Vasárnap délután 3-kor indult volna a gépem a Ferihegy 2B-ről (orosz sugárhajtású vadászgép, melyet Clint Eastwood gondolattal vezérel), de néminemű malőr folytán azzal nem tudtam elmenni. (Lekéste volna ugyanis a csatlakozást...pedig sugárhajtású....nem is tudom, hogy lehet ez. ^^;;) Felajánlották, hogy este mehetek egy másik légitársasággal, igenám, de ez Koreába másnap délUTÁNi érkezést vont maga után délELŐTT helyett. Busan-ba pedig nem két perc eljutni a reptérről, még ha a leggyorsabb variációt nézzük is (KTX), akkor is mininum 6 óra, mert ugye a reptérről Szöulba, ott vonat, és még Busan-ban is az állomástól el kell jutni a koliig - kapuzárásig. Olyan illúzióim nem is voltak, hogy bárkit az irodában találok késő este, dehát már csak abban reménykedtem, hogy legalább a koliba beenged majd egy őr.
Így hát Alitáliával mentem Rómáig és a beszállásnál találkoztam egy koreai fiúval, aki Dunaújvárosból ment éppen haza két hétre Szöulba. Aranyos volt, beszélgettünk kicsit. (Aztán átszállásnál is összetalálkoztunk, mert ugye ugyanarra mentünk, szóval nem volt nehéz. :)) Ő ilyen nagy világjáró és jövőre Indonéziába fog menni (pontosabban küldi a cég). Az olasz gépen nem adtak enni, amit nehezményeztem, viszont (!) (HATALMAS FELKIÁLTÓJELLEL) annyira de annyira helyes légiutaskisérők voltak, hogy őket is elfogadtam volna vacsorára. o.@ Én nem is gondoltam, hogy az olaszok jól néznek ki. Meg mellettem is egy tök helyes olasz ült. Hát szóval azért eltelt az a két óra Rómáig. XD A római reptéren vettem egy finom szendvicset nem mondom meg, hány euróért, de aki jó matekból az kiszámolhatja. Ha a Super Junior tagjainak létszámához hozzáadunk hármat, és elosztjuk néggyel, akkor az pont annyi lesz. :p Drága volt, mi?
Rómában kellőképpen bonyolult átszállás után felszálltunk egy Korean Air gépre, ami 40 perec késéssel el is indult. Viszont rögtön kárpótolt azzal, hogy kaptunk fincsi pibimpapot, és kaptam egy fejhallgatót is, aminek segítségével remek zenerepertoárból lehetett előbűvészkedni jobbnál jobb számokat. (Nekem ennyi voltaképp elég, kaja és koreai zene, ez ilyen vegetatív életmódhoz pontosan megfelelő. Az MP3-om lejátszóm zsinorját sajnos pont megrágta a cica utazás előtt - ő így búcsúzott el^^, így azt nem tudtam volna használni...) Később néztem egy filmet is (Beautiful Mind, ami az egyik kedvenc filmem), aztán valahogy elaludtam. Leszállás előtt még megreggelizettek, én tojást kértem, de lehetett volna kérni zöldteás kását is, amit nem kockáztattam meg. :-))
Nagynehezen megérkeztünk Koreába, és ezt meg kell mondjam, hogy nagyon nagyra értékelem, de 2 hónap után, (amikor nyilvánvalóan nem fizettem egy fia számlát sem) még mindig működött a telefonom. Felhívtam Ariánát, aztán Kwont és mondtam hogy késő este érkezem, csak még a reptéren vagyok.
Busszal elmentem a KTX állomásra, KTX-el le Busan-ba, aztán onnan taxival a koliba. Ez a taxis is (dehát tényleg az ember már fel sem veszi, mert mindegyik ugyanazt a műsort fújja), kielemezte, hogy én mennyibe kerülök a szüleimnek, hogy külföldön tanulok, biztos gazgadok vagyunk. LOL Nem akartam felvilágosítani, hogy az ő adójából vagyok itt (lévén ez egy koreai állami ösztöndíj), mert lehet, hogy akkor kidob a taxiból. XD Nah egyébként nem rosszindulatúak, csakhát ilyen jellegű okfejtésre nem hiszem hogy túl sok utas kíváncsi, ennek ellenére Ariána is állandóan ilyenekbe botlik. Teszem azt, példának okáért, megyek taxival a reptérre, és akkor én rögtön gazdag vagyok, ha van pénzem repülőjegyre, honnan van ennyi pénzem. xD
Megérkeztem a koliba és van egy tök aranyos új őrbácsi, aki be is engedett. Sajnos a régi (akit nem szerettem), ő is megvan még, de annak a helyére, aki olyan semleges volt, most jött egy nagyon kedves. Szóval most úgy kábé kiegyenlítik egymást^.^
Ariánával tök sokat beszélgettünk este, megint vele fogok együtt lakni. Sőt már lakok is. :p
Másnap bementünk Park Hyeon Ju irodájába, aki március óta az új koordinátorunk (azóta Kwon koli-ügyintéző lett), és kaptam tőle egy szeretetcsomagot. Egy levél volt az, benne egy figyelmezetetéssel az ösztöndíj-bizottságtól, hogy a 68%-os átlag nincs éppen 70% felett, úgyhogy nem ártana, ha ezentúl jobban koncentrálnék a tanulmányi eredményre. Mindez az angol miatt, remek. Na mindegy, az ilyen első figyelmeztetésnek gyakorlatilag úgysincsen különösebb kövezkezménye (majd a másodiknak lesz xD). Valamint mondta Miss Park, hogy pénteken kapunk ösztöndíjat, amit már alig várok. :D
Aztán kérdeztem tőle, hogy tudnék-e jelentkezni nyelvvizsgára, mondta, hogy interneten minden további nélkül.
Ezek után elmentünk enni, mikor is felhívott a volt mentorom, JunYoung, aki azóta megjárta Angliát, hogy nem találkozunk-e, és miért is ne alapon találkoztunk hármasban a belvárosban. Jót dumálunk meg ittunk egy bambit. :D Éjfélre értünk vissza a koliba, aztán két órán keresztül próbáltam a nyelvviszgára regisztrálni, sikertelenül, végül pedig megírtam ezt a bejegyzést. Még lenne éppen dolgom internetes időelverés terén, előszöris szeretnék 12-én Hallyu koncertre menni, meg színházba, meg órarendet sem ártana összeállítani (így fontossági sorrendben utolsó helyen xD), dehát ebből ma már nem lesz semmi, mert lehúzom a rolót, és majd holnap újult erővel húzom fel magam ismét^^
Addig is ölelek mindekit!
2010. szeptember 1., szerda
안 됩니다
Írok akkor blogot. :)
Noshát két hónapnyi többé-kevésbé pihenés után visszajöttem Koreába, amely ország sajnos számomra erősen összefonódik a stressz szó fogalmi tartalmával, mondjuk úgy hogy ez a világnak a stressz gócpontja és én most pont itt vagyok.
Most per pillanat az a bajom, hogy 2 órán keresztül próbáltam regisztrálni TOPIK vizsgára (az egyfajta koreai nyelvvizsga), amelynek holnap van a regisztrációs határideje, és egyszerűen nem tudok. Mert minden lehetőség csak koreaiaknak elérhető, koreai ilyen olyan amolyan kártyák, számok, kiváltságok segítségével, ami persze a külföldinek nem adott. Persze színházjegy-vásárláskor is erősen meggyűlik az ember baja, de fogjuk rá, hogy színházba elvileg többségében koreaiak mennek, ellenben koreai nyelvvizsgára gondolom nem nagyon, szóval ezek a regisztrációs díj fizetési módok nekem teljesen érthetetlenek. Ezen kívül semmit nem tud megjeleníteni, ilyen vezérlő kell, olyan vezérlő kell, lefagy, újraindul, nem jeleníti meg a karaktereket, ilyen hibaüzenet, amolyan hibaüzenet, egyszer elfogadja a fényképemet, másszor nem. Tényleg minden variációt, opciót, beállítást, az égvilágon mindent kibróbáltunk Ariánával, az én gépemen is, az övén is, Explorerrel, Firefox-xal, Xp-vel, Vistával, és nem lehet. Egyszerűen nem.
Valamint mégvalamit nem lehet, manuálisan regisztrálni. DX Csak interneten, hogy az ember ne tudjon.
Noshát két hónapnyi többé-kevésbé pihenés után visszajöttem Koreába, amely ország sajnos számomra erősen összefonódik a stressz szó fogalmi tartalmával, mondjuk úgy hogy ez a világnak a stressz gócpontja és én most pont itt vagyok.
Most per pillanat az a bajom, hogy 2 órán keresztül próbáltam regisztrálni TOPIK vizsgára (az egyfajta koreai nyelvvizsga), amelynek holnap van a regisztrációs határideje, és egyszerűen nem tudok. Mert minden lehetőség csak koreaiaknak elérhető, koreai ilyen olyan amolyan kártyák, számok, kiváltságok segítségével, ami persze a külföldinek nem adott. Persze színházjegy-vásárláskor is erősen meggyűlik az ember baja, de fogjuk rá, hogy színházba elvileg többségében koreaiak mennek, ellenben koreai nyelvvizsgára gondolom nem nagyon, szóval ezek a regisztrációs díj fizetési módok nekem teljesen érthetetlenek. Ezen kívül semmit nem tud megjeleníteni, ilyen vezérlő kell, olyan vezérlő kell, lefagy, újraindul, nem jeleníti meg a karaktereket, ilyen hibaüzenet, amolyan hibaüzenet, egyszer elfogadja a fényképemet, másszor nem. Tényleg minden variációt, opciót, beállítást, az égvilágon mindent kibróbáltunk Ariánával, az én gépemen is, az övén is, Explorerrel, Firefox-xal, Xp-vel, Vistával, és nem lehet. Egyszerűen nem.
Valamint mégvalamit nem lehet, manuálisan regisztrálni. DX Csak interneten, hogy az ember ne tudjon.
2010. július 13., kedd
JAPáN ~Harmadik nap~
Nem tudom palástolni, hogy mennyire jól érzem magam itthon. :D Ez most nem bármiféle külföldi tartózkodás ellen szól, egyszerűen túl sok volt a jóból, és másfél hét után sem sikerült betellnem az itthonlét örömeivel. De vágjunk akkor a dolgok közepébe, folytatom is a beszámolót Japánról.
Ott hagytam abba, hogy második este Tamami apukája főzött nekem. Harmadik nap, ami hétfő volt, ellátogattam az Osaka-i magyar tanszékre. Japánban csak az Osaka Egyetemen van magyar szak, így mondhatjuk, hogy sikerült jó városba kerülnöm. Leírom ide, hogy hogyan lehet legegyszerűbben eljutni, hátha valaki egyszer majd szeretne oda ellátogatni.
A cím: Osaka-fu, Mino-shi, Aomadanihigashi 8-1-1
Osaka Daigaku, Gaikokugo Gakubu, Handai Mino-kampusu
A kampusz nem Osaka város közigazgatási határán belül van, de eléggé közel hozzá, egy Mino nevű kisvárosban. Az osakai metró barna vonalának, vagyis K jelzésű vonalának 01-es megállója, vagyis az egyik vágállomása Kitasenri. Oda kell első körben eljutni. Arra kell vigyázni, hogy Awaji-nál, ami a K09-es megálló, szétválnak a metrók, úgyhogy bárhol is szállnátok fel, bizonyosodjatok meg róla, hogy a szerelvény Kitasenri felé megy (a szerelvény elején mindig ki van írva). Engem erre nem figyelmeztettek külön, úgyhogy én ezzel kicsit be is nyeltem elsőre, de szerencsére ment visszfelé is metro (hát még jó, milyen lett volna, ha csak egy irányba megy:D), szóval vissza tudtam menni az átszállóponthoz (Awaji). Íme a Kitasenri megálló:
Fél-analfabéták kedvéért, amilyen például én is vagyok japán nyelv tekintetében, ki van írva jó nagy hiraganákkal is a megállók neve. Hiraganát olvasni körülbelül olyan sebességgel tudok, mint az ovodás kispajtások, de a kanjihoz képest ez még mindig jó, mert azt meg még úgy sem.... ezen kívül ki van írva latin betükkel is, amiért pirospontot kapnak a várostervezők.
A Kirasenri megállóból ahogy kimegyünk, van ott egy nagy buszmegálló, és egész pontosan a 6-os megállót kell becélozni. Ott fel lehet pattanni az 51-es vagy az 53-as buszok valamelyikére, mindkettőnek az egyetem kampusza a végállomása. Nem mondom, hogy olcsó az utazás, mert meglehetősen drága. Sokkal drágább mint Magyarországon, Koreánál meg főleg drágább.
Írok ide egy kis összehasonlítást.
Vonaljegy Koreában (buszra, metrora, mert hogy csak ezek vannak): 1000 won, kb 165 ft. Ha nagyon sokat utazunk, akkor 1300 won, vagyis kb 200 ft de ez olyan esetekre vonatkozik, ahol kb 20-30 megállót utazunk, vagy ilyesmi. Az mindegy, hogy átszállunk-e, a rendszer azt nézi, hogy hány megállót utaztunk.
Vonaljegy Mo-on (mindenre): 230 ft.
Japánban: változó de kb 230 yen, vagyis 580 ft. váááá szóval drága nagyon. És ez csak egy buszjegy. A metróért meg főleg baromi sokat kell fizetni, én egy átszállással mentem 19 megállót, és 450 yenbe került, ami 1150 ft. Csak egy k**** metróút. És akkor összeadjuk a busszal, az már majdnem 2000 ft. Oda-vissza a duplája, vagyis 4000 ft. Tiszta Franciaország. Ott vannak még hasonló transzport árak. :S
Na de félretéve felháborodásomat a csillagászati jegyárakkal kapcsolatban, a kampuszon találkoztam Lacival, aki a magyar tanár az egyetemen. Az irodája a B.épület 311-es szobájában van.
Nagyon rendes, jófej férfi, a feleségével van kinn már 4. éve, és jól beszél japánul is. Én Tamamitól kaptam meg az elérhetőségét, de szívesen odaadom bárkinek, akinek esetleg majd kell. Együtt ebédeltünk, az ebédlőben csatlakozott hozzánk egy kinn tanuló magyar srác is, aztán beültem Laci egyik órájára, amin harmadikosoknak tartott magyar szövegalkotást. Voltak diákok, akik nagyon jól tudtak magyarul. Igazából a csoport összességében nagyon ügyesnek tűn az órán, de Laci később elmondta, hogy ez azért van, mert órán az a kisebbség dolgozik és jelentkezik, aki tud valamit, a többség, aki nem tud olyan jól, az inkább hallgat. Óra után belültünk egy kávézóba vele meg néhány diákkal és magyarul beszélgettünk. Érdekeseket mondtak nagyon. Az egyik lány például, aki nagyon jól tudott magyarul, Kyotoból jár be minden nap. Onnan 3 óra az út, tehát oda-vissza 6 órát utazik minden nap. És miért? Mert állítólag a kollégium nem valami szép/tiszta, és ezért lányok nem igazán szeretnek ott lakni. (Ez nilyván nem minden kolival van így, csak az ő sulijukéval éppen...) Kaptam Lacitól egy hímestojást, amire először nagyon vigyáztam, hogy össze ne törjön, de aztán közölte, hogy nem kell féltenem annyira, mert hungarocellből van. :p Hát ez így elég lehangoló, haha.
Visszafelé úton épp a Kitasenri állomáson voltam, mikor felhívott Tamami anyukája, hogy merre vagyok, mert utolsó este révén szeretnének elvinni vacsorázni. :D Mondtam hogy 8-ra mindenképp hazaérek. Leszálláskor a metrómegállóban észrevettem mégvalami érdekeset:
Ez a jelzés azt szolgálja, hogy reggelente az első szerelvénytől kezdve délelőtt 9 óráig bizonyos metrókocsikba csak nők szállhatnak fel. Nagy a tömeg, és ezzel akarják elkerülni a perverz settenkedőket...:p
Namsoká haza is értem. Az apukának van kocsija, de mivel inni akart, így taxival mentünk. Láttam, hogy Japánban is jobb oldalon ülnek a sofőrök, mint Angliában. Ez is nagyon érdekes. (Koreában bal oldalon....)
A Tennoji megállónál lévő többemeletes állomáskomplexumban lévő egyik halétterembe mentünk. Kiderült, hogy apukának van ott érdekeltsége, ugyanis hobbija a horgászat, és nemritkán ennek az étteremnek is ad el halat. Ki is volt rakva a falra egy kép az egyik óriási fogásáról. :D (Ilyen képük otthon is volt, nem egy.) Én nagyon örültem neki, hogy odamentünk, mert nagyon nagyon szeretem a nyers-halat. Ez itt az étlap:
Tamami apukájával...
...anyukájával...
...és a séf bácsival...
...aki ezt a pompázatos finomságot készítette. 8D
Pont olyan finom, mint amilyen jól néz ki. :p A nyers hal egyébként japánul sashimi (szásimi), koreaiul is megértik így, de van koreai elnevezése is: hwe (회).
A következő képen sake (száké), vagyis japán rízsbor látható, a koreai soju (szodzsu) testvére. Előbbit melegen, utóbbit hidegen szokták fogyasztani.
Ezek itt nagyon különleges finomságok. a baloldali az valamiféle halnak a tojása, de számomra sajtíze volt. (Amitől persze még nagyon finom volt, sőt. :P) A jobboldali pedig hagyományos sajt. Annak kevésbé volt sajtíze érdekes módon. xD (Többször is rákérdeztem, hogy nem fordítva van-e, de válltig állították, hogy úgy van, ahogy mondják, szóval én bízom benne. Egyébként az alakujuk is erre enged kövezkeztetni.)
Ez itt a tempura. Ez fánkszerű bundában kisütött különbözőféle ételeket jelent. Japánban divat így elkészíteni rákot, tököt, padlizsánt, és sokminden egyebet, mindezt szójaszószba mártogatják, ami sós ízt ad neki. Koreában is van tempura, csak ott twigim (tügim)-nek nevezik (튀김). Koreában inkább kimpapot, édesburgonyát, paprikát, és tojást bundáznak be. Szójaszósz helyett pedig csípős paprika-szószba (kuchu-jang-ba) mártogatják.
Desszertnek pedig incsi-fincsi vaníliafagyival töltött ostyát ettünk. :p
Én már totálisan jóllaktam, de jó vendéglátókhoz híven elvittek aznap este mégegy helyre, és ramen-t is ettünk (ez Koreában a ramyun 라면). A koreai verzióhoz képest, ami csípős, a japán ramen az sós, és magyar létemre nekem nyilván jobban ízlett. A ramen-ről nem készítettem képet ott a helyszínen, viszont azóta itthon is voltam a barátaimmal japán érretemben, és rament ettünk, úgyhogy tudok róla fényképet prezentálni. Momotaro ramen^^
Ott hagytam abba, hogy második este Tamami apukája főzött nekem. Harmadik nap, ami hétfő volt, ellátogattam az Osaka-i magyar tanszékre. Japánban csak az Osaka Egyetemen van magyar szak, így mondhatjuk, hogy sikerült jó városba kerülnöm. Leírom ide, hogy hogyan lehet legegyszerűbben eljutni, hátha valaki egyszer majd szeretne oda ellátogatni.
A cím: Osaka-fu, Mino-shi, Aomadanihigashi 8-1-1
Osaka Daigaku, Gaikokugo Gakubu, Handai Mino-kampusu
A kampusz nem Osaka város közigazgatási határán belül van, de eléggé közel hozzá, egy Mino nevű kisvárosban. Az osakai metró barna vonalának, vagyis K jelzésű vonalának 01-es megállója, vagyis az egyik vágállomása Kitasenri. Oda kell első körben eljutni. Arra kell vigyázni, hogy Awaji-nál, ami a K09-es megálló, szétválnak a metrók, úgyhogy bárhol is szállnátok fel, bizonyosodjatok meg róla, hogy a szerelvény Kitasenri felé megy (a szerelvény elején mindig ki van írva). Engem erre nem figyelmeztettek külön, úgyhogy én ezzel kicsit be is nyeltem elsőre, de szerencsére ment visszfelé is metro (hát még jó, milyen lett volna, ha csak egy irányba megy:D), szóval vissza tudtam menni az átszállóponthoz (Awaji). Íme a Kitasenri megálló:
Fél-analfabéták kedvéért, amilyen például én is vagyok japán nyelv tekintetében, ki van írva jó nagy hiraganákkal is a megállók neve. Hiraganát olvasni körülbelül olyan sebességgel tudok, mint az ovodás kispajtások, de a kanjihoz képest ez még mindig jó, mert azt meg még úgy sem.... ezen kívül ki van írva latin betükkel is, amiért pirospontot kapnak a várostervezők.
A Kirasenri megállóból ahogy kimegyünk, van ott egy nagy buszmegálló, és egész pontosan a 6-os megállót kell becélozni. Ott fel lehet pattanni az 51-es vagy az 53-as buszok valamelyikére, mindkettőnek az egyetem kampusza a végállomása. Nem mondom, hogy olcsó az utazás, mert meglehetősen drága. Sokkal drágább mint Magyarországon, Koreánál meg főleg drágább.
Írok ide egy kis összehasonlítást.
Vonaljegy Koreában (buszra, metrora, mert hogy csak ezek vannak): 1000 won, kb 165 ft. Ha nagyon sokat utazunk, akkor 1300 won, vagyis kb 200 ft de ez olyan esetekre vonatkozik, ahol kb 20-30 megállót utazunk, vagy ilyesmi. Az mindegy, hogy átszállunk-e, a rendszer azt nézi, hogy hány megállót utaztunk.
Vonaljegy Mo-on (mindenre): 230 ft.
Japánban: változó de kb 230 yen, vagyis 580 ft. váááá szóval drága nagyon. És ez csak egy buszjegy. A metróért meg főleg baromi sokat kell fizetni, én egy átszállással mentem 19 megállót, és 450 yenbe került, ami 1150 ft. Csak egy k**** metróút. És akkor összeadjuk a busszal, az már majdnem 2000 ft. Oda-vissza a duplája, vagyis 4000 ft. Tiszta Franciaország. Ott vannak még hasonló transzport árak. :S
Na de félretéve felháborodásomat a csillagászati jegyárakkal kapcsolatban, a kampuszon találkoztam Lacival, aki a magyar tanár az egyetemen. Az irodája a B.épület 311-es szobájában van.
Nagyon rendes, jófej férfi, a feleségével van kinn már 4. éve, és jól beszél japánul is. Én Tamamitól kaptam meg az elérhetőségét, de szívesen odaadom bárkinek, akinek esetleg majd kell. Együtt ebédeltünk, az ebédlőben csatlakozott hozzánk egy kinn tanuló magyar srác is, aztán beültem Laci egyik órájára, amin harmadikosoknak tartott magyar szövegalkotást. Voltak diákok, akik nagyon jól tudtak magyarul. Igazából a csoport összességében nagyon ügyesnek tűn az órán, de Laci később elmondta, hogy ez azért van, mert órán az a kisebbség dolgozik és jelentkezik, aki tud valamit, a többség, aki nem tud olyan jól, az inkább hallgat. Óra után belültünk egy kávézóba vele meg néhány diákkal és magyarul beszélgettünk. Érdekeseket mondtak nagyon. Az egyik lány például, aki nagyon jól tudott magyarul, Kyotoból jár be minden nap. Onnan 3 óra az út, tehát oda-vissza 6 órát utazik minden nap. És miért? Mert állítólag a kollégium nem valami szép/tiszta, és ezért lányok nem igazán szeretnek ott lakni. (Ez nilyván nem minden kolival van így, csak az ő sulijukéval éppen...) Kaptam Lacitól egy hímestojást, amire először nagyon vigyáztam, hogy össze ne törjön, de aztán közölte, hogy nem kell féltenem annyira, mert hungarocellből van. :p Hát ez így elég lehangoló, haha.
Visszafelé úton épp a Kitasenri állomáson voltam, mikor felhívott Tamami anyukája, hogy merre vagyok, mert utolsó este révén szeretnének elvinni vacsorázni. :D Mondtam hogy 8-ra mindenképp hazaérek. Leszálláskor a metrómegállóban észrevettem mégvalami érdekeset:
Ez a jelzés azt szolgálja, hogy reggelente az első szerelvénytől kezdve délelőtt 9 óráig bizonyos metrókocsikba csak nők szállhatnak fel. Nagy a tömeg, és ezzel akarják elkerülni a perverz settenkedőket...:p
Namsoká haza is értem. Az apukának van kocsija, de mivel inni akart, így taxival mentünk. Láttam, hogy Japánban is jobb oldalon ülnek a sofőrök, mint Angliában. Ez is nagyon érdekes. (Koreában bal oldalon....)
A Tennoji megállónál lévő többemeletes állomáskomplexumban lévő egyik halétterembe mentünk. Kiderült, hogy apukának van ott érdekeltsége, ugyanis hobbija a horgászat, és nemritkán ennek az étteremnek is ad el halat. Ki is volt rakva a falra egy kép az egyik óriási fogásáról. :D (Ilyen képük otthon is volt, nem egy.) Én nagyon örültem neki, hogy odamentünk, mert nagyon nagyon szeretem a nyers-halat. Ez itt az étlap:
Tamami apukájával...
...anyukájával...
...és a séf bácsival...
...aki ezt a pompázatos finomságot készítette. 8D
Pont olyan finom, mint amilyen jól néz ki. :p A nyers hal egyébként japánul sashimi (szásimi), koreaiul is megértik így, de van koreai elnevezése is: hwe (회).
A következő képen sake (száké), vagyis japán rízsbor látható, a koreai soju (szodzsu) testvére. Előbbit melegen, utóbbit hidegen szokták fogyasztani.
Ezek itt nagyon különleges finomságok. a baloldali az valamiféle halnak a tojása, de számomra sajtíze volt. (Amitől persze még nagyon finom volt, sőt. :P) A jobboldali pedig hagyományos sajt. Annak kevésbé volt sajtíze érdekes módon. xD (Többször is rákérdeztem, hogy nem fordítva van-e, de válltig állították, hogy úgy van, ahogy mondják, szóval én bízom benne. Egyébként az alakujuk is erre enged kövezkeztetni.)
Ez itt a tempura. Ez fánkszerű bundában kisütött különbözőféle ételeket jelent. Japánban divat így elkészíteni rákot, tököt, padlizsánt, és sokminden egyebet, mindezt szójaszószba mártogatják, ami sós ízt ad neki. Koreában is van tempura, csak ott twigim (tügim)-nek nevezik (튀김). Koreában inkább kimpapot, édesburgonyát, paprikát, és tojást bundáznak be. Szójaszósz helyett pedig csípős paprika-szószba (kuchu-jang-ba) mártogatják.
Desszertnek pedig incsi-fincsi vaníliafagyival töltött ostyát ettünk. :p
Én már totálisan jóllaktam, de jó vendéglátókhoz híven elvittek aznap este mégegy helyre, és ramen-t is ettünk (ez Koreában a ramyun 라면). A koreai verzióhoz képest, ami csípős, a japán ramen az sós, és magyar létemre nekem nyilván jobban ízlett. A ramen-ről nem készítettem képet ott a helyszínen, viszont azóta itthon is voltam a barátaimmal japán érretemben, és rament ettünk, úgyhogy tudok róla fényképet prezentálni. Momotaro ramen^^
2010. július 5., hétfő
Eredmények
Hazaérkeztem Budapestre pénteken, és nagyon jól érzem magam itthon egyenlőre. :) Ha lesz hozzá affinitásom, akkor még folytatom a beszámolókat, amit Japán kellős közepénél abbahagytam. A hazaindulásig még nagyon sokminden történt és sokmindenkivel találkoztam (épp ezért is nem volt időm blogolni). Időközben egyébként megkaptam az eredményeket az egyetemtől. Odaírtam zárójelbe a tantárgyak témáit magyarul is.
실용영어회화 2.0 조셉 디킨스 B+ 3.5 (Angol beszédgyakorlat)
정보처리개론 2.0 성영태 B+ 3.5 (Infotech)
신입생강좌 1.0 엄정호 P 0.0 (Bevezető óra) Passed/megfelelt
실용한자 1.0 박유리 B+ 3.5 (Hanja - kínai írásjegyek)
인터넷윤리 2.0 곽만연 A+ 4.5 (Internetes etika)
삶과문화와윤리 2.0 김수청 B+ 3.5 (Élet, kultúra és etika)
실용영어연습 2.0 홍신철 F 0.0 (TOEIC - üzleti angol)
세계의음식문화 2.0 이선익 B+ 3.5 (Gasztronómia)
한국문학과세계문학 3.0 윤인로 B 3.0 (Koreai irodalom és világirodalom)
Haljon meg ez a rosszmájú angoltanár, amelyik megbuktatott, pedig 770 pontosra írtam a TOEIC tesztet, ami messze a csoportátlag felett volt. Ennek köszönhetően garantáltan kapok egy figyelmeztetést az ösztöndíjbizottságtól a 70% alatti átlag miatt. Nos ez van. :P
실용영어회화 2.0 조셉 디킨스 B+ 3.5 (Angol beszédgyakorlat)
정보처리개론 2.0 성영태 B+ 3.5 (Infotech)
신입생강좌 1.0 엄정호 P 0.0 (Bevezető óra) Passed/megfelelt
실용한자 1.0 박유리 B+ 3.5 (Hanja - kínai írásjegyek)
인터넷윤리 2.0 곽만연 A+ 4.5 (Internetes etika)
삶과문화와윤리 2.0 김수청 B+ 3.5 (Élet, kultúra és etika)
실용영어연습 2.0 홍신철 F 0.0 (TOEIC - üzleti angol)
세계의음식문화 2.0 이선익 B+ 3.5 (Gasztronómia)
한국문학과세계문학 3.0 윤인로 B 3.0 (Koreai irodalom és világirodalom)
Haljon meg ez a rosszmájú angoltanár, amelyik megbuktatott, pedig 770 pontosra írtam a TOEIC tesztet, ami messze a csoportátlag felett volt. Ennek köszönhetően garantáltan kapok egy figyelmeztetést az ösztöndíjbizottságtól a 70% alatti átlag miatt. Nos ez van. :P
2010. június 23., szerda
JAPáN ~Második nap délután~
^O^
Most azért örülök, mert a délutáni helyszínnek tudom a nevét, és ez feljődés a délelőttihez képest. Egy óriási baseball-stadion, rendkívül szexi már kívülről is:
A neve pedig Kyocera Dome, és a gyengébbek kedvéért még rá is van írva. (Igazán ráírhatták volna a délelőtti templomra is a nevét, na mindegy:S)
Egyáltalán nem baseball-meccset nézni mentem oda, bár nem mintha ezt bárki is feltételezné rólam. (Egyszer még tavaly Jázminékkel mentem el baseball-meccsre, de keservesen meg is bántam. Nekem élvezhetetlen volt. :/) Na de visszatérva a Kyocera Dome-ra, koncert volt aznap, méghozzá JYJ, akik régebben TVXQ-ként működtek együtt 2 másik úriemberrel. Most már csak 3-an vannak (megfogyva bár, de törve nem), a népszerűségük ennek ellenére nem csökkent.
Akik még szintén arrajártak:
Előadás előtt lehetett venni pirosan világító botokat, ami a hangulat fokozásásra szolgál. Meg persze lehetett venni mindenféle szuveníreket is, mert a japánok imádják a csecsebecséket. Már kezdek én is abba az irányba tendálni. :D (Amúgy jók a security-s fiúk, nem? ;P)
Ahogy üldögéltem a padon és néztem ki a fejemből, megszólított a mellettem ülő lány (vagyis nő). Mert mint kiderült, ő is anyuka, és Misumi-nak hívják. Ez a kép épp nem a legjobb, sőt valljuk be hogy egyenesen borzalmas, de felrakom, mert mégiscsak együtt vagyunk rajta.
Angolul beszélgettünk, és azóta e-mailezünk is, egyébként Fukuokában lakik, ami délen van (Osaka kb középen, ha Japán térképét nézzük). Küldött egy képet a kislányáról is, Sarasáról. Olyan édesek^^
Kezdés előtt 20 perccel kb be is mentünk. Én sorbaálltam WC-re, és nem akartam bámulni, de észrevettem, hogy az előttem alló nő hangullel ír sms-t (az a koreai írás). Megszólítottam, mert szinte biztosra vettem, hogy koreai, és tényleg az volt. Kérdeztem, hogy honnan jött, és mit gondoltok honnan? Hát Puszánból. :D Szóval lett még egy ismerősöm, akivel ráadásul közel is lakunk egymáshoz. Azóta jobban összebarátkoztunk, és pont holnap délelőtt fogok találkozni vele. Azért délelőtt, mert délután dolgozik. Szóval nem is ártana, hogy aludjak ma valamit, ha nem akarok reggel hulla lenni. De valahogy mindig éjszaka van ihletem blogot írni, nem tehetek róla. :-) Ez a kép nem a sajátom, de így nézett ki a stadion belülről.
Az égadta világon mindenkinél volt világitó botocska. Én nem vettem elő, mert ugyan volt nálam, de gondoltam majd esetleg később. Erre a mellettem ülő lány adott egyet. Nem tudom, hogy lehetnek ilyen kedvesek. Egy ilyen bigyusz 1000 yenbe kerül, ami átváltva 2500 ft, szóval igazán nem olyami, amit csakúgy odaadsz egy ismeretlennek. Mégis ez történt. Egyébként végig mindenki mosolygott rám, aki a környéken ült, gondolom, mert külföldi voltam. Maga a koncert csodálatos volt, körülbelül az első 20-30 percben végig sírtam, mert hát mégiscsak milyen hihetetlen volt ott lenni. Erről most itt külön nem fogok áradozni, azt a megfelelő helyen/megfelelő embereknek már megetettem. :-))
Hazafelé menet tanubizonyságot tettem kivételes tájékozódó képességemről (magyarán szólva eltévedtem), de Mie telefonon útbaigazított, úgyhogy végül szerencsésen hazajutottam. Az apuka ilyen finom vacsorát főzött nekem, és bár ők már vacsoráztak korábban, evett velem mégegyszer, hogy ne egyek egyedül^^ Olyan, mint a Chockito: ronda és finom. :P
Most azért örülök, mert a délutáni helyszínnek tudom a nevét, és ez feljődés a délelőttihez képest. Egy óriási baseball-stadion, rendkívül szexi már kívülről is:
A neve pedig Kyocera Dome, és a gyengébbek kedvéért még rá is van írva. (Igazán ráírhatták volna a délelőtti templomra is a nevét, na mindegy:S)
Egyáltalán nem baseball-meccset nézni mentem oda, bár nem mintha ezt bárki is feltételezné rólam. (Egyszer még tavaly Jázminékkel mentem el baseball-meccsre, de keservesen meg is bántam. Nekem élvezhetetlen volt. :/) Na de visszatérva a Kyocera Dome-ra, koncert volt aznap, méghozzá JYJ, akik régebben TVXQ-ként működtek együtt 2 másik úriemberrel. Most már csak 3-an vannak (megfogyva bár, de törve nem), a népszerűségük ennek ellenére nem csökkent.
Akik még szintén arrajártak:
Előadás előtt lehetett venni pirosan világító botokat, ami a hangulat fokozásásra szolgál. Meg persze lehetett venni mindenféle szuveníreket is, mert a japánok imádják a csecsebecséket. Már kezdek én is abba az irányba tendálni. :D (Amúgy jók a security-s fiúk, nem? ;P)
Ahogy üldögéltem a padon és néztem ki a fejemből, megszólított a mellettem ülő lány (vagyis nő). Mert mint kiderült, ő is anyuka, és Misumi-nak hívják. Ez a kép épp nem a legjobb, sőt valljuk be hogy egyenesen borzalmas, de felrakom, mert mégiscsak együtt vagyunk rajta.
Angolul beszélgettünk, és azóta e-mailezünk is, egyébként Fukuokában lakik, ami délen van (Osaka kb középen, ha Japán térképét nézzük). Küldött egy képet a kislányáról is, Sarasáról. Olyan édesek^^
Kezdés előtt 20 perccel kb be is mentünk. Én sorbaálltam WC-re, és nem akartam bámulni, de észrevettem, hogy az előttem alló nő hangullel ír sms-t (az a koreai írás). Megszólítottam, mert szinte biztosra vettem, hogy koreai, és tényleg az volt. Kérdeztem, hogy honnan jött, és mit gondoltok honnan? Hát Puszánból. :D Szóval lett még egy ismerősöm, akivel ráadásul közel is lakunk egymáshoz. Azóta jobban összebarátkoztunk, és pont holnap délelőtt fogok találkozni vele. Azért délelőtt, mert délután dolgozik. Szóval nem is ártana, hogy aludjak ma valamit, ha nem akarok reggel hulla lenni. De valahogy mindig éjszaka van ihletem blogot írni, nem tehetek róla. :-) Ez a kép nem a sajátom, de így nézett ki a stadion belülről.
Az égadta világon mindenkinél volt világitó botocska. Én nem vettem elő, mert ugyan volt nálam, de gondoltam majd esetleg később. Erre a mellettem ülő lány adott egyet. Nem tudom, hogy lehetnek ilyen kedvesek. Egy ilyen bigyusz 1000 yenbe kerül, ami átváltva 2500 ft, szóval igazán nem olyami, amit csakúgy odaadsz egy ismeretlennek. Mégis ez történt. Egyébként végig mindenki mosolygott rám, aki a környéken ült, gondolom, mert külföldi voltam. Maga a koncert csodálatos volt, körülbelül az első 20-30 percben végig sírtam, mert hát mégiscsak milyen hihetetlen volt ott lenni. Erről most itt külön nem fogok áradozni, azt a megfelelő helyen/megfelelő embereknek már megetettem. :-))
Hazafelé menet tanubizonyságot tettem kivételes tájékozódó képességemről (magyarán szólva eltévedtem), de Mie telefonon útbaigazított, úgyhogy végül szerencsésen hazajutottam. Az apuka ilyen finom vacsorát főzött nekem, és bár ők már vacsoráztak korábban, evett velem mégegyszer, hogy ne egyek egyedül^^ Olyan, mint a Chockito: ronda és finom. :P
2010. június 22., kedd
JAPáN ~Második nap délelőtt~
Másnap (vasárnap) délelőtt egy szép templomegyüttest néztünk meg a közelben Miével (nyilván csak nekem volt újdonság). Apuka sajnos vasárnap is dolgozott, nem egész nap ugyan, de délelőtt azért még akadt dolga. Hát ugye szombaton is este 9 körül ért haza, szóval nem irigylem a japán férfiakat. :/
Mivel a lakásuk a Tennoji nevű kerületben van, ezért a templomnak is valahol ott kell lennie, de rendkívüli tájékozottságom sajnos nem teszi lehetővé, hogy a nevét is megmondjam. Ez a bejáratnál:
Szép virágok, amiket (ugyancsak) meg sem kísérlek megnevezni:
Túristák és helybéliek:
Egy szép kapu:
És egy pagoda! Egy ismerősömtől azt hallottam, hogy japánul a pagodát nem pagodának hívják, de hogy ez így van-e vagy sem, azt nem tudom megítélni. Én mindenesetre csak így hívom.
Gyertyával emlékeznek a halottakra (csakúgy mint minálunk):
Egy esztétikus ojjektum:
És egy 30, nem is, 300 ezer literes víztározó:
A Vörös Ördögöket ebben az üstben főzik meg:
Ez vagy virágbolt, vagy nem:
A szerencse forgandó:
Mindezek után senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy semmiféle rálátásom nincsen a japán hagyományos kultúrára. Sajnos. Nem mintha a modernre lenne... De az ember mindig tanul, szóval majd egyszer ezeket a dolgokat is jobban megismerem, remélem.
Hazafelé a környéket fényképezgettem:
Milyen helyes lakása van a robogónak^^
Meg a gazdinak is (legalábbis kívülről):
Utcakép. Járda az luxus, de Koreában sincs ez másképp...
Hello Kitty-s törcsi^^
A végére pedig Amerikai Kerámia, hogy egy kis színt vigyunk a szürke hétköznapokba:
Mivel a lakásuk a Tennoji nevű kerületben van, ezért a templomnak is valahol ott kell lennie, de rendkívüli tájékozottságom sajnos nem teszi lehetővé, hogy a nevét is megmondjam. Ez a bejáratnál:
Szép virágok, amiket (ugyancsak) meg sem kísérlek megnevezni:
Túristák és helybéliek:
Egy szép kapu:
És egy pagoda! Egy ismerősömtől azt hallottam, hogy japánul a pagodát nem pagodának hívják, de hogy ez így van-e vagy sem, azt nem tudom megítélni. Én mindenesetre csak így hívom.
Gyertyával emlékeznek a halottakra (csakúgy mint minálunk):
Egy esztétikus ojjektum:
És egy 30, nem is, 300 ezer literes víztározó:
A Vörös Ördögöket ebben az üstben főzik meg:
Ez vagy virágbolt, vagy nem:
A szerencse forgandó:
Mindezek után senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy semmiféle rálátásom nincsen a japán hagyományos kultúrára. Sajnos. Nem mintha a modernre lenne... De az ember mindig tanul, szóval majd egyszer ezeket a dolgokat is jobban megismerem, remélem.
Hazafelé a környéket fényképezgettem:
Milyen helyes lakása van a robogónak^^
Meg a gazdinak is (legalábbis kívülről):
Utcakép. Járda az luxus, de Koreában sincs ez másképp...
Hello Kitty-s törcsi^^
A végére pedig Amerikai Kerámia, hogy egy kis színt vigyunk a szürke hétköznapokba:
JAPáN o((^-^))o ~Első nap~
Szeretem Japánt!, ezért igazán megérdemli, hogy egy szép hosszú (folytatásos) bejegyzést készítsek róla sok képpel. Történt ugyanis, hogy ellátogattam a felkelő nap országába, hosszas és kitartó töprengést és szervezést követően. Bárki, akinek van rá lehetősége, menjen, mert tényleg gyönyörű ország. Nekem személy szerint gyerekkori álmom volt eljutni oda, és nem csalódtam benne egy csöppet sem, sőt talán az idő rövidsége és a nagyon kedvező körülmények miatt egészen katartikusra sikeredett ez a kis utazás. Volt ugyanis akkora szerencsém, hogy Tamami családjánál lakhattam ebben a 4 napban (június 5-től 8-ig). De kezdem akkor az elejéről.
Június 5-én (szombaton) repcsi-mepcsivel mentem Puszánból Oszakába a Busan Airlines 'jónevű' légitársaság közreműködésével. 1 óra és 20 (sós)perec volt az út. Mikor megérkeztem, béreltem egy telefont a reptéren, úgyanis a koreai telefonom ott nem volt működőképes (a leggagyibb készülékem van, amit el tudtok képzelni, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a bonyolultabbakat nem tudom kezelni:p), szóval kellett egy telefon, amit Japánban is tudok használni. És lett is. Igazán jutányos áron számolták meg, kb napi 1000 ft (vagy kicsivel több), plussz amit beszéltem rajta. (Telót bérelni egyébként Koreában is lehet, meg szerintem a világon igen sokhelyen, szóval ha jöttök, akkor esetleg érdemes.) Aztán felszálltam egy buszra, ami bevitt a városba.
Indulás előtt persze Tamami mindent elmondott és leírt, hogy mit hogyan kell csinálni, úgyhogy nem is kellett sokat kérdezősködjek. A buszról felhívtam Tamami anyukáját, akit Mie-nek hívnak, és mondtam neki hogy egy óra múlva megérkezem. Ez itt a buszunk:)
És ez itt a kert xD
Mie kijött elém a buszállomásra. Én úgy meglepődtem, mikor megláttam, hogy elsőre el sem akartam hinni, hogy ő az. Sosem láttam azelőtt fényképen, de ahogy így a koreai asszonyokat elnézem, 40-45 felett többségéban már eléggé nagymama stílusba csapnak át, és ha azt vesszük, hogy Tamami 22 éves, akkor ugye az anyukája sem lehet annál sokkal fiatalabb. Ennek ellenére úgy nézett ki, mintha 25 éves lenne. Talán a szemén látszott a kora, de mivel szemüvegben volt, az alapján sem tudtam megállapítani. Sokat fiatalított rajta, hogy hosszú haja volt. (Japánban sokkal tovább hosszú hajat viselnek a nők, mint Koreában.) Mindenesetre olyan aranyos és közvetlen volt, hogy rögtön megtaláltuk a hangot. Jól tudott koreaiul, főleg ahhoz képest, hogy soha nem tanulta anyanyelvi környezetben. tanfolyamra jár hetente egyszer, sorozatokat néz meg zenét hallgat, ennyi. Igaz ezt már 7 éve. Szóval lényeg hogy jól tudott, mindenről jól el tudtunk beszélgetni, és kiderült hogy van sok közös témánk is, meg persze sok olyasmi is, ami neki vagy nekem újdonság.
Hazaértünk, fenn laknak az 5-iken. Nagyon szép, egyszerű lakás. Rendben van tartva, mivel Mie nem dolgozik, hanem háztartást vezet, mint a japán nők többsége. Az apuka is megjött később, ő nem tudott koreaiul, se angolul, úgyhogy vele nem nagyon sokat tudtam beszélni, de azért néhány szót váltottunk angolul, a maradékot meg Mie fordította. Van Tamaminak egy húga is, aki viszont nem volt otthon, mert ő Tokyo-ban tanul jogot, de telefonon vele is beszéltem, mert hát mindenkivel meg kellett ismerkedni^^ Plussz van egy kutyájuk, Robin, aki egy tök jófej állat. Nem minden kutyát szeretek, de ő tényleg aranyos volt.
Olyan fincsi vacsorát kaptam, hogy csak na. (Currys rízst brokkolival :P) Sajnos nem készítettem róla képet, pedig érdemes lett volna. Aztán fényképalbumokat nézegettünk. Ha Tamami megtudná, hogy láttam a meztelen babakori fotóit, akkor lehet zavarba jönne, úgyhogy inkább nem reklámozom neki, hehehe. (Remélem egyébként, hogyha valaha meglátogat minket, anyu nem azzal kezdi majd, hogy az ÉN meztelen gyerekkori fotóimat mutogatja neki >< Bár ezek után megérdemelném, valljuk be. :p)
Azt kell tudni, hogy Japánban főleg zuhanyoznak, de van fürdőkád is, amibe viszont csak tisztán szabad beszállni (mikor már zuhanyoztál), és nem használják minden nap, csak esetenként. Első nap én is fürödhettem jó kis 40 fokos vízben, gondolom megérkezésem örömére^^
Voltam akkora balfék, hogy vittem magammal a Magyarországon vásárolt hajsütővasamat, ami Koreában tökéletesen működik, viszont Japánban nem, ugyanis ott csak 110W a hálózati feszültség. Hát mindegy ez van, azért megvoltam nélküle. Éjjel Tamami szobájában aludtam. Jáááj, de mekkora jót aludtam. Komolyan mondom azóta nem aludtam ilyen jót, mióta Koreában vagyok, valószínűleg mert a kolit áthatja a börtönhangulat. Ott viszont nagyon jó volt^O^ Ezt még a reptéri buszból fényképeztem: naplemente^^
Június 5-én (szombaton) repcsi-mepcsivel mentem Puszánból Oszakába a Busan Airlines 'jónevű' légitársaság közreműködésével. 1 óra és 20 (sós)perec volt az út. Mikor megérkeztem, béreltem egy telefont a reptéren, úgyanis a koreai telefonom ott nem volt működőképes (a leggagyibb készülékem van, amit el tudtok képzelni, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a bonyolultabbakat nem tudom kezelni:p), szóval kellett egy telefon, amit Japánban is tudok használni. És lett is. Igazán jutányos áron számolták meg, kb napi 1000 ft (vagy kicsivel több), plussz amit beszéltem rajta. (Telót bérelni egyébként Koreában is lehet, meg szerintem a világon igen sokhelyen, szóval ha jöttök, akkor esetleg érdemes.) Aztán felszálltam egy buszra, ami bevitt a városba.
Indulás előtt persze Tamami mindent elmondott és leírt, hogy mit hogyan kell csinálni, úgyhogy nem is kellett sokat kérdezősködjek. A buszról felhívtam Tamami anyukáját, akit Mie-nek hívnak, és mondtam neki hogy egy óra múlva megérkezem. Ez itt a buszunk:)
És ez itt a kert xD
Mie kijött elém a buszállomásra. Én úgy meglepődtem, mikor megláttam, hogy elsőre el sem akartam hinni, hogy ő az. Sosem láttam azelőtt fényképen, de ahogy így a koreai asszonyokat elnézem, 40-45 felett többségéban már eléggé nagymama stílusba csapnak át, és ha azt vesszük, hogy Tamami 22 éves, akkor ugye az anyukája sem lehet annál sokkal fiatalabb. Ennek ellenére úgy nézett ki, mintha 25 éves lenne. Talán a szemén látszott a kora, de mivel szemüvegben volt, az alapján sem tudtam megállapítani. Sokat fiatalított rajta, hogy hosszú haja volt. (Japánban sokkal tovább hosszú hajat viselnek a nők, mint Koreában.) Mindenesetre olyan aranyos és közvetlen volt, hogy rögtön megtaláltuk a hangot. Jól tudott koreaiul, főleg ahhoz képest, hogy soha nem tanulta anyanyelvi környezetben. tanfolyamra jár hetente egyszer, sorozatokat néz meg zenét hallgat, ennyi. Igaz ezt már 7 éve. Szóval lényeg hogy jól tudott, mindenről jól el tudtunk beszélgetni, és kiderült hogy van sok közös témánk is, meg persze sok olyasmi is, ami neki vagy nekem újdonság.
Hazaértünk, fenn laknak az 5-iken. Nagyon szép, egyszerű lakás. Rendben van tartva, mivel Mie nem dolgozik, hanem háztartást vezet, mint a japán nők többsége. Az apuka is megjött később, ő nem tudott koreaiul, se angolul, úgyhogy vele nem nagyon sokat tudtam beszélni, de azért néhány szót váltottunk angolul, a maradékot meg Mie fordította. Van Tamaminak egy húga is, aki viszont nem volt otthon, mert ő Tokyo-ban tanul jogot, de telefonon vele is beszéltem, mert hát mindenkivel meg kellett ismerkedni^^ Plussz van egy kutyájuk, Robin, aki egy tök jófej állat. Nem minden kutyát szeretek, de ő tényleg aranyos volt.
Olyan fincsi vacsorát kaptam, hogy csak na. (Currys rízst brokkolival :P) Sajnos nem készítettem róla képet, pedig érdemes lett volna. Aztán fényképalbumokat nézegettünk. Ha Tamami megtudná, hogy láttam a meztelen babakori fotóit, akkor lehet zavarba jönne, úgyhogy inkább nem reklámozom neki, hehehe. (Remélem egyébként, hogyha valaha meglátogat minket, anyu nem azzal kezdi majd, hogy az ÉN meztelen gyerekkori fotóimat mutogatja neki >< Bár ezek után megérdemelném, valljuk be. :p)
Azt kell tudni, hogy Japánban főleg zuhanyoznak, de van fürdőkád is, amibe viszont csak tisztán szabad beszállni (mikor már zuhanyoztál), és nem használják minden nap, csak esetenként. Első nap én is fürödhettem jó kis 40 fokos vízben, gondolom megérkezésem örömére^^
Voltam akkora balfék, hogy vittem magammal a Magyarországon vásárolt hajsütővasamat, ami Koreában tökéletesen működik, viszont Japánban nem, ugyanis ott csak 110W a hálózati feszültség. Hát mindegy ez van, azért megvoltam nélküle. Éjjel Tamami szobájában aludtam. Jáááj, de mekkora jót aludtam. Komolyan mondom azóta nem aludtam ilyen jót, mióta Koreában vagyok, valószínűleg mert a kolit áthatja a börtönhangulat. Ott viszont nagyon jó volt^O^ Ezt még a reptéri buszból fényképeztem: naplemente^^
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
