2010. május 11., kedd

Ruhavásárlási őrület és repeta Mozartból :)

Már biztos többen olvastátok Edit blogján, hogy Szöulba látogattam a múlt előtti előtti hétvégén (április 23-25), vele és kínai szakos Ágival találkozni. Látszik milyen napra-kész a blogom. xD
Pénteken nekem még vizsgám volt, úgyhogy csürtörtök éjjel gyakorlatilag semmit nem aludtam. Pénteken vizsga után déltájban KTX-re pattantam én, és felmentem Szöulba. A KTX jegyvásárlás sem volt már egyszerű móka, ugyanis Arianától kölcsönkaptam a kedvezményes kártyáját (ami 30% kedvezményre jogosít hétköznap), igenám, de egy teljesen mongol név volt rajta, meg hogy 19 éves. Ez eddig még nem is lett volna annyira feltűnő, hiszen tulajdonképp szőkésbarna hajú és rózsaszín bőrű mongolok is létezhetnek kis létszámban. Miért ne?:) Kérték volna a személyimet, de az sem volt (volt persze csak nem mutathattam meg), mondtam hogy most épp új vízumot csináltatok és ezért a bevándorlási hivatalban van letétben. Akkor kérték a kártyának a titkos kódját. Azt sem tudtam, hogy van olyan, azt Ariána elfelejtette mondani nekem. Akkor azt hittem, hogy most már kivágnak engem nem csak az állomásról, de Koreából is hogy hazáig repülök (mondjuk néha nem is lenne akkora baj:)), az eladó hölgy odahívott valakit és kérte hogy ellenőrizzen le valamit ezzel a kártyával kapcsolatban. Kínos félperc következett, visszajött a másik hölgy, és kaptam jegyet. Kiderült, hogy csak a titkos kódot kérdezték le, mivel én nem tudtam, aztán mondták, hogy legközelebb ezzel kell használni, és még fel is írták nekem egy kis cetlire. Hogy itt milyen segítőkész emberek vannak!!! De azért remélem bankban nem ennyire segítőkészek, ha Aranyhitelkártyának nem tudja valaki a kódját. :D Najóvan egyébként biztos vágták ám, hogy kisstílű csalók vagyunk, csak jófejek akartak lenni, és ez értékelendő. Én értékelem is minden alkalommal. :-)))
Négykor találkoztunk Ágival a Seoul Staition-ön. Beültünk egy fagyizóba és megtárgyaltunk az elmúlt egy év fejleményeit, mialatt nem találkoztunk (ő most nemrég jött ki Koreába és nyárig marad). Aztán 7-re odamentünk a Hoegi Station-hoz találkozni Edittel, és körbenéztünk az egyetemén, a Kyunghee-n. Nagyon szép épületek vannak, fényképezkedtünk is velük.
Miután kifényképezkedtük magunkat, kerestünk egy kellemes vacsorázóhelyet, ahol jól meg is vacsoráztunk, és ittunk 3 gyümölcsös soju-t is (ez elég kis alkohol-tartalommal bír, nőknek pont ideális). Edittől kaptam marcipánt születésnapomra, ezuton is nagyon köszönöm. :D x3

Éjjelre Edit visszament a koliba, mi meg Ágival eltaxiztunk a Dongdaemunhoz, ami egy éjjel is nyitvatartó piac, és megnéztük a felhozatalt ruhákból meg árusfiúkból. Ha valami nagyon tetszett, oda többször is visszamentünk, hogy jobban szemügyre vegyük. Én végül vettem egy blézert, meg egy farmernadrágot, aztán fürdőbe mentünk aludni. Már hajnalodott, mire nyugovóra tértünk.

Szombat reggel (vagyis délelőtt, alvás után) a farmert akartam felvenni, de sehogy nem bírtam összegombolni. Szomorú voltam, mert különben jól állt volna. 1-kor találkoztunk ismét Edittel a piacon. Visszacseréltem volna a farmeremet nagyobbra, ha lett volna nagyobb méret, de mondták, hogy sajnos a 30-as a legnagyobb. Akkor végül egy egyrészes széltébe csíkos ruhára cseréltem. Ági nem érezte jól magát, ezért hazament. Mi Edittel még vásárolgattunk, ő vett egy táskát, meg vettünk harisnyákat. Aztán elmentünk Apgujongba, mert ott én még nem jártam. Kicsit kezdett hüvösödni, így felvettem volna a blézert, de azt is kicsinek éreztem. Eléggé rossz kedvem lett ettől, mert az még drága is volt. Természetesen felpróbáltam, mielőtt megvettem volna, de akkor viszonylag vastag pulcsi volt alatta, így arra számítottam hogy pólóval majd jó lesz, de úgy sem volt jó. :S Mindenesetre egy netcafe-ban tájékozódtunk, hogy hogy jutunk el leghatékonyabban a másnapi musical helyszínére, aztán beültünk (pontosabban mondva beheveredtünk) megnézni az Avatart egy DVD-szobának nevezett ázsiai jellegzetességbe. Az utolsó metrót épphogycsak elértük, mivel a megállóban hagyott csomagjainkat igen-igen nehezen sikerült csak kihalásznunk az automata megörzőből^^

Én ezek után éjjel a blézer miatt még visszamentem a Dongdaemun-ra. Nagynehezen megtaláltam az árust, akinél vettem, de abból sem volt nagyobb méret. :S Kezdtem komolyabban bálnának érezni magamat. Akkor kis ráfizetéssel kicseréltük egy vékony kabátra, ami felpróbálva jónak tűnt, de aztán mikor az utcán át akartam venni, megint kicsinek éreztem. Már akkor nagyon ki voltam borulva, visszamentem mégegyszer, és kiderült, hogy a néni véletlenül nem a legnagyobb méretet adta (amit felpróbáltam, hanem egyel kisebbet). De mielőtt ez kiderült volna, kérdezte, hogy esetleg rendeljen-e extra nagy méretet nekem, mondtam hogy köszi nem kell, akkor inkább zsákot húzok magamra. :S xD Végülis kaptam egy elégséges méretű tavaszi kabátot, Norbi-tornát nem lehet benne végrehajtani, de legalább csini. Ezen felbuzdulva az egyik WC-ben felpróbáltam a koradélután beszerzett keresztbecsíkos egyberuhát is (amit a helyszínen persze nem lehetett felpróbálni), de az meg szabályosan úgy állt rajtam, mint a tehénen. >< Összeszedtem az utolsó maradék bátorságomat, visszamentem ahhoz az árushoz is, és előadam, hogy a farmerről becserélt egyberuha sem tetszik. Végül kaptam helyette egy lila ruhát, ami már eleve gyanús volt, hogy nem az én méretemre lett szabva, de nem volt ott nagyon az én méretemben meg stílusomban semmi. Mikor azt felpróbáltam, akkor némi csalódottsággal nyugtáztam, hogy igen, valóban nem úgy áll, ahogy kéne (ruhának semmiképpen nem jó, övvel bluznak el lehet hordani), de már többször nem mentem vissza. Szerintem egy időre elegem van a ruhavásárlásból, legalábbis Koreában. Itt 170 centi/60kg felett már komoly akadályokba ütközik egy nő, és ami engem illet, meglehetősen jetinek éreztem magam aznap. :(

Másnap (vasárnap) leutaztunk Taejonba Edittel megnézni a Mozartot, ezuttal Park Eun Tae-vel. Mondhatni, hogy a pénteki közös vacsi mellett ez volt a hétvége fénypontja számomra. :D Egész biztosan nem a főszereplő énekes különbözősége miatt, mivel Park Eun Tae is hibátlanul alakított, de nekem az első előadás, amit Im Tae Kyunggal láttam, sokkal katartikusabb élmény volt. Ez főleg az én hangulatomból adódott, illetve abból, hogy elsőre látni valamit nyilvánvalóan sokkal nagyobb élmény, mint másodszorra, de azért másodszorra is nagyon megérte, nem arról van szó. :-) Én az első előadástól annyira odáig voltam, hogy ha százezer forintba került volna, akkor is megérte volna, de csak 8000 volt szerencsére (ha átváltjuk forintba). A második ugyanennyibe került, és megérte az is, de tízezreket nem fizettem volna érte, mindamelett hogy nagyon tetszett. ^_^

Haza Edit ugyanarról a buszllomásról ment, ahonnan jöttünk, viszont Puszánba máshonnan ment a busz, úgyhogy taxiznom kellett. Kellemes véletlen, de a taxiban volt kis TV és épp zenés műsor volt bekapcsolva rajta. És ki élekelt éppen? Im Tae Kyung. :D:D Persze nem Mozartot, csak valami koreai dalt, de már ezért megérte taxiba szállni (ha másért nem is), hehe. Mondtam a bácsinak, hogy én nagyon szeretem, erre mondta, hogy ő is. Jófej bácsi^^ Szomorúan tapasztaltam ugyanakkor a buszállomáson, hogy Puszánba az utolsó busz 7 perce ment el. :S Kénytelen voltam vonattal menni, amiről meg aztán kiderült, hogy még jobban is jártam, mert KTX-re sikerült baráti áron olyan jegyet kapni, hogy Daegu-ig állok, aztán meg le lehet ülni, mert valakik ott leszállnak. (És aztán persze egyáltalán nem is álltam, mert volt ott a kinti részben is olyan hely, ahová le lehetett üldögélni.)

Néhány kép a végére:))

Zsúfoltság a szöuli metrón.

Ágival (balra) és Edittel (jobbra).

A fürdő, ahol Ágival aludtunk.

Szoborcsoprt Apgujongban.

SM Entertainment. o.@

A Taejon-i színház (Taejon Arts Hall)

És a színház kertje. =)

2010. május 2., vasárnap

Konglish és Kor-deutsch ;D

Nem a legjobb szituáció, ha olyankor van időm blogolni, mikor épp nem szárnyal az ihlet és ez most egy ilyen helyzet, de szeretnék azért mesélni, meg valami életjelet adni magamról, ha nem is azzal a kitörő lelkesedéssel, amival szoktam. Az utolsó 2 miderm vizsga elég elfogadhatóan sikerült, bár mint említettem, csak júniusban lesznek eredmények. Még a nyakamon van némi beadandó meg 2 kiselőadás... majd az utolsó utáni pillanatban azokat is elkészítem. :-)))

Ági (nem az az Ági, aki most Koreában van, hanem az angol szakos Ági), írt nekem nemrég egy e-mailt, amiben afelől érdeklődött, hogy igazak-e azok a rémhírek, amik a Koreában levő angolanítással kapcsolatosak. Azért gondoltam, hogy nyílvánosan válaszolok, mert így legalább mások is elolvashatják ezeket a dolgokat. Szóval igen, majdnem minden feltett kérdésére igenleges a válasz. A koreai szülők valóban anyagi képességiken felül, irreális pénzeket ruháznak a csemetéik angol-taníttatásába, legyen szó méregdrága nyelvkönyvekről, elektronikus szótárról, nyelvtanfolyamról, magántanárról, külföldi, Amerikában való taníttatásról.... mindent bevetnek a szent cél érdekében, hogy kis porontyuk minél magasabb szinten megtanuljon angolul, mert a munkavállalásnál a már emlegetett TOEIC nyelvvizsgán elért pontszám döntő fontosságú. A reggel 6 órás nyelvtanfolyam, (engem is ledöbbentett) nagyon népszerű. Egyszer egy közös vacsoránál egyik ismerősöm arra panaszkodott hogy fáradt, mert 4-kor kelt fel, és mikor megtudakoltam, hogy miért kelt ilyen korán, azt mondta, hogy mert 6-tól angolórája van. Mikor hangot adtam a meglepettségemnek, biztosított afelől, hogy az a tanfolyam nagyon népszerű, ő nem számít különcnek azzal, hogy reggel 6-ra jár nyelvet tanulni. Na gondolam ez remek. Egy másik ismerősöm meg este fél 8-től fél 10-ig jár angolra, de talán még az utóbbi a kevésbé elképesztő jelenség.

A koreai diákok teljesen önszerveződő módon, és hozzáteszem, valószínűleg csak saját lelkiismeretük megnyugtatása végett, angoltanuló csoportokat szerveznek. Egyszer-egyszer én is odatévedtem egy ilyen csoportba, pusztán kíváncsiságból. Ott aztán mindent csinálnak, de angolul nem beszélnek. Ha mégis megpróbálnék valakihez angolul szólni, akkor két lehetőség van (de inkább csak másfél..). Az első az, mely az esetek 85%-át lefedi, hogy az illető fülig vörösödik (ha lány, akkor pedig vihogni is kezd hozzá plusszban), és bejeletni, hogy bocsánat, de nem tud jól angolul. A második, amit gyakorlatilag zárójelbe is tehetünk, mert olyan ritka, az pedig az lenne, hogy ha erős nyelvtani hibákkal és lassan is, de valamit kinyög az illető. Az ilyen megnyilvánulásokat mindig és kivétel nélkül örjöngés és tapsvihar követi a fajtársak részéről, gyakorlatilag hőstett számba megy, ha valaki egy külföldivel angolul kommunikál, és az illetőt rögtön fel is veszik a haza nagyjainak örökbecsű névsorába. =D

Igaz az is, hogy van egy olyan angol falu Szöul környékén, ahová ha belépsz, csak angolul szabad megszóalni, oda csak úgy poénból ellátogatnék egyszer. :D

Való igaz, hogy létezik egy kisebbség, egy nagyon szűk réteg, akik jól beszélnek angolul, de ez a létszám társadalmi szinten nem áll relációban azzal a mérhetetlen idő- pénz- és energiabefektetéssel, amit az angoltanulásra fordítanak. Mondhatnám azt is, kicsit kibővítve ezt a témakört, hogy Koreában látsszattanulás zajlik, és nem csak angolból, de sokminden másból is. Szeretnek beülni a könyvtárba, beülni a tanulószobába, beiratkozni egy-két remek tanfolyamra, csakhogy meglegyen a látszat, megnyugtassák magunkat, a szüleiket és tanáraikat, hogy ma is megtettem a kötelességemet, ennyi és ennyi órát töltöttem tanulással, mégis a napi ennyi és ennyi óra tanulás ellenére sem szaladgálnak zsenik az utcán. Mindez talán nem is annyira furcsa, ha számításba vesszük, hogy milyen könnyű nem odafigyelni valamire, amit nem szívesen csinál az ember.

Az i-re a pontot egyébként egy múltheti tapasztalatom tette fel. Beszélgetésbe keveredtem az egyetemen egy koreai lánnyal, aki 3-ad éves németszakos. Nagy unszolásomra bemutatkozni még csak-csak be tudott németül (Ich heisse XY), de a mennyi idős vagy (Wie alt bist du?) kérdést már nem értette meg többszöri, tagolt elismétlés ellenére sem. A logika szabályait követve végül elmondta, hogy ő koreai (Ich bin koreanisch), hátha a származására vonatkozott a kérdés, de nem volt ekkora szerencséje. :D Ázsia vagy nem Ázsia... ez azért vicces^^

2010. április 22., csütörtök

Midterm (avagy káosz) közepette ^^

Kész ez az egész midterm. xD Nem úgy értem, hogy vége van (mert még csak csütörtök hajnal van és lesz még 2 vizsgám meg egy beadandó), de én már kész vagyok! Eddig nem túl fényes a helyzet, bár ezt az ember ilyenkor nem tudja megítélni, ugyanis nem csak a saját teljesítményemtől függ, hogy milyen osztályzatot fogok kapni, hanem a többiekétől is. Nem tévedés. Koreában nem abszolut hanem relatív osztályzás van, ami azt jelenti, hogy nincsen egy abszolut osztályzási rendszer, miszerint 90% felett 5-ös, 60% felett kettes, stb, hanem úgy van, hogy a legjobb akárhány százalék kap jelest, a következő akárhány százalék egyel rosszabb osztályzatot, ésatöbbi.
Meg ugye eleve nem 1-estől 5-ösig osztályoznak, hanem A-tól F-ig. A GPA pedig a Grade Point Avarage-t, vagyis az átlagodat jelenti, amit úgy tudsz kiszámolni, ha átváltod a jegyeket számokra.
A+ = 4.5, A = 4, B+ = 3.5, B = 3, C+ = 2.5, C = 2, D = 1, F (FAIL) = 0
De ilyen majd csak juniusban lesz nekünk. Az osztályzatokat mindenesetre relatívan adják, vagyis ha mondjuk nehéz a vizsga, és a legjobban sikerült dolgozat 67%-os, akkor ő kap A+-t, meg még a nála kicsivel rosszabbul teljesítő 10%-a a csoportnak. És így mennek lefelé. Ha pedig nagyon könnyű a dolgozat, és mindenki 90% felett teljesít, akkor teszem azt a 98-100%-osok kapnak A+-t, a 95-97%-osok A-t, és azok a szerencsétlenek, akik 90%-ra írták meg, lehet hogy csak C-t vagy D-t kapnak, mert a többiek jobbak voltak náluk. Persze ez sarkított példa, de a lényeg biztos érthető. Hát mindenesetre ez ilyen versenyeztetés, szerintem nem igazságos egyébként, de ez csak az én véleményem. Annyira nekem nem számít az átlag, mert eleve ösztöndjas vagyok, csak a GPA majd 3.0 felett kell legyen, különben irgum-burgum lesz az ösztöndíj-bizottság részéről.... az én részemre. XD
Najó ez is csak ilyen kulturális érdekesség volt!

Hérfőn volt az első vizsgám, nem mentem el rá, de nem szándékosan, csak így alakult, ne kérdezzétek. Pedig az pont TOEIC lett volna, ami még jól is megy. A TOEIC az egy angol nyelvvizsga, amivel a koreaiakat kínozzák fiatal felnőttkorukban éveken keresztül, mindenki teljesen rá van kattanva, mert enélkül gyakorlatilag munkát találni sem lehet itt. Szóval egyetemen is kötelezősen választható jelleggel fel lehet venni TOEIC-ra felkészítő kurzust, és Tamami meg SongHee is felvette, úgyhogy gondoltam miért ne, hiszen az angollal (főleg szegény koreaiakhoz képest) nincs sok problémám. Nem azt mondom, hogy regényt tudnék írni angolul, de ez csak egy teszt, A-B-C-D választási lehetőségekkel, szóval simán meg lehet írni jól. Vagyis meg lehetett volna, ha odataláltam volna időben a vizsga helyszínére, de ilyen cselekedetet én nem vittem véghez, úgyhogy ez nem egy jó kezdés. Mondtam is délután Ariana-nak hogy azt a kutya meg a macska, pont angolból fognak megvágni, mint a disznót! xD Aztán írtam levelet a tanár úrnak, hogy nem lehetne-e máskor megírni, mert én vizsgaidőpnt és helyszín terén némiképpen el voltam tájolva, erre visszaírta, hogy ilyen előfordul, de sajnos pótvizsga nincsen, meg másik időpont sincsen, úgyhogy legközelebb majd inkább jobban nézzek utána, hogy hol és mikor kell megjelenni. Hát köszönöm a jótanácsot, egyébként is ez volt a tervem, hogy legközelebb majd jobban utánanézek^^ Öröm az ürömben, hogy ennél a tantárgynál az egész midterm mindössze a végoszályzat 20%-át teszi ki, és még a midermnek is csak a felét írták hétfőn, a másik felét (a magnózást) jövő hét hétfőn fogják (illetve remélem, hogy fogJUK, mert akkor már majd én is megjelenek teljes látszámban. :D), szóval ezzel a baklövéssel szerencsés módon csak a pontok 10%-ától sikerült elesni, a többi 90%-ot még összegereblyézhetem így-úgy-amúgy. Néztük Ariánával, hogy hogy áll össze a végső jegy. Midterm 20%, félévvégi 30%, beadandó 30%, órai megjelenés 10% és tanár véleménye 10%. Nade mi az hogy tanár véleménye?? Pofára osztályzás!! :D Nem tudom, az nekem jó-e vagy sem.... de remélem jó^^
Ez a TOEIC tanár egyébként Hong tanár úr, elég szigorú és minden órán leb***a a társaságot, okot mindig talál, hogy éppen miért, amiatt nem kell őt félteni. Hong tanár úr a kollektva teljes megszégyenítésének alternatív módját választotta egyik órán. Berakott a kivetítőbe egy Rain interjút (koreai nevén BI, aki a Ninja Assassin főszereplője volt, egyébként meg RnB énekes, és legfőbb álma, hogy amerikában híres legyen). Az interjú közben Rain előadta magát, mindenféle angol szlengekkel dobálózott, hogy kick-ass movie meg damn right, és ehhez hasonlók. Én már fél perc után a pad alatt fetrengtem a röhögéstől. A lányok nehezményezték, hogy Rain miért nem mutogatja inkább a 6-PACK-jét, arra jobban kíváncsiak lettek volna, a fiúk meg szabályosan végigaludták. Ez is érdekes dolog egyébként. Mivel Koreában nagyon szigorúan veszik az órai megjelenést, ezért a diákok kénytelenek órára járni, ugyanakkor a kellően nagy létszámú előadásokon (és pofátlan módon még a relatíve kisebb létszámúakon is) végig alszik a fél társaság. Ami elég vicces látványt nyújt, hogy bármerre nézel, mindenfelé lehajtott fejű emberek horkolnak fülrepesztően, és szájuk sarkából kicsordul a nyál. ^^

Van egy másik tanárunk, Kwak professzor úr, de ő meg állandóan a StarCraft-ról beszél (egy számitógépes stratégiai játék), illetve az SNSD-ról (koreai lányegyüttes), erről a 2 témáról felváltva, órai anyagról nem igazán szokott szó esni. Egyébként ő valamiféle etikát oktatna, de szerintem ezzel még ő maga sincs tisztában. Midterm vizsgát nem tart, majd csak félévvégit fog, meg lesz valami beadandó. Még szerencse hogy a könyv nem vastag és jól érthető, mert csúfos végünk lenne, ha az órai magyarázataira kéne hagyatkoznunk. Ariána is hallgatja ugyanezt az órát, csak ő más időpontban, meg tavaly nála hallgatott vallástörit is, és állítólag ott is az SNSD-ről volt szó legfőképpen. Még jó, hogy az SNSD midenhová odavág, valláshoz, politikához, etikához....

A hetfői sikertelen vizsga után kedden annál nagyobb lendülettel tülemkedtem neki a következő megmérettetésnek, a HANJA vizsgának. o.@ A HANJA kínai írásjegyeket jelent, a koreaiak is nagyon sokáig használták, illetve tudonyános körökben a mai napig nagyon fontos. Erre a midterm-re meg kellett volna tanulni párszáz HANJÁt, meg se számoltam, csak kisebb része volt ismerős. De az elméleti részét a dolgoknak szerencsére jól tudtam, teszem azt milyen hanja-típusok vannak, hogyan alakultak ki, stb. Ahogy a tesztet kiosztották, a díszes társaság fele kivonult, de én ezt nem értem, hogy miért csinálják, komolyan!!! F-nél csak jobbat kaphatnak akor is, ha végigtippelik az egészet. Én már olyan lelkes voltam, hogy egyáltalán sikerült odatalálni vizsgára, hogy eszembe sem volt elhagyni a terepet csak azért, mert lövésem sem volt a dolgok egy bizonyos (jelentékeny) részéhez. Szóval amire tudtam válaszoltam, a többire meg tippeltem, mivel voltak olyan feladatok ahol fel volt sorolva 4 hanja és akkor válaszd ki, hogy melyik a megfelelő. Szóval még csak leírni sem kellett, csak felismerni. Koreában egyébként nem nagyon sokat kell írni vizsgákon általában, ugyanis ha írsz valamit, azt nehezebb javítani, mintha csak kiválasztós kvíz lenne, és a nagy létszámú diákság miatt a tanerők tartózkodnak attól, hogy nagyon sokat kelljen javítgatni. Szóval pesze vannak kifejtős kérdések, de jelentékeny mennyiségű kvíz is van, ami Magyarországon meg nem-igen jellemző. Hanja vizsga után együtt ebédeltünk Tamaival, azt mondta, hogy neki se ment valami jól, mert Japánban az írásjegyek eléggé eltérnek a tradicionális változattól, de azt hiszem hogy még így is jobban mehetett neki, mint például nekem^^

Ma, vagyis szerdán volt a 'koreai irodalom és világirodalom' vizsga, jaj hát ez megintcsak roppant izgalmas volt. Irodalom révén kifejtős kérdések voltak, egész pontosan három, és kettőre még egész normálisan tudtam is írni, a harmadikkal volt némi bajom, de azért oda is írtam valamit. Itt elektronikus szótárt is lehetett használni, amit én SongHee-től kaptam kölcsön. azt nem is mondtam, hogy a vizsgaidő mindig 50 perc, hát nem mondom, hogy nem tudtam volna még írni, de ez nem a rettenetes mennyiségű tudásanyagnak volt köszönhető, csak a szótárazás miatt kicsit lassan ment a dolog. De nem vagyok elégedetlen, mert erre a vizsgára tényleg sokat készültem és szerintem sikerült nem brutálisan beégni, ami már félsiker. Kicsit sajnáltam hogy az irodalomtörténetből sokmindent leadott, és az elég tárgyilagos dolog révén jól tanulható is volt, aztán közben vizsgán semmit nem kérdezett vissza belőle. Ehelyett ezek az elméleti kérdések voltak előtérben, hogy tartalom és forma kapcsolata, irodalom és politika kapcslata, stb stb. Najó hát mindegy, ez van, majd meglátjuk hogy sikerült. De csak júniusban fog kiderülni szerintem, mert a midterm eredményeket állítólag nem szokták előre megmodani.

Még ezen a héten kell csinálnom egy beadaondót PPT-ben vagyis PowerPoint-ban, de azért nem csinálom, mert nincs a gépemen PowerPoint, szóval majd a suliban megcsinálom holnap (vagyis ma) napközben. Meg lesz egy vizsga is, de az meg csak informatika, az is ilyen kötelező tantárgy mint az angol, nem azt mondom hogy jól tudom, de most arra nem fogok külön tanulni, mert nem azért vagyok itt. Bukta csak nem lesz belőle. Meg még lesz vizsga pénteken is, étkezési kulturából. Ó hát az kellemes téma, és aranyos nő tartja, csak mindig megéhezek, ha a könyvet nézegetem, kezdek most is éhes lenni. :S

Az 'élet, kultúra és etika' tanár ellenben akkora egy balfék, hogy az agyam elszáll. Midtermet ő sem tart. Meséltem róla ugye, hogy jól lealázott az irodájában még anno, de legalább annyi haszna volt, hogy a végén azt mondta, hogy írhatunk beadandót vizsga helyett Tamami-val. Erre múlt héten kihirdette órán, hogy senkinek sem kell midterm vizsgát írnia, ehelyett MINDENKI beadandót ír. Najó ez még csak egy dolog, de miből? Idevág hozzánk egy ilyen 250 oldalas könyvet, aminek már a címétől is feláll a szőr a hátamon. Olyasmi, hogy "a szerénység a siker titka". És egy kínai írta, csak koreaira van lefordítva, más nyelvre nincsen. Hú mondom, hogy nőne gitár a gyomrodba és a rák pengetné. Odamentünk megint óra után, hogy nekem sok a 250 oldal koreaiul egyetlen egy tantárgyra úgy, hogy összesen 9 tárgyam van, erre azt mondja, hogy "dehát maga koreai szakos, nem?! Jó lesz gyakorlásnak!" Hát az Isten áldja meg a jó szívét, hogy csak gondoskodni akar rólam. :D DX Nem mondtam ki hangosan, de felettébb nincs szükségem az ilyen tömeg-tucat self-help kézikönyvek egyikének kivesézésre ahhoz, hogy gyakoroljak, főleg nem ilyen nyomorék témából. DX Kicsit megnézegettem a címszavakat, meg az egyik fejezetet: "ne gondold, hogy fontos ember vagy..". o.O Jézusom! Biztos valami jó nagy konfuciánus írta. Nem mondom, hogy nincs benne igazság, de alapvetően ki nem állhatom az olyan könyveket, ahol valaki leírja a nézeteit valamiről, azzal az álcázott célzattal, hogy majd másoknak segít, közben csak saját anyagi helyzetén próbál segíteni. xD Na szóval ebből a remek könyvből kell majd beadandót írni. Szerencsére csak május 11-e a harátidő, úgyhogy májusig én ezzel foglalkozni sem vagyok hajlandó.

Hétfőn volt a szülinapom (nagyon sokadik xD), és képzeljétek olyan dolog történt, hogy azt hittem majdnem elájulok. :D Éppen zuhanyoztam, vasárnap éjjel 12:30 körül lehetett, mikor Ariána kiabált, hogy siessek. Nem is értettem, hogy miért, van közös WC, ha annyira sürgős dolga van, de azért udvariaságból mondtam, hogy persze sietek. Mikor kijöttem, sötét volt, és csak egy tortát láttam, amin égtek a gyertyák, és mondta Ariana, hogy hadd köszöntsön fel elsőként, hiszen hivatalosan már hétfő van, és még a happy birthday-t is elénekelte. Jaj hát én úgy örültem neki!!!!! Egyáltalán nem számítottam rá, de annál kellemesebb meglepetés volt! :D Kaptam üdvözlőkártyát meg plüssmacit is, fel is teszek róla képeket.^^ Ezúton is köszönöm Ariána! <3

Végül de nem utolsósorban pedig a legjobb! Hétvégén megyek Szöulba találkozni Edittel végre!!! :D:D:D Szomaton az a terv, hogy vele, Ágival, és 2 koreai lánnyal találkozunk, vasárnap pedig Taejonban megnézzük a Mozart-ot (Edit nyilván először, én másodszor). ^^ Nagyon várom! ^^

Nah jól van, kivilágosodott, most megyek alszom még egy keveset. Jó hosszú bejegyzés lett igaz?^^ Hát ha egyszer belejövök, akkor le sem lehet lőni. xD Na jól van, felteszem ezt, aztán tényleg megyek, bye!


2010. április 7., szerda

Nátha, iskola, szótár és egyebek

Azt hiszem, hogy belém nem szorult túl sok együttérzés beteg embertársaim iránt. Itt most nem a súlyos vagy halálos betegeket értem, vagy azokat, akiknek valami valóban komoly, gyógyíthatatlan baja van, hanem az ilyen megfázás, influenza, vírosos cifrafosás jellegű dolgokat, amikbe még soha senki nem halt bele, de lépten-nyomon megkeserítik az emberek és a körülöttük élők életét. Meg kell mondjam őszintén, hogy egy náthás szobatárs sokkalinkább gyilkossági szándékot vált ki belőlem, mint felebaráti aggodalmat. Nem, eszem ágában sincs megkérdezni, hogy hogy van, mert tudom, hogy szarul van, és én is szarul leszek, ha megfertőz, sőt még dühös is. :p Elképesztő hogy Ariána (akinek egyébként eszem a zuzáját, de tényleg, mostanában szépen megvagyunk) fél év alatt ha 5-ször nem volt náthás, akkor egyszer sem. Nem túlzok. Ezt hogy csinálja? Itt szívja az orrát, mintjárt megfojtom. :D:D:D Najó, ne legyek már ekkora genyó. Inkább váltsunk témát.

Ezer más dolgom lenne de most olyanom van hogy blogot írjak. Mesélek a suliról, ha már így van. Hát ez olyan kettős érzés, először is nagyon élvezem, mert végre van valami célja annak, hogy koreaiul tanuljak, a nyelviskolában ezt nem lehetett elmondani.... rólam legalábbis. Én a vége felé már nagyon utáltam odajárni. Tudom, hogy "sokan ölnének hogy a helyemben lehessenek stb", ezt mind megértem, de azért egy évig monoton módon ezt a nyelviskolásdit játszani nem egy leányálom. Najó hát ezen is túl vagyunk, ha sok értelme nem is volt, de valami kevés azért mégis volt. Most hogy egyetemre járok az órákból persze semmit nem értek. A nyelviskolában a tanárok úgy beszéltek, többé kevésbe, ahogy egy külföldivel illik, szóval szépen artikuláltan, de a professzorokra ez már nem jellemző, hiszen itt rajtam kívül mindenki más koreai, szóval nekik nem gond a megértés. Ugyanez van ha táblára írnak, nekem azt esélyem sincs elolvasni, de el szoktam kérni csoport-társaim füzetét és néha szomorúan tapasztalom, hogy ők is rondán írnak. :D Viszont azt legalább van idő kielemezni.

Ami nagyon nagy különbség az otthoni egyetemhez képest, hogy nagyon szigorúan veszik az órai megjelenést. Még a 150 fős előadásokon is névsor van, és ha valaki hiányzik akkor számithat arra hogy ezzel lerontja a jegyét. Ezen kívül az órák nem 90 percesek, hanem 2x50 perc 10 perc szünettel. Mondjuk ez nem annyira lényeges különbség. Még ami viszont nagyon különbözik, az a tanmenet. Magyarországon ugyebár szeptembertől december közepéig tart az első félév és december közepétől január végéig vizsgaidőszak van. A második félév pedig február elejétől május közepéig folyik le a hozzá tartózó vizsgaidőszakkal (május közepétől június végéig). Otthon ebből kifolyólag nincsen téliszünet, csak kb 2 hónapnyi nyáriszünet. Koreában ezzel szemben az első félév van tavaszal, ez márciusban kezdődik és általában június második vagy harmadik hetéig tart. Vizsgaidőszak pedig olyan formában van, hogy az utolsó egy hét júniusban, illetve április közepén egy felező jellegő midterm-nek nevezett vizsgahét van. Ez összesen 2 hét a Magyarországi 5-6 héttel szemben, amit vizsgázgatással lehet eltölteni 'kellemesen'. Hogy pozitív ez vagy negatív azt mindenki maga eldöntheti, biztos van előnye meg hátránya is. A második, őszi félév szeptemberben kezdődik, a midterm októberre esik, az utolsó vizsgahét pedig december közepén, még karácsony előtt van. Ezt azt jelenti, hogy koreai barátainknak a több mint 2 hónapos nyári szünet mellett egy több mint 2 hónapos (karácsonytól február végéig tartó) téliszünetjük is van, ami azért valljuk be nem olyan rossz. :p Hát így dióhéjban ennyi.

Nekem 2 hét múlva midterm lesz és nem nagyon akarok vizsgzni, ha szimplán akarok fogalmazni, akkor semmiből, de azért vannak olyan tárgyak, amikből más tárgyaknál jobban nem-vizsgázhatnékom van, és van amikből kevésbé. A legnemkívánatosabb vizsga értelemszeren a legfontosabb tárgyhoz tartozik, a 'koreai irodalom és világirodalom' amit heti 3 órában tartanak. Egy roppant szimpatikus Yun Inro névre hallgató 30 körüli prof-hoz sikerült kerülni (egyébként többen is tartják ugyanezt a tárgyat szimultán a nagy látszám miatt). Mr Yun-ről minden szempontból csak pozitívan tudnék nyilatkozni, és épp ezért nincs kedvem ahhoz, hogy a hibás koreai mondataimat olvassa, meg azt hogy mennyire nem fogtam fel az általa oly lelkesen magyarázott dolgok nagyrészét. Csak ezzel a tantárggyal minden nap minimum egy órát szoktam foglalkozni, de messze nem érzem úgy, hogy akár súrolnám az elégséges szintet. Ez persze főleg a nyelvi problémákra vezethető vissza. A jegyzetekben szereplő mondatok kb felét a legnagyobb odafigyelés és erőfeszítés árán sem tudom számomra értelmezhető és felfogható formába hozni, úgyhogy kénytelen vagyok a dolgoknak azt a felét alapul venni, amit megértek. És hát ha úgy vesszük 50% az még elégtelen... szóval max abban bízhatok, hogy nem vesz majd a koreaiakkal egy kalap alá. Még olyan trükköket is szoktam alkalmazni, hogy ha valamit nagyon nem értek annak interneten utánanézek, hátha van valami kapcsolódó anyag valahol, és csak remélni tudom, hogy az ő nézőpontja nem tér el nagy ívben attól, amit én találtam, amennyiben ezek vizsgán előjönnének. Jobbára mindenféle filozófiába hajló elméleti dologról van szó természetesen, szóval akár el is térhet, mert ahány ember, annyi vélemény. Majd meglátjuk.

Tegnap hosszas töprengés után vettem végre egy elektronikus szótárat, amit a Samsung boltban gyakorlatilag aranyárban adtak. Szégelltem is magam, hogy ennyi pénzt kiadok, már szinte pofátlanság ennyiért venni valamit, pedig a legolcsóbb darabot választottam, amit csak kapni lehet. Abban reménykedtem, hogy ezért az árért a NAVER szótár kibővittett verziója tartózkodik benne minimum, de ha lehet akkor mondja is koreaiul a dolgokat 3-féle akcentusban és közben karikás ostorral szilaj kanásztáncot jár, emellett pedig pánszori szoszolt énekel. Itthon kipróbálva rájöttem, hogy miért van ennek ilyen ára. Az égvilágon mindent tud, olyan képe van, hogy a laptopom elszégyellte magát mellette, van benne PDF-olvasó, Mp3-lejátszó, minden lófütyi, egyetlen funkciója volt számomra nem kielégítő, és nem, nem tévedés, ez a szótár-funkció volt. Egy alapos összehasonlítás után rájöttem, hogy az őskorból származó, előfizetés mellé ingyen kapott, koreaiak által már egyáltalán nem favorizált telefonomban hasonló kaliberű koreai-angol és angol-koreai szótár tartózkodik. A telefon nem ad példamondatokat, és én ezt fájlaltam, mert igényem lett volna rá, de úgy látszik, hogy ez nem az ő fogyatékossága volt egyedül, ugyanis ez a kifejezetten szótárgépnek nevezett IRIVER márkájú csoda sem ad példamondatokat, tehát ezzel már ketten vannak. Pontosabban fogalmazva nem ad példamondatokat koreaiul. Angolul bezzeg ad, de minek, senki nem kíváncsi rá. Egyébként tudom persze, hogy miért van ez így, ezeket a szótárgépeket koreaiak használják angoltanuláshoz, nem pedig koreaiul tanuló külföldieknek van dizájnolva, és evégett semmi szükség arra, hogy a koreai felét a dolgoknak hosszasan magyarázza, de mit tesz isten nekem épp erre lett volna igényem. Úgyhogy dúltam fúltam, szépen összecsomagoltam és másnap visszavittem a boltba, ahol egy szó nélkül visszacserélték pénzre. Szeretem az ilyen szolgáltatásokat, ahol nem veszik személyes sértésnak, ha nem tetszik a termék. Mert egyébként hozzá kell tegyem hogy tetszett, csak nem venném sok hasznát és tekintve hogy nem vagyok milliomos, így inkább olyasmire költök majd aminek több haszna van, vagy legalább örömömet lelem benne.

Az az igazság, hogy vizsgán nem lehet mobilt szótárként használni (egyértelmű hogy miért, sms-ezés elkerülése végett), tehát marad az hogy az ember vagy szótárgépet használ vagy normál szótárat. A normál szótár nagyon lassú, úgyhogy én szerintem majd kölcsönkérek egy angol szakos barátnőmtől szótárgépet a vizsgáimra, neki angol szakos révén pont vizsgákra nem fog kelleni úgysem.

Április 23-től 25-ig lesz megint a Mozart Taejon-ban és úgy megnézném, de még filózom rajta... ha most megnézném mégegyszer, akkor Park Eun Tae-val nézném meg, ugyanis a változatosság gyönyörködtet. :-)) Park Eun Tae is olyan szépen énekel, hogy csak na. Belinkelek róla is egy videót, a Notre Dame kezdő dalát énekli ITT a tanult kollégáival. A Notre Dame is azért jó musical, mert francia, és ha francia, akkor már csak jó lehet. Ez ilyen önmagába visszavezethető érvrendszer^^

Végül de nem utolsósorban hadd újságoljam el, hogy megérkezett Koreába Edit, aki csoportársam volt az ELTÉ-én. Ő is ösztöndíjjal jött ki, Szöulban tanul a Kyunghee egyetemen, egyenlőre nyelvet, és ír blogot is: http://dittikoreaban.blogspot.com címen. Nézzétek meg, aki még nem járt nála! :-))

Edittel vicces módon, bár más-más városban vagyunk, egyazon könyvből tanulunk koreait, ugyanis a mi egyetemünk, a Dong-A, pont a Kyunghee egyetem nyelvkönyvéből oktat. Mondjuk én nem szerettem, de azért elpoénkodtunk rajta egy darabig, hogy milyen kis nyomik a szereplők, és mennyire nincs semmihez magyarázat (ez már kevésbé poénos mondjuk...:S). Ugyanakkor a benne lévő párbeszédek meglepően hasznosak. A 3-as könyv (중급1) 4. leckéje, a 환불 például pénzvisszatérítés témájával foglalkozik és nekem már nem először bizonyult hasznosnak^^

Lassan süppedek. Sok puszi mindenkinek!

2010. április 4., vasárnap

MusiCall^^

WOW!!!! :D Hát ez egyszerűen fantörpikus volt!! De miről is beszélek most? Természetesen a Musicelről, amit múlt szombaton láttam. Voltaképp minden azzal kapcsolatos feltételezésem alaptalan volt, miszerint Im TaeKyung majd "középen egyhelyben állva monoton operahangon" fogja végigénekelni a két és fél órát, mert meg kell mondjam, nem ez történt. ^________^ Nagyon klasszul csinálta, egy szavam nem lehet rá. Ez a Mozart egy eléggé fiatalos (mondhatni gyerekes) szerep és kíváncsi voltam, mennyire fogja majd beleélni magát, de nagyon odatette, nem is mondtam volna meg, hogy mennyi idős. Ilyen távolságból és ekkora mennyiségű smink takarásában egyáltalán nem is lehetett megmondani, hogy az apját alakító színésszel jóformán egyidősek. Ez egyébként roma operettben még a darabba is beleillene: "anyám Eszmeralda, aki nálam 13 évvel idősebb és nagyanyám Fatima, aki pedig 26-tal...^^" Node visszatérve a mi Mozart figuránkra, a hangja, az valami fenomenális. Én ilyet élőben talán még nem is hallottam. Egyébként biztos hallottam, csak most nem tudom felidézni, ez mindenesetre sokkoló volt, pozitív értelemben. o.@ A többi szereplő is remekül alakított, a jelmezek gyönyörűek voltak, a koreográfiák nagyon ötletesek, úgyhogy egészében véve egy hibátlan darab volt, és még annál is több. El voltam ragadtatva.

A színház maga nem volt különösebben nagy (Pusan Cultural Center, Main Theather névre hallgat), nekem nem jó a szemmértékem, de talán 2-300 fő férőhelyes lehetett, mindez 3 emeletre elosztva. Egyszer fenéztem a harmadikra, és láttam, hogy úristen szegény emberek a csillagközi térből nézik az előadást. :)) A második emeletről, ahol én ültem, teljesen korrektül lehetett látni mindent. Az alapsztorit már ugye ismertem, így az sem volt zavaró, hogy koreaiul ment, sőt egészen különleges élmény volt koreai énekesek előadásában hallani ugyanazt, amit magyarokéban már ismertem.

Ami egy picikét zavaró volt, bár ez nem a művészek hibája (és egyébként kicsit már a kákán is csomót keresek szindróma), hogy a koreaiak a szomszédos japánokkal ellentétben alapvetően nem a pontosságukról híresek, így az előadás közben is folymatosan érkeztek emberek, és szegény "őrkisasszony" alig győzte kordában tartani őket, hogy ne mászkáljanak mindenfelé helyet keresve. Ez gyakorlatilag az első felvonás végéig folyamatosan zajlott. Persze mondjuk valahol megértem, elképesztő volt a forgalom aznap este, és én is majdnem elkéstem, csak azért az ember késsen bárhonnan, de ne színházból, legalábbis én így gondolom. Oda azért megyünk hogy egy másik világba kerüljünk, és ha ebből folyton kizökkentenek, az nem a legjobb, arról nem is beszélve, hogy aki későn érkezik, az sokmindenről lamarad. Szerintem egyébként a koreaiak többsége nem egészen érzi át a színháznak ezt a rituális jellegét, miszerint az ember egész nap arra készül lelkileg, szépen felöltözik, kisminkel, belövi a séróját, taxiba száll, és megérkezik az esemény színhelyére legkésőbb óraműpontossággal, de inkább előbb... azonban semmiképp nem késve. És főleg nem 10-20-30 perceket késve, mint ahogy azt tette nem egy és nem két ember... hanem úgy 15-20 fő csak a második emeleti páholy bal oldalán. Fél óra után már kisebb tüntető tömeg gyülekezett a bal oldalamon és szinte rosszul éreztem magam, hogy én ülök ők meg toporognak. ^^ Egyébként nem szánom ezt én nagyon komoly kritikának, mert az ember ha késik, akkor azt általában nem szándékosan teszi, de valamennyire azért mutatja ez a fontossági sorrendet, kulturális különbségnek is betudható, hogy a koreaiak zsúfolt életvitelébe egy színház is csak úgy fér bele, miszerint "vagy odaérek vagy nem, de ezt még akkor is be kell fejezzem előtte..." Nem csodálkoznék, ha sokan szombat este is munkából mentek volna oda.

Nagyon szívesen néznék még meg más darabokat is, de elég kevés európai musical jut el ide. Hát ugye helybéli alkotásokat nem érdemes különösebb előismeret nélkül és nyelvismeret hiányában csakúgy vaktában megtekintgetni, hiszen ha nem ismerem a sztorijukat, nem tudom követni a történetet, és nem ismerem a zenét sem, abban úgy nem sok élvezet van. És mindez nem olcsón (40.000 won, kb 8.000 ft a legolcsóbb jegy általában). Gyakorlatilag ez volt az első eset, hogy olyan előadást hirdettek a suliban, amit be tudtam tájolni. Ezen felbuzdulva rákerestem az interneten, hogy mik mennek még importból. Hát most épp nem sokminden és ami megy, az sem Puszánban, hanem Szöulban természetesen, szóval nem is csoda, hogy itt nem hirdetik őket. A klasszikusokból elég sokat átirtak mondjuk, de nem játsszák őket folyamatosan, hanem gondolom egy darabig mentek és aztán slussz. Videorészleteket lehet belőlük találni itt-ott, de például a ticketlink.co.kr-en (a meglátásom szerint legnagyobb országos jegyfoglalós weboldalon) egyiket sem hirdetik, így nem hiszem, hogy aktuálisak lennének.

Még egy végszó erejéig a koreai musicalekre visszatérve, találtam egy felettébb érdekesnek festő alkotást, a Sword of Fire-t, ami egy népszerű koreai képregény alapján készült, de ez is régebbi darab és nem úgy veszem észre, mintha bárhol is játszanák még. DVD-n sem jelent meg, viszont TV-ben lement egyszer néhány részlet belőle, amit valaki felvett és feltette internetre. Nekem ez a szám, Please Stay Alive, nagyon tetszik belőle... Hogy, hogy-nem, ezt is Im Tae-Kyung énekli^^ KLIKK! (Készen vagyok a hangjától.... gyönyörűséges x3) Majd az unokáimnak azt fogom mesélni, hogy hallottam ám a bácsit élőben énekelni, és ez persze őket a legkevésbé sem fogja meghatni, mert akkorra már egész más lesz a divat^^

2010. március 27., szombat

Március idusán

Képzeljétek, egy éve hogy Koreában vagyok, ugyanis 2009. március 26-án indultam el otthonról és 27-én érkeztem meg Puszánba. :-)) Ezalatt az egy év alatt tulajdonképp nem sok minden történt, másrészről sok minden,

Olyan fura dolog történt kedden. Van egy olyan óránk hogy 'élet, kultúra és etika'. Ez mindenféle a koreai kultúra és etika összfüggéseivel kapcsolatos dolgokról szól, például temetés, házasság, orvoslás, blablabla, és a professzor kicsit (jóval) előbb abbahagyta az órát úgyhogy Tamamival megragadtuk a remek alkalmat és odamentünk a tanár úrhoz, hogy bemutatkozzunk. Kérdezett mindenféléket, persze rögtön levágta hogy Tamami 13-szor jobban beszél nálam koreaiul, dehát ehhez nem kell tanárnak lenni, mert a hülye is látja. Nem tehetek róla, zsenikkel vagyok körbevéve. :D Kedves tanárunk rögtön hevesen érdeklődött a korunk iránt, amit fel is fedtünk, mert voltaképp nem volt más választásunk. (Tamami 22, én 25). Aztán meginvitált minket az irodájába. És rendelt ebédet is. Jóég, gondoltuk. Ennek fele se tréfa. Itt aztán meg leszünk vendégelve. Ami magában nem lett volna baj, de aztán olyan -szerintem- nem illő kérdéseket tett fel, amit etika tanár létére nem is tudom, hogy hogy gondol. A legkellemetlenebb téma számomra az volt, mikor afelől érdelkődött, hogy van-e barátunk. Tamainak van egy koreai fiúja 2 éve (tulajdonképpen miatta jött ide), arról heves gratulációk keretében jól ki is lett faggatva, én meg mondtam hogy nincsen. Erre kérdi a prof hogy miért. Hát miért, mert a kisnyúl szőrös. Bekaphatja a bolyhos farkincámat. Azért. Ilyen empatikusan megjegyezte, hogy lám-lám, Tamami mennyivel fiatalabb és mégis már milyen komoly barátja van. És hogy Magyarországon vajon normális dolog-e hogy későn házasodunk. Mondtam hogy igen, nálunk képzelje még 30 éves kor után is normális, de nem igazán értettem hogy 60 éves létére hogy lehet valaki ilyen 'belátó'. Hogy teheti ezt kor függvényévé. Meg főleg hogy állíthatja úgy be mintha ez az én hibám lenne. Nem voltam abban a helyzetben hogy kioktassam arról, hogy én voltaképp még sohasem kaptam esélyt arra, hogy jól csináljam a dolgokat, mert soha sem volt még senki, akinek akár egy kicsit is fontos lettem volna. És ezért nem elítélnie kéne, hanem együttéreznie vagy nem tudom. De akkor még feltette az i-re a pontot azzal, hogy megkérdezte, hogy én nem szeretem a koreai fiúkat vagy ők nem szeretnek engem? Blah! Hát most... erre meg mit mondhattam volna.... végül azt mondtam, hogy ők talán szeretnének, de a szüleik miatt nem érdeklődnek. Erre úgy rábólintott. Jobb is, mert semmi más nem hiányzott volna, minthogy még valami epéset beszóljon. Ilyen és hasónló kellemes bájcseverészések közepette eltöltöttük az ébédet és valahogy ebéd végére sikerült kibulizni, hogy ne nagyon kelljen vizsgáznunk, hanem inkább beadandót írhassunk, mert hát mi szegény külföldiek hogyan is tudnánk felvenni a versenyt a vizsgán az anyanyelvűekkel. Szóval meglehet megússzuk egy beadandóval.

Hopp. Aktuális vicc. Mondjatok egy olyan szót, amiben benne van a 'dél-koreai hadihajó'.
??
Tenger.
:D Jó mi?

Na hát pasikat leszámítva egyébként minden szép és jó! Nyílnak a kertben a tavaszi virágok és zöldell a nyárfa az ablak előtt. Elkezdődött a suli egész pontosan március 2-án. És ez már nem nyelviskola, hanem egyetem. Még előtte voltunk Kyeongju-ban a kedves osztállyal, de mindenki mélységes elnézését kérve én annak a kiránulásnak a részletezésébe már mégsem bonyolódnék bele nagyon, mert az eltelt idő távlatából nézve voltaképp nem történt ott semmi lényegesnek mondható. Mindenféle közösségépítő rendezvények voltak, koreai módra. Ez elmesélve úgysem adná vissza azt, ami. Ami engem illet, nekem mind az európai stilusú, mind a koreai stílusú osztálykirándulásoktól kiütésem van idegileg, úgyhogy ebból okulva mind a múlt-, mind az e hétvégi kirándulásokat lemondtam mindenféle vélt és valós indokokkal. Múlt hétvégén Foxy-ban voltam, ha jól emlékszem, most hétvégén pedig Mozart-ot fogok nézni, és már előre élvezem, mert nagyon jó lesz!! :D Ezt a musicalt (Mozart) egyébként Magyarországon is játsszák és a youtube-on is játsszák. (Youtube, az internetes Broadway. ;D) Úgyhogy már volt szerencsém látni magyarul (Dolhai Attilával <3), pár dalt németül, és most majd jól megnézem koreaiul is élőben. Kíváncsi vagyok egyébként hogy milyen lesz a főszereplő, ugyanis elég gyorsan kellett kiválasztanom a 3 lehetséges énekesből, hogy ki legyen, mármint hogy melyik előadása foglaltatok jegyet. Eddig egyiket sem ismertem, de úgy az arcképek alapján Im TaeKyung-ot választottam. Hát most tényleg mi alapján válasszak nagy hirtelen, és nem akartam húzni az időt mert már alig volt jegy. Aztán hazajövet a koliba beírtam mindhármuk nevét keresőbe és rájöttem, hogy bizony Park EunTae az egy 'kicsivel' közelebb áll hozzám hangilag, meg stílusban. De nem az, mert Im TaeKyung is tökéletes és fantasztikus énekes, csak ő elég konzervatív stílusban énekel és színészkedik, ahogy elnézem, nem engedi el magát túlzottan. Szóval jó béna képet ba--tak oda szegény Park EunTae-ről, úgy néz ki, mintha ő lenne 40 éves, közben tök fiatal, Im TaeKyung akiről meg olyan kép volt ott mintha 30-35 körül lenne, kiderült hogy majdnem 40 éves. Szóval nem is csodálom hogy nem ugrándozik, bár lehet hogy ő már fiatal korában sem tette. Na mindergy nem kétlem hogy csodálatosan fog játszani, most őt választottam és ha már így alakult akkor lássuk a medvét. :)) Ha legközelebb Park EunTae játszik valamiben akkor majd őt is megnézem.


Most viszont haladéktalanul indulnom kell, ha nem akarok elkésni. Üdv leközelebbig. :))

2010. február 28., vasárnap