az angol szakosokra jellemző, vagy az idősebb businessman-ekre, vagy ritkább esetben nem angol-szakos fiatalokra. De tényleg ritka. Itt vidéken aztán full ritka.

Mindegy hát ellátogattunk mi Gyeongju városába, ahol én voltam már nemegyszer. A város kulturális szempontból rendkívül jelentős, ugyanis a három királyság idején valamint az egyesült Silla korszakában (ie 57-isz 918) ez volt Silla állam fővárosa. Tavaly a hülye Brandon nevű helyi lakos hívott meg minket többször és Diával Daegu-ból (Degu) mentünk át annak idején. Nem tudom, hogy mennyire ismeritek az előéletemet, de tavaly nyáron is voltam már 5 hetet Koreában, amiből kb 3 és felet Daegu-ban töltöttünk Diával egy nyári nyelvtanfolyam keretében. Daegu Dél-Koreának a középső, de inkább dél-keleti részén van. Gyeongju pedig ettől keletre. Na hát ez a fenomenális Brandon nevű koreai fiú-ismerős többször is meghívott minket Gyeongju-ba, hogy majd ő bemutatja nekünk ezt a szép városkát. Ebből az lett, hogy egyszer megnéztük a Pulguksát (buddaha országának templomát; pul=buddha, guk=ország, sa=templom - épült 752-ben), ami az egyik legjelentősebb buddhista templom az országban, úgyhogy ennek az egy látogatásnak volt értelme, egyéb látogatásokkor Brandon be-fuckolt, hogy ő ilyen szar időben nem megy sehová, inkább zabáljunk, nézzünk betmen-filmet a moziban, nézzünk zöldembert a moziban, vásároljunk, stb. Najó hát egyenlőre ennyit Brandonról, mindenesetre annak az egy Pulguksás (buddha-templomos) látogatásnak volt értelme, úgyhogy arról felteszek néhány tavalyi (2008. aug. 11-ei) képet. :-)))) Csak hogy be tudjátok azonosítani az embereket, Dia szőke, én sötét-barna vagyok, Brandon pedig fiú.