2009. december 24., csütörtök

KELLEMES KARÁCSONYT MINDENKINEK!


1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300 000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár, bár ezek nagy része ízeltlábú vagy baktérium, nem zárhatjuk ki azt, hogy a Télapó mégis repülő rénszarvason közeledik.

2. A földön 2 milliárd (2 000 000 000) 18 éven aluli gyerek van. De minthogy a Télapó nem törődik a hindu, zsidó, buddhista vagy mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15%-ára csökken (378 millió). Háztartásonként 3,5 gyerekkel számolva ez 91,8 millió otthont jelent. Fel kell tételezzük, hogy mindenhol akad legalább egy rendes gyerek.

3. A Télapónak, - hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának - (24 helyett) 31 óra áll rendelkezésére az ajándékok kihordására (ha feltételezzük hogy keletről nyugatra halad, ami logikusnak tűnik). Ebből az következik hogy 822,6 látogatást tesz másodpercenként. Ez azt jelenti, hogy 0,001 másodperce van minden egyes háznál, hogy lepakoljon, beugorjon a kéményen, megtöltse a zoknikat, a többi ajándékot szétszórja a fa alatt, visszamásszon a kéményen keresztül és felpattanjon a szánra. Ha feltételezzük hogy szóban forgó 98,1 millió otthon egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén (ami persze nem így van), akkor két ház között a távolság 1,2 km. A teljes út pedig 117 millió (117 000 000) km, nem számolva azokat a kitérőket, amiket még a Télapónak is meg kell ejtenie.

4. Ez azt jelenti, hogy a Télapó szánja mintegy 1000 km/s (1000 kilométer per másodperc) sebességgel halad, a hangsebességnél 3000-szer gyorsabban. (Egy hagyományos rénszarvas kb. 25 km-t tesz meg egy óra alatt, ha nagyon siet)

5. A szán rakománya egy újabb érdekes kérdés. Feltéve, hogy minden gyerek egy kb. 1 kilogrammos ajándékot kap (ami röhejesen kevés), akkor a Télapó szánja mintegy 321 300 tonnát nyom. Nem számítva a Télapót.(aki ha tényleg minden otthonba eszik egy kis édességet, mondjuk 2 szaloncukrot, akkor az út végére pontosan 2 943 000 kg-ot hízik, de ettől az apróságtól most eltekintünk.) Egy hagyományos rénszarvas max. 150 kg-ot képes elhúzni a földön. Még ha feltételezzük, hogy a repülő rénszarvas (lásd: első pont) tízszer ennyit képes elhúzni, akkor is minimum 214 200 kell ahhoz, hogy az egész szánt (Télapó nélkül) elhúzza. Ez a sok szarvas 353 430 tonnára növeli az egész pereputty súlyát. Csak összehasonlításképp jegyzem meg, hogy ez négyszer olyan nehéz, mint az Enterprise nukleáris meghajtású anyahajó.

6. Ha ez a 353 430 tonna súlyú szán 1000 km/s-os sebességgel közeledik, akkor nagy légellenállásba ütközik. A légellenállás felhevíti a rénszarvasokat. A két vezér rénszarvas másodpercenként 143 000 000 000 000 (143 trillió) Joule energiát nyel el. Elhanyagolható idő alatt égnek el, (eközben 234 000 000 000 decibel erejű robbanás hallatszik) kigyújtva maguk mögött a többi rénszarvast. Az egész szán (a rénszarvasokkal együtt) 4,26 ezredmásodperc alatt ég el. A Télapót, akire eközben 297 500 N centrifugális erő hat, 120 kg-os Télapó esetén (ami nagyon kevés) 8 207 123 kg-os erő préseli a szán háttámlájához....

Én hiszek a télapóban!

2009. december 23., szerda

바람둥이의 나라 ~Playboyok országa~

Korea méltán kaphatná a fenti gúnynevet. Az a fajta playboykodás ugyanis, amit mi magyarok csak filmekből, legendák és rémtörténetek szintjén ismerhetünk, az itt a valóság. Annyi playboyt, mint amennyi Dél-Koreában van, a világon nem lehet találni. Kicsit úgy érzem magam én itt, mint - nem tudom láttátok-e - a Zimmer Feri című filmben a néger lányzó, akivel a történet összes szereplője le akart feküdni, csak azért, mert fekete. Ezt itt most esetünkben át lehet ülteteni arra, hogy csak azért, mert fehér. De ami a legborzasztóbb az egészban, hogy pusztán a szex nem elég, hanem emellett még teljesen mindegy hogy milyen módon, de valamilyen módon feltétlenül át kell, hogy verjenek, ugyanis a koreai férfi jobbhíján ebben éli ki meg nem valósult színészi vágyait. Képesek akár hetekig, hónapokig tartó színjárékba kezdeni, hogy utána teljesen szabványosított módon írják meg SMS-ben, hogy "fontos dolgot szeretnék mondani". És akkor jön a sajnálkozások és bocsánatok áradata, de hogy ő nem úgy gondolta, nem tudta, és nagyon de nagyon sajnálja. És tényleg bocs. És teszik ezt mindig abban a kiszámított időpillanatban, amikor már pont kezdenél hinni nekik.

Ha a korábbi rossz tapasztalataidat menet közben megosztottad velük, és emiatt nehezebben bízol meg bennük, akkor a hódítás során még kedvesebbek és még jobban tepernek, bájosak és érdeklődőek. mindent megtesznek, hogy a már megingott bizalmadba férkőzzenek, és ez így hogy nehéz, talán még nagyobb kihívás is nekik.

Rendkívüli módon megtisztelő, hogy azért tanulhatok koreaiul, hogy még az angolul nem tudó koreai úriemberek is begyűjthessnek egy fehér trófeát, de most már kezd tele lenni a hócipőm. Sőt, hogy másképp ne fogalmazzak, már tele is van.

Nevezzük nevén az esetet, volt ez a Kim Hyeon Kyu, akivel KyeongSeong-ban ismerkedtünk meg, az egy városrész Puszánban, de mindegy is igazából, hogy hol. Most részletekbe nagyon nem megyek bele, ez egy amolyan egyszerű srácnak tűnt, nem feltünően jóképű, nem feltünően magas vagy izmos, szóval amolyan normális (felső-)középkategória objektíven nézve. Állítása szerint sportoló. (Tesi szakos haha - most idekívánkozna valami förtelmesen rossz vicc a tesiszakosokról, de nem akarok nagyon eltérni a tárgytól). Mindenesetre nagyon ígéretesnek tűnő kapcsolat kezdett kibontakozni. Nem hittem neki túl könnyen, de azért idővel az ember mégis megpróbája félretenni a korábbi rossz tapasztalatait, mert semmiképpen nem helyes, hogy másnak a bűne miatt egy esetlegesen jobb ember ne kapjon esélyt. Hát akárhogy is, nekem nemrég kellett kiválasztanom, hogy a nyelviskola befejeztével a koreai szakos kurzusokat hol akarom majd végezni, Puszánban vagy Szöulban. Ezerszer elmondtam, elmagyaráztam neki, hogy ez nekem fontos döntés, és hogy Szöulban mennyi ismerősöm van, és az a főváros, a legjobb lehetőségekkel, stb és hogy lenne bőven okom odamenni tanulni. De ő körme szakadtáig győzködött, hogy ne menjek, mert Szöul büdős és mocskos és egyébként is őmiatta is itt kell maradnom. Tény, hogy mindkét város mellett voltak indokaim pro és kontra, de végülis az ő hatására Puszán mellett döntöttem.

Múlt hét pénteken kitöltöttem és aláírtam a papírokat. Délután 1 órakor. Ő körülbelül este 11 körül írta meg, hogy nem 23 hanem 19 éves, és hogy voltaképpen ennyi volt. És sorry. Kérdeztem tőle, hogy ugyan ezt most miért csinálta, erre írta, hogy hát a szex miatt. Erre írtam, hogy mi már novemberben együtt voltunk úgy, akkor miért kellett még plusszban egy hónapig húznia az agyamat, küldeni a francos napi 100 sms-t, (hogy vége van-e az órámnak, hogy ettem-e, hogy nem fázom-e, hogy mit csinálok épp, hogy ő épp mit csinál, hogy tanuljak jól, hogy ezt nem így kell helyesen írni, hanem amúgy, hogy mikor találkozunk legközelebb, stb), hívogatni telefonon, személyesen meg olyan kedvesnek lenni, mint aki éppen etikett vizsgán van. A Gill-es esettel ellentétben viszont nem sürgettem további személyes találkozót, mert most ehhez már tényleg mit lehet hozzátenni.

Én tudom, hogy nem szabad sztereotípiákba bocsájtkozni, de nekem eddig két koreai -minek nevezzem egyáltalán- kapcsolatomból kettő mocskos hazug disznó volt, ami 100%-os találati arány. Sőt ha az ismerőseim tapasztalatait is beleveszem, akkor sem billen a mérleg sokkal pozitívabb irányba. Úgyhogy én azt mondom elvtársnők, hogy ezt jól megszívtuk. További profánságokat csak a koreai völegénnyel illetve férjjel rendelkező ismerőseimre való tekintettel nem mondok. Meg azért, mert tudom, hogy nem illik blogban csúnyán beszélni. :-))

Egyébiránt múlt héten a nyelviskolában megírtuk a 3-as szint vizsgáját, ami jó nehéz volt, na persze ez relatív, hogy mi nehéz, de nekem piszok nehéznek tűnt. Egyrészt mivel nem ebből a sz*r Kyunghee-s Paramdungi Billi-ssi kalandjai könyvből tanultam szabadidőmben, hanem csak úgy, mikor mihez volt kedvem. :) Másrészt meg valljuk be amúgy sem álltam a dolgok magaslatán. Mivel ez hosszú (14 hetes) szemeszter volt, ezért volt felező- meg záróvizsga is, a felezőnél 75%, a zárónál 73%-ot kaptam, de a tánc meg az órai munka felhúzta 77%-ra, úgyhogy szerencsére 70% felett vagyok, annak ellenére hogy nem kicsit tartottam tőle, hogy ez most nem lesz meg. Január 4-től kezdjük majd a 중급2 (Intermediate 2), vagyis a 4-es szintet. Addig szünet.

Nem is meséltem, hogy az október 25-én írt KLPT eredménye kiderült november végén, 500-ból 220 pontos lett, ami azt mutatja, hogy még van hová fejlődni. :D

Elhatároztam viszont, hogy mostantól sokkal jobban fogok tanulni, és bizony a könyvből is megtanulom az anyagot, bármennyire is ellenemre van. Általában az ember szemeszter elején illetve 2 szemeszter között rendkívül lelkes, mint én is most, aztán a második félidőre már pont elfogy a lelkesedés, de esküszöm, hogy ez nem az én hibám. Ha ebből a szar könyvből kéne tanulnotok, ti is sikoltoznátok. Hát így vagy úgy, de egy biztos, én leszek a 4-es szint bajnoka. Kiütéssel fogok nyerni Kína ellen, mint a régi szép időkben. :D

2009. december 1., kedd

Könyvbemutató + Filmbemutató

Csoma Mózes a magyar–dél-koreai diplomáciai kapcsolatfelvétel 20. évfordulójára készült "Magyarok Koreában" c. könyvének bemutatója jövő kedden (2009.dec.8-án) kerül megrendezésre az ELTE BTK Kari tanácstermében (cím: 1088 Budapest, Múzeum körút 4/A.) Kezdés: 16:00. Menjetek el helyettem is. >.< Lehet, hogy még koreai hami is lesz. :p

Más. Tegnap az én Arianammal megnéztük a NINJA ASSASSIN-t. Ez 2 dolgot eredményezett: az egyik, hogy kocsányon ülő szemeket növesztettem. <3__<3 :D A másik pedig hogy mozi közben és után folyamatosan úgy éreztük, hogy sugárba küldjük a rókakomát. Ilyen véres filmet én még életemben nem láttam. Szó szerint patakokban folyt a vér, és csak úgy repkedtek a fél fejek meg a különböző végtagok. Az ilyen vagdalkozósabb jeleneteknél többen is úgy éreztük, hogy inkább elhagyjuk a termet, mire az agyafúrt filmkészítők bevillantották Rain felsőtestét, és akkor az emberek szépen viszaültek a helyükre. Hát szóval meg lehetett nézni, még ha ilyen vegyes érzelmekkel is. :D Magyarországon úgy láttam, hogy nem vetítik még, de vajon miért nem? Nem is fogják? Tud erről valaki valamit?