2009. november 2., hétfő

KLPT és őszi midterm

Múlt előtti vasárnap, október 25-én írtuk meg a KLPT-t. A KLPT egy nemzetközileg elismert koreai nyelvvizsga (Korean Language Proficiency Test), mindenhol elismerik kivéve Magyarországon. =D Úgyhogy szinte mindegy is nekem hogy hogy sikerül, de Kwon azt mondta hogy 'nem ártana' megpróbálni ilyen kötelezően választható jelleggel. A KLPT-ról azt kell tudni, hogy 2 fajtája van alapvetően, az egyik a Basic KLPT, a másik pedig a rendes KLPT. A Basic KLPT az egy alapvetően kezdőknek, koreait viszonylag rövid ideje vagy kis óraszámban tanulóknak való nyelvvizsga-típus. A pontozás 0-tól 200 pontig terjed. Ha 120 alatt teljesit valaki, akkor nem kap oklevelet, csak egy értesítést a rendkívül gyenge eredményéről. =D 120 és 160 között Basic1-es
160 és 200 között pedig Basic2-es szintre sorolják be, és kap erről valami igazolást is a tisztelt vizsgázó. De igazándiból még a Basic2-es sem jelent különösebben használható nyelvtudást, a honlapon azt írják, hogy ezzel a koreai nyelv / kultúra iránt való érdeklődést szokták tanusítani, ha például valami munkahelyre akarnak bejutni, vagy ösztöndíj előtt állóknak is jó lehet, hogy mutassák, hogy valamiről azért már van sejtésük. Nah, ezt a Basic KLPT vizsgát én nagyon szívesen megírtam volna, mert az embernek mégiscsak van egy ilyen ösztöne, hogy magának nem szívesen csinál sok problémát. A higany is gömbalakba rendeződik a legkisebb ellenállás elérése végett. =D Úgyhogy mondom én ebben ki is egyeztem volna, dehát itten nem volt mese rendes KLPT-t kellett írni....... KLPT esetében 6 szintre sorolhatnak be. Mondjuk ott kezdődik, hogy 200 alatt be se sorolnak, de ha annyi megvan, akkor
200 és 250 között 1-es, 250 és 300 között 2-es,
300 és 350 között 3-as, 350 és 400 között 4-es,
400 és 450 között 5-ös, 450 és 500 között 6-os szintről kapsz papírt. Mindenki ugyanazt a tesztet írja, ugyanis egyre nehezednek a kérdések és a feladatok. Aki jó, az a könnyebbeket csuklóból megoldja és a nehezebbek okoznak neki csak fejtörést; aki kevésbé jó, annak nyilván már előbb gondjai lesznek és a nehezebb feladatokra már szinte nem is marad ideje, szóval jól ki van ez találva. A vizsga maga úgy áll össze, hogy 200 pontért lehet magnózni (40 feladat), 75-75 pontokért pedig van szókincs, nyelvtan, olvasás, és párbeszédkiegészítés (egyenként 15-15 feladat). A párbeszédkiegészítés egyértelműen a legnehezebb, ott szinte nincsenek is olyan feladatok, amit nyelviskolában tanult nyelvtan 1-2-es szintjével meg lehetne oldani, hanem rögtön valami haladóbbal kezdenek. Ami mondjuk kicsit nem fer, dehát ezt azért valamennyire ellensúlyozza, hogy magnózásnál viszont viszonylag elég sok könnyűnek mondható gyakorlat van. Arról hogy nekem (érzésre) hogy sikerült, inkább nem akarok nyilatkozni; azt mondták 4 hét után derül ki, akkor majd felírom a blogra (vagy nem, ez attól függ =D) Csak kiegészítésképpen szeretném megjegyezni, hogy létezik egy másikfajta nemzetközileg elismert koreai nyelvviszga is, a TOPIK, aminek szintén van 2 fajtája, a Standard (általános) TOPIK vagyis S-TOPIK, és a Business (üzleti) vagyis B-TOPIK. Az S-TOPIK-nál 3 szintre lehet jelentkozni (beginner, intermediate és advanced) és ezesetben az eredmény kiértékelése után kapod meg, hogy hányas szinten vagy. Ha beginner tesztet írtál, akkor 1-es vagy 2-es, ha intermediate-et, akkor 3-as vagy 4-es, ha advanced-et, akkor 5-ös vagy 6-os szintet lehet megütni. Ennek az a buktatója a KLPT-vel szemben, hogy az embernek előre jól meg kell gondolni, hogy melyik szinte jelentkezik. kisebb akkor a gond, ha mondjuk valaki 3-as 4-es szint környékén van, de ha mondjuk 4-es és 5-ös között van, akkor ugyan megkockáztatja, hogy megszerzi az 5-öset, de jó eséllyel jól meg is bukhat. Mondjuk a vizsgadíjak nem annyira vészesek, 40.000 won, vagyis 7000 ft körül vannak, de mivel TOPIK-ot csak évente kétszer tartanak, ezért nem lehet túl gyakran megpróbálni. KLPT átlagban 2-3-havonta van. Mindegyik vizsgára igaz, hogy 2 év után elévül. Magyarországon egyiket sem lehet letenni, TOPIK-ot legközelebb Bécsben. Koreában meg nyilván minden sarkon. :))

Namost viszont, ennyit a nyelvvizsgákról. Múlt szerdán és csütörtökön (október 28-29) írtuk a midterm ("szemeszter-felező") vizsgát a nyelviskolában. Ez nem nyelvvizsga, hanem csak ugye helyi érdekeltségű felmérő, de nekem mindenképpen ez a fontosabb, mert ez alapján lehet tavábbhaladni. Nem tudom ki hogy van vele de én ebben a nyelviskolában 3-as szinten már kihívásokkal küszködök. Mondjuk a midterm az hálistennek sikerült (ma tudtuk meg az eredményeket), de nem mondanám, hogy olyan fényes diadalmenettel. Alapvetően az az ügymenet, amit meg is mondtak jóelőre, hogy ugye 3-as szinten és attól felfelé már nem csak azt kérdezik vissza, amit leadtak, hanem elvárás, hogy magadtól is próbálj mindenhonnan plussz információkat összeszedni, mert vizsgán sok olyan szöveg, szókincs, kifejezés fog elöjönni, amiről órán nem volt szó. Mondjuk ez a szövegértésnél kellemetlen főleg, főleg hogy arra még elég idő sem volt. Fú az nagyon rosszul is ment. XD Na leírom az eredményt azért:
Szókincs / nyelvtan : 40 /50 (80%)
Íráskészség: 46,5 / 50 (93%)
Olvasás, szövegértés: 28 / 50 (56%)
Magnózás 34 / 50 (68%)
Beszédkészség: 42 / 50 (88%)
Öszsesen: 189,5/ 250 (75,8%)
70-től van meg úgyhogy ez így még pont jó, bár valóban lehetne jobb is. A csoportból 5-ünknek sikerült, a másik azonos szintű csoportból pedig 4 embernek, úgyhogy a 21-ből összesen 9-nek. Kaptunk is ilyen cuki-buki figurát ajándékba, akinek sikerült.^^ Ugye mint meséltem már, a midterm az még nem végleges eredmény, a végső százaléknak csak a felét teszi ki, úgyhogy még rontani is, javítani is egyaránt van lehetőség. Én inkább az utóbbira pályázom. =)) A szemeszter-záró vizsga az majd dec 17 körül lesz, úgyhogy addig van még egy jó másfél hónap. Mesélnék szívesen másról is de már kicsit kifárasztottam magam ezekkel a vizsgás témékkal, úgyhogy ma már csak egy viccre futja, egyébről majd legközelebb. Adios és minden jót mindenkinek! =D

Az állatok erdei tornapályát építenek, társadalmi munkában. A nyuszi talicskázza a sódert, a róka vizet hord, a farkas keveri a betont, a medve döngöli az alapot, a sün támasztja a zsalufákat, amiket a bagoly szögez össze. Egyedül a ló lustálkodik egész nap egy fa alatt. Az állatok felháborodva reklamálnak:
- Ide figyelj, ló! Ez mindnyájunk ügye, te miért nem veszel részt a munkában?
- Mert amit ti ezért kaptok, az nekem már rég itt van a lábam között...

2 megjegyzés: