2009. december 24., csütörtök

KELLEMES KARÁCSONYT MINDENKINEK!


1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300 000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár, bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium, nem zárhatjuk ki azt, hogy a Télapó mégis repülő rénszarvason közeledik.

2. A földön 2 milliárd (2 000 000 000) 18 éven aluli gyerek van. De minthogy a Télapó nem törődik a hindu, zsidó, buddhista vagy mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15%-ára csökken (378 millió). Háztartásonként 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételezzük, hogy mindenhol akad legalább egy rendes gyerek.

3. A Télapónak, - hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának - (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). Ebből az következik hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0,001 másodperce van minden egyes háznál, hogy lepakoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük hogy szóban forgó 98,1 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km. A teljes út pedig 117 millió (117 000 000) km, nem számolva azokat a kitérőket, amiket még a Télapónak is meg kell ejtenie.

4. Ez azt jelenti, hogy a Télapó szánja mintegy 1000 km/s (1000 kilométer per másodperc) sebességgel halad, a hangsebességnél 3000-szer gyorsabban. (Egy hagyományos rénszarvas kb. 25 km-t tesz meg egy óra alatt, ha nagyon siet)

5. A szán rakománya egy újabb érdekes kérdés. Feltéve, hogy minden gyerek egy kb. 1 kilogrammos ajándékot kap (ami röhejesen kevés), akkor a Télapó szánja mintegy 321 300 tonnát nyom. Nem számítva a Télapót.(aki ha tényleg minden otthonba eszik egy kis édességet, mondjuk 2 szaloncukrot, akkor az út végére pontosan 2 943 000 kg-ot hízik, de ettől az apróságtól most eltekintünk.) Egy hagyományos rénszarvas max. 150 kg-ot képes elhúzni a földön. Még ha feltételezzük, hogy a repülő rénszarvas (lásd: első pont) tízszer ennyit képes elhúzni, akkor is minimum 214 200 kell ahhoz, hogy az egész szánt (Télapó nélkül) elhúzza. Ez a sok szarvas 353 430 tonnára növeli az egész pereputty súlyát. Csak összehasonlításképp jegyzem meg, hogy ez négyszer olyan nehéz, mint az Enterprise nukleáris meghajtású anyahajó.

6. Ha ez a 353 430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000 000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el, (eközben 234 000 000 000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán (a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A Télapót, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os Télapó esetén (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erő préseli a szán háttámlájához....

Én hiszek a télapóban!

2009. december 23., szerda

바람둥이의 나라 ~Playboyok országa~

Korea méltán kaphatná a fenti gúnynevet. Az a fajta playboykodás ugyanis, amit mi magyarok csak filmekből, legendák és rémtörténetek szintjén ismerhetünk, az itt a valóság. Annyi playboyt, mint amennyi Dél-Koreában van, a világon nem lehet találni. Kicsit úgy érzem magam én itt, mint - nem tudom láttátok-e - a Zimmer Feri című filmben a néger lányzó, akivel a történet összes szereplője le akart feküdni, csak azért, mert fekete. Ezt itt most esetünkben át lehet ülteteni arra, hogy csak azért, mert fehér. De ami a legborzasztóbb az egészban, hogy pusztán a szex nem elég, hanem emellett még teljesen mindegy hogy milyen módon, de valamilyen módon feltétlenül át kell, hogy verjenek, ugyanis a koreai férfi jobbhíján ebben éli ki meg nem valósult színészi vágyait. Képesek akár hetekig, hónapokig tartó színjárékba kezdeni, hogy utána teljesen szabványosított módon írják meg SMS-ben, hogy "fontos dolgot szeretnék mondani". És akkor jön a sajnálkozások és bocsánatok áradata, de hogy ő nem úgy gondolta, nem tudta, és nagyon de nagyon sajnálja. És tényleg bocs. És teszik ezt mindig abban a kiszámított időpillanatban, amikor már pont kezdenél hinni nekik.

Ha a korábbi rossz tapasztalataidat menet közben megosztottad velük, és emiatt nehezebben bízol meg bennük, akkor a hódítás során még kedvesebbek és még jobban tepernek, bájosak és érdeklődőek. mindent megtesznek, hogy a már megingott bizalmadba férkőzzenek, és ez így hogy nehéz, talán még nagyobb kihívás is nekik.

Rendkívüli módon megtisztelő, hogy azért tanulhatok koreaiul, hogy még az angolul nem tudó koreai úriemberek is begyűjthessnek egy fehér trófeát, de most már kezd tele lenni a hócipőm. Sőt, hogy másképp ne fogalmazzak, már tele is van.

Nevezzük nevén az esetet, volt ez a Kim Hyeon Kyu, akivel KyeongSeong-ban ismerkedtünk meg, az egy városrész Puszánban, de mindegy is igazából, hogy hol. Most részletekbe nagyon nem megyek bele, ez egy amolyan egyszerű srácnak tűnt, nem feltünően jóképű, nem feltünően magas vagy izmos, szóval amolyan normális (felső-)középkategória objektíven nézve. Állítása szerint sportoló. (Tesi szakos haha - most idekívánkozna valami förtelmesen rossz vicc a tesiszakosokról, de nem akarok nagyon eltérni a tárgytól). Mindenesetre nagyon ígéretesnek tűnő kapcsolat kezdett kibontakozni. Nem hittem neki túl könnyen, de azért idővel az ember mégis megpróbája félretenni a korábbi rossz tapasztalatait, mert semmiképpen nem helyes, hogy másnak a bűne miatt egy esetlegesen jobb ember ne kapjon esélyt. Hát akárhogy is, nekem nemrég kellett kiválasztanom, hogy a nyelviskola befejeztével a koreai szakos kurzusokat hol akarom majd végezni, Puszánban vagy Szöulban. Ezerszer elmondtam, elmagyaráztam neki, hogy ez nekem fontos döntés, és hogy Szöulban mennyi ismerősöm van, és az a főváros, a legjobb lehetőségekkel, stb és hogy lenne bőven okom odamenni tanulni. De ő körme szakadtáig győzködött, hogy ne menjek, mert Szöul büdős és mocskos és egyébként is őmiatta is itt kell maradnom. Tény, hogy mindkét város mellett voltak indokaim pro és kontra, de végülis az ő hatására Puszán mellett döntöttem.

Múlt hét pénteken kitöltöttem és aláírtam a papírokat. Délután 1 órakor. Ő körülbelül este 11 körül írta meg, hogy nem 23 hanem 19 éves, és hogy voltaképpen ennyi volt. És sorry. Kérdeztem tőle, hogy ugyan ezt most miért csinálta, erre írta, hogy hát a szex miatt. Erre írtam, hogy mi már novemberben együtt voltunk úgy, akkor miért kellett még plusszban egy hónapig húznia az agyamat, küldeni a francos napi 100 sms-t, (hogy vége van-e az órámnak, hogy ettem-e, hogy nem fázom-e, hogy mit csinálok épp, hogy ő épp mit csinál, hogy tanuljak jól, hogy ezt nem így kell helyesen írni, hanem amúgy, hogy mikor találkozunk legközelebb, stb), hívogatni telefonon, személyesen meg olyan kedvesnek lenni, mint aki éppen etikett vizsgán van. A Gill-es esettel ellentétben viszont nem sürgettem további személyes találkozót, mert most ehhez már tényleg mit lehet hozzátenni.

Én tudom, hogy nem szabad sztereotípiákba bocsájtkozni, de nekem eddig két koreai -minek nevezzem egyáltalán- kapcsolatomból kettő mocskos hazug disznó volt, ami 100%-os találati arány. Sőt ha az ismerőseim tapasztalatait is beleveszem, akkor sem billen a mérleg sokkal pozitívabb irányba. Úgyhogy én azt mondom elvtársnők, hogy ezt jól megszívtuk. További profánságokat csak a koreai völegénnyel illetve férjjel rendelkező ismerőseimre való tekintettel nem mondok. Meg azért, mert tudom, hogy nem illik blogban csúnyán beszélni. :-))

Egyébiránt múlt héten a nyelviskolában megírtuk a 3-as szint vizsgáját, ami jó nehéz volt, na persze ez relatív, hogy mi nehéz, de nekem piszok nehéznek tűnt. Egyrészt mivel nem ebből a sz*r Kyunghee-s Paramdungi Billi-ssi kalandjai könyvből tanultam szabadidőmben, hanem csak úgy, mikor mihez volt kedvem. :) Másrészt meg valljuk be amúgy sem álltam a dolgok magaslatán. Mivel ez hosszú (14 hetes) szemeszter volt, ezért volt felező- meg záróvizsga is, a felezőnél 75%, a zárónál 73%-ot kaptam, de a tánc meg az órai munka felhúzta 77%-ra, úgyhogy szerencsére 70% felett vagyok, annak ellenére hogy nem kicsit tartottam tőle, hogy ez most nem lesz meg. Január 4-től kezdjük majd a 중급2 (Intermediate 2), vagyis a 4-es szintet. Addig szünet.

Nem is meséltem, hogy az október 25-én írt KLPT eredménye kiderült november végén, 500-ból 220 pontos lett, ami azt mutatja, hogy még van hová fejlődni. :D

Elhatároztam viszont, hogy mostantól sokkal jobban fogok tanulni, és bizony a könyvből is megtanulom az anyagot, bármennyire is ellenemre van. Általában az ember szemeszter elején illetve 2 szemeszter között rendkívül lelkes, mint én is most, aztán a második félidőre már pont elfogy a lelkesedés, de esküszöm, hogy ez nem az én hibám. Ha ebből a szar könyvből kéne tanulnotok, ti is sikoltoznátok. Hát így vagy úgy, de egy biztos, én leszek a 4-es szint bajnoka. Kiütéssel fogok nyerni Kína ellen, mint a régi szép időkben. :D

2009. december 1., kedd

Könyvbemutató + Filmbemutató

Csoma Mózes a magyar–dél-koreai diplomáciai kapcsolatfelvétel 20. évfordulójára készült "Magyarok Koreában" c. könyvének bemutatója jövő kedden (2009.dec.8-án) kerül megrendezésre az ELTE BTK Kari tanácstermében (cím: 1088 Budapest, Múzeum körút 4/A.) Kezdés: 16:00. Menjetek el helyettem is. >.< Lehet, hogy még koreai hami is lesz. :p

Más. Tegnap az én Arianammal megnéztük a NINJA ASSASSIN-t. Ez 2 dolgot eredményezett: az egyik, hogy kocsányon ülő szemeket növesztettem. <3__<3 :D A másik pedig hogy mozi közben és után folyamatosan úgy éreztük, hogy sugárba küldjük a rókakomát. Ilyen véres filmet én még életemben nem láttam. Szó szerint patakokban folyt a vér, és csak úgy repkedtek a fél fejek meg a különböző végtagok. Az ilyen vagdalkozósabb jeleneteknél többen is úgy éreztük, hogy inkább elhagyjuk a termet, mire az agyafúrt filmkészítők bevillantották Rain felsőtestét, és akkor az emberek szépen viszaültek a helyükre. Hát szóval meg lehetett nézni, még ha ilyen vegyes érzelmekkel is. :D Magyarországon úgy láttam, hogy nem vetítik még, de vajon miért nem? Nem is fogják? Tud erről valaki valamit?

2009. november 27., péntek

ABRACADABRA dance


A zene: Brown Eyed Girls: Abracadabra

A japán lány Dzsie
A kínai lány Csihje
A magyar lány én vagyok... ^^
A mongol lány szop... akarom mondani Suvda
Az El Salvador-i lány pedig Maria

Kellemetlen, hogy fél mondatot nem bírtunk kinyögni^^;;
Vegyétek úgy, hogy buta lányokat 'alakítottunk'. :-DDDD Egyébként talán lesznek jobb felvételek is, nem csak rólunk úgy értem, hanem mindenki másról is. Nagyon jó táncok voltak. :-DD Ha lesz teszek fel. Ezt Ariana készítette.

Mellesleg egyébként ma van aaaaaa NINJA ASSASSIN premierje!!!! És meg kéne nézni de lehet ma már nem fogom, csak holnap, pedig jó az!!!!! :p

2009. november 19., csütörtök

BAD BOYZ

Ezt muszáj most azonnal megosszam!! Andris mesélte épp, hogy az RTL Klub "Csillag Születik" c. műsorában a BAD BOYZ nevű formáció koreai zenékre táncolt. A válogatás videóját megnézhetitek ITT. Az elődöntőjét pedig ITT.
A remixben hallható számok a következők:
-> Rain - RAINISM (Az eredeti koreaográfia pedig ITT)
-> Baek Ji Young ft. Taekyeon (of 2PM) - CANDY TO MY EARS
-> Taeyang (of Big Bang) ft Teddy - PRAYER
-> Taeyang (of Big Bang) ft Teddy - WHERE U AT
Szerintem nagyon jók. :D Ha otthon lennék, biztos rájuk szavaznék. Egyébiránt Baek Ji Young-ot láttam már élőben is, mivel szeptemberben itt lépett fel a sulinkban (vagyis hát a sportpályán), és a Candy-t is előadta. Nagyon szeretem azt a számot.:-D

2009. november 17., kedd

Hó & Abrakadabra

Képzeljétek, Puszánban ahhoz képest, hogy "nem esik hó", ma, november 17-én reggel már esett is!! Na persze ez csak amolyan kamu-hó, nem kell komolyan venni, pár óra alatt felszáradt, de azért mégiscsak furcsa volt november közepén arra kilépni a koliból, hogy minden fehér. Csináltam néhány képet. Itt a helyi lakosság állítja, hogy ez a maximum amire számítani lehet, legyen bármiylen tél, itt hó nem marad meg pár óránál tovább, mert annyira úgysem megy minuszba a hőmérséklet. Hát ezt őszintén remélem is, mert nem vagyok nagy rajongója a havazásnak. Szépnek persze nagyon szép egy havas táj, csak azt a hideget elviselni, ami hozzá társul, meg a városi latyakot, azt nagyon nem szeretem. (Ariana azt mondta, hogy Mongoliában szeptember óta esik... vagyis akkor esett először idén. Őszinte résztvétem. =D)


Ezek a fák nem fenyvesek, úgyhogy nem tudom, hogy mitől van még rajtuk egyáltalán levél. Boszorkányság.


Jegesmedve =D





Ebben a magas épületben tanulunk. Olyan mintha mindjárt eldőnle. Egyébként végülis eldőlhet, csak addig ne, amíg én itt vagyok. =DD

Egyébiránt mintha anélkül nem akadna elég magvas teendőnk (most nem sorolom :S), kitalálták, hogy a nyelvtanulós kollektíva november 27 (jövő péntekre) hozzon össze egy színdarabot, vagy különben agyon leszünk csapva. Ennek örömére az utóbbi pár napban Csang-dzsvin-nal (ő egy nagyon ari meg okos csoport-társam) meg egy másik kínai lánnyal azon agyaltunk, hogy hogy lehetne 20 percbe nem az, hogy valami értelmeset előadni, mert arra eleve nincs kapacitás, de hogy legalább valami legyen. Ez egyebként minden félévben egy kellemetlen velejárója a szemeszternek, hogy énekes-táncos színdarabot kell előadni, minden csoport külön, bár van hogy csoportokat összevonnak. S bár ez még magában nem lenne olyan rossz dolog, de a tény, hogy az emberek 75%-a teljesen passzív (annak ellenére, hogy a szemeszter értékelésének 10%-át a dráma adja), némiképpen kordában tartja a lehetőségeket. Tavasszal a Beethoven: Virus c. koreai drámát sikerült ily módon tönkretennünk, és most a You're beautiful-ra illetve a Mariára vár ez a sors. Azért van "szükség" most több drámára, mert jelen esetben a másik Intermediate 1-es csoporttal kell együtt dolgoznunk, és így vagyunk összesen 20-an, amennyi embert pedig lehetetlenség egy darabba belezsúfolni úgy, hogy mindenkinek jusson legalább valamennyi szerep. Így aztán azt találtuk ki, hogy egy általunk kreált tehetségkutató keretében több előadó fog a menedzserek kegyeiért versengeni, és mindegyik előadónak lesz háttértörténete. Ezeknek a háttértörténeteknek az alapját adják majd a különböző drámák, hogy azért mindent mégse nekünk kelljen kitalálni. Így is épp elég volt megírni a script-eket (párbeszédeket), mert mondanom sem kell, hogy azt is 3-an csináltuk a fent említett 2 kínai lánnyal. Most már a történet maga megvan, csak meg kell tanulni meg be kell gyakorolni. Illetve rám még az a kellemes feladat is vár, hogy megtanítsak egy tánc-koreográfiát 4 másik emberkének. A Brown Eyed Girls Abracadabra c. számára esett a választás, mivel annak körülbelül olyan a ritmusa, amire még nem olyan nehéz tancolni, egy kicsit gyorsabb az már kellemetlen lenne ilyen magunkfajta dilettáns társaságnak. És TERMÉSZETESEN nem is az eredeti koreaiográfiát fogjuk előadni, mert arra megintcsak nincs kapacitás egy hét alatt. Se táncterem, semmi nem áll rendelkezésre, meg egyikünk sem egy Lee Minwoo, úgyhogy összebarkácsoltam az eredetinél egy lazán 90%-al könnyebb koreográfiát, az még remélem senkinek nem fogja megfeküdni a gyomrát. Ha emiatt is nyávognak, hogy túl nehéz, akkor valakit most már lecsapok, mert ennél egyszerűbbet most már akarva sem tudnék kitalálni, de tényleg. Elég irónikus, hogy 20 külföldi közül én vagyok a tánctanár. Nyilván szeretek táncolni, de az égvilágon semmi különösebb képzettségem nincs, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy kellőképpen tehetségtelen is vagyok e téren. Dehát vakok között félszemű a király, mint tudjuk. Mutatok az Abrakadabrára egy lehetséges koreográfiát (ÍME), nagyon ügyes lányok táncsolják. :D Nah egy ilyet kéne egyszer majd összehozni, és akkor már sirályosak lennénk. :D

2009. november 12., csütörtök

Peppero Day ~a koreai csokiünnep~ :D


Ha November 11-e, akkor Peppero-nap! A Peppero egy a Lotte márkanév alatt futó már több mint 25 éve gyártott édes ropi amit hagyományosan csokival vonnak be majdnem teljesen (azért csak majdnem, hogy meg lehessen fogni a végét). A Peppero-nap -attól eltekintve, hogy remek üzleti fogás a Lotte részéről- egy Valentin-naphoz hasonló kisebb ünnep elsősorban a párok számára, másodsorban barátok közt... Ilyenkor Peppero-t vesznek egymásnak ajándékba a fiatalok. Egyébként ebből a ropiból az év bármelyik időszakában is rendkívül nagy a választék, (a zöld-dobozos mandulás a legfinomabb:p), de ilyenkor meg aztán tonnák fogynak el belőle egy nap alatt. Ma is minden üzlet tömve volt vele különböző kiszerelésekben, és persze vitték, mint a cukrot. És hogy miért pont november 11-e? Azért, mert ha úgy írjuk le, hogy 11.11, akkor az pont 4 pálcika, mint ahogy a Peppero is pálcika-alakú. :-)) Csók(i)özön!

2009. november 9., hétfő

Mongol zene és egyebek

Igaz ami igaz, nagyon sokszor előfordul, hogy szeretnék írni ide, vagy mesélni valamit, ami történt, de nagyon sokszor szembekerülök azzal a helyzettel, hogy "jó, majd később, most dolgom van", aztán valahogy mindig csak a legszükségesebbekről írok, pedig tényleg sokminden érdekesről lehetne mesélni. Hát most megpróbálok kicsit csakúgy mesélni, erről-arról.

Előszöris egy kis reklám: 2009. november 12-től 14-ig (e hét csütörtöktől szombatig) az ELTE Múzeum körúti kampuszán Nemzetközi Koreanisztikai Konferencia kerül megrendezésre a magyar - dél-koreai dimpomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából. Akit érdekel, a programot át tudom küldeni e-mailben, biztos nagyon jó lesz. :)) Kár, hogy nem tudok én is ott lenni, pedig szívesen elmennék. :p

Másik dolog, hogy az Iris-t, hogy a kutya-meg a macska >< jogi fennakadás miatt letörölték az internetről, egyszerűen sehol nem lehet megnézni, legfeljebb talán fáljmegosztó programokon lehetne megtalálni, de azzal nem sokra megyek (én legalábbis), mert nincs hozzá szoftverem, és nem is értek hozzá, hogy feltelepítsem. De ismerőseim is hasónlóképpen vannak vele. Úgyhogy itt vagyunk Iris nélkül. Tévében lehetne nézni ugyan (van itt valami közösségi TV-szoba, és többség dönt alapon valószínűleg az Iris-t szokták nézni, mikor megy), de midterm vizsgakor nyilvánvalóan nem néztem, mert készülni kellett, aztán most meg már el vagyok maradva, és felirat nélkül egyébként sem érteném a felét sem. Úgyhogy tényleg fullra megátkoztak minket. Az összes koreai az Iris-re csorgatja a nyálát és szerda meg csütörtöki órákon mindig téma, de azt hiszem amíg a jogi felhők el nem oszlanak addig nekünk külföldieknek várni kell. Mindazonáltal mielőtt ez a nagy tisztogatás megtörtént volna, az első 4 részt még meg tudtuk nézni, és azt képzeljétek el, hogy Dia és Nóri rövid ideig láthatóak a háttérben a 4. rész elején (Dia jobban látszott, Nóri kevésbé), mikor Kim Tae Hee gulyáslevest eszik a váci étteremben. És jó vicc, mert a koreai színészek ott fintorognak, hogy mi a lótúró van abban a gyulyáslevesben. Hát megmondom, csupa jó, adják csak ide nekem, elcserélem egy tál Pibimpap-ra. :PPP Mindazonáltal megnéztem még valamelyik weboldalon az 5. részt is felirat nélkül, abban is volt egy csomó magyar-beszéd, annak nagyon örültem, és még az észak-koreai ügynököt alakító férfi is magyarul beszélt a rendőrökkel. Ha újra fenn lesznek az epizódok interneten, akkor ezeket az ominózus jeleneteket mindenképpen belinkelem, csak most ugye nincs mit. :S

Egyébként az Iris koreai fogadtatásáról még anyit, hogy tényleg de tényleg mindenki nézi, vagy ha nem is mindenki, de rengetegen. Most például őszre mi 2 új tanárt kaptunk. Az egyik egy nő, akivel van heti 4 óránk (írás és olvasás). Hú ezeket az órákat nagyon utálom, mert mindig valami hülyeségről kell írni meg olvasni, az ember agylágyulást kap komolyan mondom. Úgyhogy kedden meg csütörtökön okoz nekünk néhány rettenetes percet. Na nem azért mondom maga a nő nagyon kedves teremtés és biztos van valami haszna az effajta óráknak, bár szerintem nem sok, tekintve hogy a 90% ilyenkor ül a seggén és kínai szappanoperákat néz a telefonjában kínaiul. Kezdjuk ott, hogy írásban eleve mindenki elég jó (körülményekhez képest), azzal van a legkevesebb probléma általában (és azt egyébként sem órán kellene gyakorolni, hanem otthon), az olvasásnál meg pont ennek az ellenkezője történik, történetesen senki nem ért egy mukkot sem, mert rendszeresen olyan szövegeket kapunk, hogy ha beadnánk fordítóírodába akkor a fordító-mester sírva könyörögne, hogy bármit kifizet, csak ezt ne kelljen lefordítania. Bár ha jól belegondolok, fordítani nekünk sem kell. Persze jó vicc is mert milyen nyelvre, kínaira? Az nekem jól menne. :D:D Inkább csak ilyen kérdésekre kell válaszolni a szövegek alapján. No én nem vagyok az a nagyon nagy bölcs, hogy itt mindent felülbíráljak, de ha effektíve vegyük azt, hogy tudok angolul, mindazonáltal koreai-angol szótárban kikeresve nem értem meg angolul sem a szavakat, akkor ez most nehogymár Intermediate 1-es szint legyen. Na hát mindegy én ezt most csak mesélem. Voltaképpen nagyon ez az egész nem érdekel, mert meggyőződésem, hogy úgysem a nyelviskolában tanulunk meg olvasni, hanem ha valami saját érdeklődésünknek meg főleg szintünknek megfelelőt választunk. Még szerencse, hogy ebből rengeteg van. :D:D Az ideális az lenne, ha ezeket is kérdeznék vissza, dehát azért kolbászból nincsen a kerítés, úgyhogy olvasás vizsgán még rettenetesen be lehet égni mindentől függetlenül. Hadd legyek most kicsit őszinte, szóval bármennyire is a hangul a világ egyik legjobb és legtudományosabb írásrendszere, én azért ha egyszerre túl nagy mennyiséget észlelek belőle valahol, még mindig elfog a sírógörcs. Biztos lesz majd egy idő, mikor már úgy nézek a hangulra, mintha latin ABC lenne, de ez az idő még nem jött el, meg szerintem nem is a közeljövőben fog, de remélhetőleg talán úgy a középtávolban. Sőt, ha az egészen távoli jövőbe tekintünk, még az is előfordulhat, hogy egyszerre majd csak elfelejtem a latin ABC-t, és magyarul is csak hangullel fogok tudni írni. Ilyen apokaliptikus utópiák gyötörnek, lehet hogy ez valami fóbia. Na hát messzire jutottunk onnan, hogy van egy új tanárnőnk. Voltaképp nem is róla akartam mesélni, mert róla nem sok minden van kibeszélnivaló, hanem az új tanárunkról, aki egy namdzsa szonszengnim. Legalább 100 kiló. De 90 az a minimum. Nem tudom, nem állítottam mérlegre, de ja én úgy tippelem. És hát ahogy ez a nagy darab emberekkel lenni szokás, elég jó humora van. Elég ha magamból indulok ki. :D Szóval ez a mi tanárbácsink mindenkit arra buzdít, hogy nézzünk koreai drámákat, mert az nagyon jó gyakorlás, és nagy kedvence neki is az Iris, mert hogy Lee Byung Hun mennyire jó pasi, Kim Tae Hee mekkora jó nő, és egyébként is Magyarország milyen szép. Ezt mindig elmondja, és kérdezgetni is szokta, hogy ez-meg-ez a helyszín hol van. Lehet udvarolni akar. :D Én javaslom inkább udvaroljon azzal, hogy ad plussz 10 pontot a vizsgámra, annak jobban örülnék. Egyébiránt ő Rain hivatalos szóvivője is, mivel ugyanis fennen hangoztatja, hogy Rain az alfa-hím, és Rain felett már nincsen semmi. Ezért nem tudom, mennyit kap, de biztos nem keveset. Olyan jó koreai módon szeret mindenkit ölelgetni és fojtogatni, és hát nemritkán olyanokat beszól, hogy az embernek leszakad az arca. :D Ő tanítja a nyelvtant, a szókincset, a magnóhallgatást, meg a társalgást, és hát vele jól is tellnek az órák, úgyhogy azért többségében kellemes a hangulat.

Más drámákról is szokott szó esni például a No Limit (amit Heading to the Ground-nak is szoktak fordítani), ennek voltam a forgatásán is egyszer. :) Mert hogy ugye ez pont egyidőben megy az Iris-sel, és hogy ki melyiket nézi. Vagy ott van a You're Beautiful is. Hát a You're Beautiful se semmi, hogy annak meg az a története, hogy egy lány férfimodellként adja el magát. Szerintetek ha én nagyon összeszedném magam, elmennék férfimodellnek? :d A mellméret az stimmelne. :S:S Najó, evezzünk más vizekre, van egy új szobatársam is most már 2 hónapja (szeptember óta), őt Ariana-nak hívják, és mongol a lelkem. Megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy eléggé őszinte (szókimondó), ami ázsiaknál viszonyleg ritkaság-számba megy (kivéve ha féltékenykedeni kell). Neki is van egy eléggé érdekes fetishe, nevezetesen hogy a fekete csókákra bukik. Tegnap voltunk a Foxy-ban, és találkozott másodszor is a nagy fekete szerelmével, és azóta másról sem tud beszélni. :D De várjunk csak, előtte sem tudott másról beszélni. Na ez a csávó ez egy ilyen rendkívül nagy darab katona-gyerek és először Ulszán-ban rezignált, de aztán átparancsolták Gimhae-be. Most is ott székel. :D:D:D Úgyhogy Ariána most ilyen rózsaszín felhők közt úszkál, egyébként hozzá kell tegyem, hogy a csávó valóban nem rossz. Elég jól néz ki, normális modora van meg minden. Szóval jó lesz ez Ariánának, remélem legalábbis. Mostanában úgysem áll jól a szénánk lámúr terén... hogy kinek a szénája... sokmindenkinek... mondjuk úgy, hogy nem áll jól a közösségi széna.

Mutatok én most nektek 2 olyan videot, amin szerintem csodálkozni fogtok, és remélem tetszeni is fog. Ezeket Ariana mutatta nekem: olyan Mongol előadók zeneszámai, amikhez részben vagy teljesen Budapesten forgatták a klipet.
1) Aldar - Budapestiin Namar
2) Undral - Bolzoo

Ennek pedig nincs köze Magyarországhoz, de nagyon jó mongol rock-zene:D
Quiza, BX, Agiimaa, Egshiglen - Hev maygaa evdetsgeey!!! Fusion

2009. november 2., hétfő

KLPT és őszi midterm

Múlt előtti vasárnap, október 25-én írtuk meg a KLPT-t. A KLPT egy nemzetközileg elismert koreai nyelvvizsga (Korean Language Proficiency Test), mindenhol elismerik kivéve Magyarországon. =D Úgyhogy szinte mindegy is nekem hogy hogy sikerül, de Kwon azt mondta hogy 'nem ártana' megpróbálni ilyen kötelezően választható jelleggel. A KLPT-ról azt kell tudni, hogy 2 fajtája van alapvetően, az egyik a Basic KLPT, a másik pedig a rendes KLPT. A Basic KLPT az egy alapvetően kezdőknek, koreait viszonylag rövid ideje vagy kis óraszámban tanulóknak való nyelvvizsga-típus. A pontozás 0-tól 200 pontig terjed. Ha 120 alatt teljesit valaki, akkor nem kap oklevelet, csak egy értesítést a rendkívül gyenge eredményéről. =D 120 és 160 között Basic1-es
160 és 200 között pedig Basic2-es szintre sorolják be, és kap erről valami igazolást is a tisztelt vizsgázó. De igazándiból még a Basic2-es sem jelent különösebben használható nyelvtudást, a honlapon azt írják, hogy ezzel a koreai nyelv / kultúra iránt való érdeklődést szokták tanusítani, ha például valami munkahelyre akarnak bejutni, vagy ösztöndíj előtt állóknak is jó lehet, hogy mutassák, hogy valamiről azért már van sejtésük. Nah, ezt a Basic KLPT vizsgát én nagyon szívesen megírtam volna, mert az embernek mégiscsak van egy ilyen ösztöne, hogy magának nem szívesen csinál sok problémát. A higany is gömbalakba rendeződik a legkisebb ellenállás elérése végett. =D Úgyhogy mondom én ebben ki is egyeztem volna, dehát itten nem volt mese rendes KLPT-t kellett írni....... KLPT esetében 6 szintre sorolhatnak be. Mondjuk ott kezdődik, hogy 200 alatt be se sorolnak, de ha annyi megvan, akkor
200 és 250 között 1-es, 250 és 300 között 2-es,
300 és 350 között 3-as, 350 és 400 között 4-es,
400 és 450 között 5-ös, 450 és 500 között 6-os szintről kapsz papírt. Mindenki ugyanazt a tesztet írja, ugyanis egyre nehezednek a kérdések és a feladatok. Aki jó, az a könnyebbeket csuklóból megoldja és a nehezebbek okoznak neki csak fejtörést; aki kevésbé jó, annak nyilván már előbb gondjai lesznek és a nehezebb feladatokra már szinte nem is marad ideje, szóval jól ki van ez találva. A vizsga maga úgy áll össze, hogy 200 pontért lehet magnózni (40 feladat), 75-75 pontokért pedig van szókincs, nyelvtan, olvasás, és párbeszédkiegészítés (egyenként 15-15 feladat). A párbeszédkiegészítés egyértelműen a legnehezebb, ott szinte nincsenek is olyan feladatok, amit nyelviskolában tanult nyelvtan 1-2-es szintjével meg lehetne oldani, hanem rögtön valami haladóbbal kezdenek. Ami mondjuk kicsit nem fer, dehát ezt azért valamennyire ellensúlyozza, hogy magnózásnál viszont viszonylag elég sok könnyűnek mondható gyakorlat van. Arról hogy nekem (érzésre) hogy sikerült, inkább nem akarok nyilatkozni; azt mondták 4 hét után derül ki, akkor majd felírom a blogra (vagy nem, ez attól függ =D) Csak kiegészítésképpen szeretném megjegyezni, hogy létezik egy másikfajta nemzetközileg elismert koreai nyelvviszga is, a TOPIK, aminek szintén van 2 fajtája, a Standard (általános) TOPIK vagyis S-TOPIK, és a Business (üzleti) vagyis B-TOPIK. Az S-TOPIK-nál 3 szintre lehet jelentkozni (beginner, intermediate és advanced) és ezesetben az eredmény kiértékelése után kapod meg, hogy hányas szinten vagy. Ha beginner tesztet írtál, akkor 1-es vagy 2-es, ha intermediate-et, akkor 3-as vagy 4-es, ha advanced-et, akkor 5-ös vagy 6-os szintet lehet megütni. Ennek az a buktatója a KLPT-vel szemben, hogy az embernek előre jól meg kell gondolni, hogy melyik szinte jelentkezik. kisebb akkor a gond, ha mondjuk valaki 3-as 4-es szint környékén van, de ha mondjuk 4-es és 5-ös között van, akkor ugyan megkockáztatja, hogy megszerzi az 5-öset, de jó eséllyel jól meg is bukhat. Mondjuk a vizsgadíjak nem annyira vészesek, 40.000 won, vagyis 7000 ft körül vannak, de mivel TOPIK-ot csak évente kétszer tartanak, ezért nem lehet túl gyakran megpróbálni. KLPT átlagban 2-3-havonta van. Mindegyik vizsgára igaz, hogy 2 év után elévül. Magyarországon egyiket sem lehet letenni, TOPIK-ot legközelebb Bécsben. Koreában meg nyilván minden sarkon. :))

Namost viszont, ennyit a nyelvvizsgákról. Múlt szerdán és csütörtökön (október 28-29) írtuk a midterm ("szemeszter-felező") vizsgát a nyelviskolában. Ez nem nyelvvizsga, hanem csak ugye helyi érdekeltségű felmérő, de nekem mindenképpen ez a fontosabb, mert ez alapján lehet tavábbhaladni. Nem tudom ki hogy van vele de én ebben a nyelviskolában 3-as szinten már kihívásokkal küszködök. Mondjuk a midterm az hálistennek sikerült (ma tudtuk meg az eredményeket), de nem mondanám, hogy olyan fényes diadalmenettel. Alapvetően az az ügymenet, amit meg is mondtak jóelőre, hogy ugye 3-as szinten és attól felfelé már nem csak azt kérdezik vissza, amit leadtak, hanem elvárás, hogy magadtól is próbálj mindenhonnan plussz információkat összeszedni, mert vizsgán sok olyan szöveg, szókincs, kifejezés fog elöjönni, amiről órán nem volt szó. Mondjuk ez a szövegértésnél kellemetlen főleg, főleg hogy arra még elég idő sem volt. Fú az nagyon rosszul is ment. XD Na leírom az eredményt azért:
Szókincs / nyelvtan : 40 /50 (80%)
Íráskészség: 46,5 / 50 (93%)
Olvasás, szövegértés: 28 / 50 (56%)
Magnózás 34 / 50 (68%)
Beszédkészség: 42 / 50 (88%)
Öszsesen: 189,5/ 250 (75,8%)
70-től van meg úgyhogy ez így még pont jó, bár valóban lehetne jobb is. A csoportból 5-ünknek sikerült, a másik azonos szintű csoportból pedig 4 embernek, úgyhogy a 21-ből összesen 9-nek. Kaptunk is ilyen cuki-buki figurát ajándékba, akinek sikerült.^^ Ugye mint meséltem már, a midterm az még nem végleges eredmény, a végső százaléknak csak a felét teszi ki, úgyhogy még rontani is, javítani is egyaránt van lehetőség. Én inkább az utóbbira pályázom. =)) A szemeszter-záró vizsga az majd dec 17 körül lesz, úgyhogy addig van még egy jó másfél hónap. Mesélnék szívesen másról is de már kicsit kifárasztottam magam ezekkel a vizsgás témékkal, úgyhogy ma már csak egy viccre futja, egyébről majd legközelebb. Adios és minden jót mindenkinek! =D

Az állatok erdei tornapályát építenek, társadalmi munkában. A nyuszi talicskázza a sódert, a róka vizet hord, a farkas keveri a betont, a medve döngöli az alapot, a sün támasztja a zsalufákat, amiket a bagoly szögez össze. Egyedül a ló lustálkodik egész nap egy fa alatt. Az állatok felháborodva reklamálnak:
- Ide figyelj, ló! Ez mindnyájunk ügye, te miért nem veszel részt a munkában?
- Mert amit ti ezért kaptok, az nekem már rég itt van a lábam között...

2009. október 20., kedd

IRIS ~behind the scenes~ & Ninja Assassin előzetes

Mint ahogy az előzőekben említettem, az IRIS-nek több jelenetét is Magyaroszágon vették fel. Ismerőseim közül többen is kinnt voltak a forgatási helyszíneken, és élőben követték figyelemmel az eseményeket. Nórinak és Diának még a főszerelő Lee Byung Hun (I Bjong Han)-nal is sikerült közös fotót készítenie. Koreában ő egyébként nagyon sikeres színésznek számít, jelenleg is megy egy filmje a mozikban, az "Esővel jövök". A fiatalok nagyrésze ismeri. Magyar színészek közül nem is tudom, kihez hasonlítsam a népszerűségét, nehéz is egy koreai meg egy magyar színészt összevetni, de mondjuk talán Csányi Sándort. Volt Byung Hun-nak egyetlen nem túl jelentős szerepe amerikai filmben is, ő játszotta Storm Shadow karakterét a GI JOE-ban; eléggé nyomják most, be akarják futattni hollywoodban. Nem lehetetlen, elvégre jóképű meg tűrhetően tud is angolul, de ugyanakkor már 39 éves és hacsaknem nagypapa szerepeket akar játszni, akkor nem ártana pár éven belül pozicióba kerülnie. :P

Nóri és Lee Byung Hun

Lee Byung Hun és Dia

Lee Byung Hun testőre és Nóri

A lesifotós képeket (is) Dia készítette:

Kim Tae Hee (Kim Te Hi) és Lee Byung Hun forgatási szünetben

Kim Tae Hee

Meg van 2 nagyon érdekes video fenn Youtube-on is a forgatásról (legalábbis mi egyenlőre ennyit találtunk, de ha lesz még, úgyis szólok).
Az egyik koreaiul, ez nekem nagyon tetszik, mert tele van magyar helyszínekkel. Nyugati pályaudvar. :D KLIKK!
A másik pedig egy japán TV-csatorna összeállítása, nyilvánvalóan japán nyelven ITT! Ez meg azért érdekes, mert a végén a színészek ott kajálnak a volt munkahelyemen, az Arirangban. Tudtommal híres-hírhedt Robi aznap pont szolgálatban volt, ami Lee Byung Hun számára a megtiszteltetés. xD

Ez most kicsit más, nem IRIS-szel, de mozival kapcsolatos dolog, mostanában egész másvalakinek van esélye koreai színészként komolyabb népszerűségre szert tenni a nemzetközi színtéren, ez a valaki pedig nem más mint Jeong Ji Hoon (Dzsong Dzsi Hun) aka RAIN. Jeong Ji Hoon (27) eredetileg nem is színészként, hanem háttér-táncosként kezdte pályafutását, onnan szúrta ki JYP és csinált belőle ázsia-szerte rendkívül népszerű hip-hop/R&B/pop-énekest, majd a Full House c. drámában kapott főszerepével kezdte meg színészi karrierjét. Lee Byung Hun-hoz hasonlóan mellékszereplőként ő is látható volt már egyszer amerikai filmben, méghozzá a Speed Racer-ben, idén novemberben viszont egy igazi nagyköltségvetésű hollywood-i mozi főszereplőjeként láthatjuk majd viszont, ő alakítja ugyanis Reizo karakterét a Ninja Assassin-ben. Trailer ITT! Meg egy kép róla, csak hogy legyen :P


Felmerül a kérdés, hogy egy japán karaktert, mint Raizo, miért koreai színész alakít. Ezt a problémakört mongol szobatársam a következőképpen fogalmazta meg egész tömören: Mert japánban nincsen egyetlenegy férfi sem. xD Ezt a mondatot a japán szakosok eleve el sem olvasták (ugye?), ha pedig véletlenül elolvasták, akkor azt hozzátenném, hogy én csak idéztem Ariánát, nem feltétlenül értek vele egyet, és ez egyébként is csak egy vicc. És utólag is bocsánat^^ Hogy oldjunk a hangulaton, álljon itt egy ennél jobb vicc:

Nyuszikának aranyere van, elmegy az orvoshoz. Amikor a vizsgálat után visszamegy az erdőbe, a társai kérdezik kíváncsian, hogy mi volt.
-Hát a doki azt mondta, hogy toljam le a gatyámat, azután hajoljak előre. Majd bal kézzel megfogta a vállam és jobbal meg turkálni kezdett a se**emben.... Nem is. Jobb kézzel fogta a vállam és bal kézzel... Nem... Két kézzel fogta a vállam...
A K...A ÉLETBE!!!!!!!

2009. október 17., szombat

IRIS ~új koreai tévésorozat~


Ezen a héten kezdték el sugározni a KBS2 TV-csatornán a valaha forgatott eddigi legnagyobb költségvetésű koreai sorozatot, az IRIS-t. Az Iris nemcsak azért különleges, mert az izgalmas történet mellett koreai hírességek egész gárdáját sorakoztatja fel a színészek között, hanem - nekünk magyaroknak - azért is, mert a sorozatot részben Magyarországon forgatták, több különböző helyszínen idén júniusban. A szerdán este levetített első epizód rögtön Budapesten kezdődik, ahol a főszereplőnek egy magasrangú hazánkba látogató észak-koreai politikust kell likvidálnia, és 20 percen keresztül kizárólag budapest környéki helyszíneket láthatunk benne, amíg a történet át nem vált visszaemlékezés módba, amely során pedig Koreába jutunk vissza. A történet maga egy észak- és dél-koreai ügynökök között kibontakozó kémtörténet, de lesz benne thriller és misztikum is, ahogy azt az előzetesek ígérik. Mindenkinek melegen szeretném ajánlani, hogyha másért nem is, legalább a helyszínek miatt pillantson bele, már fel van töltve az internetre és a lelkes rajongók angol feliratot is készíttek hozzá:
Első rész: KLIKK!
Második rész: KLIKK!

A Filmvilág című internetes filmes oldalon Teszár Dávid írt nagyon jó cikket a sorozattal kapcsolatban. ITT! Ősszeszedett benne egy csomó hasznos linket, amelyekből érdekességeteket tudhattok meg a filmről. Én is biztos, hogy fogok még írni róla, mert van mit, főleg, hogy bár a magam részéről júniusban már Koreában voltam, magyar ismerősök többször is jártak kinn a forgatáson, úgyhogy vannak nagyon klassz fényképek is. Most mennem kell, de majd még jelentkezem. :)

2009. október 16., péntek

2009. október 15., csütörtök

Dream Concert 2009 ~beszámoló~

Noshát akkor az október 10-ei koncertről. :-)) Szép 'verőfényes' szombati napon elég korán, reggel 8:40-es busszal mentem Szöulba. Ez azért számít korainak, mert még a koliból buszmegállóba kiérni is több, mint másfél óra. Dehát mi az nekem, hajnalok hajnalán fagyos metrokocsiban száguldozni. :-P A busz kábé délután egyre ért fel a fővárosba, kicsit késett, ami egyébként nem szokása neki, de mivelhogy a busznak a vonattal szemben nincsen különbejáratú pályája, ezt azért el lehet nézni. Kettő után valamivel értem a rendezvény helyszínére (Seoul World Cup Stadium), ami eredetileg egy sport-stadion, és a nevéből is látszik, hogy a 2002-es Japánnal közös rendezésű Foci VB-re épült. Nagyon takaros, félig-fedett, 64.000 férőhelyes ojjektum. A koncertre azonban 'csak' 40.000 jegyet adtak el, mivel a szinpad melletti illetve mögötti részben lévő ülőhelyekre nyilvánvalóan senkit nem lehet ültetni. Ahogy odaértem, már mindenhonnan bömbölt a mindenféle zene, árusok mindenhol, lufikat árulak meg világító botocskákat, amivel a mélyen tisztelt közönség emelhette az esemény színvonalát. :D Vettem is mindjárt egy piros meg egy kék lufit. Épp fújtam fel a kéket mire ezt meglátta egy csapat koreai és megrohamoztak, hogy csak nem én is szeretem-E a SuJu-t, hát mondtam de egész véletlenül igen, szeretek én mindenkit, aki ma itt lesz. A kezembe nyomtak egy rakás mindenféle kártyát, meg édességeket, és éppen ekkor futott be Andor, mire a lányok rögtön falnak mentek, hogy jaj hát mi van itt, nemhogy külföldi lányrajongó, de még külföldi fiú is, teljesen el voltak ragadtatva. Az hogy Andor nem rajongó, csupán békés érdeklődő, az az ő szempontjukból tulajdonképpen teljesen mindegy is volt. Nah hát ezután a kis kaland után beváltottuk a netes jegyünket valódira, amiért szerencsétlen módon 2-szer voltunk kénytelenek kiállni a sort, mivel először rossz helyre álltunk. Pont mire végeztünk, kidurrant a kék lufim, de nem volt gond, mert valaki utánamfutott, hogy ajándékba adhasson egy másikat. Milyen barátságos népek laknak errefelé. :D Andor meggyőzött hogy ráérek én azt felfujni, ha már elfoglaltuk a helyünket, mert addig is csak akadályozna. És igaza is volt, mert kaja-vásárlás közben a piros lufi is épp eléggé akadályozott. Miután kijöttünk a szuper-marketből, sikerült összefutni egy piros-lufis szindikátussal is, akik ugyanolyan melegen üdvözöltek, mint a kékek. Aztán bementünk a stadionba, megkerestük a helyünket. A legfelső, 69-es sorba szólt a jegyünk, ami persze nem akadályozott minket semmiben, mert neveletlen külföldiek módjára helyünket elhagyva később úgyis a médiásoknak fenntartott helyekről követtük az eseményeket, de erre majd inkább visszatérek. Nosthát amit a koreai szorakoztató-ipar zenei vonaláról érdemes elmondani, hogy legnagyobb részben három óriás-cég tartja a kezében, amelyek egész pontosan a YG Entertainment, az SM Entertainment. és a JYP Entertainment. Vannak más, kisebb cégek is, de mondjuk, hogy ez a 3 lefedi a könnyűzeneipar 80%-át. Aki érez magában kellő kedvet előadóművészkedni és látnak benne tehetséget, hozzájuk szerződhet jobb-rosszabb feltélekkel. A vállalatok nevei egyébként az alapítók nevének kezdőbetűiból állnak össze, nagyon furfangos módon. Összefoglalom itt nagyon tömören, hogy melyik céghez milyen mostanában futó előadók tartoznak.
YG: Se7en, BigBang, 2NE1
SM: BoA, TVXQ, SuJu, SNSD, SHINee, Zhang Li Yin, The Grace, f(x)
JYP: Rain, 2PM, 2AM, Park Ji Yoon, Wondergirls, g.o.d
Daesung Entertainment: Kara, SS501


Noshát, mint az a focimeccseken is szokás (helyenként), a táborok szét vannak ülteteve, mert a szervezők attól félnek, hogy itt egyesek olyan szinten nem bírják fékezni magukat, hogy még a végén kárt tennének embertársaikban, ennek ellenére ha valakinek sikerült lefoglalnia a biztonsági őröket egy kis időre, akkor 3 másodperc alatt 47-en másztak át a szektorokat elválasztó vaskerítésen, nem volt ezzek különösebb probléma. Mivel nem mindenkinek sikerült oda kapni jegyet, ahová legjobban szeretett volna, és hát ugye nem mindegy, hogy az ember 3 méterrel idébb vagy odébb ül-e, ennek ELVI jelentősége van. XD. Úgyhogy magyarként ne tessék azt gondolni, hogy mifelénk olyan nagyon ne bírnának magukkal az emberek, mert ha valaki ázsia irányába téved, akkor láthatja, hogy keleten aztán végképp nem férnak a bőrökbe, legyen szó a parlamentről, vagy randezvényekről. Itt aztán minden lófaxxért tüntetnek, mindenért peticiót írnak, mindenkit meg akarnak téríteni, alig várják, hogy alkalom legyen valamiért transzparenst készíteni, és vonulhassanak. Bűbájosak. :-)) De egyébként hozzáteszem, hogy az esetek 99%-ában ezek teljesen békés jellegű megmozdulások.


Vissztérva a koncertre, nekem a YG szekcióba szólt a jegyem, nem nagyon érdekelt hogy hol ülök, bárhol jó volt, lényeg hogy a stadionon belül legyen. :D Mint ahogy említettem azonban, Andorral úgy éreztük, hogy a köztünk és a színpad között lévő távolságot lehetne csökkenteni némiképpen, és kezdés előtt előre vándoroltunk egy szolid 40 sort, végül aztán a médiásoknak fenntartott helyen kötöttünk ki, ahol jelen esetben médiások nem ültek, mindenki más viszont igen. Hát innen nem is mentünk sehová, legfeljebb WC-re. A hangulat már kezdés előtt jóval is tetőfokára hágott, úgyhogy el lehet képzelni, hogy kezdés után mekkora ováció volt. Nagyon nagy volt a hangulat, sose fogom elfelejteni. :D Az előadók is csodálatosak voltak, semmire nem lehetett panasz. Itt van egy cikk arról, hogy kik és milyen számokat adtak elő, belinkelem és akkor nem kell nekem mindet felsorolni. :) KLIKK! Legjobban nem is tudom, hogy ki tetszett, felsorolhatnám kb az összeset, de ha mindenképpen egyet kell mondani, akkor 2NE1. :p "Hey Playboy, it's about time, and your time is up..."^^

Koncert után pénz meg időtakarékoság céljából még éjszakai busszal visszajöttem Puszánba (Andor is ment a dolgára), de azért egy kicsit szomorú voltam, hogy nincsenek itt velem olyanok, akikkel utána be lehetett volna ülni valahová kicsit dumálni és iszogatni. Dehát ez van, azért így is nagyon szerencsés vagyok, hogy ott lehettem, úgyhogy nem akarok panaszkodni. Felteszek néhány fotót majd este, de most lassan indulnom kéne.

JA DE MÉGVALAMI!!! Nem tudom, vajon mennyien tudjátok vagy ismeritek a Heading to the Ground című koreai drámát, de kedden ott voltam a forgatásán!!! És nagyon szuper volt!! (Köszönöm az infót Viki!! <3) Majd erről is mesélek, meg teszek fel képeket, de most kezdek készülődni, mert ma van a Puszáni Nemzetközi Filmfesztivál utolsó előtti napja és eddig még egyszer sem volt érkezésem odalátogatni, pedig nincs is messze. Úgyhogy ma kimegyek. Puszi mindenkinek!!

2009. október 10., szombat

Seoul Dream Concert 2009

Holnap Andorral felmegyünk Szöulba meglesni az idei nagy eseményt, a Seoul Dream Concert 2009-et. Drága magyar szakos Kim (Boyeon) szerzett nekünk jegyeket, és ezért örök hála. Nem hiszem hogy sok értelme lenne nekem magáról az eseményről fotóznom, mert úgyis 65 kameraállásból rögzítva lesz a koncert és fennt lesz youtube-on már másnap, de azért ha lesz valami érdekes kinn vagy az esemény körül akkor azért azt megörökítem. :-)) Akik fellépnek majd: Super Junior, Big Bang, SNSD, SHINee, 2NE1, Chae Yeon, f(x), 2AM, 2PM, KARA, Wheesung, Jewelry, 4minute, T-ara, MC Mong és Park Hyo Shin


Amíg mi odavagyunk, addig egy kis humor-bon-bon^^

-Engem a siker nem rontott meg, én világéletemben elviselhetetlen voltam.
-Annak ellenére, hogy az élet drága, még mindig elég népszerű.
-Bölcsességeket rendkívül egyszerű kitalálni. Az ember egyszerűen leírja az ellenkezőjét annak, amit tesz.
-Olyan sokoldalú vagyok, hogy az már majdnem gömb.
-Kérek egy türelemjátékot! DE MINT A VILLÁM!!!
-A jövő nagyon hasonlít a jelenre, csak rosszabb.
-Elmentem lángosnak. Végre egy jó zsíros állás...
-A főnök a munka oroszlánrészét már elvégezte: üvöltött!
-Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása...
-A processzorok füsttel működnek. Ha kijön belőlük a füst, nem működnek tovább.
-A csapatmunka lényege: mindig van kit hibáztatni.
-Van két gyönyörű gyermekem - márpedig ötből kettő az nem is rossz arány.
-Én valahogy úgy vagyok a pasikkal, mint a zsiráfokkal. Tetszik, tetszik, de otthonra azért nem kéne.
-A teve egy rendkívül szívós állat: akár élete végéig kibírja víz nélkül.
:D

2009. október 4., vasárnap

Kellemes Csuszokot Mindenkinek!

추석 Chuseok (vagyis Csuszok) a koreaiak legnagyobb tradicionális ünnepe, a holdnaptár 8. honapjának 15. napján van, és ez idén éppen oktober 2-a (péntekre) esett, így most a hétvégével együtt jókis 3 napos ünnepünk van.^^ Ilyenkor a kedves koreai kollégák elvándorolnak a nagyszülők (vagy a legidősebb családtag) házába, legyen az az országban bárhol, és együtt jól megvacsoráznak. Mivel ez az ünnep az ősöknek való hálaadásról szól, egy másik asztalt is megterítenek, tele finomságakkal, rendszerint gyömölcsökkel (az alma és a nichi kötre kötelező) és azt a halott ősök szellemeinek ajánlják fel. Reggel esetleg kimennek a temetőbe és rendbe rakják a sírokat.


Amit nagy előszeretettel szoktak ilyenkor fogyasztani, az a pulkogi (sült marhahús), a csapcse (üvegtészta zöldségekkel), az édességek közül pedig a szongpjon (songpyeon), ami a tteok-nak, vagyis a rízsliszből készült incsi-fincsi süteménynek a félhold alakú variációja. Mindig megtöltik valamivel, leggyakrabban édesbabbal. Tavalyról van itt nekünk tteok-árus standjáról kép, ahol lehet kapni egyenes, rúdalakú, hangeres, gömbölyű, színes, töltött, kókuszreszelékkel borított, oridzsinál, szívalakú, pöttyös, csíkos, kockás, rózsával díszített és még száz-féle varicációban tteok-ot. Hát finom is^^ Fogyasztása rövid idő után függőséget okoz.

2009. szeptember 22., kedd

Puszáni kalandok 2 ~광안리 (Kwanganli) és PIFF~

Másnap, augusztus 6-án csütörtökön találkoztunk Kanakoval, vagyis tulajdonképp én Kanakoval együtt mentem a koliból, Dávidék meg a szállásról, és Kwanganli Beach-en találkoztunk. Hát strandidő éppen nem volt, jól el volt borulva, úgyhogy nem is olyan sokat maradtunk ott, de azért csinálunk néhány közös képet. A háttérben a Kwanganli Taegyo nevű híd látható! :D



Ezután metróval átutaztuk a fél várost, mintha odafelé már eleve nem azt tettük volna (de egyébként valóban nem, mert odafelé busszal mentünk^^), és Jagalchi-nál kötöttünk ki, ahonnan fel lehett menni a Pusan Tower-hez. Ott azért elég szép volt, meg ugye ott van Lee Sun Shin szobra is, aki vigyázó szemeit éppen Puszán-ra veti.




Igaz ami igaz, az előző esti bulizástól mindenkinek olyan szinten nem volt energiája kábé semmihez, hogy 15 perc után inkább lejöttünk és elmentünk vacsorázni, meg HoTteok-ot enni a PIFF-re. Enni mindig van energia, sőt mondhatni, hogy az adja az energiát!! :D:D:D Elég jópofa volt, megkérdeztem a (pincérnek nem nevezném inkább) konyhás nénit, hogy csípős-E a tonhal-leves, erre mondta hogy nem, egyáltalán nem az. Ez, mint tudjuk, koreai viszonylatban azt jelenti, hogy a füleden is tüzet okádasz, és mivel majdnem mindnyájan ezt rendeltük, kellemesen főtt is a fejünk. Dehát ez már csak így megy errefelé. :-)) Elég a színét megnézni, látszik, hogy nem szójababcsírából főzték^^ Bár a kép az ízvilágot nem adja vissza kellőképpen. :D



A PIFF-ről már valószínűleg meséltem korábban is, ez a Pusan International Film Festival (Puszáni Nemzetközi Filmfesztivál) helyszíne, ami akkor is nagyon jó hely, mikor éppen nincsen fesztivál. Mindig vannak kinn árusok, meg jó boltok is vannak arrafelé, szóval kellemes környék. Ettünk az évezred legjobb koreai találmányából, a HoTteok-ból, ami egy fahéjjal meg magkeverékkel töltött fánkszerű képződmény, frissen sütik, és olyan isteni finom, hogy az ember a tíz ujját megnyalja utána. Itt van egy HoTteok-árus standja.


És ha már az utcai árusoknál tartunk, sokan és nagy előszeretettel árulnak sültkrumplit. De ennek nem szabad ám bedőlni, mert ez az incsiklandozó hasábburgonyának álcázott finomság valójában Kugumából, vagyis édesburgonyából készül, ami szerény véleményem szerint a nem-finom dolgok kategóriájában foglal helyet, ugyanakkor aki szereti, annak jóféle csemege lehet ilyen formában is.


Mégvalamiről mindenképp mesélnem kell, az pedig nem más, mint a MEETING PLACE, vagyis a találkozóhely, ami minden metromegállóban megtalálható. Nagyon okosan központilag kijelölnek egy helyet, ahol lehet várakozni, és így az embereknek elég annyit megbeszélni, hogy melyik mertoáállomáson futnak össze, és a kijelölt találkozóhelyen gond nélkül megtalálják egymást. Hát ez is ilyen ázsiai dolog. :D Mindenesetre Diáéknak nagyon tetszett, úgyhogy poénkodtunk is egy sort, demonstrálva hogy hogyan és miként kell Koreában szakszerűen találkozni.


2009. szeptember 8., kedd

Puszáni kalandok 1 ~송도해수욕장 (Songdo Beach), 해운대 (Haeundae) és 황정민 (Hwang Jung Min) pajtás~

Dávid, Nóri és Dia két nap múlva (aug 4, kedden) jöttek le Puszánba. Mivel szinte az utolsó percig kétséges volt, hogy mikor jönnek le pontosan, ezért nem tudtam nekik szállást foglalni. Az augusztus eleje ugye a legnagyobb túrista-szezon, úgyhogy a hotelek jóelőre tömve voltak, a szinte bármikor rendelkezésre álló motelekkel viszont az a probléma, hogy csomagot nem lehet ott hagyni nappalra, mert a szobát csak éjjelre kapod meg. Szerencsére elég ügyesen sikerült egy diákszállót találniuk rögtön érkezés után, amit a Lonely Planet-ből kerestek ki, úgyhogy ha a világban bármerre jártok, ajánlom figyelmetekbe ezt a könyvet, mert nagyon hasznos. Miután lepakoltak a szálláson, felkerekedtünk és elmentünk Haeundae Beach-re, ami Dél-Korea legnagyobb strandja, és az ott lakók szerint nincs is annál frankóbb fürdőzőhely a világon. Hát nyilván itt főleg a helyi elfogultságról van szó. Haeundae Beach nem rossz, de azért Tahiti-vel valószínűleg nem lehet összehasonlítani. Mi akkor nem is fürödni mentünk, hiszen már jócskán esteledett, hanem csupán körülnézni, aztán beültünk egy közeli étterembe Samgyupsalt (császárszalonnát) sütni. Azt tudtátok, hogy Koreába a császárszalonnát Magyarországról importálják?:D Ha nem, akkor most már tudjátok ;-) Disznóhús-nagyhatalom vagyunk! Ezek után még levezetésképpen beültünk fagyizni egy közeli Baskin Robbins-ba. Ott aztán jobbnál-jobb fagyik vannak, meg fagyi-torták is, ha valakinek netán arra lenne igénye. Bár gonolom azokat főleg ajándékba szokták adni egymásnak különböző alkalmakkor.



Másnap (szerdán) Nóriék kimentek Songdo Beach-re, ami ugyan nem olyan nagy és zsúfolt, mint Haeundae, de én talán épp ezért sokkal jobban szeretem, meg nem utolsósorban azért is, mert sokkal közelebb van ahhoz, ahol lakom. Suli után én is csatlakoztam hozzájuk. Nagyon erősen sütött a nap, úgyhogy végre lehetett kicsit barnulni. A tengerpart itt nagyon szép, de jól ki kell választani a napot, hogy mikor megy ki az ember, mert gyakran elég szeles is tud lenni. Mindenesetre nekünk akkor jóidőnk volt. :-D








Később, estefelé a már emlegetett HakJin-nel találkoztunk Haeundae-nél, és akkor történt az, ami szerintem kicsit elképesztő is. Éppen vacsizunk meg beszélgettünk egy hotel aulájának az éttermében, mire Dávid egyszer csak megszólal, hogy nézzétek, ott ül a szomszéd asztalnál Hwang Jeong Min (Hwang Jung Min). A pali majdnem hogy háttal ült hozzánk képest és baseball sapkában volt, a mai napig nem értem, hogy hogy lehetett felismerni. Hwang Jeong Min egyébként egy nagyon híres koreai színész, bár nem épp a mai generáció kedvence, ezért nem hangozhat sokaknak ismerősen a neve, de mindenesetre egy ilyen film-szakértő, mint Dávid, rögtön fel tudta sorolni legalább három filmjét fejből. Kértünk tőle aláírást, amit nagyon szívesen adott is. Jófej volt tényleg. Ő nem fogyasztott, csak egy barátjával sörözött, és gondolom hullára nem értette, hogy az összes lehetséges koreai közül, aki potenciálisan felismerhetné, hogy hogy pont egy fehér srác megy oda hozzá. Hát mindegy, ez van. Közös fényképet nem lehetett csinálni vele, mivel leégett az arca a strandon és azt mondta, hogy így nem szeretne. Ez érthető, nem is erősködtünk. De az aláírásról azért felteszek egy képet^^



Mivel mindent HakJin egyik barátja fizetett, nem is szerénykedtünk rendelni, még ettünk ilyen incsi-fincsi túrótortát is. :p


Nóri volt olyan kedves, és lefényképezett a pincérrel (aki egyben a tulaj is volt), azért meg kell hagyni, hogy nem egy utolsórangú úriember. :D Meg fotózott egy olyan leány-barátosné-párt is, akik pepitába egymáshoz öltöztek^^ Agyeldobás.



Ha eddig még nem lett volna elég jó az este, akkor ezt még megfejeltük egy Foxy-zással. Én a blogon már annyit meséltem róla, hogy Dávidék is kíváncsiak voltak rá, úgyhogy odamentünk mulatkozni éjszakára. Hétköznap nem olyan zsúfolt a Foxy, mint hétvégén, úgyhogy szerintem jó volt, jó zenék is mentek és nagyon örültem, hogy végre jó ismerősökkel lehetek ott. Kicsit olyan szürreális is volt ez az egész, hogy Nóráékkal a Foxy-ban, dehát sokkalinkább velük, mint egyedül. Mosanában én egyébként már nem járok oda olyan gyakran, mint kezdetben, egyrészt, mert elég drága a belépő, másrészt mert kicsit otthonülősebb életet élek az elmúlt hetekben-hónapokban, de néha azért jó elmenni táncizni, főleg ha van kikkel. Odafele menet egyébként a taxi átment Puszán híres hídján, a Kwanganli Taegyo-n (Kvángán Nagy Híd), ez nagyon klassz volt, mert előtte én mindig csak távolról láttam, sose volt szerencsém még átmenni rajta kocsival. Dia meg Dávid közben azon vitatkoztak, hogy bábu vagy ember a forgalomirányító. Dia mondta, hogy milyen szar lehet az a munka, hogy valaki ott áll a sávok között maszkban és irányítja a forgalmat, Dávid meg mondta, hogy az egy bábu. Mi meg röhögtünk Nórával. Dia azt mondja, nem bábu, egy bábun miért lenne maszk, erre Dávid meg hogy Dia, ne idegesíts az egy bábu, miről beszélsz. ^^;;;;;
Nekem fogalmam sincs, hogy bábu volt-e vagy sem, mert nem figyeltem, de jól szórkoztam rajta, ahogy Diáék bizonygatták az igazukat^^