2009. április 30., csütörtök

Jagalchi környéke

Felteszek néhány képet a Dzsagalcsi (Jacalchi) piac környékéről, ahol múlt pénteken jártunk a Pusan Trip-es csoporttal. Jó hír, hogy ennek a pénteki dolognak vége, úgyhogy mostantól nem lesz péntekenként SEMMI! :D

Az első kép a Jagalchi metróállomás közelében készült. Mindenki kínai, kivéve Jázmint és engem. A mongolok kollentíven nem jelentek meg aznap, lehet hogy épp hadjáraton vettek részt, valahol Nyugat-Szibéria környékén aprítva az ellent.

A második a Yongdo parkban, I Szun Sin szobránál készült. I Szun Sin volt az a tábornok tulajdonképp, aki a 16. század végén megvédte az országot a japán betöréstől. Kanakoék ezt persze másképp tanulták az iskolában, valahogy úgy, hogy a japánok egyszerűen meggondolták magukat, és visszavonultak, de ez voltaképp mindegy is, mert elég régen történt, már ezek nem fogunk összeveszni.

Erről jut eszembe, japán-koreai ellentét és a japán (meg általában a külföldi) túristák lehúzásának remek példája: Kanako nemrég vásárolni akart egy ruhát, de az árus valami elképesztő árat mondott. Kanako kifogásolta, ő ugye remekül beszél koreaiul, kifejezetten puszáni akcentusban, úgyhogy az árus azonnal visszavonta a magas árat, és elnézést kért, mentegetőzvén, hogy japánnak nézte a hölgyet, és ezért mondott magasabb árat először. Kanako mondta, hogy semmi baj, jól meg is vette a ruhát normál áron, és abban a percben jött a hívás egy japán ismerősétől, akivel az árus előtt folyékonyan elkezdett japánul telefonálni. Az árus gondolom ekkor érezte, hogy 2 percen belül 6-szor csinált hülyét magából.^^;;;

A harmadik és a negyedik kép Puszán Modern Történeti Múzeumban készült, itt sokminden volt a japán megszállásról (1910-45), ezért is a japán felirat. Megvallom én a múzeumoktól általában kiütést kapok, úgyhogy a látogatás alatt elfogyasztottam egy-két nyalókának csúfolt cukorgombát, amit még Teo-tól kaptam, de ettől bár a fogaim biztos jelentős romlást szenvedtek el, a hangulat nem emelkedett jelentősen. Egyébként néha szeretek múzumba járni, de ez most nem az a nap volt.

Aztán elmentünk a PIFF-re (5-6.kép), az egy utca, ahol a Pusan Interntional Film Festival szokott megrendezésre kerülni. Megtaláltam Szabó István filmrendező kéznyomatát, és nyomban megkértem kedves tanárnőnket, hogy örökítse meg, mert nekem ugye nem volt gépem (az összes kép tőle van egyébként).

Végül a kikötőnél csináltunk pár képet (7-9.), fújt a szél ezerrel, úgyhogy eléggé az arcomra fagyott a mosoly. Különben általában elég jó idő van, de mivel tengerparti város vagyunk, ezért a szél jelentősen hűt az átlaghőmérsékleten.









2009. április 26., vasárnap

Orientáció

Nem tudom említettem-e már, de valószínüleg még nem: jövő hét szerda-csütörtökön nekünk is lesz midterm vizsgánk, és ha (most már egészen biztosra tudom) 70% felett sikerül, akkor 1-esről 2-es szintre léphetünk, mivel a csoporttal befejeztük az első könyvet (ami 20 lecke volt, én a 7-nél csatlakoztam egyébként, és szívből örülök, hogy az elejéről sikerült lemaradnom). Majdnem minden nap egy leckét vettünk át. Nem volt nehéz tulajdonképpen, sokmindent már tudtam, de azért voltak új dolgok, pár új nyelvtan, meg főleg új szavak, de a legfontosabb, hogy ezeket a dolgokat most már sokkal jobban tudom használni, mint mikor megérkeztem. Azért vicces is lenne, ha nem így lenne. :)

Csütörtökön volt kormányösztöndíjas orientáció Szöulban, kicsit megkésve így április végefelé. Minden ösztöndíjasnak fel kellett utazni a központba egy kis eligazitásra, és persze semmi olyat nem mondtak, amit már ne tudtunk volna, de más szempontból nagyon klassz kiruccanás volt. Hogy miért, azt is elmesélem rögtön, de inkább az elejéről kezdem.

Szerdán Mr Kwon közölte velünk, hogy akkor másnap 5-kor gyülekező a koli előtt, mert 6-kor indul fel a vonatunk (KTX) Szöulba. Az egyik bangladesi fiú megkérdezte, hogy akkor előbb eljöhetünk-e az óráról. Kwonnak így lezuhant az arca, ás hatalmas betűkkel felírta a táblára, hogy 5 AM, vagyis reggel 5. nem pedig délután 5, mert délelőtt 10-kor lesz jelenésünk, nem pedig este 10-kor, vagy rákövezkező nap.

Hát ez a 4:45-ös kelés kicsit érzékenyen érintett. A bangladesi gyerekek öltönybe, nyakkendőbe, puccba vágva vártak már odalent. Nem azt mondom, ez szép dolog, inkább öltözzenek fel rendesen, mint ne. Úgy néztek ki, mint 3 indiai üzletember. :D:D Taxival elmentünk a vonatállomásig, ott az egyetem egyik ügyintéző kisasszonya várt minket, és végig elkísért aznap. Vettünk reggelit, aztán felültünk a vonatra. Az út, hát így fáradtan nem volt valami felemelő. Az az igazság, hogy a KTX bár gyors, Puszán Szöultól a lehető lemesszebb van Dél-Korea térképén, úgyhogy 3 óra az út még így is, hogy több mint 200 km/órával halad a gépjármű. Ráadásul ugye (nem panaszkodásképpen mondom, de) másodosztályú jegyet kaptunk, ahol az ülések mérete megegyezik kábé az olcsóbbik buszéval, amiről meg már panaszkodtam is előzőleg. Vonaton az elsőosztály lenne kb olyan, mint a drágábbik busz, tehát olyan európai embernek való. (Ezt, mármint a KTX 1st Class-t tavaly volt szerencsém ki is próbálni Diával, örök hála YK.Kim-nek. :))

Mindent összevetve azt gondolom, hogy a drágábbik busszal fogok én ezentúl bárhová is járni. Egy Szöul-Puszán táv vetületében ugyanis körülbelül a következő a felállás:
KTX 1. osztály: 3 óra, kényelmes, de 70.000 won
KTX 2. osztály: 3 óra, nem kényelmes, 50.000 won
Full-extrás busz <3 : 4 óra 20 perc (de ebből 15 pihenő félúton), nagyon kellemes, 30.000 won
Normál busz: 4 óra 20 perc (szintén 15 pihenővel félúton), borzalom kényelmetlen, Chuck Norris, kígyó, béka, fekete halál, >@<, 20.000 won.

A hangulatot tetézte, hogy egy közelünkben üldögélő délceg koreai úriember undorító módon szívta az orrát megállás nélkül. Én azt hittem, hogy megfojtom, vagy betömöm az összes létező testnyílását. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy: hé öcsi, te ugye nem gondolod, hogy 3 ÓRÁN KERESZTÜL fogod itt ilyen hátborzongatóan gyomorforgatóan undorítóan szívni a taknyodat, UGYE NEEM???!!! Egyetlen idegszálam maradt és te most azon táncolsz. A bangladesiekkel mindenesetre sikerült olyan témát találni, amiről végtelen hosszan tudtak beszélni, nevezetesen, hogy miért és mennyire nem megy nekik a koreai, úgyhogy ezzel el is ütöttük a maradék időt.

Nagynehezen megérkeztünk Szöulba, felpattantunk egy metróra és villámgyorsan elvágtattunk a helyszínre. Hát ott már a világ minden tájáról gyülekeztek a diákok, ki-ki csodorban, volt aki repülő szőnyegen jött, volt aki tolldísszel a fején. Voltak ázsiak, fehérek, volt jónéhány csokifiú is, szóval már úgy megvolt az alaphangulat. Én mostanában már hétközben is kontaktlencsét hordok, ez részben annak köszönhető, hogy nem volt pénzem az egynaposra, ami 30 pár, de drágább, így 2-heteset vettem, azt viszont pazarlás volna csupán hétvégén hordani (én meg ugye nem vagyok a pazarlás híve. :D:D) Mivel reggel 4:45-kor nem-igen volt érkezésem ezzel pepecselni, ezért a helyi nyilvános WC-t választottam ki az operáció helyszínéül. Ezt a helyiséget viszont sokan és nagy előszeretettel használták más célra, ráadásul egy panamai lány még úgy is érezte, hogy ez lesz a megfelelő alkalom az ismerkedésre. Mesélte, hogy Kongdzsu-ban tanul (Kongju), mondtam, hogy ismerem, az volt Pekcse fővárosa. Hát azt ő nem tudja, de lehet, viszont tudom-e, hogy hol van Panama. Mármint hogy hol van Panama, ahonnan ő jött, tudom-e. Állok a lányvécében, fejemen egy hatalmas medvecsapdával meg egy három-perces időzítővel, pontosan annyi idő volt ugyanis 10-ig, amíg az orientáció elkezdődik, és úgy állíthatom le, ha sikerül betenni a kontaktlencsét. Nem nagyon gondolkoztam el azon, hogy hol van Panama (végül Dél-Amerikát mondtam. Később elgondolkoztam, és rájöttem, hogy nem ott van, hanem Közép-Amerikában, viszont ahhoz képest, hogy akár Afrikát is mondhattam volna, szerintem a lány még elégedett lehet). Kértem mindenesetre, hogy halasszuk ezt a beszélhetést későbbre, mert éppen műtök.

Az orientáción aztán elmondták ugyanazt, amit már eddig is tudtunk, ez nem is volt érdekes, a szünetekben viszont tényleg pompásan lehetett ismerkedni. :) Beszélgettem akkor a panamai lánnyal is végre. Ginának hívják, ő aztán tényleg egy nagyon vidám, tüzes kis festett-szőke latino menyecske, akár Shakira testvére is lehetne. Vele majd még lehet valamit kezdeni szerintem, már úgy értem tartani a kapcsolat, esetleg meglátogatni, ilyesmi.

A thai-ok is tündériek voltak, voltak jópáran és mindegyik a KyungHee egyetemen tanul. Ahol, mesélték nagy lelkesen, sok híresség is tanul. Nahát, miket nem hallok. A hírességeknek valószínűleg pont erre van idejük, hogy egyetemre járjanak. Az eddigi legjobb, amit hallottam, az az, hogy Natalie Portman a Harvard-on végzett pszichológia szakon. Ezt minden újságben közlik a neve mellett, azt viszont nem tudom, hogy a Harvard ezt reklámnak, vagy inkább ellenreklámnak tudhatja-e be. :) Rendben, biztos járt oda, meg csinált is valamit, ha ez tényleg ennyire tényszámba megy, de nem tudom, hogy ezek a dolgok hogy működnek, mert ha valaki szupersztár karrier mellett egyetemet végezhet, akkor más emberektől miért tagadják meg az aláírást 3 hiányzás után.

Japánból 2 lány jött, (én valahogy mindig jól megtalálom a hangot a japánokkal), és képzeljétek el, hogy az egyikük, Tamami, beszél magyarul!! Na ezen én is nagyon meglepődtem, mikor odajött és kérdezte, hogy magyar vagyok-e. Kiderült, hogy Oszakában volt magyar szakos, mielőtt megkapta ezt az ösztöndíjat. De jól beszél koreaiul, sőt angolul is. Járt már Budapesten, és Ajkán (mert ott vannak barátai), ismeri az ELTÉ-t, a Károli-t, imádja a magyar ételeket, és nagyon szeretne újra menni majd (de furcsa hogy azt mondom, hogy menni és nem pedig jönni:)). Mutatott nekem egy kis plakátot is egy Mátyás Királyos színdarabról, amit az egyetemen adtak elő, ő játszotta Mátyás Király feleségét. És azt is tudta, hogy hol van a Keleti pályaudvar, amihez én közel lakom. Vele szinte csak koreaiul beszéltünk, nem tudom, de valahogy akkor ez jött a nyelvemre, pedig lehetett volna angolul is (sőt ha belegondolok, magyarul is). Ugye milyen nemzetköziek vagyunk?! :D:D:D Viccelek ám. A bangladesiek egyébként, mint mondják, 5 nyelven beszélnek folyékonyan, de nem tudom, hogy az tényleg 5 nyelvnek számít-e, vagy csak nyelvjárásnak, mert India környéke az teljesen gyanús vidék számomra.

Ami azt illeti, Tamami, az egyetemmel, ahová került, nem igazán elégedett, mert túl sok a kínai diák a nyelvórán és túl hangosak, de nem is csak hangosak, hanem szemtelenek is. (Ez egyébként a Chosun Egyetem Kwangju-ban.) Azt mesélte nekem, hogy órákon teljesen maffia hangulat van. Ráadásul ugye, a Chosun-on csak 3 szint van, nem 6 mint nálunk, és ő már a 3 közül a legfelsőbe jár, tehát jó kérdés, hogy mit fog csinálni szeptembertől. Éppen ezért is szeretne már szeptemberben szakra felvételizni, ráadásul pont a mi egyetemünkre, a Dong-A-ra. Hát mit ne mondjak, én is szeretnék. :D:D:D A szándék az megvan, a lehetőség az már kevésbé, de meglátjuk. Mindenesetre jövő héten ellátogat kis tengerparty városunkba 4 napra, mert van itt egy barátja, és ha itt van, akkor már eljön az egyetemre is körülnézni. Biztos fogunk találkozni.

Végre megjött az Alien Registration Card-om, és ezzel már elvileg tudok telefont venni. Talán már holnap rámegyek a témára. Ami viszont rossz hír, hogy az MP3-am bemondta az unalmast, úgyhogy majd azon is el kell gondolkozzak, hogy azzal mi legyen. Másrészt beteg vagyok. Szerintem talán pont a csütörtöki nap sikerült megfázni, mert kialvatlan voltam és elég hideg volt az előadóteremben. Úgyhogy szorgosan szedem a C-vitamint, és iszom a teákat, dehát képzelhetitek, kábé mint halottnak a csók :)

Ezúton szeretném üdvözölni nagymamámat, akinek nemsokára születésnapja lesz, és tudom, hogy mindig olvassa a bejegyzéseimet, úgyhogy Boldog Szülinapot Mama!

Üdvözlöm Vikit is, akinek szintén szülinapja lesz. Ezenkívül Anyut, Lacit, Laci Anyukáját, Juditot, Papát, 'Bátyámat', Jankát, Tomit, Andit, Verát, Zsófit, Hisayoshit és Damjánt, Tanáraimat, Minden (jelenlegi és leendő) Koreai Szakost és Minorost, Kimet, Máriát és Erikát, Diát (mindkettőt:)), Évit, Viket, Orsit, Mariannt, Andrást, Dávidot, Ágit, Editkét, és aki még szokott olvasni, csak nem tudok róla (vagy véletlenül kihagytam).
Ma pont 1 hónapja, hogy eljöttem. Milyen megható.... Főleg hogy ezerrel folyik az orrom. :-))

Puszi mindenkinek.

2009. április 20., hétfő

Vasalós Olga

Köszönöm szépen mindenkinek, aki Boldog Szülinapot kívánt. Nem nagyon lehetnék most ennél jobb helyen, úgyhogy a kívánságotok teljesült (és persze az enyém is:))

Pénteken vettem egy kiló csámvét (참외), ami a sárgadinnye kistestvére. (És a villamos-széké tudjátok mi? Elektromos kis-ülés^^ Ez elég régi, de hátha nem ismerte mindenki.) A csámve pont úgy is néz ki, mint egy dinnye, meg olyan íze is van, csak kisebb, tehát kevesebb benne az ehető rész is. Ezek, amiket vettem egyébként, szerintem még kicsit éretlenek is voltak, de nyáron majd sokkal finomabb lesz. :p A koreaiak nagyon büszkék rá, hogy ilyen gyümölcs nincsen máshol, dehát nekünk meg szürkemarhánk van, sőt "európában a túzokmadár már csak itt fészkel", úgyhogy egy csámve az már hadd ne legyen nagy szám.

Jó volt Szöulban megint, sőt most még jobb volt. ^^ A szokásos 13:00-ás busszal mentem fel, arra pont kényelmesen ki tudok érni még úgy is, hogy egy óra a metróút a sulitól (és még a metróig is el kell jutni.) Mr Yim emailben előzőleg azt írta, hogy sajnos teltház van szombat estére, és nem tud szobát adni, de azért menjek oda, mert tud a környéken hasonlóan olcsó szállást ajánlani. Így is tettem, odamentem, és csodák csodájára valahogy lett egy szoba, talán valaki lemondta menetközben. Mindegy is, én nagyon örültem, mert időben eléggé ki voltam számolva.

7-kor sikerült a megbeszélt helyen találkozni Andrew-val. Hát, nem semmi a srác. Képen sem nézett ki éppen kis embernek, de így életben meg főleg elég nagydarab. Nem kövér, hanem hát gyúr, és olyan mértékben, ahogy az nekem pl már nem kifejezetten tetszik, de ez persze neki egyáltalán nem lesz probláma az életben, mert rajtam kívül a női kolónia 185%-ának valószínűleg rendkívüli módon bejön az ilyesmi. :) Meg amúgy normális, nincs vele semmi probléma. Amúgysem úgy mentem oda, hogy nagyon vártam volna valamit, hanem csak meg akartam ismerni, meg Szöul miatt is persze. Vacsiztunk, aztán elmentünk karaokézni. Hát jobban énekelt nálam, de ez itt Koreában már nem lep meg, komolyan. Jah, azt mondtam, hogy koreai származású? Hát az! Még koreai neve is van (Kim Jin Won), csak épp nem itt nőtt fel. Egy éve él itt, hogy "megismerje, hogy milyen lehetett volna az élete, ha nem adják örökbe". Valamit tud beszélni koreaiul, de annyira nem sokat, inkább csak az az előnye, hogy nem fél megszólalni. Azt mondta, itt akar maradni még 2-3 évig biztosan, hogy még jobban megtanulja a nyelvet, és tudjon beszélni olyan helyiekkel, akik nem beszélnek angolul, mert azok biztosan egész más emberek.

Engem egyébként először nagyon zavart, hogy ilyen jól tud angolul, mert én meg ugye nem, és sokszor szavát sem értettem, de egy idő után már ez sem zavart. Elmentünk aztán egy bárba Jongno-ba, ott végre tudtunk rendesen beszélgetni, meg viccelődtünk sokat. A pincérek mindenhol eszméletlen helyesek, nem tudom, hogy honnan szedik össze őket, de le a kalappal. Andy még meg is jegyezte, hogy a túróért bámulom úgy a pasikat, hát mondtam neki, hogy ő ezt nem értheti. :D Aztán visszajött velem a hotelbe. Már előzőleg is úgy beszéltük meg, hogy nyugodtan aludhat a szobámban, mert árba amugyis ugyanannyit ki kell fizetni, és így legalább több időnk van bármit csinálni (sibál, nem úgy értem!). Néztünk egy filmet a laptopomon, az volt a címe, hogy Eden Lake. Szerintem nem volt rossz, de ő ilyen empatikusan megjegyezte, hogy ez volt a legrosszabb film, amit életében látott. Na ne már! :D:D Akkor még nem látott igazán rossz filmet. Na mindegy. Aludtunk, aztán másnap végignéztük a kínálatot az Insadong-on. Ilyen kérdéseket képes feltenni, hogy "Do you like this Korean junk?" Mármiint hogy tetszenek-e ezek a koreai kacatok. Húde vagány gyerek valaki. Neki bezzeg a fakard az nagyon bejött, majdnem vett is egyet, úgyhogy szerintem aki fakardra indul be, az ne szólja le a kultúra más termékeit. o.@ ^^;; Stílusra kicsit olyan ez az Andrew mint az Áron Chang, hogy alapvetően jófej, meg kedves is, de ugyanakkor olyan gyökérségeket képes beszólni, hogy az embernek leszakad az arca. Áron Chang-ot ugye még tavalyról ismerjük a lányokkal, és Diával éppen kisért ki minket a reptéri buszhoz. Kérdeztük, hogy kicsi Kim hogy van (aki szintén velünk mulatott előző este, és Áron kollégája). Azt mondta: "nem tudom. Lehet hogy már meghalt azóta." Sőt, az étteremben az előző esti beszólását, azt tényleg nem lehet felűlmúlni. Azon tanakodtunk ugyanis, hogy otthagyhatjuk-e a cuccokat az asztalnál örizetlenül, amíg válogatunk a svédasztalról. Áron mondta, hogy mutassuk, mink van, amujd ő eldönti. Mutattam neki a fényképezőmet, és a következőt mondta: "ez egy régi szar, Koreában ilyen senkinek se kell, úgyhogy nem fogják ellopni. Van mégvalamid?" :D:D:D:D No comment. Hozzáteszem, decemberben hazafelé Velencéból ellopták a vonaton, úgyhogy állíthatom, hogy Horvátországban még volt rá igény.

Andrew-t úgy dél-egy óra körül elhagytam valahol (körülbelül a Kyobo előtt), amúgy is szokás szerint el volt maradva a munkájával, úgyhogy nem is ártott, hogy hazamenjen, de én meg KPOP DVD-ket kerestem az ismerőseimnek, és ehhez hímnemű segítséget a legkevésbé sem igénylek, mert még itten felülbírálná a nők izlésvilágát, ami engem érzékenyen érint. A Kyobo alapvetően nem nagy. Én hírből azt feltételeztem, hogy 863 emeleten lesznek könyvek, CD-k és DVD-k, hát itten a központi Kyobo-ban 1 emeleten volt minden, és persze semmi nem volt, amit kerestem. Azért 1-2 dolognak felírtam az árát, hátha még később kellhet. Elmentem más könyváruházakba is, ahol lehettek volna DVD-k de nem voltak. Mindegy, azért jót nézelődtem, meg nem utolsósorban sokat láttam Szöulból. Nagyon jó volt, hogy tényleg rendesen bárhová eltaláltam metrotérkép alapján. A baj, az sosem a tömegközlekedéésel van, hanem hogy melyik feljárón gyere fel, hogy a legközelebb kerülj az adott helyhez, illetve, hogy a felszínen odatalálj. Dehát az embernek van szája, és pl a Seoul Station-on volt információ is, úgyhogy lehetett kérdezni. Imádom Szöult, annyira jó mászkálni ott, felfedezni ismert és még ismeretlen helyeket. Még azt a kis turmix-ozót is megpillantottam, ahol a Prima Park-osokkal ültünk (A Seoul station mellett.) Más városokat is szeretnék persze megismerni, nem csak Szöult és Puszánt. Daegu már volt tavaly, idénre pedig nagyon beterveztem Taejon-t (ahol Andor tanul), és szerintem Nórinak is lesz kedve, ha jön majd nyáron. Meg persze lehetne menni sok helyre, csak azért nem baj, ha van ott valami ismerős, én legalábbis jobbszeretek úgy. Dehát aztán ki tudja, lehet, hogy nekivágunk majd a nagy ismeretlennek.

Nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani, de halálosan meg vagyok bolondulva a mekis kajáért. A rízstől, hát otthon sem a kedvencem, de itt már gyakorlatilag herótom van, és ha tehetem, akkor krumlit veszek. A krumpli egyeten lelőhelye a McDonalds, illetve a Lotteria, ami a koreai McDonalds, úgyhogy ezeket látogatom én előszeretettel. De mondjuk ez hetente max 3-szor, ha előfordul.

Komolyan, én már mindenhová krimplit halucinálok, meg pörköltet nokedlivel. A sajtos-soknás melegszendvicsről ne is beszéljünk. Najó, nem mondom, éljen a koreai kajci, imádom, és tényleg, hangug-ümsik forever, de azért a magyar kaja, annak semmi nem ér a nyomába. :ppppppp Önkínzásképpen mindjárt rákeresek a rakott-krumplira Google-ben. (국을 [google]: őskoreai szó 'levest'-et vagy 'országot'-ot is jelenthet.)

Szöulból hazafelé normál busszal jöttem, ami olcsóbb, de senkinek nem ajánlom, mert annyival szarabb is. Az embernek végtelen önfegyelemre van szüksége ahhoz, hogy 4 és fél óra alatt egyhelyben üljön, mert kb annyira nem lehet mozogni meg úgy alapvetően elférni sem, mint egy orosz utasszállítón. Szóval ha bárki arra vetemedne, hogy busszal tegyen meg hosszabb utat, akkor szeretettel ajánlom a drgábbikat, mert kb annyi a különbség köztük, mint az Aeroflot és a Korean Air között.

Mikor visszajöttem, Kanako azzal fogadott, hogy hallotta Hong Szu Hi-től, hogy ma van a születésnapom, és kaptam tőle ajándékot. Teljesen meglepő módon PLÜSSÁLLATOKAT :D Egy plüss kutyuskát, ami egyébként mobiltelefontartó, hogyha majd lesz mobilom, legyen hol laknia, és egy plüss mackót, ami rózsaszín tehénnek van beöltözve. Nagyon jól választott, mert imádom a plüssállatokat, úgyhogy ők most velem alszanak. (Egyenlőre a telefontartó is.) Meséltem neki, hogy mi volt hétvégén, aztán ő is mesélt arról, hogy ITT (a koliban) mi volt hétvégén. Kész, komolyan, ha mástól hallom, el sem hiszem. Olga és a barátja, hát nem tudom, hogy jutott eszükbe, de kiszemelték a férfi vasalószobát, mint potenciális éjszakai turbékolóhelyet. A koliban ugyanis a fiú és a lányszobák teljesen el vannak szeparálva, tilos az átjárás (minusz 3 pont jár érte), ígyhát egy esetleges pár vagy hotelbe megy, vagy buta módon a vasalószobába, ami jól be van kamerázva persze. Hát Olgáék éppen éjnek éjvadján remekül élvezték az ingyen helyiséget, meg egymást, mire jött a biztonsági őr és mérgesen kizavarta őket onnét. A nagy lármára persze mások is odagyűltek, úgyhogy perceken belül az egész koli erről beszélt. Kanako mutatta, hogy milyen sok helyen van biztonsági kamera (a szobákban elvileg nincsen, de a folyósókon, valamint az összes nyilvános helyiségben van), és erről mindenki tud, nem értem, hogy Olga, meg a barátja, akik közül egyik sem hülye, miért gondolta, hogy egy ennyire nyílt helyen, mint a vasalószoba, majd bizton ellesznek. Hát mindenesetre, feltéelezem, többet nem mennek oda ilyen célból. ^^ Az még semmi, hogy Kanako este az incsoni barátjának elmesélte telefonban, így már Korea másik felén is tudják, most én mindjárt felteszem blogra, úgyhogy nemsoká eurázsia másik felén is tudni fogják.^^ Jajj, de GONOSZ. >: DD

Hong Szu Hi-től is kaptam ajándékot, egy körömlakkot, ma. Édes, rózsaszín. :) Legközelebb kipróbálom. Vele, Kanako-val meg egy harmadik japán lánnyal vacsiztam lennt a menzán, és annyira furák ezek a lányok, de tényleg teljesen komolyan odáig vannak, hogy ők is ilyen arcot szeretnének, mint az enyém, meg ilyen orrot, meg ilyen kezet, szóval ez a tipikus ázsiai dolog, hogy minden tetszik nekik, ami eltérő. Meséltem nekik, hogy Európában a nők általában inkább kisebb orrot szeretnének, de ők mondták, hogy aki ázsiai, és van pénze, az nem elvesz az orrából, hanem éppen hogy hozzátesznek az orr-nyeregnez, hogy három dimenziósnak nézzen ki. És ugye mint köztudott, Koreában főleg nagyon magas a plaszikai műtétek aránya, mert munkavállalásnál is nagy előnynek számít a jobb megjelenés. Sok nő kifejezetten azért operáltatja magát, hogy jobb állást kaphasson. Mondjuk Kanako-ék nem ilyenek, ők csak viccelnek ezzel, de sokan tényleg megcsinálják.

Későre jár, és ma még nem tanultam (a sulin kívül) úgyhogy lassan megyek. Sziasztok.

2009. április 18., szombat

Hasznos koreai kifejezések



목욕하지마. (Ne fürgyé le!)

끄세요. (Kérem kapcsojja ki!)

아르파드 씨는 확실히 좋은 노동자입니다. (Árpád biztosan jómunkásember.)

삼만... 심십만 리터. (30.000... 300.000 liter.)

이것은 핵보유의 공격에도 보호합니까? (Atomtámadás ellen is véd ez?)

모르기때문에 불가능한 일입니다. (Az kizárt dolog, mert nem tudom.)

^__^

2009. április 17., péntek

A csoport

Mi is történt a héten? Nos, annyira nagy dolgok nem történtek, de azért van mit mesélni. Először is, büszkén jelenthetem, hogy sikerült végre megjegyezzem az összes csoporttársam nevét. :D Amire megmondom őszintén, nem sok esélyt láttam a kezdetekkor, lévén hogy mindenki általam ismeretlen nyelvterületről tévedt erre. Összesen 11-en vagyunk a csoportban, ebből 5 kínai, 4 mongol, egy koreai, és én vagyok egyedül európai. Felvetődik, hogy aki koreai, az miért tanul koreaiul, nos, a válasz egyszerű, mert a hölgy sokadik generációs Japánban élő koreai kisebbség sarja (már meséltem is róla korábban), és már a szülei sem beszélik jól a nyelvet, ezért ő most tanul koreaiul. Van továbbá egy fiú is, akit én most a mongolokhoz soroltam, mert a nemzetisége tulajdonképpen az, de Kínában született és ott is él. Mindkét nyelvet remekül beszéli, és egyébként személyiségre ő a legszimpatikusabb fiú a csoportban, de majd úgyis külön kitérek rá.

Úgy gondoltam, hogy egyenként is írok mindenkiről egy kicsit. Ha valakinek ez uncsi, nyugodtan ugorja át. :) De ezt részben azért is írom, hogy később majd én is emlékezzek mindenkire, mondjuk évek múltán. Nem tudom a pinyin átírást, úgyhogy egységesen mindegyikük nevét hallás után fogom leírni magyarul fonatikusan.

Tehát 2 padsor van, a baloldaliban ül legelől 2 kínai lány. A falnál Jang Sao Mong, ő egy picike lány, 18 éves, szemüveges, jótanuló, de azért nem annyira csendes. Ő az, akinek múltkor velem együtt 94%-os lett a dolgozata, úgyhogy ő a legnagyobb vetélytárs jelen pillanatban. :) Mellette ül Li Ing Sao, szintén 18 éves, kicsit duci, nagyon kedves lány. Ő is eléggé jól tanul. A haja mindig szépen meg van csinálva, és cicásra festi a szemeit. Ma leírta a nevemet kínaiul, lehet, hogy a napokban majd lerajzolom paint-ben és felteszem, hogy láthassátok ti is. Szkennelni nem sok kedvem van, úgyhogy marad a paint, az legalább kéznél van.

A mögöttük lévő padban ül egyedül Ri Rei, kínai fiú, alacsony, tömzsi, ő is szemüveges, és hát nem éppen helyes, de neki van a fiúk közül a legszebb haja az egész csoportban. Mintha minden nap vasalóval kiegyenesítené, bár feltételezem, hogy nem teszi, hanem magától ilyen. Akkor viszont szerencsés. Én is lyen hajat szeretnék.

A mögötte levő padban 2 kínai fiú ül. Az egyik Cson I Dzsong, 20 éves, hát ha lehet ilyet mondani, a felhozatalból még talán ő a legszemrevalóbb, dehát nyilván egyáltalán nem nézek rá úgy, mert még nagyon kis komolytalan. (Bezzeg én, én aztán komoly vagyok. :) Haha. Najó, értitek hogy értem.) Ő is szemüveges, nagy szája van, mindent elismétel a tanárnők után, hangoskodik, vitatkozik, nevetgél, beszólogat, de azért jóindulaú gyerek, úgyhogy én kedvelem.

Mellette ül Cson I É, aki nekem a név miatt gyanús, hogy a testvére, bár egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Cson I É szintén kicsit tömzsi, de nem alacsony, szemüveges (mindhárom kínai fiú az), és neki van egy olyan rettenetes koreai kiejtése, hogy az már szinte vérlázító. Három év kötél, komolyan. (Ha ezt nem értitek, kérdezzétek Diát...... de lehet, hogy inkább megkímálem a kíváncsiskodók tömegétől és elárulom: 3 év börtön, aztán kötel.:)) A kínaiaknak úgy általában elég rossz a koreai kiejtése, de azért köztük is vannak fokozatok. Mindenesetre Cson I É az, aki rendszeresen vesz egy csomómindent és szétosztogatja. Ő vette múltkor a fagyit is. Nem tudom, hogy ez miért divat náluk, de Cson I Dzsong meg Cson I É is, ha vesznek bármit, akkor rögtön 2-szer annyit vesznek, mint amennyi nekik kell, és a maradékot véletlenszerűen szétosztogatják a többiek között. Szoktak adni rágot vagy dobozos kólát, vagy kávét. A tanárnőknek kivétel nélkül mindig adnak, ők kívül esnek a kiszámíthatatlan kategórikus imperatívuszon, nyilván nem véletlenül. :) Én szerintem ez mindenképpen rendes dolog tőlük, bármi is legyen az ok, megszokás vagy barátkozási szándék. (A kiejtésen sajnos még ez sem javít, de ne legyünk telhetetlenek.) Ugyanakkor beszélgetést meg ugye nem nagyon kezdeményeznek. Legalábbis velem nem, vagyis elég ritkán, inkább csak úgy egymást közt elvannak ők 5-en kínaiak. A fiúk annyira nem jó tanulók, általában 50% felett, de 80 alatt teljesítenek, ami nem elég a továbbhaladáshoz.

Cson I-ék mögött ül a koreai lány Hong Szu Hi, aki ugye eléggé japán (is). Ilbon Tokyoból jött a drága. 34 éves (bár ez titok. :)), és kicsit be van lassulva, de nagyon jszándékú ő is. Japánban biztos elég magasnak számít, mert még nálam is magasabb. Mindenesetre neki van a legszebb koreai kiejtése. Mármint persze rajtam kívül. :-)))))

A másik padsort én nyitom. Én ülök legelől, mert onnan jók a látási viszonyok a tábla felé, ami fontos, mert mióta fehér táblák vannak és beszáradt filctollakkal írnak rájuk, azóta szerintem megduplázódott a rosszullátók aránya. Hát ugye, nekem ehhez meg nem kell még csak fehér tábla se, hogy ne lássak kettőig. De azért onnan egész jó.

Mögöttem ül egy mongol fiú (Munku Tolga) és egy mongol lány (Tollám Szulleng). Ők nem egy pár, de jóban vannak. A mongol lány elég csinoska, magas, jó alakja van, az arca semmi különös, de úgy egészben szerintem jól néz ki. Bár elég értelmes, meg viszonylag szorgalmasan tanul, az eredményei annyira nem jók neki se. Valószínűleg nincs túl jó nyelvérzéke.

Mellette ül Munku Tolga, aki egy katasztrófa a szó minden értelmében. Nem tudom, hogy ő neki milyen egyetem, vagy milyen szervezet finanszírozza azt, hogy itt tanuljon, de biztos, hogy nem jó befektetés a srác. Bár amennyit hiányzik, nem is lesz velünk sokáig, azt hiszem.

Mögötte ül Pát. Máramikor. Ő is mongol, a lelkem, és ha Munku Tolgára azt mondtam, hogy egy katasztrófa, akkor Pát felér egy harmadik világháborúval. :) Pát az gyakorlatilag teljesen öntörvényű, és 4 felé variáció létezik az ő egyetemi megjelentésére.
Az első az, hogy Pát nem jelenik meg, ez a leggyakoribb. A második az, hogy Pát megjelenik 5 óra 55 perckor, hogy részt vegyen a 240 perces órából 5-ön. A harmadik variáció, amit gyakorlatilag zárójelbe is tehetünk, az az lenne, hogy Pát megjelenik órakezdéskor, mint egy ember, és végig aktívan részt vesz rajta. A negyedik variáció pedig az, ami például most hétfőn képződött meg, hogy Pát egy görbe éjszaka után talpig elegánsan felöltözve megjeleik időben, leül, és az órkezdést követő első 15 másodpercben tisztességgel bebólint. Kétféle pozitúrát szokott felvenni, az egyik, hogy a padra borul, az jobb, mert akkor annyira nem horkol, a rosszabbik viszont, mikor hátradobja magát a mögötte levő padra, csorog a nyála és vartyog hajmeresztően. Ettől még a tanárnőnek is sűrű kérdőjelek szállingóznak a feje körül, hogy ez meg mi a jó ég. :-)) Aztán Hong Szu Hi 6-kor felébreszti, hogy lehet hazamenni.

Pát mögött ül, a már fent is említett Kínában született mongol fiú, Agudamu, aki rendkívül szimpatikus természet. 30 éves (de nem látszik rajta), és körülbelül olyan SuJu Hangeng arcberendezése van, de akinek ez nem mond semmit, az képzeljen el egy átlagos nyurga Észak-Kínai srácot. Agudamu bár mind mongolul, mind kínaiul remekül beszél, viszonylag keveset interaktál velük, legtöbbször csak Hong Szu Hi-vel beszélget koreaiul. Egyikük sem tud olyan veszettül jól, de ez nem baj, mert a 10 perces szünet amúgysem nyújtana lehetőséget hosszabb mondatok megformálására ilyen irdatlan beszédtempó mellett, mint amit ők diktálnak. Mindazonáltal ők így remekül elvannak.
Agudamu kengyelfutó gyalogkakukkot megszégyenítő sebességét jellemzi egyébként az is, hogy velem együtt küzdött a tesztlapjáért kedden, mikor a tanárnő be akarta szedni a dolgozatokat (kedden írtuk a másodikat). Én sem voltam még készen, meg ő sem, úgyhogy héroszi módon küzdöttünk, hogy még írhassuk. Szegénynek ehhez képest (mint utólag kiderült) sikerült 36%-ot produkánia, pedig nem buta gyerek, de szerintem mire elolvas egy kérdést, már le is jár az idő.
Természetéhez nem híven kompromitáló fotókat készített Pát-ról, miközben amaz aludt, és csorgott a nyála, de ezt annyira feltünően csinálta, és annyira sok ideig, hogy a tanárnő nem állta meg, hogy meg ne kérdezze, hogy: Agudamu, most te meg mit csinálol??!! o.@ Ilyenkor mobil el, és visszasüpped a rózsaszín felhők közé.

Hát ők volnának az én kedves jelenlegi csoporttársaim. Azt hiszem, hogy a 2 kínai lányon kívül nem soknak van esélye a továbbhaladásra, hacsaknem átrugdssák őket. Ha 60% lenne a határ, akkor nem is lenne semmi baj, de itt elviekben 80-nál kell jobbnak lenni. Azt majd meglátjuk, hogy a gyakorlatban ez egész pontosan hogy működik.

Mit meséljek még. Oh, hát igen! :D:D Magyarorszg legyőzte Kínát! A háborút még nem nyertük meg, de ez a csata sikeres volt. :) A második teszt ugyanis, képzeljétek...... nekem lett a legjobb a csoportban. :-)) 88%. Bár a kínai lányok is 80 felett voltak, ez mit sem számít. Ezúttal nem volt megosztott első hely, nekik már csak ezüst és bronz jutott. Köszönöm, aki szurkolt, tényleg. :) Továbbra is nagyon szorgalmasan fogok tanulni.

Azt nem tudom, tudjátok-e, de Taejeon városában egy másik hazánkfia is küzd a magyagok becsületéért, Andor, aki másodikos koreai minoros, és tedzsonba jutott ki ösztöndíjjal. Ő is egy pár hete van itt, és nemrég váltottam vele levelet. Teljesen hasonló gondolatokat írt le, mint amik az én fejemben is megfordultak, például, hogy a kínaiak viszonylag elég jól tudnak koreaiul beszélni, mivel a koreai szókincs 50-60%-a kínai eredetű, ugyanakkor az angol eredetű szavakat (ami 10% körül van), azokat egyszerűen nem ismeik fel. Valamint a kiejtésük és a nyelvtanjuk is rettenetes, tisztelet a kivételnek. Sok kínai éveket tengődik ilyen nyelvtanfolyamokon és csúszik vissza folyamatosan, mert ahelyett hogy tanulnának valamit, folyamatosan csak felejtenek. De tényleg, mondom, tisztelet a kivételnek, mert azért vannak köztük jók is. Főleg inkább a lányok, ezzel talán Andor is egyetért.

Hétvégén (vagyis szombaton) megyek Szöulba, találkozom valakivel. MSN-ről ismerem, Andrew-nak hívják, Chicagoi, és egy éve él Koreában, Nem kifejezetten miatta megyek, inkább Szöul miatt, na de azért egy kicsit miatta is. :) Így legalább most megismerkedünk személyesen. Szerintem jófej srác, illetve eddig annak tűnt, de kíváncsi vagyok rá, hogy életben milyen. És neki legalább angol az anyanyelve, szóval az garantált, hogy beszélgetni fogunk tudni. Azt mondta, szervez valami jó programot, remélem tényleg jó lesz.

Kanako szegény tanul, dehát én is, szegény Kanako, szegény én, mindig csak a tanulás.... :D

Még végezetül mesélek egy kicsit a helyi tanulási szokásokról. Hát itt aki koreai, az többnyire rengeteget tanul. Van lennt a földszinten ilyen tanulószoba, ami 100 férőhelyíes, és állandóan tömve van, de még éjszaka is. Én is oda szoktam lemenni, ha Kanako korán lefekszik és én nem tudok még aludni. Egyébként úgy látom, hogy a koreai diákok többsége egyáltalán nem szokott aludni, mert legyen hajnali 4, ezek akkor is lent tanulnak. Néha én is szoktam addig, csak az a különbség, hogy én nem muszájból, hanem mert nem tudok aludni. Az ember folyton csak ül, mitől is fáradna el. Most egyébként midterm van, ami azt jelenti, hogy félév közbeni vizsgaidőszak. mielőtt idejöttem, én se hallottam még ilyenről, de tény, hogy ilyen van, méghozzá nem csak Koreában, de Japánban is.

Nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy nekik az egyetem elkezdődik március 2-án. Április végefelé, vagyis jövőhéten lesz egy olyan hetük, amikor mindenből le kell vizsgázni, vagy valamilyen módon be kell számolni az eddig tanultakról (ez a midterm), aztán folytatódik tovább a félév egészen május végéig, amikor is következik a félév végi vizsgaidőszak, ez van június első 2 hetében. Összességében ők félévente csak 3 hetet vizsgáznak, mi meg ugye néha majdnem 6-ot, de nem mondanám, hogy ettől könnyebb dolguk van, inkább nehezebb, mivel a vizsgák nyilván nem könnyebbek, mint nálunk, viszont kevesebb idő van felkészülni rájuk. Van, hogy naponta több vizsgájuk is van. Az őszi félévük, ami náluk a második félév, szemtembettől tart decemberig, aközben is van midterm, és azt hiszem, talán jaunárban van valami vizsgaidőszak, de az is lehet, hogy nincsen, mert ezt már decemberben lezavarják. Kicsit összefolynak a japán meg a koreai dolgok. azt tudom, hogy Japánban van januárban is vizsga, mert egy barátnőm ott tanul, aztán szokott mesélni, de itt Koreában Kanako egyenlőre csak a tavaszi dolgokról mesélt, úgyhogy nem tudom, hogy itt mi van januárban. De én arra tippelek, hogy nincsenek vizsgáik akkor, mert úgy tudom, hogy Koreában a nyári szünet 2 és fél, a téli pedig teljes 2 hónap. De ha valakit netán pontosan érdekel, utána tudok nézni. Hát mindenesetre baromi sok szünetük van, és ez azért mindenképpen jó dolog az egyetemistáknak.

Nekem nem lesz túl sok szünetem, mert én ugye most nyelviskolába járok, és a nyelviskolai rendszer kicsit más. A Yonsei-n, ha oda kerültem volna, ott 52 hétből 40 nyelvtanítás van (4 x 10 hét), itt nálunk a Dong-An 44 hét évene (2 x 14 hét tavasszal és összel, valamint 2 x 8 hét nyáron és télen).

Ebből az következik, hogy lesz egy hét szünetem júni utolsó hetében, aztán lesz egy nyár végén (ami aug utolsó hete és és szept első 2 hete), ezen kívül lesz egy télen karitól jan 4-ig, amikoe is úgy terveztem, hogy hazamgyek látogatóba, de majd meglátjuk, hogy ez sikerül-e.

Lassan óra kezdődik, én meg még nem ettem, úgyhogy befejezem ezt a hosszúra sikeredett bejegyzést. Fordítottam egyébként hasznos kifejezéseket koreaira, (és Kanakoval le is ellenőriztettem őket, mert azért akkora zsonglőr nem vagyok, hogy egyedül :))). Szerintem este be is gépelem őket, de ha most nekiállnék, akkor elkésnék, úgyhogy a későbbi viszontlátásra mindenkinek!

2009. április 13., hétfő

Közkívánatra: Kanako


Az én cuki szobatársam.

Jázmin esküvője

Hát ez is megvolt. :) Szombat délelőtt megnéztem a metrótérképen, hogy hogyan lehet eljutni abba a templomba, ahol összeházasodnak. A metrózással nem is volt gond, az már jól megy (az átszállás is), de mivel ide időre kellett menni, úgy gondoltam, hogy a templomhoz legközelebbi állomáson fogok egy taxit, hiszen onnan már csak párszáz ft. A taxis tisztességesen el is vitt ahhot a templomhoz, csakhogy, itt a templomnak kicsit más a jelentése. Szóval volt annak a templomnak egy hatalmas többemeletes konferenciaterme, és engem történetesen ahhoz vitt, meg volt fél kilométerrel arrébb egy kis kápolna, ahová mennem kellett volna, de hát erről a taxis nem tudhatott (meg először én se). A konferenciaközpont portása próbált elirányítgatni a megfelelő irányba, de hát nagyon kusza volt a környék és már késésben voltam, ezért kezdtem aggódni, hogy mi lesz. Mindenesetre elindultam arra, amerre a csávó mutatta, de egy jóbarabiig csak boltok meg lakóházak voltak. Megkérdeztem az egyik utcai árust, mutatva neki a templom nevét, erre az meg visszaküldött volna oda, ahonnan jöttem (tehát a konferenciaépülethez). Hát gondoltam, sehogyse lesz ez így jó. Isten keze lehetett, hogy belénk futott egy szintén esküvőre igyekvő hölgy, aki szintén eléggé nem találta a helyet, de együtt végül megtaláltuk, pedig már azon voltam, hogy hazamegyek (esküvőre késve megérkezni mégis milyen cinkes, gondoltam én). Na, mikor odaértünk, kiderült, hogy nem lett volna semmi gond, ha akár el is kések, mert nem volt ott épp síri csend, relatíve jöttek-mentek az emberek még szertartás közben is. Nem volt elég ülőhely, én is álltam például. A hely maga szépen fel volt díszítve, és bár pap volt ott, nem anyakönyvvezető, nem lehetett egy itthoni esküvő emelkedettségéhez hasonlítani az eseményt. jázmin nagyon szép volt, nyugati típusú fehér esküvői ruhában, a férje öltönyben, nála csak egy kicsit volt magasabb (szóval elég alacsonyak mind a 2-en). A vőlegénye egyébként Jeong U-Hyeon, nagyon szimpatikus ember . Örültek az ajándéknak, amit vittem, és annak is, hogy eljöttem. Jázmin szüleit és a nővérét leszámítva én voltam ott az egyetlen fehér ember. A koreaiak névvel ellátott borítékban pénzt adtak, és nem a párnak közvetlenül, hanem egy harmadik embernek (a BEGYŰJTŐNEK >:D), de én nem tudtam, hogy ez a szokás, úgyhogy én ugye ajándékot vittem. Volt fotózkodás is, először csak szűk családdal, aztán rokonokkal, aztán mindenkivel. Az utóbbin én is rajta voltam, talán sikerül majd szerezni belőle. A vőlegény anyukája hanbok-ban volt (koreai népviselet), és a család egyes idősebb nőtagjai is, de a többség simán kösztümben.

A fotózkodáson megszólított egy idősebb pali angolul, hogy én is a Dong-A egyetemen tanulok-e, Mondtam, hogy igen. Kiderült, hogy ő az ottani német szakon tanít, és hogy a vőlegényt is tanította németül (nem szakosként, csak magánban). Habár a vőlegény nem tanult eléggé szorgalmasan, úgyhogy Jázminnal továbbra is angolul beszélgetnek. Meg mesélte, hogy esetenként Jázminnal is kicsit nehéz németül beszélni, mert az ő országában elggé erős a dialektus. Hát gondoltam, ja, ha egyáltalán a svédet a német diakektusának lehet tekinteni. Aztán mesélt még más dogokat is, és hát valahogy leesett, hogy Jázmin svájci, nem pedig svéd. Úristen, én totál azt hittem, hogy svéd. De nem, mert svájci. Ami angolul swiss (koreaiul pedig az angol alapján szü-vi-szü). Ej, de buta fatraktor vagyok. Na jól van, nem angolból doktoráltam, úgyhogy nézzétek ezt el nekem. Összekevertem, van ilyen. Egyébként nem olyan nehéz összekeverni, eléggé hasonlítanak: jó gazsagági helyzet és rossz éves középhőmérséklet jellemzi őket. A Cherry Queen bon bon-ra mindenesetre németül is rá van írva az összetétel, úgyhogy azzal nem lesz gond. :D Mellesleg tökjó, mert eddig még nem volt svájci ismerősöm, de most már van. (Sőt, bangladesi is van, bár bangladest csak tegnap néztem meg, hogy hol van a térképen. A srác állandóan mesélt az országáról, én meg azt sem tudtam, hogy hol van. Most már tudom, hogy Indiától keletre.)

A némettanár fickóra visszatérve, tegtudtam tőle, hogy a most 30-as 40-es korosztly körében a német és a francia volt a két legnépszerűbb második idegen nyelv Koreában (az első kötelezősen az angol), viszont a fiatalabb generáció már többnyire japánt vagy kínait választ második nyelvnek, ami miatt egyre nehezebb némettanárként elhelyezkedni. Az angolt egyébként a koreaiak 7-től 12-ig (6 éven át), a második választott idegen nyelvet pedig 10-től 12-ig tanulják, tehát összesen 3 évig. Persze sokan magánúton már fiatalabb koruktól taníttatják a gyerekeiket angolra, de a kötelező az csak 7. osztálytól van.

Vasárnap, vagyis tegnap a Songdo Beach-en voltam én, hotelfelderítési ügyben. Május végén jön egy barátnőm látogatóba (hát nem csak hozzám, hanem úgy ámblokk Koreába), és megegyeztünk, hogy az idő jobb kihasználása érdekében arra az időre én is beköltözöm vele a szállodába, ha már úgysincs lényeges különség árban 1 és 2 fő között. Neten kinéztünk egy mmegfelelőnek kinéző szállást, ami nem esik messze a sulimtól (mivel 2-től 6-ig nekem ott kell lennem), és mindemellett tengerparton van. Hát ha már egyszer Puszán, akkor legyen Beach Feeling. :D Előzetesen elolvastam a hotelről a beszámolókat, és a legtöbb ember elégedett volt, egyedül arra panaszkodtak, hogy kissé kiesik közlekedésügyileg, meghogy nehéz volt elsőre megtalálni. Na most, miután én nem vagyok egy nagy zsonglőr public transport terén, de kifejezetten elsőre odataláltam, nem tudok másra gondolni, minthogy ezek az emberek teljesen lámák. Ha Jagalchi megállónaál leszállsz a metróról, gyakorlatilag az összes busz Songdo Beach felé megy. Mindegy is, hogy melyikre szállsz fel. Ha pedig leszállsz a tengerparton, eszméletlen feltünően nagy betűkkel ki van írva az egyik hotelre, hogy Songdo Beach Hotel. Még az ilyen vankondokok is látják, mint én. Hát mindegy is, kicsit luxusszállodának nézett ki, hát már Yim-hez képest mindenképpen, ugyanakkor árban nem vészes (főleg hogy a nagy részét nem én fizetem…). És hát a Hotelboy. <3_<3 Remélem nem rúgják ki, vagy keres más munkát május végéig. Biztos hogy sokmindenben a segítségét kérem majd. Rettentő problémás vendég leszek. Ha láttatok már ilyen angyalarcú gyereket, aki 2 szót nem tud angolul, de ha kinyögi azt az egyet, amit tud, akkor annyira örül magának, hogy vigyorog, mint a vadalma. Na, ő pont ilyen. :D Urak, aki ezt olvassa most, utólag is bocsánat. Én igyekszer fair lenni, úgyhogy próbálok majd kérni Kanako-tól egy képet magáról és felteszem.

Hazafelé a metrón sikerült egy dobozos kávét úgy kinyitni, hogy agyba-szájba spriccelt, a mellettem ülő fiú nem szólt semmit, csak empatikusan megkínált egy zsebkendővel, aztán leszállt. A metró utazóközönségének további része pedig gondolom örült, hogy ez nem pont vele történt. Mit is mondhatnék még, vigyázzatok a dobozos kávéval!

Tegnap 4 órát, nem is, 6-ot tanultam, mert holnap megint tesztet írunk, de biztos vagyok benne, hogy megint jelentőségteljesen beletrafálnak majd a gyenge pontokba. Ez kivédhetetlen. Nem baj, megteszem, ami tőlem tellik. Az a baj, hogy most nagyon hangsúlyosak lesznek a számok, és mivel a kínaiak, mongolok, japánok és koreaiak egyaránt 10.000-es rendszerben számolnak, egyiküknek sem okoz gondot, hogy rááljon az agya, egyedül nekem, mert hiszen mind az angolban, mind a magyarban az 1000-es a váltóérték, nem pedig a 10.000. De hát jó, most ez nekik könnyebbség, majd biztos lesz, ami nekem lesz az.