Képzeljétek, egy éve hogy Koreában vagyok, ugyanis 2009. március 26-án indultam el otthonról és 27-én érkeztem meg Puszánba. :-)) Ezalatt az egy év alatt tulajdonképp nem sok minden történt, másrészről sok minden,
Olyan fura dolog történt kedden. Van egy olyan óránk hogy 'élet, kultúra és etika'. Ez mindenféle a koreai kultúra és etika összfüggéseivel kapcsolatos dolgokról szól, például temetés, házasság, orvoslás, blablabla, és a professzor kicsit (jóval) előbb abbahagyta az órát úgyhogy Tamamival megragadtuk a remek alkalmat és odamentünk a tanár úrhoz, hogy bemutatkozzunk. Kérdezett mindenféléket, persze rögtön levágta hogy Tamami 13-szor jobban beszél nálam koreaiul, dehát ehhez nem kell tanárnak lenni, mert a hülye is látja. Nem tehetek róla, zsenikkel vagyok körbevéve. :D Kedves tanárunk rögtön hevesen érdeklődött a korunk iránt, amit fel is fedtünk, mert voltaképp nem volt más választásunk. (Tamami 22, én 25). Aztán meginvitált minket az irodájába. És rendelt ebédet is. Jóég, gondoltuk. Ennek fele se tréfa. Itt aztán meg leszünk vendégelve. Ami magában nem lett volna baj, de aztán olyan -szerintem- nem illő kérdéseket tett fel, amit etika tanár létére nem is tudom, hogy hogy gondol. A legkellemetlenebb téma számomra az volt, mikor afelől érdelkődött, hogy van-e barátunk. Tamainak van egy koreai fiúja 2 éve (tulajdonképpen miatta jött ide), arról heves gratulációk keretében jól ki is lett faggatva, én meg mondtam hogy nincsen. Erre kérdi a prof hogy miért. Hát miért, mert a kisnyúl szőrös. Bekaphatja a bolyhos farkincámat. Azért. Ilyen empatikusan megjegyezte, hogy lám-lám, Tamami mennyivel fiatalabb és mégis már milyen komoly barátja van. És hogy Magyarországon vajon normális dolog-e hogy későn házasodunk. Mondtam hogy igen, nálunk képzelje még 30 éves kor után is normális, de nem igazán értettem hogy 60 éves létére hogy lehet valaki ilyen 'belátó'. Hogy teheti ezt kor függvényévé. Meg főleg hogy állíthatja úgy be mintha ez az én hibám lenne. Nem voltam abban a helyzetben hogy kioktassam arról, hogy én voltaképp még sohasem kaptam esélyt arra, hogy jól csináljam a dolgokat, mert soha sem volt még senki, akinek akár egy kicsit is fontos lettem volna. És ezért nem elítélnie kéne, hanem együttéreznie vagy nem tudom. De akkor még feltette az i-re a pontot azzal, hogy megkérdezte, hogy én nem szeretem a koreai fiúkat vagy ők nem szeretnek engem? Blah! Hát most... erre meg mit mondhattam volna.... végül azt mondtam, hogy ők talán szeretnének, de a szüleik miatt nem érdeklődnek. Erre úgy rábólintott. Jobb is, mert semmi más nem hiányzott volna, minthogy még valami epéset beszóljon. Ilyen és hasónló kellemes bájcseverészések közepette eltöltöttük az ébédet és valahogy ebéd végére sikerült kibulizni, hogy ne nagyon kelljen vizsgáznunk, hanem inkább beadandót írhassunk, mert hát mi szegény külföldiek hogyan is tudnánk felvenni a versenyt a vizsgán az anyanyelvűekkel. Szóval meglehet megússzuk egy beadandóval.
Hopp. Aktuális vicc. Mondjatok egy olyan szót, amiben benne van a 'dél-koreai hadihajó'.
??
Tenger.
:D Jó mi?
Na hát pasikat leszámítva egyébként minden szép és jó! Nyílnak a kertben a tavaszi virágok és zöldell a nyárfa az ablak előtt. Elkezdődött a suli egész pontosan március 2-án. És ez már nem nyelviskola, hanem egyetem. Még előtte voltunk Kyeongju-ban a kedves osztállyal, de mindenki mélységes elnézését kérve én annak a kiránulásnak a részletezésébe már mégsem bonyolódnék bele nagyon, mert az eltelt idő távlatából nézve voltaképp nem történt ott semmi lényegesnek mondható. Mindenféle közösségépítő rendezvények voltak, koreai módra. Ez elmesélve úgysem adná vissza azt, ami. Ami engem illet, nekem mind az európai stilusú, mind a koreai stílusú osztálykirándulásoktól kiütésem van idegileg, úgyhogy ebból okulva mind a múlt-, mind az e hétvégi kirándulásokat lemondtam mindenféle vélt és valós indokokkal. Múlt hétvégén Foxy-ban voltam, ha jól emlékszem, most hétvégén pedig Mozart-ot fogok nézni, és már előre élvezem, mert nagyon jó lesz!! :D Ezt a musicalt (Mozart) egyébként Magyarországon is játsszák és a youtube-on is játsszák. (Youtube, az internetes Broadway. ;D) Úgyhogy már volt szerencsém látni magyarul (Dolhai Attilával <3), pár dalt németül, és most majd jól megnézem koreaiul is élőben. Kíváncsi vagyok egyébként hogy milyen lesz a főszereplő, ugyanis elég gyorsan kellett kiválasztanom a 3 lehetséges énekesből, hogy ki legyen, mármint hogy melyik előadása foglaltatok jegyet. Eddig egyiket sem ismertem, de úgy az arcképek alapján Im TaeKyung-ot választottam. Hát most tényleg mi alapján válasszak nagy hirtelen, és nem akartam húzni az időt mert már alig volt jegy. Aztán hazajövet a koliba beírtam mindhármuk nevét keresőbe és rájöttem, hogy bizony Park EunTae az egy 'kicsivel' közelebb áll hozzám hangilag, meg stílusban. De nem az, mert Im TaeKyung is tökéletes és fantasztikus énekes, csak ő elég konzervatív stílusban énekel és színészkedik, ahogy elnézem, nem engedi el magát túlzottan. Szóval jó béna képet ba--tak oda szegény Park EunTae-ről, úgy néz ki, mintha ő lenne 40 éves, közben tök fiatal, Im TaeKyung akiről meg olyan kép volt ott mintha 30-35 körül lenne, kiderült hogy majdnem 40 éves. Szóval nem is csodálom hogy nem ugrándozik, bár lehet hogy ő már fiatal korában sem tette. Na mindergy nem kétlem hogy csodálatosan fog játszani, most őt választottam és ha már így alakult akkor lássuk a medvét. :)) Ha legközelebb Park EunTae játszik valamiben akkor majd őt is megnézem.
Most viszont haladéktalanul indulnom kell, ha nem akarok elkésni. Üdv leközelebbig. :))
2010. március 27., szombat
2010. február 28., vasárnap
Li Qing-ek Puszanban ~2010.02.21-22~
Szép napot mindenkinek! Nagyon köszönöm, hogy kíváncsiak vagytok, hogy hogy vagyok mostanában. Hát jobban egyre. :) Bár azt mindenképp hozzá kell tegyem, hogy Koreában lenni nekem olyan mint egy álom, ugyanakkor ez igen gyakran rémálomba csap át, és a két dolog viharos gyorsasággal váltogatja egymást. Szóval elég szürreális. De azért most hogy elkezdődik a rendes suli és nem csak egy nyelvtanfolyamon fogok üldögélni 15 kínaival minden nap, ez nagyon jó lesz. Most ezzel a kijelentéssel nem a kínaiakat akarom ócsárolni, mert nyilván nincs velük semmi különösebb baj, csak ebben a nyelviskolában jellemzően se angolul, se koreaiul nem tudó, más népekkel barátkozni nem nagyon akaró gyerkőcök voltak/vannak, és ezzel így az ember nem nagyon tud mit kezdeni. Nem lenne rossz kínaiul tudni, erre már nem egyszer rájöttem az itt létem során, csakhát aztat aztán végképp kinek van cérnája megtanulni. Nekem biztos nem lenne.
Mindenesetre múlt hétvégén járt Puszánban 2 nagyon helyes édes kínai lány, egy internetes oldalon ismerkedtem meg az egyikükkel teljesen véletlenül, és kiderült hogy ő most egy csoporttársával Changwon (csángvon)-ban van gyakorlaton. A szingapúri Nanyang Technological University-n tanulnak mindeketten Material Engineering (anyagmérnök) szakon és idejöttek laborgyakorlatra 6 hónapra januártól júniusig. Az egyikük, Li Qing (li csing)szingapúri születésű, de az etniukma kínai, mivel ugye olyan hogy szingapúri náció alapvetően nincsen. Szingapúrban kínaiak malájok és más népek élnek békés egyetértésben mint a mesében, szóval olyan Svájc-i tejjel-mézzel folyó kánaánra emlékeztető hely lehet. Egyébiránt a hivatalos nyelv az angol és többnyire az oktatás is angolul folyik, úgyhogy szingapúriakkal kommunikálni is remekül lehet. A másik lány, akinek a nevére akkor sem tudok visszaemlékezni, ha máskülönben lelőnek, nevezzük most Miának, ő kínai születésű kínai, viszont a teljes egyetemi képzést szingapúrban végzi, úgyhogy értelemszerűen ő is tud angolul. Múlt héten elterveztük, hogy hétvégén eljönnek Puszánba, mert busszal kb 30 percre van a 2 település, szóval nagyon közel, viszont amíg Puszán egy 4 millós nagyon szép fekvésű város rengeteg látnivalóval, addig Changwon egy konkrét gyártelep, kb. mint Dunaújváros, szóval nincs ott nagyon mit nézni, se csinálni, ezért mindenképpen inkább ők akartak jönni. És jöttek is. Nagyon sok helyen voltunk, és nagyon barátságosak meg aranyosak is voltak, úgyhogy én nagyon jól éreztem magam velük. Első nap a Busan Tower-nél voltunk (ez egy kilátótorony), meg az Nampodong Underground Shopping Center-ben. Még jó, hogy fiú nem volt velünk, mert biztos ideglelést kapott volna. Aztán elmentünk A Kwanganli Beach-re ahol van az a nagyon híres és szép kivilágított híd, a Kwangan Taegyo, aztán pedig átmentünk Haeundae-re, de ott már aznap nem mentünk le a partra, mert sötétben az ott nem akkora élmény. Kajáltunk aztán felkerestünk egy Jjimshilbang-ot (nyilvénos fürdőt) hogy ott aludjunk az éjszaka. A lányoknak nagyon nagy élmény volt, mert most jártak először ilyen helyen. Szingapurban egyáltalán nincs ilyen. Kínában mondjuk van nyilvános zuhanyzó, ahol a nők együtt zuhanyoznak, de ilyen jellegű fürdős-ottalvós hely Kínában sincsen, ez nagyon jellegzetesen koreai dolog. Amin viszont én lepődtem meg kicsit, hogy Li Qing életében először hord kabátot és csizmát, mert szingapúrban olyan meleg van egész évben, télen-nyáron, éjjel-nappal, hogy általában papucsban, nadrágban és pólóban lejtenek az emberek, a legtöbb amit a divatozás érdekében meg lehet tenni, az a hosszú farmer, de dzseki meg csizma szóba sem jöhet. Úgyhogy ők szegények ilyen slamposan kénytelenek élni, és ezt a lányzó nehezményezte is. Ami engem illet, én pont az időjárás miatt élnék szívesen szingapúrban, ugyanis imádom a meleget. Úgy szeretnék majd meghalni is, hogy egy üstben megfőznek. :D De mondjuk időjárás szempontjából már most sincs okom panaszkodni, mert Budapesthez képest Puszán is egy átlag jó 10 fokkal melegebb, szóval ebból a szempontból kedvemre való az itteni hevenyészés is. Li Qing-et meg majd importálom Magyarországra, az mostanában úgyis Alaszka kihelyezetett tagozata lett. Ott hordhat csizmát májusig gond nélkül.
Visszatérve a múlt hétvégére, másnap (vasárnap) miután felkeltünk, lementünk a partra, ahol ők megnézték az Akváriumot. Én nem néztem meg, mert már kb 4-szer láttam és elég magas a beugró: 17.000 won (kb 3000 ft). Kint sétáltam amíg ők nézegették a polipokat meg a meduzákat. Kijövetel után azt mondták, hogy nem volt rossz, de szerintük a szingapúri jobb. Hát azt könnyen el tudom képzelni, mert mást ne mondjak, a budapesti is jobb. :D Ahhoz képest hogy Magyarországon egyáltalán nincs tenger, a Camponában olyan Tropicáriumot rittyentettek össze, hogy az embernek ketté áll a füle. Szóval a Puszáni ahhoz képest tényleg semmi különös és drágább is, de azért egyszer talán érdemes megnézni, ha már valaki erre jár. Nekem mondjuk mindenféle kötelező kirándulások keretében volt szerencsém többször is, viszont szerencsére ezek többnyire nem kerültek pénzembe, úgyhogy nem volt gond.
Aztán lementünk egy közeli park-ba, ami pont a tengerparton van, és olyan szép, hogy tényleg mintha egy mesebeli hely lenne. Van ott egy függőhíd is, ami pedig úgy mozog, mintha épp le akarna szakadni, dehát a függőhidak már csak ilyenek. :D Azért átmentünk rajta. A lányzók nem akartak nagyon későn hazaérni, mert másnap ugye meló, úgyhogy kikísértem őket a buszhoz, de azt azért megígértük, hogy találkozunk még. Azt mondták, hogy ők általában hétvégenként szabadok, úgyhogy ha van valami program, akkor szívesen csatlakoznak, de valószínű, hogy következő hétvégén is eljönnének (múlt hétvégéhez képest 2 hétre), ami nagyon klassz lenne. Ezen a hétvégén egyik kollégájukkal mentek sielni, én pedig az új koreai csoprttársaimmal voltam Gyeongju-ban, úgyhogy ezt a hétvégét nem is firtattuk. A Gyeongju-i kirándulásról is írok majd, mert nagyon tanulságos volt, de az egy külön történet, úgyhogy nem kezdek most bele, hanem felrakok inkább néhány képet a múlt hétvégéról.

2010. január 29., péntek
Mulatságos esetek
Mindenek előtt hadd köszönjem meg mindenkinek, aki biztat mostanában, ez nagyon sokat jelent nekem. És akkor rá is térhetünk azt hiszem a címszó tárgyalására. Mert ugyan sok érdekesség nem volt mostanában, de azért 1-2 említésre dolog mégis történt. Na az első dolog ami szerintem nagyon vicces, bár ez még tavaly történt, de mindenképp el akartam mesélni, hogy Ariana 3-szor nézte meg a Ninja Assassint. :D xD 3 különböző emberrel, mert persze neki is minden úgy alakul, ahogy pont nem akarja.
Én azt gondoltam, hogy annál nagyobb luftot, mint én tavalyelőtt nyáron lerendeztem, már nem nagyon lehet csinálni. Történt ugyanis, hogy volt nekem Daegu-ban egy koreai barátom, George, akivel a szó tágabb értelmében véve jártunk tulajdonképp, de nem volt olyan halálosan komoly a dolog. Hát csak mint hogy azt 5 hetes ott tartózkodásunk indikálta, elég nehezen fordulhatott volna komolyra. Mindegy is nem ez a lényeg, hanem hogy mindig mondtam neki, hogy nézzük meg a zöld emberes filmet a moziban, mert imádom a vígjátékokat (ez a Superhero c. film volt egyébként), de mondta hogy még nem vetítik, majd ha vetítik, megnézzük.
Ugyanakkor volt nekünk Diával egy Gyeonju-i ismerősünk, Brandon, akivel meg abban fogadtunk, hogyha a magyar női kézilabda csapat nyeri meg az olimpián a bronzmeccset, akkor ő hív meg minket moziba, ha pedig a koreaiak, akkor fordítva. Hát mondanom sem kell, hogy a magyarok bebukták, így volt szerencsém meghívni Brandont a zöldemberre, mert persze hogy azt akarta megnézni.
Akkor már úgy voltam vele, hogy George akár meg is feledkezhetne róla, hogy megnézzük együtt, de természetesen -Murphy törvénye- hogy 2 nap mulva telefonált, hogy már megy a zöldember, nem nézzük-e meg. Nem-igen mondhattam, hogy én azt már láttam egy másik fiúval, még ha ő csak haver is, mégis rosszul jött volna ki. Szóval megnéztem másodszor is. :D Namost ezt Ariána a Ninja Assassin-nel előadta úgy, hogy 3-szor nézte meg!! De mielőtt ezt kifejtem, térjünk kicsit vissza még Brandonra.
Ez a Brandon egy ilyen lehúzós kis pöcs volt, már bocsánat a kifejezésért^^ Állandóan mindenfélében fogadott, még olyan dolgokban is, amiben ő teljesen biztos volt, mi meg nem tudhattuk, (ami ugye neméppen fair-play), például hogy van-e Koreában kimcsi-burger, ha van akkor mi hívjuk meg őt vacsizni, ha nincsen, akkor ő minket. Természetesen volt kimcsi-burger, és kiválasztotta magának a legnagyobb menüt amit csak árultak a Lottériában. A kis lejmos. xD Összesen kábé háromszor látogattuk meg Gyeongju-ban, amiből kétszer kajáltunk, vásárolunk meg Betmen-filmet néztünk, mert szemerkélő esőben neki nem volt érkezése idegen-vezetni, de egy alkalommal azért megmutatta az egyik legszebb helyi nevezetességet, a Pulguksát, vagyis Buddha Országának Templomát. Erről van is kép^^ (2008.08.11., balról jobbra: Dia, Brandon és én):

Ehhez a templomhoz egyébként Nórival együtt tavaly nyáron is elmentünk, pont annak másnapján, hogy találkoztak Kanakoval Puszánban. (2009.08.07., balról jobbra: Dia, Nóri és én):

Szeretnék egy 2010-es képet is a gyűjteménybe, és ehhez jelentkezőket várok, akik modellt állnának a fényképre. ^O^
Nade visszatérve Ariánára, neki ez a triplázós dolog úgy sikerült, hogy először megnéztük a Ninja Assassint együtt. Együtt máramennyire, mert ugyan a moziig együtt mentünk, de ott aztán nem tudtunk megegyezni abban, hogy elöl vagy hátul üljünk, úgyhogy aztán végül külön ültünk, mert ő nem szereti előlről nézni, én meg nem látom jól hátulról. Már először is csak annyi volt a hozzáfűznivalója, hogy a feka lány jó volt benne, de Rain az őt nem érdekelte, ugyanis koreaiakra nem gerjed. Ezt követően kb. 3 nappal megnézte Martinnal is. Eredetileg a 2012-t akarták megnézni, de az későn kezdődött, sokáig tartott volna és Ariána nem ért volna vissza éjfélre (zárásra) a koliba. így hát a Ninja Assassin-hez volt szerencséje, másodszor. Mindezek után pár nappal felhívta őt Richard, a Gimhae-i feka helytartó félisten, hogy egy hónapra hazautazik az Egyesült Államokba, és Ariána (akinek természesen Puszán, sőt egész Dél-Korea összes black-jével jó kapcsolatot kell ápolnia) nem néz-e meg vele egy filmet így időleges búcsúzásképpen. Mikor a Rich-es találkáról jött haza, már úgy jött be a szobába, hogy: 'Azt a ***** Ninja Associationt már 3-adszorra néztem meg!!!!' xDDDD Merthogy ő egyébként nem tudja angolul kimondani azt hogy Assassin és mindig összekeveri az Association szóval, ami viszont nem bérgyilkost, hanem szervezetet jelent.

2010. január 28., csütörtök
Lotte World
December 18-án vége volt a sulinak, és márciusban fog újra elkezdődni, kivéve nekem, mert én még nyelvtanfolyamra járok, de akik egyetemre járnak, azoknak márciusig szünet van, úgyhogy Ariana is úgy döntött, hogy ezt a 2 és fél hónapot nem Puszánban fogja eltölteni, hanem Szöulban és szépen fel is költözött, mert ott sok mongol barátja van. Én kaptam új szobatársat, aki egy brunei lány, (An, aki egyébként a táncos videón a riportert alakítja), vele olyan jól megtaláltuk a hangot, hogy 2 nap után már gyakorlatilag egyetlen szót sem beszéltünk egymással, és egymást lekörözve mentünk könyörögni hogy új szobarátsat szeretnénk. Nekem mondta Kwon, hogy persze nem gond, keres nekem valaki mást, amire An másnap már ki is költözött, át egy másik szobába, úgy látszik ő neki még ehhez a néhány naphoz sem volt türelme hogy kivárja. De teljesen megértem. Nem is baj. Azóta egyedül vagyok ebben a szobában, úgy döntöttem, hogy nem fogok külön azért ágálni, hogy adjanak valakit mellém, mert bár egyedül lenni elég szar, de nem kockáztatom meg, hogy akit mellém költöztetnek, azzal már megint nem fogok kijönni, és akkor ezt meg csak magamnak köszönhetném, mert én akartam. Szóval inkább nem akarom. Nade visszatérve Ariánára, szóval mivel akkor neki itt volt egy (nem túl komoly) néger fickója Puszánban, ezért úgy döntött, hogy itt fog szilveszterezni, és csak most látom tisztán hogy ez emiatt volt, mert ezt nekem úgy adta be, hogy látja hogy milyen egyedül vagyok itt és ezért visszajön egy pár napra és azt együtt tölthetjük motelban. Nekem ugye be volt fizetve a koli is, de annyira meghatott, hogy ezt megteszi értem, hogy gyakorlatilag szó nélkül belementem, hogy fizetem a motel felét.
December 29-30-án kötelező kirándulás keretében Kwonnal, Olgával, An-el, és a 3 bangladesi fiúval elmentünk Szöulba. Ariána már eleve ott volt szóval ő ott csatlakozott hozzánk. Nem tudom, hogy meséltem-e, de Olgát szintén ki nem állhatom. Most biztos úgy jön le, hogy nem vagyok valami jófej, mert nekem mindenkivel bajom van, de alapvetően nem nekem van a bajom velük, hanem nekik velem. Én minden egyes emberhez pozitívan álltam hozzá, de ezeknek az embereknek egyszerűen annyira eltér a világlátásuk, a stílusuk, az értékrendjük az enyémtől, hogy egyszerűen nem tudunk egymással mit kezdeni, és a legapróbb konfliktusból ellenszenv alakul ki. Vannak olyan emberek, akik valahogy jól passzolnak egymással, és még a legnagyobb vitákat követően is fél óra után ugyanolyan jó véleménnyel vannak egymásról, mint azelőtt, de vannak olyanok, amit fent említettem, hogyha nincsenek közös témák, akkor egyetlen konfliktus tönkrevágja a kapcsolatot, mert nincs miért újra jóban lennetek. A bangladesi fiúk természetesen el vannak ájulva Olga szőke hajától és kék szemétől, és bár egyiküknek sincs semmi esélye nála, de azért így távolról csodálják. Engem nem nagyon kedvelnek, egyrészt mert zsidó vagyok, másrészt meg mert nincs különösebben miért kedveljenek. Szóval ezzel a remek társasággal mentünk Szöulba, első nap a Lotte World-be, másnap a királyi palotába. A Lotte World-ről annyit, hogy nem szeretem a vidámparkokat. Éjjel nagyon frankó hotelben aludtunk, bár megmondom őszintén, hogy nekem a luxusnál sokkal többet számított volna a jó társaság. Nóriékkal, Editékkel, vagy Ágival bárhová szívesen elmennék, és alhatnánk az utolsó poros motelben is, akkor is százszor jobban érezném magam.

A palota másnap az nagyon szép volt, bár lattam már tavalyelőtt nyáron is, de oda bármikor szívesen visszmegyek. :-)) A fenti fotón 2 bangladesi srác (a harmadik csinálta a fotót gondolom), a kövér lány az An, a szőke Olga, én vagyok rózsaszín sapkában mellette, és mellettem jobbszélen pedig Kwon. Nagyon hideg volt, Szöulban átlagban 10 fokkal hidegebb van mint Puszánban, és sok hó is esik, amig itt nálunk viszont szinte semmi. Még egy pár kép a palotáról, olyan szép. <3333

30-án visszajöttünk Puszánba, Ariána is jött velünk. És akkor 30-ától számítva lett volna az a pár nap, amikor együtt lakunk motelben. Namost 30-án a vonatállomáson úgy váltunk el, hogy ő keres motelt, én meg menjek vissza a koliba és 20 perc múlva ír sms-t. Egy óra múlva írta, hogy Martin találkozni szeretne vele és mit csináljunk. Na jól van mondom, találkozzál vele. Visszaírta hogy legyek erős, tartsak ki, holnap találkozunk. 31-én valóban írt is, hogy akkor megyek-e hozzá a motelbe, mondtam hogy megyek. Odaértem kb du 3-ra, de elfejeltettem vinni a pénztárcámat, szóval mondtam neki, hogy visszamegyek érte a koliba, mindjárt jövök. Kérte, hogy ha már úgyis visszamegyek a koliba, akkor nem mosnám-e ki a ruháit, mert itt a motelben nincs mosógép. Mondtam jó, add ide. Visszamentem a koliba, kimostam a ruháit, magamhoz vettem a pénzt és visszamentem a motelbe. Addigra volt kb 5 óra és ő nagyban aludt. Hát gondoltam de jó, hogy alszik, én annál jobban el tudom magam foglalni még a koliban is, minhogy egy alvó ember társaságában legyek, Kérdeztem hogy nem akar-e felkelni. Mondta hogy most inkább aludna és hogy aludjak én is mert egész éjjel bulizni fogunk. Hát én nem voltam álmos délután 5-kor és nem tudok parancsszóra aludni. Elmentem sétálni. Mire visszaértem este 7-re, ő is felkelt. Mondta hogy Martinék a Puszán Egyetemnél fognak szilveszterezni, nem megyünk-e oda. Nade Martinon és a feka haverjain kívül ott nincsen semmi, mindenki Kyeongsong-ban van ilyenkor, nekem abban mi az élvezet hogy fekákkal hetyegek. Mondtam hogy én oda nem megyek. Jó akkor kitalálta, hogy éjjel 1:30-ig legyünk Kyeongseongban, aztán ő átmegy Martinékhoz. Jó, rendben. Ebben meg is egyeztünk. Elmenünk kajálni, mert már elég éhesek voltunk, aztán visszajöttünk és elkezdtünk készülődni. Erre Ariána bejelenti, hogy Olga is jön, 10:30-kor találkozunk vele a buszmegállóban, úgyhogy úgy siessek. Oh hát mondom fasza, még valami jóhír? Azt mondja ne aggódjak, Olga csak kb. fél 2-ig lesz ott, mert utána másokkal találkozik, hát gondoltam ez így jó, mert ha már ott tartunk, te is csak fél 2-ig leszel ott, na mindegy. Már úgy voltam vele, hogy nem is fog hiányozni. Jó akkor elindultunk, találkoztunk Olgával, bementünk a Kino Eye nevű helyre, ott talált az éjfél. Olga idegesítően viselkedett, mert ha én szóltam hozzá, hogy mégiscsak ne legyen már olyan rossz a légkör, akkor azt mondta hogy nem hallja mit mondok, bezzeg ha Ariána szólt hozzá, akkor mindent hallott. Ez ilyen szelektív hallás. Fél kettőkor mindketten leléptek, én meg elmentem a Ghetto-ba mulatni, na hozzá kell tegyem, hogy ez már csak olyan kötelező jellegű elmegyek valahová, mert mégse üljek otthon. Na mindegy szóval ez volt. Reggel hazamentem, vagyis vissza a motelbe, mert ott voltak a cuccaim. Le is feküdtem, hogy megvárjam Ariánát. Ő meg is jött kb délben, mondta hogy pár napra odaköltözik Martinhoz. Ennek nagyon örültem, mert így nem nekem kellett megmondani, hogy nem akarok vele egy napot se többet motelben lakni, mi a májnak fizessek napi 17.000 wont, mikor nyilvánvaló, hogy nem törődik velem. Szóval akkor pár napra odaköltözött Martinhoz, de mint megtudtam kb 2 nap után szakítottak és Ariána visszament Szöulba, azóta is ott van, valami ottani barátaival lakik márciusig. Én meg a koliban. Márciustól elvileg megint ő lesz a szobatársam. Namost, nekem mindegy, lehetne rosszabb is. Mint ahogy volt már rosszabb is (->An). Annyi az egész, hogy kicsit határozottabban ki kell álljak a saját érdekeimért, mert szerintem érzi hogy gyenge vagyok és ezt jól meg is lovagolja. Például állandóan kölcsönkéreget és elfelejti megadni. Meg hasolók. Az ilyen dolgainak nem szabad, hogy engedjek. Egyébként más szempontból nem lesz vele probléma, csak tényleg tudnom kell, hogy mire szamíthatok tőle kb, és akkor nem ér csalódás. Mert ugye tavaszi/őszi szemeszterre koreai szobatársat nem kaphatunk, ösztöndíjasokat mindig ösztöndíjasokkal raknak össze, és a választékból messze Ariánával tudok a legkönnyebben kijönni. Úgyhogy ez lesz az optimális megoldás.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)