Dórim nálunk ~Part 2~

Hát akkor folytatom is, mert már 2-szer is 'holnap' lett azóta^^ Szóval mindezek után metróra pattantunk és elfuvaroztuk magunkat Haeundae Beach-re, mert ugye az is kötelező látnivaló. A lányok a helyszínen rettentően divatoztak a gumicsizmáikkal:


Itt pedig a papa megmutataja a gyerekeknek, hogy neki nagyobb lapátja van.


Fapajtás gyökere


Ezt a hidat már láttátok, de olyan szép, hogy biztos nem unjátok még^^


Ezen viszont nem tudok túllépni, hogy WESTIN CHOSUN HOTEL. Mi az anyám kínja az, hogy Westin?


Legfeljebb talán 1 órát töltöttünk itt, mert az idő már erősen kezdett hűvösödni, mi meg kezdtünk erősen éhesedni, úgyhogy újból a metro felé vettük az irányt. Az volt ugyanis a terv, hogy ott találkozunk Ariánával, és az este további részét együtt ütjük el. Ariána meg is jött, és jött vele egy néger fiú is, Anton, aki az itt állomásozó amerikai hadsereg tagja. Szép nagy gyerek^^ Jófej volt egyébként, bár én szinte semmit nem értettem abból, amiket mondott. Együtt elmentünk Kwanganli Beach-re, ami nincs olyan messze Haeundaetől, és azért érdemes éjszaka ellátogatni oda, mert a Kwanganli híd, vagyis a Gyémánt híd olyankor van kivilágítva, és ráadásul váltogatja is a színeit. Nagyon szép. Dórival az előtérben meg különösen, nem igaz?^^


Vagy fél órán át kerestünk hús-sütögetős helyet a parton, mire végre találtunk egyet, de az is jónagy kupleráj volt, hogy majdnem rókázva kifordultunk az ajtóból. Az tartott vissza, hogy nagyon éhesek voltunk már. Nem sikerült sajnos az igazán gyilkos részeit megörökítenem az érkezdének (úgy éreztem, hogy az a pofátlanságnak már a netovábbja lenne), de azért lett 1-2 kép^^ Anton és Ariána:


Hogy nyujtópad mit keres egy étteremben, az jó kérdés. Lehet szabadidejében edz egy sort a szakács


Dekoratív helység. (és ez még tényleg a dekorítív része...:,( )


Az ajtó nélküli WC. Egyébként azon kívül, hogy nem volt ajtaja, ez a típus átlagosnak számít errefelé. Amit külön ki kell emelnem, hogy Koreában a legtöbb helyen nem lehet beledobni a WC-be a papírt, mint ahogy nálunk a koliban sem. Ehelyett rendkívül gusztusos módon kölön szemetesbe kell elhelyezni. :S Na hát ugye az elhelyezéssel nem is lenne gond, az ürítéssel már annál inkább. :OOOOOO


Vacsora után (amit egészen szerencsés módon Anton fizetett) eltaxiztunk a Haeunde-n levő U2 Clubba, ami réééééééééééémes volt. Ilyen retro amerikai bár billiárdasztallal, temérdek katonával, hadd ne folytassam. Átruccantunk inkább KyeongSeong-ba, ahol el is mulattuk az éjszaka fennmaradó részét.

Másnap együtt ebédeltünk meg kicsit nézelődtünk a városban, aztán kikisértem Dórit az állomásra, és hazament. A metrón az állomás felé rendkívüli éber társaságunk volt^^



Legközelebb Japánról mesélek, remélem még a hétvégén sort tudok rá keríteni. Addig is sziasztok!! :-))

Dórim nálunk ~Part 1~

A vizsgák miatt hetek óta nem írtam, pedig most aztán bőven lett volna miről. Ma írtam meg az utolsó előtti vizsgámat, egy van még pénteken, de az hanja (hagyományos kínai írásjegyek). Mivel csodákat tenni úgysem tudok ezügyben, annyira nem feszélyez.

Ott tartottam múltkor, hogy Pálffy Dóri kedves kolléganő jött meglátogatni a várost (és engem) múlt előtti előtti pénteken (május 28-án), amely hétvége igazán jól sikerült^^ Ő egyébként most Cheonan-ban tanul koreait, a Seonmun Egyetemen, amely oktatási intézmény arról híres-nevezetes, hogy a koreai Unification Church (Egyesítési Egyház) irányítja, ami egy elég érdekes felekezet. Nem szívesen bocsájtkozok összehasonlítgatásokba, de ez a szekta valahol a Szcientológiai Egyházzal egy kasztban foglal helyet, szóval eléggé kétes elveket vallanak az én meglátásom szerint. Az az alapelgondolásuk, hogy a világot internacionális házasságokon keresztül kell egyesíteni. Magyarán szólva a férjed/feleséged lehet bárki, aki nem egy népcsoportba tartozik veled. Szerencsésebb esetben a felekezet tagjai természetes úton találják meg a párjukat, azonban akinek ez nem sikerül, azt véletlenszerűen hozzáadják valakihez. Évente vannak tömegesküvők, és ezeken többszáz pár vesz részt. Olyan pletykák is keringenek, hogy számitógép sorsolja ki a házastársakat, de én megmondom őszintén, nem hiszem, hogy egy ekkora örömtől megfosztanák magukat a vezető pozicióban lévő emberek, hogy szabadidejükben összepároztassák a szenecsétlen hívőket. Még lehet jókat is mulatnak rajta, hogy direkt alacsonyabb a férfit tesznek magas nőhöz, vagy a férfi kétszer fiatalabb mint a nő. Najó, nem gonoszkodok. Mindenesetre szegény Dóri ilyen remek környezetben kénytelen tanulni, ráadásul az egyik szobatársa úgy horkol, mint aki egy medvét próbál éppen elijeszteni a környékről szörnyűséges túlvilági hangokkal. De sajnos ha az ember nem önköltségen, hanem ösztöndíjjal vagy egyéb 'kedvező feltételek' mellett jön Koreába, akkor számolni kell azzal, hogy nem minden az elképzelések szerint fog alakulni. Lehet, hogy én még szerencsés is vagyok, hogy nem egy szektás iskolába kerültem. Természetesen ott sem mindenki tagja ennek a felekezetnek, de az alaphangulat azért megvan.

Vissztérve a hétvégénkre, péntek este 7 körül érkezett meg a Puszáni KTX állomásra. Felvettem (a 750-es BMW-mel, najó nem, csak gyalog), aztán elmetróztunk Hadan-ig (ami egy városrész Puszánban). Az én sulim/kolim Hadan-nál van, ezért úgy láttuk a legjobbnak, ha ő is a közelben száll meg. Egy olcsó motelt ajánlottam neki, amely Hot Motel névre hallgatott (milyen találó, az ember belép, és már rögtön a lépcsó olyan szexi). Én is laktam már ott Ariánával szilveszterkor. Természetesen Love Motel, mint ahogy mindegyik az itt errefelé, úgyhogy volt nagy kerek rózsaszín ágy, meg lányok képei telefonszámmal a lépcső alatt. Bezzeg férfiaké nem - milyen szolgáltatás ez. :S Mindenesetre beköltözés után fogtuk a sátorfánkat és elmentünk egy japán étkezdébe nyers halas, csípős, zöldséges rízst enni. Akkor már Ariána is csatlakozott hozzánk, bár ő nem evett, csak az étkezde előtt telefonált egy néger fiúval. Ezt egyébként napi 20 órában csinálja, nem tudom, miről tud ennyit beszélni velük, mert gyakorlatilag egész nap vagy koreai szappanoperákat néz (amiről fiúkkal értelemszerűen nem lehet beszélgetni), vagy fiúkkal beszél telefonon, de ugye az is furán jön ki, ha arról beszél, hogy képzeld, épp egy másik néger fiúval beszéltem 2 órát, mielőtt felhívtál. ^O^ Jó nagy paraszt vagyok, de már megszokhattátok tőlem. Egyébként csak viccelődöm, nem kell komolyan venni.
Vacsi után beültünk sörözni egy szimpatikus italboltba, és jót beszélgettünk 3-asban. Ez nagyon kellemes emlék nekem, mert rég nem éreztem magam annyira jól, mint akkor. Talán az is különlegessé tette, hogy nem utaztam el sehová, és mégis egy magyar ember ült mellettem egy ismerős kocsmában. Szóval nagyon jó volt. Aztán egy hirtelen ötlettöl vezérelve elmentünk egy Night Klubba. 8D Figyelem! 18 éven aluliak a kövezkező sorokat csak saját felelősségre olvashatják. Szóval van Hadan-ban egy Night Club, már hogyne lenne, hiszen Night Club is mindenhol van, akárcsak Love Motel. Ezekre a dolgokra nagy igény van errefelé...

Maga a Night Club fantasztikus volt! Öltönyös emberek sora fogadta a vendégeket. Lifttel kellett lemenni az alagsori szintre, ami egy végtelennek tűnő hatalmas tér. Talán 4-szer akkora, mint a Foxy két szintje összesen, szóval nem tudom, de borzasztó nagy, és remek zenék mentek. Leültünk, és rögtön lett saját pincérünk is, akinek egyébként volt egy másik feladata is, de arról majd később mesélek. Ami a hátulütője volt a dolognak, hogy kellett rendeni, mert ugye nem ingyen megy a műsor, szóval hárman együtt megrendeltük a legolcsóbb szettet, amit lehetett, ez így csak kb 2000 ft-ra jött ki fejenként. Kaptunk gyümölcstálat, ropogtatnivalót, meg 3 üveg sört. A műsor, hogy is mondjam csak, nem volt rossz! Olyannyira nem volt rossz, hogy csakis a kifogástalan jelző illene rá. 8D Nem szépítve a dolgot, bőrruhás koreai férfiak táncoltak szinkronban, aztán az egyik úgy érezte, hogy sok ez a ruha rajta és le is dobta magáról mindet. Akkor úgy éreztük határozottan, hogy nem volt sok az a 40.000 won a gyümölcsért. Még akkor sem ha a fiatalember 20 méterre volt. xD (Nem magánszám volt ugyanis, hanem mindenki ugyanazt nézte a színpadon, aki épp azidőtájt tévedt a tömegkulturális intézménybe...)
Akkor aztán jött megint a pincér, és kérdezte finoman, hogy kívánunk-e bepasizni. Namost itt nem kell semmi rosszra gondolni, nem arról van szó, hogy pénzért lehetett volna venni férfiakat. Vannak olyan helyek is, (azok nem Night Club-ok, hanem speciális karaoke bárok,) de ez nem olyan hely volt, meg egyébként sem szorulunk mi rá az ilyesmire, szóval mondtuk, hogy köszönjük, most ezt inkább kihagyjuk.
A kíváncsiak kedvéért azért elmesélem, hogy miről lett volna szó. Ariána mongol barátnői, Ayusi-ék, voltak már többször is Night Club-ban, úgyhogy hallomásból tudom, hogy miről maradtunk le (igazán nem sokról). Tudniillik elszeparált szobákban tanyáznak a gazgag, vélhetően főleg idősebb generáció tagjai, és ha a leány(ok) úgy érzi(k), hogy az ismerkedési szempontok közül elsődleges fontosságú a pénztárca vastagsága, akkor Night Clubban remekül be lehet party-zni ilyen férfiakat. Sok lány akkor is bemegy, ha csak ingyen akar inni, mint pl tették Ayusi-ék. Attól, hogy bemész, nem vagy kötelezve semmire. Ennek ellenére nem mentünk, mert remekül elvoltunk mi kint is 3 sörrel.

Éjjel 3 körül mentünk haza. Jót aludtunk, aztán másnap Dórival elmentünk Jagalchira a halpiacra, mert ha Puszánba jön, akkor mégiscsak egy helyi érdekesség. Halpiac után elmentünk a vásárlós utcába, ami Li Qing-nek meg Nóriéknek annak idején nagyon tetszett (hasonló mint Seoulban a MyeongDong), és isteni finom spagetti-ebédben rézesítettük magunkat. Aztán pedig felmentünk a YongDo Parkba, ahol a puszáni kilátótorony is van. Teszek fel képeket, aztán folytatom, ahol abbahagytam, de lehet hogy már csak holnap.

A Night Club kívülről (másnap reggel)

KyungHee Motel^^ Ez is a környéken van. Azért érdekes, mert egy ilyen nevű egyetem is van Szöulban, mitöbb, Edit oda jár. :)

Ez már a piacon. Bácsi platóról csámvét árul (ami miniatűr sárgadinnye). Jellegzetes errefelé a kisteherautóról való árulás. (A háttérben a horogkereszt buddhista templomot jelöl - a közelben).

Cukorka:P

Szárított hal

Milyen guszta

Hal minden mennyiségben

És egyéb tengeri nyalánkságok

Minden ami szem-szájnak ingere:p (úgy birom, ahogy a hal kilóg a tálból, és le a földre...:D:)

A néni bepózolt a képhez

Beljebb is lehet fáradni

Nagy fogás

Dóri a kikötőben

Ezt az információt főleg urak figyelmébe ajánlom. Ha egy francia-sávos henger forog, akkor férfi fodrászat található a helyszínen, ha pedig kettő, akkor erotikus masszázs-szalon. Itt úgy tűnik mind a kettő van^^

Dóri a PIFF-en (a Pusan International Film Festival utcája)

A szárított hal, tintahal, polip, és egyéb tengeri herkentyűk itt különleges csemegének számítanak

Kajás-standok

Gumi-csirrrrke xD

Ho-tteok (fahéjas magkeverékkel töltött rízs-fánk) árus néni standja

Hagyományos koreai ételeket áruló néni standja (az a piros szósz bitang-csípős ><)

Ezek ilyen csupaszív önkéntes bácsik, akik ezen a forgalmas helyen útbaigazítják az eltévelyedett túristákat

Mint például én, gondolták ők, dehát nem jól gondolták, hiszen helybéli vagyok, és remekül ismerem a járást^^ (egyébként angolul nem nagyon tudnak, szóval kiváncsi lennék, hogy a gyakotlatban ez hogy működik, ha valaki tényleg segítségre szorul)

A finom ebédünk :p (Spagetti tenger gyümölcseivel meghintve)

Ez pedig már fent a parkban. Szép színes lampionok egy buddhista templom előtt.

Buddha őszentsége megkövesedett formában

A tappancsom. :D

A nagy harang mellett épp énekes-táncos előadás ment. Ez rendkívül szórakoztató lenne abban az esetben, ha mondjuk a Dong Bang Shin Gi vagy a Sonyeo Shidae tenné mindezt, de a hagyományos koreai zenebona az sajnos nem annyira frankó mulatság. Gyakorlatilag fül-síketítően nyekeregnek, és ehhez társul némi tánc is. (Elsőre egyébként még érdekes, de századszorra...)

Dóri Lee Sun Shin szobrával (UGYE tudjátok, hogy ő kicsoda? ㅠㅠ)

A sárkány, akiről a park a nevét kapta

Dob hagyományos motívummal

Dóri a haranggal

Kedves kis pihenőhely

A kilátás

A kilátótorony^^ (alatta látszik a győzedelmes tábornok is)

És együtt a virágos óránál

Nosthát elfáradtam, úgyhogy holnap folytatom, ha nem bánjátok^^

Hétköznapok

Vegyesen telnek a napok mostanában. Vannak jobb napok, meg sajnos vannak rosszabbak is. Az az igazság, hogy hiába lettem egyetemista, abszolut semmiféle kontakt nem alakult ki a csoport-társakkal. Márciusban mindenki nagyon lelkes volt és akkor úgy tűnt, hogy talán jól beilleszkedek majd, de ez egyáltalán nem így történt. Gondolom részben abból adódóan, hogy van köztünk egy elég jelentékeny korkülönbség (átlagban 7-8 év), részben abból adódóan, hogy a külföldiek iránt való érdeklődésük eléggé sekélyes, az irodalom szakosokkal az órán kívüli kontakt gyakorlatilag egyenlő a nullával, de még órák előtt illetve után is annyi a maximum, hogy kedvesen üdvözölnek, mosolyognak és köszönnek. Vagy néha kölcsönkérem valakinek a jegyzetét. Nem mintha ez akkora baj lenne, csak ugye összehasonlításban azzal, hogy Magyarországon milyen jó volt egyetemre járni, ez egy kicsit olyan semmilyen.
Hogy nem beszélgetünk, az egy dolog, de ami jobban zavar, az az, hogy egy-s-más helyzetekben úgy érzem, mintha nem lennének segítőkészek, legyen szó tanárról vagy diákról.
Meséltem erről a TOEIC tanárról, Hong-ról, aki az angol tesztes órát tartja. Olyan szinten nem kedves, hogy már attól is elment a kedvem, hogy könyörögjek neki, szóval szerintem meg fog buktatni. Nem részletezem, hogy hogy jutottunk idáig, de én nem érzem olyan szinten hibásnak magamat, mint amennyire negatív elbánásban részesülök. Mindenre az a válasza, hogy nem / nem lehet / nem engedélyezem / nem érdekel. Jó, akkor engem sem. :D

Másrészt meg ebben az országban tényleg úgy bánnak a felnőtt emberekkel, mint a kisiskolásokkal. Ha egy percet késel óráról, már be vagy írva hiányzónak. Én meg főleg, mert G-vel kezdődik a családnevem, ami a koreai ABC első betűje. :(( H-val kezdődő nevűek bezzeg késhetnek akár másfél percet is. :-// Hát igazság ez?! Aztán ugye hadd ne soroljam a kolis szabályokat. Éjfélre vissza kell érni a koliba, mert éjfélkor ellenőrzik, hogy a szobában vagy-e. Csirkét meg nem lehet behozni, mármint csirkés kaját. Egyszer megfelejtkeztem erről, és az őr mint a sakál üvöltzött, hogy kifelé, meg hogy ha én Koreába jöttem, akkor be kell tartanom az itteni szabályokat. Najó, hát nem mintha ő bármit is tudna arról, hogy milyen külföldön élni. A külföldön élő koreaiak sem törik össze magukat, hogy alkalmazkodjanak, ezt már csak így mellékesen jegyzem meg.

Hálistennek, hogy azért van 1-2 ember, akivel jól ki lehet beszélni ezeket az ügyesbajos dolgokat (meg sokminden mást is^^). Az egyik a szobatársam, Ariána, akiről már sokat meséltem. vele az a legnagyobb probléma, hogy nem tudja beosztani a pénzét, és teljesen úgy kalkulál, hogy amíg nekem van pénzem, addig nincs gond, mert úgyis kisegítem. Mintha legalábbis házastársak lennénk. Nem tudom, hogy mikor mondtuk ki a boldogító igent, de ebből nekem nemrégiben elég nagy problémám volt, mert hiába "fenyítettem be" egy kicsit tavasz elején, nem lehetek vele folyamatosan elutasító és bunkó, tehát kénytelen vagyok néha engedni. Ő egyébként a nálam közelebbi barátait is folyamatosan pumpolja, meg a kevésbé közeli barátait is, és egyáltalán nem úgy éli meg, hogy ez valami negatív dolog, hanem hogy ez a szeretet-teljes összetartozás egyik kinyilvánulása, hogy az emberek kisegítik egymást a bajban. Én nem hiszem, hogy egy ilyen személyiség-jegyet alapvetősen meg lehetne változtatni, meg nem is hiszem, hogy ez nekem dolgom lenne, ezt inkább valamiféle velejáróként kell elfogadni, és úgy viszonyulni hozzá. Ezt leszámítva egyébként jófej, aranyos, jó humora van, kellemes vele együtt élni. És tényleg rengeteg mindent meg lehet beszélni vele, mert 90%-ban olyan a lelki beállítottsága, mint egy nyugati embernek.

A másik lány, aki közel áll hozzám mostanában, az Tamami, egy japán lányzó. Róla is meséltem már, magyar-koreai szakos Oszakában, ami a szülővárosa. Ugyanolyan ösztöndíjjal jött tavaly Koreába, mint én, csak ő a nyelvtanfolyamot Kwangju-ban végezte, és egyetemre jött ide Puszán-ba (idén márciustól). Tavaly bár ismertem már, akkor még nem sokat beszéltünk. Tavaly tavasz elején találkoztunk először a koordináción Szöulban , illetve egyszer eljött Puszánba tavasz vége felé, és akkor is találkoztunk egy pár óra erejéig. Aztán most márciustól, mióta idejött, van róla elképzelésem igazából, hogy ki ő, és azóta nagyon megkedveltem. :-)) Van három közös óránk, de sulin kívül is elég sokat találkozunk, és vele is bármit meg lehet oszatni. Neki sem nagyon tetszenek a koreai szabályok, és ő is mindig panaszkodik, hogy itt mennyire semmit sem lehet csinálni (vagy legfeljebb csak titokban). Elég érdekes, mert Európából nézve úgy tűnik, hogy Japán mennyire szigorú ország, Dél-Koreából nézve viszont úgy tűnik, mint a Szabadság Földje.
Hozzáteszem, a dolgokat lehetne fokozni. Áthelyezhetnénk például székhelyünket Észak-Koreába, ott aztán még az is mindegy lenne, hogy G-vel kezdődik a nevem, vagy H-val. xD Najó, ne viccelődjünk, szomorú dolgok ezek...

Ami azt illeti, van rengeteg szomorú / érdekes / hihetetlen / tanulságos / vicces és mindenféle egyéb elképesztő történetem, de mindegyiknek megvan az oka, hogy miért nem írom ki blogra. Mindenesetre személyesen lesz majd miről mesélnem, azt hiszem. :-))

Akinek még nem mondtam volna, július 2-án megyek haza, reggel, és este érkezem meg. 3-án Operettszínházba megyünk a családommal a Rómeo és Júliára <3, viszont 4-étől szabad vagyok, és szeretnék minél előbb találkozni mindenkivel. A részleteket majd még később megbeszéljük. Igazából még több mint egy hónap van addig, de én már teljesen rá vagyok hangolódva a hazamenetelre. :P

Ezen kívül mégvalamire rá vagyok hangolódva, ami pedig az, hogy jövő szombaton megyek JAPÁNBA!!! (Március óta van kiutazási vizumom, úgyhogy ez már nem akadály.) Bárkinek szívesen hozok szuvenírt, csak szóljatok. Oszakába fogok menni egyébként, és mivel Tamami Oszaka-i, felajánlotta, hogy aludjak náluk, bár ő nem jön velem most, de a családja fogad majd. Annyira aranyosak. :D Kicsit aggódtam, hogy hogyan fogunk majd kommunikálni egymással (én meg a család), de aztán kiderült, hogy Tamami anyukája tud valamennyire koreaiul, és a kishúga is tanul, úgyhogy nem lesz gond.

Holnap Pálffy Dóri jön Puszánba, őt biztos többen ismeritek. Jól eltöltjük majd ezt a hétvégét egész biztosan^^

A végére egy kép Tamamival. :)

És a szép tavaszi virágok. :D

Ruhavásárlási őrület és repeta Mozartból :)

Már biztos többen olvastátok Edit blogján, hogy Szöulba látogattam a múlt előtti előtti hétvégén (április 23-25), vele és kínai szakos Ágival találkozni. Látszik milyen napra-kész a blogom. xD
Pénteken nekem még vizsgám volt, úgyhogy csürtörtök éjjel gyakorlatilag semmit nem aludtam. Pénteken vizsga után déltájban KTX-re pattantam én, és felmentem Szöulba. A KTX jegyvásárlás sem volt már egyszerű móka, ugyanis Arianától kölcsönkaptam a kedvezményes kártyáját (ami 30% kedvezményre jogosít hétköznap), igenám, de egy teljesen mongol név volt rajta, meg hogy 19 éves. Ez eddig még nem is lett volna annyira feltűnő, hiszen tulajdonképp szőkésbarna hajú és rózsaszín bőrű mongolok is létezhetnek kis létszámban. Miért ne?:) Kérték volna a személyimet, de az sem volt (volt persze csak nem mutathattam meg), mondtam hogy most épp új vízumot csináltatok és ezért a bevándorlási hivatalban van letétben. Akkor kérték a kártyának a titkos kódját. Azt sem tudtam, hogy van olyan, azt Ariána elfelejtette mondani nekem. Akkor azt hittem, hogy most már kivágnak engem nem csak az állomásról, de Koreából is hogy hazáig repülök (mondjuk néha nem is lenne akkora baj:)), az eladó hölgy odahívott valakit és kérte hogy ellenőrizzen le valamit ezzel a kártyával kapcsolatban. Kínos félperc következett, visszajött a másik hölgy, és kaptam jegyet. Kiderült, hogy csak a titkos kódot kérdezték le, mivel én nem tudtam, aztán mondták, hogy legközelebb ezzel kell használni, és még fel is írták nekem egy kis cetlire. Hogy itt milyen segítőkész emberek vannak!!! De azért remélem bankban nem ennyire segítőkészek, ha Aranyhitelkártyának nem tudja valaki a kódját. :D Najóvan egyébként biztos vágták ám, hogy kisstílű csalók vagyunk, csak jófejek akartak lenni, és ez értékelendő. Én értékelem is minden alkalommal. :-)))
Négykor találkoztunk Ágival a Seoul Staition-ön. Beültünk egy fagyizóba és megtárgyaltunk az elmúlt egy év fejleményeit, mialatt nem találkoztunk (ő most nemrég jött ki Koreába és nyárig marad). Aztán 7-re odamentünk a Hoegi Station-hoz találkozni Edittel, és körbenéztünk az egyetemén, a Kyunghee-n. Nagyon szép épületek vannak, fényképezkedtünk is velük.
Miután kifényképezkedtük magunkat, kerestünk egy kellemes vacsorázóhelyet, ahol jól meg is vacsoráztunk, és ittunk 3 gyümölcsös soju-t is (ez elég kis alkohol-tartalommal bír, nőknek pont ideális). Edittől kaptam marcipánt születésnapomra, ezuton is nagyon köszönöm. :D x3

Éjjelre Edit visszament a koliba, mi meg Ágival eltaxiztunk a Dongdaemunhoz, ami egy éjjel is nyitvatartó piac, és megnéztük a felhozatalt ruhákból meg árusfiúkból. Ha valami nagyon tetszett, oda többször is visszamentünk, hogy jobban szemügyre vegyük. Én végül vettem egy blézert, meg egy farmernadrágot, aztán fürdőbe mentünk aludni. Már hajnalodott, mire nyugovóra tértünk.

Szombat reggel (vagyis délelőtt, alvás után) a farmert akartam felvenni, de sehogy nem bírtam összegombolni. Szomorú voltam, mert különben jól állt volna. 1-kor találkoztunk ismét Edittel a piacon. Visszacseréltem volna a farmeremet nagyobbra, ha lett volna nagyobb méret, de mondták, hogy sajnos a 30-as a legnagyobb. Akkor végül egy egyrészes széltébe csíkos ruhára cseréltem. Ági nem érezte jól magát, ezért hazament. Mi Edittel még vásárolgattunk, ő vett egy táskát, meg vettünk harisnyákat. Aztán elmentünk Apgujongba, mert ott én még nem jártam. Kicsit kezdett hüvösödni, így felvettem volna a blézert, de azt is kicsinek éreztem. Eléggé rossz kedvem lett ettől, mert az még drága is volt. Természetesen felpróbáltam, mielőtt megvettem volna, de akkor viszonylag vastag pulcsi volt alatta, így arra számítottam hogy pólóval majd jó lesz, de úgy sem volt jó. :S Mindenesetre egy netcafe-ban tájékozódtunk, hogy hogy jutunk el leghatékonyabban a másnapi musical helyszínére, aztán beültünk (pontosabban mondva beheveredtünk) megnézni az Avatart egy DVD-szobának nevezett ázsiai jellegzetességbe. Az utolsó metrót épphogycsak elértük, mivel a megállóban hagyott csomagjainkat igen-igen nehezen sikerült csak kihalásznunk az automata megörzőből^^

Én ezek után éjjel a blézer miatt még visszamentem a Dongdaemun-ra. Nagynehezen megtaláltam az árust, akinél vettem, de abból sem volt nagyobb méret. :S Kezdtem komolyabban bálnának érezni magamat. Akkor kis ráfizetéssel kicseréltük egy vékony kabátra, ami felpróbálva jónak tűnt, de aztán mikor az utcán át akartam venni, megint kicsinek éreztem. Már akkor nagyon ki voltam borulva, visszamentem mégegyszer, és kiderült, hogy a néni véletlenül nem a legnagyobb méretet adta (amit felpróbáltam, hanem egyel kisebbet). De mielőtt ez kiderült volna, kérdezte, hogy esetleg rendeljen-e extra nagy méretet nekem, mondtam hogy köszi nem kell, akkor inkább zsákot húzok magamra. :S xD Végülis kaptam egy elégséges méretű tavaszi kabátot, Norbi-tornát nem lehet benne végrehajtani, de legalább csini. Ezen felbuzdulva az egyik WC-ben felpróbáltam a koradélután beszerzett keresztbecsíkos egyberuhát is (amit a helyszínen persze nem lehetett felpróbálni), de az meg szabályosan úgy állt rajtam, mint a tehénen. >< Összeszedtem az utolsó maradék bátorságomat, visszamentem ahhoz az árushoz is, és előadam, hogy a farmerről becserélt egyberuha sem tetszik. Végül kaptam helyette egy lila ruhát, ami már eleve gyanús volt, hogy nem az én méretemre lett szabva, de nem volt ott nagyon az én méretemben meg stílusomban semmi. Mikor azt felpróbáltam, akkor némi csalódottsággal nyugtáztam, hogy igen, valóban nem úgy áll, ahogy kéne (ruhának semmiképpen nem jó, övvel bluznak el lehet hordani), de már többször nem mentem vissza. Szerintem egy időre elegem van a ruhavásárlásból, legalábbis Koreában. Itt 170 centi/60kg felett már komoly akadályokba ütközik egy nő, és ami engem illet, meglehetősen jetinek éreztem magam aznap. :(

Másnap (vasárnap) leutaztunk Taejonba Edittel megnézni a Mozartot, ezuttal Park Eun Tae-vel. Mondhatni, hogy a pénteki közös vacsi mellett ez volt a hétvége fénypontja számomra. :D Egész biztosan nem a főszereplő énekes különbözősége miatt, mivel Park Eun Tae is hibátlanul alakított, de nekem az első előadás, amit Im Tae Kyunggal láttam, sokkal katartikusabb élmény volt. Ez főleg az én hangulatomból adódott, illetve abból, hogy elsőre látni valamit nyilvánvalóan sokkal nagyobb élmény, mint másodszorra, de azért másodszorra is nagyon megérte, nem arról van szó. :-) Én az első előadástól annyira odáig voltam, hogy ha százezer forintba került volna, akkor is megérte volna, de csak 8000 volt szerencsére (ha átváltjuk forintba). A második ugyanennyibe került, és megérte az is, de tízezreket nem fizettem volna érte, mindamelett hogy nagyon tetszett. ^_^

Haza Edit ugyanarról a buszllomásról ment, ahonnan jöttünk, viszont Puszánba máshonnan ment a busz, úgyhogy taxiznom kellett. Kellemes véletlen, de a taxiban volt kis TV és épp zenés műsor volt bekapcsolva rajta. És ki élekelt éppen? Im Tae Kyung. :D:D Persze nem Mozartot, csak valami koreai dalt, de már ezért megérte taxiba szállni (ha másért nem is), hehe. Mondtam a bácsinak, hogy én nagyon szeretem, erre mondta, hogy ő is. Jófej bácsi^^ Szomorúan tapasztaltam ugyanakkor a buszállomáson, hogy Puszánba az utolsó busz 7 perce ment el. :S Kénytelen voltam vonattal menni, amiről meg aztán kiderült, hogy még jobban is jártam, mert KTX-re sikerült baráti áron olyan jegyet kapni, hogy Daegu-ig állok, aztán meg le lehet ülni, mert valakik ott leszállnak. (És aztán persze egyáltalán nem is álltam, mert volt ott a kinti részben is olyan hely, ahová le lehetett üldögélni.)

Néhány kép a végére:))

Zsúfoltság a szöuli metrón.

Ágival (balra) és Edittel (jobbra).

A fürdő, ahol Ágival aludtunk.

Szoborcsoprt Apgujongban.

SM Entertainment. o.@

A Taejon-i színház (Taejon Arts Hall)

És a színház kertje. =)

Konglish és Kor-deutsch ;D

Nem a legjobb szituáció, ha olyankor van időm blogolni, mikor épp nem szárnyal az ihlet és ez most egy ilyen helyzet, de szeretnék azért mesélni, meg valami életjelet adni magamról, ha nem is azzal a kitörő lelkesedéssel, amival szoktam. Az utolsó 2 miderm vizsga elég elfogadhatóan sikerült, bár mint említettem, csak júniusban lesznek eredmények. Még a nyakamon van némi beadandó meg 2 kiselőadás... majd az utolsó utáni pillanatban azokat is elkészítem. :-)))

Ági (nem az az Ági, aki most Koreában van, hanem az angol szakos Ági), írt nekem nemrég egy e-mailt, amiben afelől érdeklődött, hogy igazak-e azok a rémhírek, amik a Koreában levő angolanítással kapcsolatosak. Azért gondoltam, hogy nyílvánosan válaszolok, mert így legalább mások is elolvashatják ezeket a dolgokat. Szóval igen, majdnem minden feltett kérdésére igenleges a válasz. A koreai szülők valóban anyagi képességiken felül, irreális pénzeket ruháznak a csemetéik angol-taníttatásába, legyen szó méregdrága nyelvkönyvekről, elektronikus szótárról, nyelvtanfolyamról, magántanárról, külföldi, Amerikában való taníttatásról.... mindent bevetnek a szent cél érdekében, hogy kis porontyuk minél magasabb szinten megtanuljon angolul, mert a munkavállalásnál a már emlegetett TOEIC nyelvvizsgán elért pontszám döntő fontosságú. A reggel 6 órás nyelvtanfolyam, (engem is ledöbbentett) nagyon népszerű. Egyszer egy közös vacsoránál egyik ismerősöm arra panaszkodott hogy fáradt, mert 4-kor kelt fel, és mikor megtudakoltam, hogy miért kelt ilyen korán, azt mondta, hogy mert 6-tól angolórája van. Mikor hangot adtam a meglepettségemnek, biztosított afelől, hogy az a tanfolyam nagyon népszerű, ő nem számít különcnek azzal, hogy reggel 6-ra jár nyelvet tanulni. Na gondolam ez remek. Egy másik ismerősöm meg este fél 8-től fél 10-ig jár angolra, de talán még az utóbbi a kevésbé elképesztő jelenség.

A koreai diákok teljesen önszerveződő módon, és hozzáteszem, valószínűleg csak saját lelkiismeretük megnyugtatása végett, angoltanuló csoportokat szerveznek. Egyszer-egyszer én is odatévedtem egy ilyen csoportba, pusztán kíváncsiságból. Ott aztán mindent csinálnak, de angolul nem beszélnek. Ha mégis megpróbálnék valakihez angolul szólni, akkor két lehetőség van (de inkább csak másfél..). Az első az, mely az esetek 85%-át lefedi, hogy az illető fülig vörösödik (ha lány, akkor pedig vihogni is kezd hozzá plusszban), és bejeletni, hogy bocsánat, de nem tud jól angolul. A második, amit gyakorlatilag zárójelbe is tehetünk, mert olyan ritka, az pedig az lenne, hogy ha erős nyelvtani hibákkal és lassan is, de valamit kinyög az illető. Az ilyen megnyilvánulásokat mindig és kivétel nélkül örjöngés és tapsvihar követi a fajtársak részéről, gyakorlatilag hőstett számba megy, ha valaki egy külföldivel angolul kommunikál, és az illetőt rögtön fel is veszik a haza nagyjainak örökbecsű névsorába. =D

Igaz az is, hogy van egy olyan angol falu Szöul környékén, ahová ha belépsz, csak angolul szabad megszóalni, oda csak úgy poénból ellátogatnék egyszer. :D

Való igaz, hogy létezik egy kisebbség, egy nagyon szűk réteg, akik jól beszélnek angolul, de ez a létszám társadalmi szinten nem áll relációban azzal a mérhetetlen idő- pénz- és energiabefektetéssel, amit az angoltanulásra fordítanak. Mondhatnám azt is, kicsit kibővítve ezt a témakört, hogy Koreában látsszattanulás zajlik, és nem csak angolból, de sokminden másból is. Szeretnek beülni a könyvtárba, beülni a tanulószobába, beiratkozni egy-két remek tanfolyamra, csakhogy meglegyen a látszat, megnyugtassák magunkat, a szüleiket és tanáraikat, hogy ma is megtettem a kötelességemet, ennyi és ennyi órát töltöttem tanulással, mégis a napi ennyi és ennyi óra tanulás ellenére sem szaladgálnak zsenik az utcán. Mindez talán nem is annyira furcsa, ha számításba vesszük, hogy milyen könnyű nem odafigyelni valamire, amit nem szívesen csinál az ember.

Az i-re a pontot egyébként egy múltheti tapasztalatom tette fel. Beszélgetésbe keveredtem az egyetemen egy koreai lánnyal, aki 3-ad éves németszakos. Nagy unszolásomra bemutatkozni még csak-csak be tudott németül (Ich heisse XY), de a mennyi idős vagy (Wie alt bist du?) kérdést már nem értette meg többszöri, tagolt elismétlés ellenére sem. A logika szabályait követve végül elmondta, hogy ő koreai (Ich bin koreanisch), hátha a származására vonatkozott a kérdés, de nem volt ekkora szerencséje. :D Ázsia vagy nem Ázsia... ez azért vicces^^