Konglish és Kor-deutsch ;D

Nem a legjobb szituáció, ha olyankor van időm blogolni, mikor épp nem szárnyal az ihlet és ez most egy ilyen helyzet, de szeretnék azért mesélni, meg valami életjelet adni magamról, ha nem is azzal a kitörő lelkesedéssel, amival szoktam. Az utolsó 2 miderm vizsga elég elfogadhatóan sikerült, bár mint említettem, csak júniusban lesznek eredmények. Még a nyakamon van némi beadandó meg 2 kiselőadás... majd az utolsó utáni pillanatban azokat is elkészítem. :-)))

Ági (nem az az Ági, aki most Koreában van, hanem az angol szakos Ági), írt nekem nemrég egy e-mailt, amiben afelől érdeklődött, hogy igazak-e azok a rémhírek, amik a Koreában levő angolanítással kapcsolatosak. Azért gondoltam, hogy nyílvánosan válaszolok, mert így legalább mások is elolvashatják ezeket a dolgokat. Szóval igen, majdnem minden feltett kérdésére igenleges a válasz. A koreai szülők valóban anyagi képességiken felül, irreális pénzeket ruháznak a csemetéik angol-taníttatásába, legyen szó méregdrága nyelvkönyvekről, elektronikus szótárról, nyelvtanfolyamról, magántanárról, külföldi, Amerikában való taníttatásról.... mindent bevetnek a szent cél érdekében, hogy kis porontyuk minél magasabb szinten megtanuljon angolul, mert a munkavállalásnál a már emlegetett TOEIC nyelvvizsgán elért pontszám döntő fontosságú. A reggel 6 órás nyelvtanfolyam, (engem is ledöbbentett) nagyon népszerű. Egyszer egy közös vacsoránál egyik ismerősöm arra panaszkodott hogy fáradt, mert 4-kor kelt fel, és mikor megtudakoltam, hogy miért kelt ilyen korán, azt mondta, hogy mert 6-tól angolórája van. Mikor hangot adtam a meglepettségemnek, biztosított afelől, hogy az a tanfolyam nagyon népszerű, ő nem számít különcnek azzal, hogy reggel 6-ra jár nyelvet tanulni. Na gondolam ez remek. Egy másik ismerősöm meg este fél 8-től fél 10-ig jár angolra, de talán még az utóbbi a kevésbé elképesztő jelenség.

A koreai diákok teljesen önszerveződő módon, és hozzáteszem, valószínűleg csak saját lelkiismeretük megnyugtatása végett, angoltanuló csoportokat szerveznek. Egyszer-egyszer én is odatévedtem egy ilyen csoportba, pusztán kíváncsiságból. Ott aztán mindent csinálnak, de angolul nem beszélnek. Ha mégis megpróbálnék valakihez angolul szólni, akkor két lehetőség van (de inkább csak másfél..). Az első az, mely az esetek 85%-át lefedi, hogy az illető fülig vörösödik (ha lány, akkor pedig vihogni is kezd hozzá plusszban), és bejeletni, hogy bocsánat, de nem tud jól angolul. A második, amit gyakorlatilag zárójelbe is tehetünk, mert olyan ritka, az pedig az lenne, hogy ha erős nyelvtani hibákkal és lassan is, de valamit kinyög az illető. Az ilyen megnyilvánulásokat mindig és kivétel nélkül örjöngés és tapsvihar követi a fajtársak részéről, gyakorlatilag hőstett számba megy, ha valaki egy külföldivel angolul kommunikál, és az illetőt rögtön fel is veszik a haza nagyjainak örökbecsű névsorába. =D

Igaz az is, hogy van egy olyan angol falu Szöul környékén, ahová ha belépsz, csak angolul szabad megszóalni, oda csak úgy poénból ellátogatnék egyszer. :D

Való igaz, hogy létezik egy kisebbség, egy nagyon szűk réteg, akik jól beszélnek angolul, de ez a létszám társadalmi szinten nem áll relációban azzal a mérhetetlen idő- pénz- és energiabefektetéssel, amit az angoltanulásra fordítanak. Mondhatnám azt is, kicsit kibővítve ezt a témakört, hogy Koreában látsszattanulás zajlik, és nem csak angolból, de sokminden másból is. Szeretnek beülni a könyvtárba, beülni a tanulószobába, beiratkozni egy-két remek tanfolyamra, csakhogy meglegyen a látszat, megnyugtassák magunkat, a szüleiket és tanáraikat, hogy ma is megtettem a kötelességemet, ennyi és ennyi órát töltöttem tanulással, mégis a napi ennyi és ennyi óra tanulás ellenére sem szaladgálnak zsenik az utcán. Mindez talán nem is annyira furcsa, ha számításba vesszük, hogy milyen könnyű nem odafigyelni valamire, amit nem szívesen csinál az ember.

Az i-re a pontot egyébként egy múltheti tapasztalatom tette fel. Beszélgetésbe keveredtem az egyetemen egy koreai lánnyal, aki 3-ad éves németszakos. Nagy unszolásomra bemutatkozni még csak-csak be tudott németül (Ich heisse XY), de a mennyi idős vagy (Wie alt bist du?) kérdést már nem értette meg többszöri, tagolt elismétlés ellenére sem. A logika szabályait követve végül elmondta, hogy ő koreai (Ich bin koreanisch), hátha a származására vonatkozott a kérdés, de nem volt ekkora szerencséje. :D Ázsia vagy nem Ázsia... ez azért vicces^^