2009. október 15., csütörtök

Dream Concert 2009 ~beszámoló~

Noshát akkor az október 10-ei koncertről. :-)) Szép 'verőfényes' szombati napon elég korán, reggel 8:40-es busszal mentem Szöulba. Ez azért számít korainak, mert még a koliból buszmegállóba kiérni is több, mint másfél óra. Dehát mi az nekem, hajnalok hajnalán fagyos metrokocsiban száguldozni. :-P A busz kábé délután egyre ért fel a fővárosba, kicsit késett, ami egyébként nem szokása neki, de mivelhogy a busznak a vonattal szemben nincsen különbejáratú pályája, ezt azért el lehet nézni. Kettő után valamivel értem a rendezvény helyszínére (Seoul World Cup Stadium), ami eredetileg egy sport-stadion, és a nevéből is látszik, hogy a 2002-es Japánnal közös rendezésű Foci VB-re épült. Nagyon takaros, félig-fedett, 64.000 férőhelyes ojjektum. A koncertre azonban 'csak' 40.000 jegyet adtak el, mivel a szinpad melletti illetve mögötti részben lévő ülőhelyekre nyilvánvalóan senkit nem lehet ültetni. Ahogy odaértem, már mindenhonnan bömbölt a mindenféle zene, árusok mindenhol, lufikat árulak meg világító botocskákat, amivel a mélyen tisztelt közönség emelhette az esemény színvonalát. :D Vettem is mindjárt egy piros meg egy kék lufit. Épp fújtam fel a kéket mire ezt meglátta egy csapat koreai és megrohamoztak, hogy csak nem én is szeretem-E a SuJu-t, hát mondtam de egész véletlenül igen, szeretek én mindenkit, aki ma itt lesz. A kezembe nyomtak egy rakás mindenféle kártyát, meg édességeket, és éppen ekkor futott be Andor, mire a lányok rögtön falnak mentek, hogy jaj hát mi van itt, nemhogy külföldi lányrajongó, de még külföldi fiú is, teljesen el voltak ragadtatva. Az hogy Andor nem rajongó, csupán békés érdeklődő, az az ő szempontjukból tulajdonképpen teljesen mindegy is volt. Nah hát ezután a kis kaland után beváltottuk a netes jegyünket valódira, amiért szerencsétlen módon 2-szer voltunk kénytelenek kiállni a sort, mivel először rossz helyre álltunk. Pont mire végeztünk, kidurrant a kék lufim, de nem volt gond, mert valaki utánamfutott, hogy ajándékba adhasson egy másikat. Milyen barátságos népek laknak errefelé. :D Andor meggyőzött hogy ráérek én azt felfujni, ha már elfoglaltuk a helyünket, mert addig is csak akadályozna. És igaza is volt, mert kaja-vásárlás közben a piros lufi is épp eléggé akadályozott. Miután kijöttünk a szuper-marketből, sikerült összefutni egy piros-lufis szindikátussal is, akik ugyanolyan melegen üdvözöltek, mint a kékek. Aztán bementünk a stadionba, megkerestük a helyünket. A legfelső, 69-es sorba szólt a jegyünk, ami persze nem akadályozott minket semmiben, mert neveletlen külföldiek módjára helyünket elhagyva később úgyis a médiásoknak fenntartott helyekről követtük az eseményeket, de erre majd inkább visszatérek. Nosthát amit a koreai szorakoztató-ipar zenei vonaláról érdemes elmondani, hogy legnagyobb részben három óriás-cég tartja a kezében, amelyek egész pontosan a YG Entertainment, az SM Entertainment. és a JYP Entertainment. Vannak más, kisebb cégek is, de mondjuk, hogy ez a 3 lefedi a könnyűzeneipar 80%-át. Aki érez magában kellő kedvet előadóművészkedni és látnak benne tehetséget, hozzájuk szerződhet jobb-rosszabb feltélekkel. A vállalatok nevei egyébként az alapítók nevének kezdőbetűiból állnak össze, nagyon furfangos módon. Összefoglalom itt nagyon tömören, hogy melyik céghez milyen mostanában futó előadók tartoznak.
YG: Se7en, BigBang, 2NE1
SM: BoA, TVXQ, SuJu, SNSD, SHINee, Zhang Li Yin, The Grace, f(x)
JYP: Rain, 2PM, 2AM, Park Ji Yoon, Wondergirls, g.o.d
Daesung Entertainment: Kara, SS501


Noshát, mint az a focimeccseken is szokás (helyenként), a táborok szét vannak ülteteve, mert a szervezők attól félnek, hogy itt egyesek olyan szinten nem bírják fékezni magukat, hogy még a végén kárt tennének embertársaikban, ennek ellenére ha valakinek sikerült lefoglalnia a biztonsági őröket egy kis időre, akkor 3 másodperc alatt 47-en másztak át a szektorokat elválasztó vaskerítésen, nem volt ezzek különösebb probléma. Mivel nem mindenkinek sikerült oda kapni jegyet, ahová legjobban szeretett volna, és hát ugye nem mindegy, hogy az ember 3 méterrel idébb vagy odébb ül-e, ennek ELVI jelentősége van. XD. Úgyhogy magyarként ne tessék azt gondolni, hogy mifelénk olyan nagyon ne bírnának magukkal az emberek, mert ha valaki ázsia irányába téved, akkor láthatja, hogy keleten aztán végképp nem férnak a bőrökbe, legyen szó a parlamentről, vagy randezvényekről. Itt aztán minden lófaxxért tüntetnek, mindenért peticiót írnak, mindenkit meg akarnak téríteni, alig várják, hogy alkalom legyen valamiért transzparenst készíteni, és vonulhassanak. Bűbájosak. :-)) De egyébként hozzáteszem, hogy az esetek 99%-ában ezek teljesen békés jellegű megmozdulások.


Vissztérva a koncertre, nekem a YG szekcióba szólt a jegyem, nem nagyon érdekelt hogy hol ülök, bárhol jó volt, lényeg hogy a stadionon belül legyen. :D Mint ahogy említettem azonban, Andorral úgy éreztük, hogy a köztünk és a színpad között lévő távolságot lehetne csökkenteni némiképpen, és kezdés előtt előre vándoroltunk egy szolid 40 sort, végül aztán a médiásoknak fenntartott helyen kötöttünk ki, ahol jelen esetben médiások nem ültek, mindenki más viszont igen. Hát innen nem is mentünk sehová, legfeljebb WC-re. A hangulat már kezdés előtt jóval is tetőfokára hágott, úgyhogy el lehet képzelni, hogy kezdés után mekkora ováció volt. Nagyon nagy volt a hangulat, sose fogom elfelejteni. :D Az előadók is csodálatosak voltak, semmire nem lehetett panasz. Itt van egy cikk arról, hogy kik és milyen számokat adtak elő, belinkelem és akkor nem kell nekem mindet felsorolni. :) KLIKK! Legjobban nem is tudom, hogy ki tetszett, felsorolhatnám kb az összeset, de ha mindenképpen egyet kell mondani, akkor 2NE1. :p "Hey Playboy, it's about time, and your time is up..."^^

Koncert után pénz meg időtakarékoság céljából még éjszakai busszal visszajöttem Puszánba (Andor is ment a dolgára), de azért egy kicsit szomorú voltam, hogy nincsenek itt velem olyanok, akikkel utána be lehetett volna ülni valahová kicsit dumálni és iszogatni. Dehát ez van, azért így is nagyon szerencsés vagyok, hogy ott lehettem, úgyhogy nem akarok panaszkodni. Felteszek néhány fotót majd este, de most lassan indulnom kéne.

JA DE MÉGVALAMI!!! Nem tudom, vajon mennyien tudjátok vagy ismeritek a Heading to the Ground című koreai drámát, de kedden ott voltam a forgatásán!!! És nagyon szuper volt!! (Köszönöm az infót Viki!! <3) Majd erről is mesélek, meg teszek fel képeket, de most kezdek készülődni, mert ma van a Puszáni Nemzetközi Filmfesztivál utolsó előtti napja és eddig még egyszer sem volt érkezésem odalátogatni, pedig nincs is messze. Úgyhogy ma kimegyek. Puszi mindenkinek!!

3 megjegyzés:

  1. Köszi a beszámolót! Mégiscsak élvezetesebb úgy olvasni róla, hogy "elsőkézből" hallja az ember, nem valami ismeretlen emberke betűit olvasom. :) Ennél már csak akkor lett volna jobb neked, ha a DBSK is fellép, mint minden évben. Hát én nem tudom, hogy mit tettem volna, ha végre eljutok a Dream Concertre és pont ők nincsenek ott... Szeretem én is a többieket, tényleg, de a hajamat téptem volna, az tuti. Még az a jó, hogy ezt minden évben megtartják, és talán jövőre már ott lesznek ők is. És te is ott leszel még, úgyhogy esélyed van, azt hiszem. :)) Ja! Azt akartam kérdezni, hogy a Cassiopeia azért ott volt, hogy a srácok nem szerepelhettek? Csak mert mondod, hogy volt piros lufi. Több is volt?
    Képzeld, ma olvastam, hogy Yunho a forgatás előtti napon kórházba került. Annak ellenére, hogy azt tanácsolták neki, hogy pihenjen, ő ment forgatni a stadionba. Úgyhogy tulajdonképpen szerencséd volt, hogy nem maradt el az egész, ha már egyszer elmentél, és lemondtál miatta egy csomó dolgot. Hát ez van, ha nincsenek mellette a többiek, hogy figyelmeztessék, enni és pihenni is kellene néha. XD

    VálaszTörlés
  2. Szia! Örülök, hogy tetszett a beszámoló, mindjárt rakom fel a képeket is. Nemrég értem haza a filmfesztiválról, néztem 2 filmet is, mindkettő nagyon klasssz volt, tisztára fel vagyok most dobva. :-)) Najó, de kérdésedire válaszolbva, igen, voltak ott Cassik, szerintem párszázan lehettek. Én is szivesen megnéztem volna a TVXQ-t de annyira azért nem volt hiányérzetem, mert nekem a koreai zenék közül rengetegminden tetszik, úgyhogy mindegyik előadónak nagyon örültem. Persze egyszer szeretnék majd látni még TVXQ-t, de biztos majd annak is eljön az ideje.

    Huh, Yunho-val kapcsolatban, jaja, pont nemrég hallottam, hogy előző nap kórházban volt, mert a 12-ei forgatáson rohama lett és el is ájult. Sajnálom szegényt, annyira magára vesz minden negatív kritikát és hát kap elég sokat pedig szerintem nagyon jó a sorozat. 13-án nagyon hideg volt a stadionban. Esett az eső, fújt a szél, retek idő volt nagyon, mi nagykabátban, hosszúnadrágban ültünk esőtől védett helyen, ők meg ott fociztak 5-6 órán keresztül egy szál semmiben, nem lehetett könnyű. Dehát Yunho mindent elvisel, ő egy igazi harcos. :-))

    VálaszTörlés
  3. whuhu~~ de mákos vagy :D
    közben már leszedtem és megnéztem a koncertet és nagyon szupi volt *__* És ismét Heechul volt az egyik műsorvezető *_____* wáááh nagyon irigyellek :D élőben bizti még szuperebb lehetett
    köszi az élménybeszámolót ^^

    VálaszTörlés