2010. szeptember 18., szombat

A tegnapi elveszettnek hitt képekből....

ma hirtelen visszajött egy pár darab. Nem az összes, és sajnos megintcsak nem azok, amiken rajta vagyunk, de azért vannak köztük nagyon szépek. Ne kérdezzétek, hogy hogyan sikerült mindez; ma is fotózgattam, és egyszercsak észrevettem, hogy a régi képek közül is rajta van néhány a memóriakártyán. Még reménykedek, hogy ilyen rejtélyes módon a többi is előkerül, de igazából erre már nagyon minimális az esély. :p Addig is, amik most előjöttek^^ A helyszín továbbra is a Taejong egyetem 태종대 parkja.





Hogy egy kicsit meséljek is, ma reggel óra előtt voltam fodrásznál, és kiegyenesíttettem a hajamat. :) Az az eljárás neve, hogy Magic Straight. Én is kíváncsi voltam, hogy hogyan csinálják - most hogy már tudom, elmesélem nektek is. A fodrász néni kivasalta a hajamat először nagyon alaposan, sokkal több ideig csinálta, mint általában, utána pedig ráöntött valamelyen vizet, ami tartósította ezt az állapotot, pár percig rajta hagyta, aztán pedig lemosta az egészet. Nagyon jól sikerült, és arra lehet számolni, hogy fél évig megmarad ilyennek. Majd még egységesíteni kell a színét, de nem lehet egyszerre ennyi mindennek kitenni a hajat, így azt majd talán két hét múlva. A fodrász néni mindig tesz rá ápoló pakolást is kezelés előtt, hogy ne érje annyi károsodás, és nagyon szép is lesz tőle. Koreában tényleg annyi minden jó kezelés van hajakra, hogy az ember lánya nem tud neki ellenállni (jó, gondolom Magyarországon is van, de itt jobban promótálják...)

Ma voltunk egy ENSZ-temetőben, legközelebb majd arról mesélek. :)

7 megjegyzés:

  1. Ömlesztve írok most ide mindegyik bejegyzésedre, amit csak most sikerült elolvasnom. :D Örülök, hogy a kalandjaid ellenére épségben visszaértél, még ha tényleg bonyolult is volt egy kicsit. :D A fotóidat imádom, mint mindig, nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy egyszer majd élőben is láthatom, amiket fényképezel. Talán egyszer majd a nyakamba szakad az OTP, vagy megnyerem az ötöst a lottón, vagy nem tudom. XD
    Lévayt meg cserkészd be! Mondd meg neki, hogy hozza el Európába turnézni a társaságot, Junsunak itt is sok rajongója van, tuti siker lenne! (na persze, mintha az olyan könnyű lenne, levadászni pont őt... De soha nem lehet tudni... XD) Légy kreatív, kiabáld le magyarul, ha meglátod, arra biztos felfigyel még a tömegben is. :D:D
    Jó tanulást, ha már egyszer muszáj és sok sikert a nyelvvizsgádhoz!
    Ja, és egyébként abban a szoborcsoportban az anyát én is apának néztem... O_O

    VálaszTörlés
  2. hú akkor mégis bevállaltad :) majd részletesen be kell számolnod hónapról-hónapra, hogy hogy viseli a hajad :) pakolást vettél, vagy akkor a fodrászra bíztad?

    VálaszTörlés
  3. szia,mirikém!valahogy mostanában majd mindennap gondolok rád,vettem egy grillcsirkét,de a mellét félretettem neked,mire tudatosult bennem,hogy még odébb van mire jössz,már a mélyhütőben alszik a csirkemelle.persze nemcsak kaja ügyben gondolok rád,,,egyre bátrabb vagyok ovatosan,de ki-ki merészkedek az utcára,egy hónapig ki se tettem a lábam,néha még kicsit félek,még elöttem van a rosszullétem a fulladás és atöbbi.azt mondta az orvos a félelem megmarad egy ideig,ami nem baj,mert óvatosabb leszek ! féltem a szaros életem,,sokat pihenek,nem pakolászok és nem cipekedek nehéz szatyrokat,és főleg igyekszem a streszt elkerülni,,millió puszi,,a képek a táj győnyőrü,,

    VálaszTörlés
  4. Viki: Én is őszintén remélem, hogy egyszer majd eljutsz Koreába, sőt, azt méginkább remélem, hogy egyazon időben lehetünk Koreában, mert akkor mindent meg tudnék neked mutatni, ami szép és jó és érdekes. :D
    Ez a bekiabálás egyébként jó ötlet, de nem jut eszembe semmi, amit bekiabálhatnék. Neked van valami ötleted, ami rövid, de hatásos? Hehe.

    Phie: Hát egyenlőre nagyon jól viseli a hajam. Vettem egy krémet, amit minden nap használhatok. De négy héten kersztül heti 1 alkalommal a fodrász nő is rá fog tenni pakolást a biztonság kedvéért (mert európai vagyok és még európaiak közt is vékonyszálú a hajam.)
    Szerintem egyébként ha kijössz, te is megcsináltathatnád, mert fél évig úgy marad és biztos tök jól állna! Nekem nagyon jó, tényleg még szinte fésülködni sem kell. :D

    Judit: Én is sokat gondolok rád. Örülök neki, hogy már jobban vagy, remélem ez még tovább fog javulni. Ha nem beszélsz a papával, az már eggyel kevesebb esély a stresszre. Majd beszélhettek később, most még ne! Első az egészség. Kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak további kivizsgáláson. Jobbulást és majd beszélünk! Puszi!

    VálaszTörlés
  5. aha, hát ez biztatóan hangzik. hát lehet, hogy megfogom próbálni, bár nem biztos, hogy az idén. örülök, hogy már nem törik annyira a vége, talán végre elkezd nőni. mi az krém amit mindennap használsz?

    VálaszTörlés
  6. Szerintem ha kezelést is csinálnak hozzá, akkor egyáltalán nem árt a hajnaka kiegyenesítés, főleg, hogy a miénk azért nem göndör. Nekem még mindig gyönyörű. Sokkal szebb, mint valaha, úgy örülök neki. :)) A krémnek az a neve, hogy "PPS the ends", és ausztrál termék. Hajkárosodásra lehet használni, főleg hőtől való roncsolódás esetén.

    VálaszTörlés
  7. Dauerolásnak hívják Magyarországon ezt az eljárást szerintem;) Csak mostanában találtama blogodra, tök érdekes olvasni a bejegyzéseket még évek elteltével is.

    VálaszTörlés