TeJOHN

Pénteken (május 15 - szép kerek nap), Kanakoval fogtuk magunkat, és felvágtattunk Tedzsonba Andorral és Andor barátjával, Sebastinnal találkozni. Előtte kő-papír-ollóval eldöntöttük, hogy KTX-el (vagyis expresszvonattal) fogunk menni, de ezt amgy el ne higyjétek. Azért mentünk úgy, mivel busz Tedzsonba csak elég ritkán megy, és amikor nekünk ideális lett volna, akkor richtig nem ment. Hát nem is baj, mert 2 óra KTX-en az még pont elviselhető, főleg ha jó a társaság. :) Kanako az első órában elmagyarázta nekem a könyvem alapján, amiről Jeonju miatt lemaradtam 2 napon át koreaiból, a második órában pedig sminkeltem, mivel nagyon tetszik az új sminkkészletem. Vonaton persze ez nem nagyon ment. Következésképpen a Lotteriában, amíg a fiúkat vártuk, ott további sminkelést bonyolítotam le, és ez Kanakot olyan szinten mulattatta, hogy nem állta meg, hogy le ne fényképezze. Fel is teszem, de bosszúból a saját magáról készített képét is felteszem, legalább az egyiket. :)



Eztán megjöttek a fiúk. Sebastian olyan magas, hogy Kanako teljesen megijedt tőle (na nem komolyan, csak egy kicsit), és kérdezte, hogy ő vajon honnan valósi. Sebastian Argentín, de nem ezért magas. Metróval bementünk a bevárosba, és ettünk valami tradcionális helyen tradicionális koreai ételeket, aztán mikor úgy voltunk vele, hogy innánk is valamit, tovább álltunk. Végül sikerült egy teljesen ugyanolyan jellegű helyre betévedni, és ott egy zöldséges palacsinta mellett iszogattunk. Nagyon jó volt a hangulat. :) Sebastianról még nem meséltem, ő voltképp nagyon jópofa srác. Végtelenül mulattató, de ugyanakkor komoly oldala is van. Szóval számunkra nagyon megnyerő volt (Kanako is egyetértett).


Egész más szempontból viszont Andor volt megnyerő, úgyhogy nyugaodtan lehet mondani, hogy a találkozó sikeres volt. :-) Kanako megmutatta ezt a képet az anyukájának, és erre az anyja azt mondta, hogy "Úristen, lányom, neked mekkora fejed van!!!" Furcsa mód ázsiában ez nagyon kényes téma, hogy kinek mekkora a feje. Nekem soha fel sem tűnne, de annyira panaszkodnak mindig emiatt, hogy már lassan hozzá leszek szokva.

A második étkezdében odaadtam a pincérnőnek tölteni a telefonomat, és buta módon sikerült ott is felejteni, amire csak a metrón ébredtünk rá. A KTX jegy már megvolt, későbbi vonatra pedig nem volt hely, úgyhogy már nem tudtunk visszamenni érte. Andor ment vissza érte, és küldte el hétfőn csomagban.

Gyerkőcök, én most olyan boldog vagyok!! Épp lejött egy film a netről, amit már nagyon régóta meg akarok nézni. Az a címe, hogy SsangHwaJeom (fordításban Frozen Flower). Kosztünösfilm. De nem ezért jó, hanem mert a testőrség parancsnoka, hm, jó színész. Lehet, hogy a szemem ki fog esni. :-D Úgyhogy azt hiszem ennyi volt a mese mára, bezár Misi mókatára. Holnap folytatom. Puszi.

Koreai beszédverseny

Annjonghászejóóóó!
^___^

Jó darab időre eltűntem, mi?
Sajnos bármenyire is szerettem volna írni, az elmúlt 2, de főleg egy hétben nagyon besűrűsödtek a dolgok, úgyhogy semmi időm nem jutott erre a kedves kis blogra. Most pótlunk egy kicsit.

Miután visszajöttem Jeonju-ból, megrendezték a koreai beszédversenyt külföldiek részére (május 14., csütörtök), amin én is elindultam. Igazából nem önként jelentkezés folyt, hanem az indulhatott, akinek a pályamunkáját arra érdemesnek tartották, de egyébként a mi szintünkön amúgy sem ugráltak az emberek, hogy indulhassanak, mert valljuk be, egy olyan nyelven beszédet mondani, amit nem jól beszélsz, inkább beégés, mint felemelő. ^^;; Mindenesetre engem kiválasztottak (a mi szintünkön összesen velem együtt ketten indultunk, középszinten és felsőszinten pedig összesen 11-en). Az előadóterem és a közönség a szükségesnél kicsit nagyobb volt, de ez már a helyzetünkön nem sokat rontott. A kínai lány, aki szintén kezdőként indult, nálam valamivel hosszabb beszédet mondott, az enyém nem volt valami hosszú, mivel a rövidtávú memóriám nem hagy lehetőséget tízperces szövegek megtanulására. Mindegy is, mert szerintem a közönség csak hálás lehet, ha valaki a maximálisan kihasználható időnél előbb abbahagyja, főleg ha az a valaki én vagyok. :D:D Lépjünk túl a kezdőszinten, nyilván szörnyülködött a hallgatóság egy nagyot, én próbáltam vicces lenni, de ez csak korlátozottan sikeredett. Aztán jöttek a haladók és a profik. A haladók közül szerintem messze Endo (japán fiú) volt a legjobb, aki az apukájáról mesélt, és voltak még mások is, akik biztosan jók voltak, de én elég keveset fogtam fel a mondanivalójukból. A díjazás nem szintenként folyt, hanem egyben, úgyhogy a kezdők kézfogással távozhattak, ami viszont nagyon kellemes meglepetés volt, hogy Endó haladó létére második tudott lenni. Amúgy szerintem irtó aranyos volt, úgyhogy teljesen megérdemelte. A harmadik Olga lett, aki már ugye nem nyelviskolás, hanem egyetemista itt, és az első pedig Dzsang Hi, az a lány, akiről meséltem, hogy észak-koreai középiskolába járt. Jézi-krézi, nyerni ugyan nyert, de ennek a lánynak milyen már a szavalási stílusa?! Mintha a seregben lenne, vagy nem is tudom. Ráadásul a barátja volt a témája (mármint boyfriend), és erről ilyen stílusban beszélni, elég fura volt hallgatni. De tekintve hogy a tavalyi sikertelenség után újból nekiindult, valószínűleg megérdemelte, hogy nyerjen. Mikor megkapta a díjat, mondta, hogy jövőre összeházasodnak a barátjával. Őrnagyasszony lesz^^

Ezek után voltak mindenféle bolondságok, például lelkes önkéntjelentkezők előre betanult tánckoreográfiakat adtak elő. A 2 szomészéd lány és Endo is táncolt egy Girls Generations számra. És MINDEGYIKÜK szoknyában volt. :D:D:D


Én azt mondtam, hogy nem nyertem semmit, de voltaképpen ez nem igaz, mivel a résztvételért kaptam 2 db 5000 wonos belépőt valamilyen múzeumba (ennek még utána kell nézzek, hogy pontosan mi ez), a rajzversenyes első helyezés miatt pedig kaptam egy kedves kis ajándékcsomagot, tele tollakkal és füzetekkel, hogy legyen hová rajzolnom :D És ami a legklasszabb volt az egészben (szerintem), hogy a csoporttársaim készítettek kis táblákat, és azzal szurkoltak nekem. :-D Ezt aztán haza is hoztam és Kanako csinált róla egy képet, úgyhogy meg is tudom mutatni. :)


Hát idén ennyire futotta, de jövőre újra nekifutunk és lesz ez még így se. :D

Jeonju ~második nap~

Azóta, hogy legutóbb írtam, újból eseménydús napok peregtek le, úgyhogy elhatároztam, hogy lassan 'muszáj' lesz utolérni saját magamat blogolás ügyben, mert az úgy eléggé nem up-to-date, ha mindenről egy héttel később mesélek. :)) Szóval előszöris pár szót még Jeonju-ról, ami a második nap történt. Reggel mindenki finom rízst kapott reggelire. Én mondtam, hogy köszönöm, nem vagyok éhes, de ennek az olcsó füllentésnek senki sem dőlt be, úgyhogy kaptam toast kenyeret és lekvárt, amire rögtön megéheztem. :-)))

Van nekem egyébként egy jangsik-radarom (nyugati étel érzékelő berendezés), és ez nem csak radar, hanem egyben beépített ébresztő óra is 7:10-re, ugyanis akkor kezdődik a reggeliztetés a koliban. Minden reggel kiraknak X adag pékárút, amiből lehet ugyan venni, de ha veszel belőle, azzal úgymond kiváltod a bulkogit és társait, magyarán vagy nyugati vagy koreai reggeli (de szigorúan csak az egyik) fogyasztására van lehetőség. Akkor szoktam elhúzni a szám, ha később megyek le reggelizni, már elfogyott a fornetti, és így reggel fél 8 környékén vigyorog a sült marhahús ki a kondérból. Miért van az, hogy a sült marhahús valahogy nem fogy el. Szeretnék egyszer arra lemenni, hogy azt mondják, hogy bocs gyerekek, elfogyott a bulgogi, már csak croissant van. Megmondom én, ez azért nem fordulhat elő, mert Koreában vagyunk, és itt kifogyhatatlan készletek állnak rendelkezésre ebből a rendkívül tiszteletreméltó ételből, amíg a fornettit azt messzi Franciaországból kell hajóval hosszú hónapokon át ideszállítani. Hát ezért.

Kettes számű személyes kivetnivalóm a koreai tömeg-étkeztetéssel kapcsolatban az az, hogy itt minden édes. Minden, aminek sósnak kéne lennie, az érdekes mód itt édes. Teszem azt, chipsek. Kenyér, vagy ami helyette van, mind édes. Azt hiszik, hogy a kenyér, az egy sütemény, sőt, ha már itt tartunk, azt is hiszik, hogy a krumpli az egy zöldség. Najó, a krumpli az véletlenül tényleg zöldség, de ezt most úgy értem, hogy itt úgy is bánnak vele, mint a sárgarépával. Beleteszik húsnak a mártásába, levesbe vagy salátába kis mennyiségben, de addig a remek felfedezésig eleddig nem jutottak el, hogy ezt a csodálatos gumós gyökeret köretté lehet varázsolni. Erről eszembe jutott 2-3 másik dolog is.

Szóval az egyik az az, hogy van itten nekünk Hot Dog. Ami kicsit vicces, mert ugye szószerint ez forró kutyát jelent, és a kutyahús az eleve megér egy misét koreai asszociációban, de ebbe most talán ne menjünk bele. A bangladesiek közölték Kwon-nal (nem viccből, hanem halál komolyan), hogy náluk is van hot dog, de azt nem kutyahúsból csinálják. ... o.@ Na ne mondják.
TH-val egyszer vettünk Hot Dog-ot (meg a suliban is árulnak különben). Namost ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ropogós francia bagett közepében szépszál barnára sütött óriás debreceni virsli ejtőzik mustárral megspékelve, hanem egészen másképpen. Van maga a virsli, ez eddig még stimmel nagyjából, de szegény nem lakhat kenyérben, mert ilyen fánkszerű bundát kap. És ha az árus egészen tréfás kedvében van, akkor ezt az egészet megforgatja neked cukorban, hogy végképp ehetetlen legyen.

Amiről még beszélni szeretnék az a Koguma / Sweet Potato / Édes borgonya. Én eddig azt gondoltam, hogy a krumpli akkor édes, ha rothad, de valójában nem csak, mert van külön ilyen fajta. Ez ne tévesszen meg senkit, attól, hogy külön fajta, még semmivel sincs jobb helyzetben a rothadó társánál, már legalábbis ami az én megítélésemet illeti, de mindenesetre ebből lelkesen készítenek a létező mindent, úgyhogy résen kell lenni nagyon. Van pl édesburgonyából főttkrumpli. :S Sültkrumpli. o.@ :S Sőt ha már a sültkrumplinál tartunk, burgonyakrokettet árulnak gyakran és nagy előseretettel sültkrumpli néven, de hogyis mondjam, a burgonya krokett, az életében nem látott krumplit, és mellesleg egy zsíros puffancs. :-D Nem ajánlom senkinek, hacsak nem akar hiányozni az iskolából gyomorrontás miatt.

Nade ebből most aztán már elég legyen! Kritizálom itt a koreai ételekett, mikor fő tisztem lenne reklámozni őket, ez nem szép dolog. Ellenben megígérem, hogy a jövőben írok majd olyan ételekről is, amik nagyon ízlenek (már úgy értem hosszútávon is) .... :-)) Most a legjobb lesz, ha rátérünk (végre) Jeonju-ra.

Tehát második nap reggeli után elvándorolunk szépen egy skanzennek kinéző helyre, ahol egy fickó és segítői először koreai népitáncot adtak elő, aztán nekünk tanítgatták ugyanezt, persze nyilván csak a könnyebb részeket. Aztán kihozták a maszkokat, merthogy a maszkos táncnak nagyon nagy hagyománya van Koreában. Végül 2-2 ember kipróbálhatta a 'tigrist', ami elől egy óriási tigrismaszk, azt tartja az első ember, és mögötte van a másik ember, akinek guggolnia kell, mert ő a tigris hátső fele. A maszkból jön ki egy ilyen hosszú ponyva, amivel mindkettőjüket letakarják, és ez így valóban félelmetesen egy tigris benyomását kelti. :-))) Ha nem tudtam volna, hogy nem igazi, lehet még menekülőre fogtam volna a dolgot. :-))) Ez a tánc a tigrissel olyan remek mókának tűnt, hogy én is kipróbáltam, és nagyon tetszett. :D:D:D Kár, hogy nem láthattam magam kívülről, de azért így is jó volt. :D Jó lenne ilyet majd még máskor is csinálni, remélem lesz rá lehetőség.

Ezek után egy olyan műhelybe mentünk, ahol agyagedényeket készítettek, és mi is kipróbáltuk, több kevesebb-sikerrel. :D A végeredményre ráírtuk a nevünket, de nem tudom, hogy megkapjuk-e ezeket valamikor (mondjuk kiégetés után). Ebéd után pedig hazaindultunk Puszánba. Említettem volt, hogy ekkor már nem volt üres hely a telefonomban, úgyhogy erről a napról képpel sajnos nem szolgálhatok, de hiánypótlásképpen egy tavaly nyári képet teszek be, ami YongIn-ban készült egy falumúzeumban, ahol szintén hagyományos koreai táncot adtak elő (egyébként Nóri képe, de én is ott voltam).



Gyors helyzetjelentésképpen: tegnap megérkezett Évi látogatóba, és akadt némi bonyodalom az érkezéskor, de most már minden megoldódott. Ma megyunk Gyongju-ba, megmutatom neki a Pulguksa templomot (nem mintha én építettem volna. :-)))

Jeonju ~első nap~

Megint nagyon sokminden történt az elmúlt egy hétben, úgyhogy csak győzzem gépelni. Hát előszöris, mint ahogy említetem előzőleg, május 12-13-án (múlt kedden-szerdán) Jeonju városába látogattunk el egy merőben kínai többségű társasággal a Nagylelkű Egyetem szervezésében. Én miután blogot írtam hétfőn éjjel, és még egyéb más teendőm is akadt, nem nagyon aludtam keddre virradóra, úgyhogy ezt a tevékenységet a buszon pótoltam be. Ennek ellenére némi fáradtságot azért éreztem a keddi nap folyamán. Ez a kisebbik baj lett volna, a nagyobbik problematika az volt, hogy Jeonju-ban aznap hajmeresztő hidegek uralkodtak, amit reggel 7-kor a koli ablakából kikémlelve nem igazán lehetett sejtani még, úgyhogy a rajtam levő pendej öltözet nem bizonyult elégségesnek a zord idő elleni védekezésben. Megérkeztünk úgy dél körül. Jeonju térképen nincsen olyan messze Puszántól, de a busz feltételezem előbb körbejárja Koreát, és aztán megy oda, hogy tovább tartson. Én magyar vagyok, tehát eleve éhes voltam (egy párszor hallottuk már ezt a szóviccet, ugye?), de úgy láttam, hogy ezidőtájt már a kínaiak is megéheztek. Először rövid angol nyelvű kisfilmet vetítettek le arról, hogy miért Jeonju-ban a lehető legjobb a koreai kultúrával ismerkedni. Nekem kétségeim nem voltak efelől, de abban a percben az ebéd jobban izgatott. Namost, igenám, csakhogy azért meg kellett dolgozni. Egy kedves szakácsnő megmutatta nekünk, hogy hogyan kell Jeonju pibimpap-ot készíteni, és nekünk ezt a műveletet el kellett végezni utána. Nekem voltképp mindegy is volt, hogy mi fő a fazékban, csak ehető legyen. Főzöcske után hamar be is lapátoltam..... volna, ha a fő összetevő nem a rízs lett volna, úgyhogy csak annyit ettem, ami éhenhalás ellen éppen elég volt. Aztán megkóstoltuk a tanárnőét is, és teljesen meglepő módon az övé egy fokkal finomabb volt. Nem mintha ez pibimpap esetében olyan nagyon sokat nyomna a latban. Megboldogult Arirangos pincérkollégám, Robi szerint a bibimpap az egy adag rízs amire ráteszik a páncsánt (vagyis a mellékételeket), ahelyett, hogy mellé ennék őket. Ebben van némi igazság. Úgyhogy ha valaki koreai étterembe látogat el Magyaroszágon, megteheti, hogy kér egy üres rízst, páncsánt meg úgyis adnak, azt összekeveri, és kijön 3000 ft helyett 500-ból. Nem rossz ugye. :D A székely furmány.



Ebéd után szövetfestésre adtuk a fejünket hagyományos festékanyagokkal. Valaki mondhatta volna emberi nyelven, hogy ez a festék úgy befogja a kezet, hogy aztán súrolókefével sem jön le napokig, akkor talán több energiát fektettem volna egy gumikesztyű beszerzésébe, mindenesetre ezt a párnahuzatot rittyentettem össze kisebb-nagyobb erőfeszítések és áldozatok árán.^^


Ezek után egy házikóba mentünk, ahol be lehetett öltözni hanbokba (koreai népviseletbe), és készült jópár fotó, mint például én egy indiai fickóval "összeházasítva", csak Isten tudja, hogy azokhoz milyen módon lehet majd hozzáférni. Ha legközelebb látom Kwon-t, rá fogok kérdezni, ha nem felejtem el. Az én mobilommal csak ez a pár darab készült. Az másodikon én vagyok egyedül, a harmadikon pedig baloldalt a japán lányok (Asumi és Saori), meg mégvalakik, akiket nem tudok beazonosítani.




Jelmezbálosdi után a szállásra mentünk, ami egy igazi takaros kis hagyományos koreai szálláshely volt, földön alvási lehetőséggel (más lehetőség ágy hiányában nem-igen volt). Épp csak lepakoltunk, és már mentünk is tovább egy kisebb idegenvezetéses körútra. Az angolul egyébként kielégítően beszélő idegenvezető kisasszony körbevezetett bennünket Jeonju belvárosában, láthattunk egy katolikus templomot (ez számomra valamiért nem volt olyan rendkívüli^^), aztán megnéztük a Gyeonggijeon nevű palotát, ahol 7 híres királyról mesélt nekünk, köztük Lee Szong Gje-ről, a Csoszon-dinasztia alapítójáról. A belváros többi része is gyönyörűszép volt, a 2002-es japán-koreai közös szervezésű foci VB miatt építették ki ilyenre, és mondhatom, hogy a végeredmény tökéletes. Borzasztó hangulatos, érdmes megnézni, aki teheti.

Napközben elég sokat SMS-eztem a sráccal, akivel a Foxy-ban ismerkedtünk meg (Jeon Byeong Jun, de nekem csak Jun, mert nem szeretem túlerőltetni a szürkeállományt). A srác olyan stílusban ír, hogy kizárólag akkor lehet megérteni, hogy mit akar mondani, hogyha kiolvasom hangosan a szavakat, ugyanis (szándékosan vagy nem) a létező összes helyesírási hibát elköveti, amit koreaiban csak el lehet követni, úgyhogy íráskép alapján számomra lehetetlen megfejteni. Például a kétfajta we-nél a másikat használja, nem azt, amelyiket kellene (kwenchanhayo), ha két betű van a szótagban alul, akkor csak az egyiket írja oda, amelyiket épp ejtjük, helytelenül használja a ch-t és a j-t, az e-t és az ae-t, stb. Szóval jó arc. :D Ő sem nyelvészetből fog doktorálni. (Ennek ellenére szívesen cserélnék vele nyelvtudásban.)

Vacsorára sok finomságot ettünk, mondanom sem kell, hogy hagyományos koreai kosztot. Ekkor készítettem az utolsó képet, mielőtt belelt volna a telefonom képek számára fenntartott memóriája. (De.... azért nézzétek meg a legközelebb ülő kínai srácot... helyes, nem?^^ Tan-nak hívják. Kár, hogy egy hónap múlva visszamegy Kínába, pedig előzőleg szemet vetettem rá. :D (...is....^^;;;) Nem baj, megmarad eyecandy-nek.)


Vacsi után visszamentünk a szállásra, ezúttal végleg. A hely olyannyira őrizte a régi idők emlékét, hogy nem volt melegvíz sem, de ez legankább csak a kínaiakat zavarta, mert ők vannak úgy oda a napi 6-szori fürdésért. Az én jelmendatom: ha nincs melegvíz, akkor ne fürggyé le! De volt amelyik marhája hidegvízben még hajat is mosott, aztán rájött, hogy nem hozott magával hajszárítot. Úgy kell neki^^ Az én szobatársaim egyébként aranyosak voltak, az egyik angol szakos, úgyhogy jól beszélt angolul, tudtunk sokmindenről beszélgetni. Mesélte például, hogy attól függetlenül, hogy Kínában szeretik a rízst, még ők is túlzásnak tartják, hogy Koreában rízst kell enni reggelire. A hagyományos kínai reggeli ételek ugyanis különbözőféle búzakásák, a fiatalok pedig szeretnek szendvicset enni, vagy akár zabpelyhet.

Kwon este kérdezte, hogy ki szeretne sört inni, mondtam, hogy én például szeretnék. Negyed óra múlva visszajött, és hozott sört, de nem csak azt, hanem chips-et és üdítőt is, hogy legyen egy kis nassolnivalónk estére. Vitt minden szobába. Ez nagyon figyelmes dolog szerintem. Nekem egyébként annyira tetszett ez a szállás, hogy indítványozni fogom a nyáron érkező magyar kollégáknak, hogy látogassunk Jeonju-ba egy-két napra, ha belefér a programba.

A második napot majd külön írom holnap, mert egyben már túl hosszú lesz, és későre jár.

Anyukám ma 52 éves

Isten éltessen Anyu! Koreában egyébként kicsit idősebb lennél már, egész pontosan 53. Gyorsan elmagyarázom mindenkinek, hogy pontosan hogy is van ez.

Koreában úgy vélik, hogy amikor egy gyerek megszületik, akkor rögtön 1 éves (mert már az anyja hasában is él, mondják ők, bár az csak 9 hónap, nem egy év, de ilyen apróságokon ők nem akadnak fenn). Valamint január 1-jén kollektíven mindenki egy évvel idősebb lesz, függetlenül attól, hogy mikor van a születésnapja. Ezért van az, hogy a decemberi gyerekeket gyakran január 1-re 'anyakönyvezik', hogy ne legyenek születésük után 1 hónapon belül rögtön 2 évesek.

Anyukám például 1957. május 19-én született, tehát nyugati számítás szerint 2009. május 19-én, vagyis ma 52 éves. Koreában viszont már 2009. január 1-jétől 53-nak vélik, pedig akkor Magyarországon még csak 51 volt. Így azt lehet mondani, hogy mindenkinek január 1-től a tényleges születésnapjáig 2-t kell hozzáadni a korához, hogy megkapjuk a koreai életkorát, a születésnapjától december 31-ig pedig csak egyet.

Remélem érthető volt^^

Másik érdekes dolog a születési dátumokkal kapcsolatban, hogy ha valaki olyan napon született, amiben 4-es van, főleg ha pont 4-én, akkor a szülők előszeretettel 'anyakönyveztetik' más napra a gyermeket, mivel a 4-es szerencsétlen szám, és itt erősek a hiedelmek a számokkal kapcsolatban. Nem tudom egészen pontosan, mert nem vagyok jó kínaiból, de a 4-es szám kínai írásjelének az olvasata elvileg megegyezik a 'halál'-éval (én még japánnal kapcsolatban hallottam ezt, ahol mind a kettőt 'shi'-nek kell kiolvasni). És emiatt egyébként sok helyen a liftben sem írnak ki 4-est, hanem valami másféle jelőlés van helyette. (Ha jól emlékszem, talán éppen Yim-nél is.)

A díszes társaság

Az előző bejegyzésben utaltam rá, hogy múlt előtti csütörtökön (május 7-én, mire nem jó a Windows naptár^^) voltunk inni Kanako barátaival. A képet ő csinálta, úgyhogy ő nincsen rajta, de örülhet neki, mert ezen a képen olyan rendkívül előnytelen mindenki, hogy szerintem külön öröm nem rajta lenni. XD XD


Sorban: baloldalt a 2 szomszéd japán lány (Saori és Asumi), középen a japán fiúk (Endo és Mákun), jobboldalt pedig Tájang és én....

Foxy

De rég írtam. Annyira sokminden történt megint, hogy ez is hosszú bejegyzés lesz, azt hiszem. :-)) Hétfőnél hagytam abba. Kedden is szünet volt, már nem nagyon emlékszem mivel ütöttük el az időt, de egyszercsak szerda lett, és megkezdtük a 2-es szintű tanulmányokat. A tanárok passióból össze-vissza keverték a csoportokat, úgyhogy egy rakás kínai lánnyal kerültem össze, ami semmiképpen sem jó, mert egy átlagos kínai lány számomra teljességel hasztalan, sőt káros. Mert ugye szorgalmasak, ellenben nincs mit nézni rajtuk. És legfőképpen az a baj, hogy semmi vicceset nem csinálnak órán, amin az ember kicsit mosolyoghatna, csak vihorásznak kínaiul. (Mármint, úgy értem, hogy kínaiul beszélnek és párhuzamosan ezzel vihorásznak.) Nade a kezdeti sokk ellenére támadt egy gondolatom, amiben aztán vigasztalást leltem, mégpedig az, hogy voltaképp én most koreait tanulni vagyok itt, nem pedig szülinapi zsúron, és azt társaságtól függetlenül remekül lehet művelni órákon, úgyhogy június végéig már csak kihúzom velük. De épp mikor beletörődtem, hogy ez márpedig így lesz, legnagyobb meglepetésesmre a tanerők meggondolták magukat, és most hétfőtől mindenkit visszarendeztek az eredeti felállásba. (Gondolom sokan panaszkodtak, hogy miért kell teljesen azonos szintű csoportokat szemeszter közben kevergetni.) Plusszban a mi csoportunk kapott 2 mongol fiút, Ogomorüt és Pászámbát-ot, akiknek csak örülni lehet. Most Ogomorü mellett ülök, aki elsőosztályú padtárs. :D Nekem ez a felállás kategóriákkal jobban tetszik, bár mondom, nem emeltem volna szót az ellen sem, ha a kínai lányokkal kellett volna átvészelni az elkövetkezendő másfél hónapot.

Egyéb érdekesség, hogy a vizsgán a mi csoportunkból az égvilágon mindenki átcsúszott, még Pát és Munkutolga is, úgyhogy továbbra is emelik az órák fényét jelenlétükkel (már amikor jelen vannak. :D) Az én midterm vizsgámról összesen annyit tudok, hogy 90% felett sikerült, mást nem árultak el. Se a pontos százalékot, se a helyes válaszokat nem lehet megtudni. Ezeket az adatokat a dél-koreai FBI 70 évre titkosította, úgyhogy majd esetleg az unokáim rendelkezésére bocsájtják idővel.

Egyéb érdekesség a suliról, hogy a 2-es könyvben 20 helyett 25 lecke van, és jelentősen több ismeretlen szó, úgyhogy fel kell kötni a hózentróglit. A nyelvtanokat annyit gyakoroljuk órán, hogy az egy kis átnézéssel elég jól megmarad, a szavak azok, amik kevésbé. Gyakorolni kell, nincs mese.

Tanítok is egy szót, vagyis fogalmat: P@ndegi. Mint ahogy látszik, ezek férgek. És ezt megeszik nagy örömmel, méghozzá nem kevesen. Részemről fúj-fúj, bazi nagy óriáskígyó erősen jön felfelé. :-@P


De evezzünk most kicsit személyesebb vizekre. Nem teljesen hazai vizekre, de mondjuk, hogy a szomszéd kikötőbe. Kanako csütörtök éjjel szakítani kényszerült a barátjával. A privát szféra néminemű tiszteletének figyelembevétele miatt nem teszek itt nyilvánosságra minden részletet, de a lényeg, hogy szegény szombatársnőm érzelmi mutatója borzasztómód negatív tartományba került. Az elmúlt 1-2 hétben már mutatkoztak jelek, hogy itt baj lesz. Volt például a 300 napos annivesary-jük (évfordulót mégse mondhatok), Koreában itt ilyen furán számolják, hogy ki mióta van együtt a másikkal. Kanako barátja aznap se telefont, sem sms-t nem ejtett meg, Utólag kiderült, hogy a midterm végét megünneplendő félholtra itta magát, és ezért nem volt érkezése telefonálni. A másik dolog, hogy a srác ugye most (vagy úgy 2-3 hónapja) egyetemet váltott és Incsonban lakik, s kivétel nélkül mindig Kanako ment oda találkozni vele, mert ember pajtásnak "nem volt pénze" idejönni. Az utóbbi 2 hétvégén viszont már azt sem akarta, hogy Kanako odamenjen.

Mi csütörtökön barátokkal elmentünk inni, Kanako, 2 másik japán lány (akik egyébként a szomszédaink a koliban), egy koreai lány (Tájang), meg 2 japán fiú (Endo és Makun). Makun Tájang barátja egy éve, és pont Kanako révén jöttek össze. Cserébe Tájang Kanakot összehozta a (mostmár ex-)barátjával.

Makun az egy borzasztó helyes fiú, bár érdekes mód ebben egyik japán lány sem értett egyet velem, szerintük akkor már inkább Endo. Hmm. Hát, izlések és pofonok, nekem Makun az igencsak szívdobogtató látvány. Ezt Tájanggal persze nem közöltem, gondoltam erre semmi szükség, bár biztos, hogy egyetértett volna velem. :-)) Tájang iszonyú jófej, kicsit beszél angolul, és van egy közös szenvedélyünk is, mégpedig a clubbing, úgyhogy majd alkalomadtán ellátogatunk együtt valami remek klábba.

Eljövetelkor Kanako már a szulcsib (ivolda) kijáratánál úgy érezte, hogy gond lesz a hazajutással, ennek ellenére egy közeli Family Mart üzletben magához vett mégegy üveg sojut. A koliba rendben megérkeztünk, épp bontja ki a sojut, mire kérdeztem, hogy ezt valóban most akarja-e elfogyasztani. Azt mondja, persze, itthon vagyunk, most már nem lehet gond a hazajutással. Ebbe az érvelésbe nem lehetett belekötni. Szegény mintha érezte volna a végét, mert éjszaka telefonban szakítottak a barátjával.

Pénteken (már jó előre betervezett) klublátogatás volt. Az esemény helyszíne a belvárosban, Szamjan-ban található Foxy, ami egy nem hétköznapi hely. De erről majd bővebben. Hát mi pénteken szépen felöltöztünk, kisminkeltünk, Kanako már single-ként, valamint a szomszédságban székelő 2 japán lánnyal mentünk, így összesen 4-en. A foxy alatt van egy remek bár/étterem, ott fogyasztottunk némi Hemultáng-ot (tengeri gyümölcs leves) és Kwail sojut (gyömölcsös soju). Én egyébként hiányolom Magyarországról az édes alkoholos italokat. Az ember annyit tehet, ha ilyesmit szeretne inni, hogy méregdrágán koktélt rendel, de lehetne ennél jobb megoldás is. Na mindegy, most Koreában vagyok, úgyhogy ez a legkisebb gondom. Éjfél körül felmentünk a klábba. Lecsekkolták az Alien kártyánkat, hogy valóban elmúltunk-e 20 évesek, hozzáteszem, hogy Koreában máshogy számolják az életkort, úgyhogy ide európai számolás szerint 18-19 éveseket is beengedtek. Na mindegy, ez nem is baj, ez a legkevesebb. A Foxy-t egyetlen szóval tudnám jellemezni, durva. o.@ Minden hölgynek ajánlom, aki azt akarja átélni, hogy ugyanazon időpillanatban 240 koreai fickó startol rá. Ezellen nekem alapvetően nem lenne semmi kifogásom, dehát, ugye, nem minden egyedet Brad Pitt hímivarsejtseiből tenyésztettek ki, úgyhogy, hát hogy szépen fogalmazzak, a fele olyan, hogy menekülnél a szélrózsa minden irányába. Persze azért voltak teljesen korrekt arcok is bőven. Szóval úgy vegyes, csak amire számítani lehetett.

Maga a hely 2-szintes, Az alsó szinten van a bár és egy olyan tánctér, ahol valamiféle buta koreográfiát tancolnak, és be lehet kapcsolódni, felül pedig van a nagyobbik tánctér, ahol rettenetes a zsúfoltság. Ennek általában a fiúk örülnek, a lányok kevésbé. Na mindegy, azért álltam a strapát. :-))

A zene szerintem szuperjó volt. Időközben lent 2-2 tekilát is elfogyasztottunk, aminek hatására kezdtem mindenből előbb 2-t látni, aztán egyet sem. 4-ig maradtunk, ezalatt én telefonszámot is cseréltem valakivel, de nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet volt. 4 után valamivel taxival jöttünk haza. A fiú már akkor szorgosan küldte az sms-eket, teljesen megfeledkezve arról, hogy nekem nem koreai az anyanyelvem, és hangullel történő sms-es írásból sem szereztem nagydoktorit, úgyhogy nem tudok ilyen tempóban válaszolni. Kanako közben arról panaszkodott, hogy gyér volt a felhozatal. Szerintem nem volt gyér, csak a körülmények és az idő rövidsége nem engedett jobban kibontakozni. Mindegy is, eltettük magunkat holnapra.

Szombaton is írt a fiú, hogy találkozzunk vasárnap. Huh, hát jó, nem mintha lett volna programom, úgyhogy megbeszéltük, hogy Szamjan-ban a Lotte előtt találkozunk 6-kor. Tudtam, hogy nem fogom felismerni, viszont mivel én külföldi vagyok, bíztam abban, hogy majd ő felismer. Azt megelőző vasárnap (tehát 3-án) is találkoztam valakivel, valami ügyvédpalánta, aki előtte való nap szombaton jött oda ismerkedni a helsz klábban. Vele kellemes időt töltöttünk el, ebéd ilyesmi, de úgy annyira nem fogott meg, másrészt nagyon zavart, hogy nem beszél angolul, és nekem kellett koreaiul beszélnem. Meg tényleg, összességében sem volt annyira megnyerő, úgyhogy azóta nem hívtam. Feltételeztem, hogy ez a mostani találka is valami hasonló lesz, egyszeri dolog. Hát, utólag nézve a dolgokat, nem biztos. :-))

Este megérkeztem busszal Szamjan-ba, leszálltam. 4-5 fiú várakozott a Lotte előtt, próbáltam kitalálni, hogy melyikük lehet az. de már annyira jól tényleg nem emlékeztem, mert a Foxy-ban nagyon sötét volt, és nekem egyébként sem jó az arcmemóriám, főleg ha ázsiaiakról van szó. A tekilának ehhez semmi, de semmi köze. :-))) Az egyik fiú nagyon kis helyes volt, úgy elábrándoztam, hogy ha pl ő idejönne, azt nem bánnám, bár ő tipikusan az a kategóia, akinek valószínűleg ovi óta barátnője van, mert már ott felszedte valaki.

És mit ad Isten, odajött. Pont ő. ^O^ Ohhhhhhhh, hát, éreztem, hogy jó estém lesz. :D:D Hozzá kell tennem, hogy sorsát nem kerülhette el, és a koreai férfiak legnagyobb hibájával, vagyis az angoltudás hiányával ő is rendelkezett, sajnos, úgyhogy egész este kénytelen voltam koreaiul beszélni. Nem az, tényleg, szeretek, és nyilván az a cél, hogy ez jól menjen, de most még nem vagyok azon a szinten, hogy mindenről tudnék beszélni, úgyhogy ez úgy ismerkedés nyelvének nem biztos, hogy a legmegfelelőbb. Na mindegy, nem volt más választásunk. Beültünk egy kedves kis étkezdébe, és nagyon finomat ettünk. A kedvemért csirkét és sültkrumplit, :P És sárgadinnyés soju-t. Ha Koreába jöttök, a gyömölcsös soju-kat mindenképp próbáljátok ki, a vilgon nincsen annál jobb. Hát beszélgettünk, amiről nyelvtudásom engedte. voltak kisebb félreértések, bár ez leginkább abból fakadt, hogy kissé hadart, úgyhogy először azt hittem, hogy 6 éves az öccse, mire kiderült, hogy 16. Ez a fiú sem sokkal idősebb. De azért pár évvel. Na mindegy, maradjunk annyiban hogy legális. >O< Nem fognak pedifiliáért lecsukni. Most remélem senki nem nevet. Ebben az égvilágon nincsen semmi vicces. Másrészt, rengeteg pozitív oldala is van, például tovább marad jóképű. :D Jöjjön az ember össze egy 30 évessel, és 5 év mulva megnézheti magát, hogy mi lett a palijából. Ellenben ő például még 5 év mlva is csak 23 lesz, ami milyen nagy előny. Akarom mondani 24! Vagy nem is, 25!! Jaj, mindjárt kitörlöm ezt az egész bekezdést. xDxD Úgysem kell most nekem még ennyire előre gondolkodni. Kérdeztem, hogy mikor érettségizett, mondta, hogy idén. Megint csak nézzük a dolgok pozitív oldalát, jobb, mintha azt mondta volna, hogy jövőre fog.^^ Most egyébként mérnöknek tanul a Pusan National University-n (elsőéves), és olyan kis szorgos diák, hogy (utólag kiderült) azért csak este 6-kor találkoztunk vasárnap, mert délelőtt a háziját írta. Lehet, hogy legközelebb veszek neki körzőt meg nyalókát ajándékba.

Mondtam neki, hogy együtt fizesssünk (ehhez alátalában szoktam ragaszkodni), mert nincs még semmi közünk egymáshoz, meg egyébként is diák, nem keres, nehogy már ő fizessen egyedül. Aztán elmentünk egy norebangba (karaoke). Én imádok norebang-ba járni, főleg Koreában, de meg kell mondjam, hogy ez a legeslegrosszabb norebang volt, amit életemben megtapasztaltam, Valamiért, isten tudja, az első refrén után leállította a számokat. Panaszkodtunk a menedzsernél, átmehettünk másik szobába, ott ugyanezt csinálta a gép. Haljak meg, én ilyen vacak helyet még életemben nem láttam. Gondoljatok bele, hogy a fiú nem tudott egyetlen angol számot sem énekelni, ezért csak koreaiakat választottunk. De a gép mindent 1 perc után leállított, úgyhogy gyakorlatilag percenként választhattunk új (kizárólag koreai) számot (amiből nekem erősen limitált a tudásom), remek szórakozás volt. :S Ez persze a srác értékéből nem von le, ő aranyos, nem tehetett róla, hogy rosszak a gépek (legfeljebb arról tehet, hogy 6 évig tanították angolul, és mégsem tud, de ez megint más lapra tartozik).

Csináltunk pár képet, felteszek egyet. Ez alapján nem szabad megítélni, mert félhomyálban telefonnal nehéz jó képet csinálni, életben nyilván egész más. Nem mintha reklámozni akarnám, eszemben sincs. :D (Van olyan képem is, ahol sokkal jobb, de ott meg én nézek ki olyan ostobán, hogy azt a saját blogomra fel nem teszem. xD)


Most teljesen összekevertem a napokat, és kifelejtettem a szombatot, pedig az is egy érdekes nap volt. Én azt hiszem, este épp edzeni voltam. Olgával beszélgettünk, mondta, hogy 3 km-t szokott futni. Ennek hallatára aznap este kénytelen voltam 4-et, csak hogy több legyen, mint neki, pedig egyébként nekem 2 is untig elég. A tüdőm olyan, mint egy békának, nem vagyok alapvetően futásra berendezkedve. A pszichológusok lehet, hogy azt mondanák, hogy ez valami kisebbségi momplexusból fakad, hogy nekem adott közösségben mindig a legjobban kell teljesítenem, hát nem tudom, lehetséges. Mindenesetre ez velem így szokott lenni. Az még hagyján, ha a jobbak közt vagyok, azt el tudom viselni, de utálok pl valahol kifejezetten a gyengébbek közt lenni, totál teljesen lehangol. Többek között ezért nem kezdtem 2-es szinten a nyelviskolát sem, meg azért sem, mert bőven van idő.

De térjünk vissza a szombatra. Feljöttem a szobába, és nem volt itthon senki, pedig volt vagy éjfél. Hát mondom, Kanako lelkem, hol vagy. Visszajött egy óra múlva. Kérdzte, hogy nem alszom-e. Mondtam, hogy de, mint látja, éppen alszom. Az ikertestvérem ül a gép előtt és néz Lee Jun Ki-t minden mennyiségben. És miért nem alszom, kérdezte. Hát, egyrészt jó, hogy ezt pont ő kérdezi, mikor ő sem alszik. :D Másrészt ha az amber Lee Jun ki-t nézi, akkor az alvás a legeslegutolsó gondolata. Ezt már hadd ne kelljen magyaráznom. Kanako ekkor felmarkolt egy újabb üveg sojut és közölte, hogy ő most olyan rossz helyzetben van, hogy megőrül, és szívesen elmesélné, de halaszhatatlanul innia kell. Ezzel visszarobogott a szomszédba, és én pedig visszatértem az internet nyújtotta örömökhöz. Hajnali fél 4-kor végleg visszajött, én még mindig fent voltam. Nyilván, hiszen másképp fogalmam se lenne róla, hogy mikor jött vissza. Mondta, hogy most aztán mondenképp el akar mesélni nekem valamit. És akkor elmondta, hogy este felhívta a barátját, hogy szeretné újrakezdeni vele, de olyan turpisságokra derült fény, amik miatt végleg elment a kedve az egésztől. Szegény már majdnem sírt. Kérdeztem, hogy mivel deríthatném jobb kedvre. Mondta, hogy csak annak örülne, ha lenne egy jó kapcsolata valakivel, valami rendes palival, mert addig, amíg nem lesz, addig csak a volt barátjára tud gondolni, és menthetetlenül innia kell, hogy kiverje a fejéből. Most egyébként muszáj hozzátennem, hogy Kanako nem alkoholista, csak az utóbbi 1 hétben vitte túlzásba. De ez talán érthető valahol.

Nem árulom el, hogy ki volt az, de nem olyan rég egy bizonyos valaki azzal viccelődött (vagy tán félig komolyan mondta, nem tudom), hogy Andor és Kanako milyen szép pár lehetnének. Ez akkor elég szürreálisnak tűnt, meg igazából szombat éjjel is, de veszítenivaló nem volt, úgyhogy kérdeztem, hogy egy magyar fiúhoz mit szólna. Persze nekem ugyanakkor Andor helyzetét is figyelembe kellett venni. Nem tudtam, hogy épp van-e valakije, mert ki tudja, lehet, hogy összeakadt valakivel, mióta legutóbb beszéltünk, meg egyáltalán, azt sem tudhattam biztosra, hogy mit szólna egy ilyen dologhoz. Kanako mindenesetre az elmondásom meg iwiw-es képek alapján nagyon belelkesült, úgyhogy hamarjában írtunk is levelet Andornak, hogy volna-e kedve találkozni. Andornak volt, úgyhogy pénteken megyünk Tedzsonba, és kérek mindenkit, hogy küldjön nagyon sok pozitív enegiát Tedzson környékére aznapra, hogy minden jól alakuljon. :-)))

Kész, azt hiszem befejeztem mára, vagyis nem. Még annyit el kell mondjak, hogy holnap Csondzsu-ba megyünk külföldi diákaokkal 2 napra Kwon szervezésében. A bangladesiek is ott lesznek, és a 2 szomszéd japán lány is. Igazolt hiányzás. Csütörtökön pedig lesz a koreai beszédverseny, ahol én is indulok. Jó lenne nyerni, de azért a péntek fontosabb. Nem venném a lelkemre, ha Kanako alkoholmérgezésben hunyna el, kivel laknék azután........

Az egyik aktuális kedvenc számom: Lee Jun Ki: J Style. Eszméletlen jó, a zene is, a klip is. Egyszerűen csodálatos. A számláló a Youtube-on azt írja ki, hogy 21.000-en nézték meg eddig, ebből 20.000 biztos én voltam. :D:D
Egyébként hozzá kell tegyem, hogy Jun Ki helyi híresség, mivel Puszáni, és ezt Puszán Algi (másnéven Pusan Trip) órán tanultuk. Ugye-ugye, hasznos ismeretek. Akkor kaptam kedvet hozzá, hogy jobban utánakeressek. Koreába jövetelem előtt 1 filmjét láttam, a "Király és a Bohócot", pont aminek a plakátja a képen van (jobb oldalt). Hát ugye ilyen helyi dekorációs divatok vannak: Északon diktátorral díszítenek osztálytermet (meg ugy az égvilágon mindent), Délen filmszínészekkel és énekesekkel. Azóta megnéztem egy másik filmjét is, a Fly Daddy Fly-t, ami szintén említésre érdemes, nekem legalábbis tetszett.


Lassan elteszem magam, mert reggel 7:30-kor (!!!) indulunk Csondzsuba, és felkelésben nem vagyok világbajnok, főleg, ha keveset alszom. Szép napot mindenkinek!