2009. november 17., kedd

Hó & Abrakadabra

Képzeljétek, Puszánban ahhoz képest, hogy "nem esik hó", ma, november 17-én reggel már esett is!! Na persze ez csak amolyan kamu-hó, nem kell komolyan venni, pár óra alatt felszáradt, de azért mégiscsak furcsa volt november közepén arra kilépni a koliból, hogy minden fehér. Csináltam néhány képet. Itt a helyi lakosság állítja, hogy ez a maximum amire számítani lehet, legyen bármiylen tél, itt hó nem marad meg pár óránál tovább, mert annyira úgysem megy minuszba a hőmérséklet. Hát ezt őszintén remélem is, mert nem vagyok nagy rajongója a havazásnak. Szépnek persze nagyon szép egy havas táj, csak azt a hideget elviselni, ami hozzá társul, meg a városi latyakot, azt nagyon nem szeretem. (Ariana azt mondta, hogy Mongoliában szeptember óta esik... vagyis akkor esett először idén. Őszinte résztvétem. =D)


Ezek a fák nem fenyvesek, úgyhogy nem tudom, hogy mitől van még rajtuk egyáltalán levél. Boszorkányság.


Jegesmedve =D





Ebben a magas épületben tanulunk. Olyan mintha mindjárt eldőnle. Egyébként végülis eldőlhet, csak addig ne, amíg én itt vagyok. =DD

Egyébiránt mintha anélkül nem akadna elég magvas teendőnk (most nem sorolom :S), kitalálták, hogy a nyelvtanulós kollektíva november 27 (jövő péntekre) hozzon össze egy színdarabot, vagy különben agyon leszünk csapva. Ennek örömére az utóbbi pár napban Csang-dzsvin-nal (ő egy nagyon ari meg okos csoport-társam) meg egy másik kínai lánnyal azon agyaltunk, hogy hogy lehetne 20 percbe nem az, hogy valami értelmeset előadni, mert arra eleve nincs kapacitás, de hogy legalább valami legyen. Ez egyebként minden félévben egy kellemetlen velejárója a szemeszternek, hogy énekes-táncos színdarabot kell előadni, minden csoport külön, bár van hogy csoportokat összevonnak. S bár ez még magában nem lenne olyan rossz dolog, de a tény, hogy az emberek 75%-a teljesen passzív (annak ellenére, hogy a szemeszter értékelésének 10%-át a dráma adja), némiképpen kordában tartja a lehetőségeket. Tavasszal a Beethoven: Virus c. koreai drámát sikerült ily módon tönkretennünk, és most a You're beautiful-ra illetve a Mariára vár ez a sors. Azért van "szükség" most több drámára, mert jelen esetben a másik Intermediate 1-es csoporttal kell együtt dolgoznunk, és így vagyunk összesen 20-an, amennyi embert pedig lehetetlenség egy darabba belezsúfolni úgy, hogy mindenkinek jusson legalább valamennyi szerep. Így aztán azt találtuk ki, hogy egy általunk kreált tehetségkutató keretében több előadó fog a menedzserek kegyeiért versengeni, és mindegyik előadónak lesz háttértörténete. Ezeknek a háttértörténeteknek az alapját adják majd a különböző drámák, hogy azért mindent mégse nekünk kelljen kitalálni. Így is épp elég volt megírni a script-eket (párbeszédeket), mert mondanom sem kell, hogy azt is 3-an csináltuk a fent említett 2 kínai lánnyal. Most már a történet maga megvan, csak meg kell tanulni meg be kell gyakorolni. Illetve rám még az a kellemes feladat is vár, hogy megtanítsak egy tánc-koreográfiát 4 másik emberkének. A Brown Eyed Girls Abracadabra c. számára esett a választás, mivel annak körülbelül olyan a ritmusa, amire még nem olyan nehéz tancolni, egy kicsit gyorsabb az már kellemetlen lenne ilyen magunkfajta dilettáns társaságnak. És TERMÉSZETESEN nem is az eredeti koreaiográfiát fogjuk előadni, mert arra megintcsak nincs kapacitás egy hét alatt. Se táncterem, semmi nem áll rendelkezésre, meg egyikünk sem egy Lee Minwoo, úgyhogy összebarkácsoltam az eredetinél egy lazán 90%-al könnyebb koreográfiát, az még remélem senkinek nem fogja megfeküdni a gyomrát. Ha emiatt is nyávognak, hogy túl nehéz, akkor valakit most már lecsapok, mert ennél egyszerűbbet most már akarva sem tudnék kitalálni, de tényleg. Elég irónikus, hogy 20 külföldi közül én vagyok a tánctanár. Nyilván szeretek táncolni, de az égvilágon semmi különösebb képzettségem nincs, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy kellőképpen tehetségtelen is vagyok e téren. Dehát vakok között félszemű a király, mint tudjuk. Mutatok az Abrakadabrára egy lehetséges koreográfiát (ÍME), nagyon ügyes lányok táncsolják. :D Nah egy ilyet kéne egyszer majd összehozni, és akkor már sirályosak lennénk. :D

3 megjegyzés:

  1. Uhhh hát ez gyönyörű!! nagy vágyam, hogy havas szonamukat lássak Koreában.. de ami késik, nem múlik. imádom az ilyen képeket, utca és fák Koreában.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek így ezek a fák... Viszont remélem, hogy videó készül majd a fellépésetekről, mert biztos halálos lesz. :D A koreográfia nekem tetszik. Ja, és írtam neked PÜ-t a fórumon!

    VálaszTörlés
  3. Nóri: Reméltem, hogy tetszeni fog. :) Csináltam még többet is máshol, majd azokat is megmutatom.

    Viki: Köszi, elolvastam, majd válaszolok is. A táncról sanjos fog video készülni, már a próbákról is készült, hogy a többiek tudják otthon is gyakorolni. De egyébként nem különösebben tetszik nekik, amit én koreografáltam, azt mondják nem elég szexi (tény, mert főleg hip-hop stílusú, de azért vannak benne szexi részek...). Mindenesetre azt mondták, hogy holnapig megpróbálják kicsit átvariálni. Majd kiváncsi leszek.... Meg főleg a végeredményre. :S:S:D

    VálaszTörlés